Népszava, 2011. július (138. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-09 / 159. szám
2SZÉP SZÓ 2011. július 9., szombat Portré SCIPIADES ERZSÉBET A kilencvenedik életévében járó Ádám György jogászprofesszor utoljára május elején állt a Fővárosi Ítélőtábla előtt. Egy hetvenéves magyar zsidó asszony jogi képviseletét látta el, aki azt szerette volna, ha a bíróság bocsánatkérésre kötelezi a magyar államot, amiért édesapját, Weisz Józsefet, a Goldberger gyár egykori géplakatosát a dachaui haláltáborba vitette. Ádám György ítélőtábla előtti megjelenése megrendítő volt. Merthogy ő is egy túlélő, aki, amíg bírta, a hátán cipelte az öccsét... Erről is beszélt ott, a tisztelt ítélőtábla előtt, s amikor a tanácselnök bírónő kijelentette, állami bocsánatkérésnek nincs helye, az egykori deportált azt mondta, „ez egy gyáva bíróság”. Önök most valóban egy utolsó interjút olvashatnak. Ádám György ugyanis az ítélet után nem sokkal kórházba került. Temetése 2011. július 6-án volt. - A magam részéről - mondta budai lakásában Ádám György - nem tartom magam zsidónak. Következetes ateista vagyok. Az a véleményem, hogy Isten nem létezik, hogy Istent az emberek találták ki, és hogy a vallás az emberiség fejlődéséhez volt nélkülözhetetlen. Számomra az Isten az emberiség. Már a szüleim is ateisták voltak. De az első elemiben a tanító bácsi azt mondta: „Ádám Gyuri, te külön mégy, mert te izraelita vagy”. Otthon megkérdeztem az anyukámat, mit jelent a szó, izraelita. Azt válaszolta, hogy zsidó. És mit jelent a zsidó, kérdeztem, mire azt mondta, ne törődj vele. Reálgimnáziumba jártam, ahol a tanáraim egy része hivatalból tanította az antiszemitizmust. A matematikatanárom például úgy, hogy azt mondta, a zsidók mindent el akarnak venni és meg akarják hódítani a világot. A magyartanárunktól meg azt tanultuk, a zsidóknak nem volna szabad másokkal elegyedni. Amikor a haláltáborból visszajöttem, a volt tanáraim felkerestek, azt magyarázták, értsem meg, az antiszemitizmust ők is úgy tanulták, nem lehetett előle kitérni, és intézzem el, ne rúgják ki őket. Emlékszem, ahogy a tornatanárunk a gimnázium udvarán arra tanította a leventéket, hogyan üssék-verjék a zsidókat. Aztán behívtak Galántára munkaszolgálatosnak, és onnan mentünk Ungvár mellé, Turjaremetére. Ahonnan a feleségem is származik, és ahol egy véletlen folytán teherautót vezethettem. Mert volt jogosítványom, amit meg annak köszönhettem, hogy nagyapám, Ádám Miksa meglehetősen tehetős ember volt. A száz leggazdagabb magyar közé tartozott, ám az egyetemi tanulmányaimat csakis úgy ! Utolsó beszélgetés Ádám György jogászprofesszorral Amikor a túlélő is meghal finanszírozta, ha közben a cégénél sofőrködöm, így voltam egyszerre teherautó-sofőr, egyetemi hallgató és a magyar teniszválogatott második játékosa vagy húsz éven át. Munkaszolgálatosként teherautóval köveket szállítottunk az úthoz, amit, ahogy a századparancsnok magyarázta, azért építettünk, hogy a magyarok ezen vonulhassanak be Oroszországba. A faluban laktam, ott ismerkedtem meg Magdával, aki később a feleségem lett. A munkatáborban a keretlegények ütötték-verték a munkaszolgálatosokat. A parancsnokuk egy Szántó nevű ember volt, aki egy nap azt mondta nekem, az írnoknak, hogy: „Ide figyelj, Ádám. Én egy tisztességes, becsületes keresztény vagyok, te meg egy rohadt zsidó. Te zsidó vagy és művelt, én meg egy műveletlen keresztény. Taníts engem.” S attól fogva napi két órán át tanítottam. Főleg nyelvtanra és történelemre. És Szántó szakaszvezető naponta legalább kétszer elismételte, hogy egyetlen embernek hisz a világon, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós őfőméltóságának. S amikor Szálasi került a hatalomra, azt mondta: „Ádám, szökünk!” Kivettem akkor az irodából két biankó menlevelet, egyet kitöltöttem a szakaszvezető részére, egyet a magam nevére, és feljöttünk Pestre. Anyámék akkor már gettóban, sárga csillagos házban laktak az Amerikai úton, vagyis apám már az óbudai téglagyárban volt, ahová beszöktem. Nem ki, hanem be. Megtaláltam, mondtam neki, apa, meg fogunk szökni, mert el akarnak vinni a haláltáborba. És egyszer csak jött egy magas rangú rendőrtiszt. Lovon. Meglátta az apámat, kiabált: Mit keres itt ez a vén f.. .sz? Takarodj, üvöltötte, és elkezdte apám hátát ütni, így vezettette ki az óbudai táborból. Kis idő múlva nekem is be kellett állnom a sorba. Géppisztolyosok kísértek a Margit híd budai hídfőjéig. Ott a parancsnok elordította magát: „Oszolj!”, és rohantam haza. Apám már otthon volt, anyám sírt, azt mondta, baj van az Andrissal, elvitték. Két öcsém volt, István és Andris. István, fiatal kora ellenére tanársegéd a Pázmány Péter Egyetemen; SS-katonák verték agyon. Andris öcsémet, aki csellóművész volt, egy Visegrádi utcai zsinagógába vitték. Beszöktem hozzá. A zsinagógából az óbudai téglagyárba vittek minket, onnan nyilasok és csendőrök kíséretében a Józsefvárosi pályaudvarra, ahol kilencvenesével raktak bennünket a tehervagonokba. Három napon át utaztunk Kőszegre, a haláltáborba, a sörgyár területére, ahol gázkamra is volt, csak ezt kevesen tudják, mert elhallgatják. Barna inges pártszolgálatosok felügyeltek ránk, rendkívül kegyetlenek. Volt egy jó barátom, Róth Pál. Vele együtt támogattuk az öcsémet. Róth Pali egyszer azt mondta, nézd, ott, a kerítésen túl kidobott krumplihéjak vannak, kaparjuk be az öcsédnek. Csakhogy egy barna inges meglátta, és főbe lőtte. Aztán intett a hullaszállítóknak, vihetik. Aztán megállította őket, mert észrevette, hogy Róth Pálnak jó a cipője. Jól beszéltem németül. És egyszer az egyik barna ingestől megkérdeztem, miért bántják a zsidókat. Mert gonoszak, volt a válasz, és mert meg akarják gyilkolni az egész emberiséget. Magam sem értem, hogyan, de beszélgetni kezdtünk, és attól fogva jobb volt hozzánk. Amikor Kőszegről el kellett indulnunk, az öcsémnek már mind a tíz lábujja letörött. Elfagyott a hidegben. Ezért a hátamon cipeltem, és amikor már nem bírtam, Andrist, az öcsémet agyonlőtték. Közben elérkeztünk Grazba. Gyalog. Lager Libenau. Onnan indultunk volna Mauthausenba, de megszöktem. Kikapartam a kerítés alatt a földet. Hajlékony voltam, amit a tenisznek köszönhettem. Az úton összetalálkoztam egy magyar honvéd alakulattal, kaptam tőlük bakaruhát. Gondoltam, kihúzom a háború végéig, de egy német rám kiáltott: „Állj, kezeket magasba!”. Fölvettek lókezelőnek az istállójukba, de mert másnap bevallottam, hiába vagyok magyar, lovat közelről életemben nem láttam, a parancsnok elengedett, még írást is adott. Kószáltam egy darabon, míg össze nem estem. Flekktífusz. Fölraktak egy kórházvonatra, Bad-Ischlben kiraktak, bevittek egy kórházba. Egy nap a professzor kinyitotta az ajtót, és azt kiáltotta: „Hitler meghalt!” Mentem vissza Magyarországra. Sopronban megint rosszul lettem, egy hónap fekvés következett, de hazajutottam. Apámat, anyámat, Magda barátnőmet megtaláltam. A munkatáborok és a haláltáborok nem egyéni akciók voltak. Emlékszem 1944. március 19-re. Munkaszolgálatosként épp eltávozáson voltam, amikor a németek bevonultak. Mi az Erzsébet királyné úton laktunk, kirohantam a Thököly útra, láttam a német katonákat, amint tankokkal és mindenféle gépjárművel vonulnak, a lakosság meg kint áll az utcán és éljenez. Torkuk szakadtából üvöltötték, hogy Heil Hitler! Fiatal lányok ugráltak fel a tankokra, összevissza csókolták a német katonákat; olyan ünneplést, mint akkor, sem azelőtt, sem azóta nem láttam. A Fővárosi Ítélőtábla előtt arról beszéltem, arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a magyar állam a saját állampolgáraiból egymilliót deportált. És tőlem sem kértek bocsánatot. Volt egyszer egy magyar elnökség • FOLYTATÁS A SZÉP SZÓ 1. OLDALÁRÓL A „gazdasági kormányzás” bevezetésével 2011 első fele igazi történelmi időszak, a Nagy Változások kora volt az unió történetében. Már korábban is elvált egymástól a két szempont, hogy a soros elnökség „idején” vagy az elnökség „által”. Máskor is nagy volt ez a különbség, no de ennyire, mint a magyar elnökség idején? Az IBM csoportos elnökséggel nagyon jó társaságba csöppentünk. Az összeállítás elve minden esetben az volt, hogy kisebb és nagyobb, régi és új tagállamokból álljon össze a trió. Ámbátor már a franciák és a csehek kutyamacska barátsága, azaz a franciák vad dirigizmusának és a csehek kényelmes euroszkepticizmusának állandó ütközése is megmutatta, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen országok kényszerülnek kooperációra. A spanyolokkal és a belgákkal való együttműködés felhőtlennek ígérkezett, és tartós napsütést ígért, mert akkor még mindhárom ország - így hazánk is - az uniós integráció elmélyítésének a híve volt, ezért a közös program előkészítése során nem jelentkeztek lényeges érdekellentétek sem. A hazai válságos időszak és a mindjobban betörő globális válság ellenére Magyarországon már 2007-től komoly előkészületek folytak a csoportos elnökség előkészítésére a három partner ország között, mégpedig kormányzati és szakértői szinten egyaránt. 2007 szeptemberében a spanyol és belga szakértők Lillafüreden kezdtek megismerkedni az országunkkal és annak sajátos problémáival. Még a spanyol elnökség előtt megpróbálták Gödöllő nevét is megtanulni, mert szakértői szinten a magyar záró konferenciát 2009 őszén már a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg. Még intenzívebben és szervezettebben folyt persze az együttműködés kormányzati szinten, de ez a két szint össze is kapcsolódott, hiszen a hazánkban rendezett szakértői konferenciákat az illetékes államtitkár nyitotta meg, és a kormányzati tisztviselők is képviseltették magukat, akárcsak a spanyoloknál és a belgáknál rendezett konferenciákon. A hazai kormányzati előkészületek 2007 elején az „Elnökség 2011” kormánybizottság létrehozásával kezdődtek (2007. február 28.), majd a humánerőforrás igények felmérésével folytatódtak (2007. május 31.) és 2007-ben a képzési terv elkészítésével (2007. október 31.) zárultak. A következő évben történt meg az elnökségi prioritások meghatározása (2008. április 30.), aztán a szervezeti struktúra létrehozása (2008. június 30.), és 2009-re végül az elnökség lebonyolításának ütemterve is elkészült (2009. május 31.). A 2079/2007 (V. 11.) kormányhatározat alapján 2008 folyamán létrejöttek és 2009-2010-ben már rendszeresen működtek az uniós elnökséggel kapcsolatos kormányzati intézmények. Nevezetesen először is az elnökség kormánybizottsága a miniszterelnök vezetésével, másodszor az államtitkári értekezlet a folyó uniós ügyek megtárgyalására és végül az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB) a minisztériumok közötti együttműködés irányítására. Nem csoda tehát, hogy a magyar adminisztráció kitűnően vizsgázott az elnökség idején, hiszen a Fidesz-kormány belépéséig már három év komoly előkészület volt mögötte. Magyarországon már a 2007. évi CXXXIX. törvény (XI. 12.) rendezte a kormány és a parlament viszonyát az uniós ügyekben, beleértve az elnökségi felkészülést is. Az ötpárti megállapodás alapján megszerveződött egy uniós elnökségi parlamenti bizottság, az Országgyűlés elnökségi munkacsoportja. Egyetértés volt abban, hogy három kérdésben (prioritások, szimbólumok és személyi kiválasztás) együttdöntést, három másik kérdésben (kommunikáció, költségvetés és konkrét programok) pedig konzultációs eljárást alkalmaznak. A 2008. február 21-én létrejött megállapodásnak megfelelően ez év folyamán a parlamenti elnökségi munkacsoport még négy további ülést tartott, míg 2009-ben még ennél is intenzívebben tevékenykedett. A 2009. november 11-i ülésen például hangsúlyosan megfogalmazódott, hogy „A magyar EU-elnökség idején elfogadandó Duna Stratégia kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára.”, s ez egyben tükrözi a 2009-es év egyik legfontosabb fejleményét, a Duna Stratégia - a magyar uniós elnökség „zászlóshajója” - középpontba állítását. A komoly előkészületek után a 2009-es éven keresztül vonultak a gyakori egyeztetések a csoportos elnökségen belül, főleg az illetékes államtitkárok szintjén, de időről időre a külügyminiszterek és a miniszterelnökök között is, amelyekről a hazai elnökségi intézmények részletes tájékoztatást kaptak. A 18 hónapos csoportos elnökségi program részletes kidolgozása és egyeztetése az uniós államtitkárok gyakori találkozójának feladata volt, ami egyrészt külön találkozókon, másrészt más uniós programokhoz kapcsolódva történt. Az Általános Ügyek Tanácsa 2009. december 7-én tárgyalta a csoportos elnökségi programot, amelyet az EiT a december 10—11-i ülésén fogadott el, majd az Európai Parlament is jóváhagyott. Az egyeztetések köre azzal zárult, hogy amikor 2009. október 6-án Budapesten a csoportos elnökség külügyminiszterei megvitatták az elnökség programját, egyben előkészítették a következő csoportos elnökséggel - Lengyelország, Dánia és Ciprus - való állandó programegyeztetést is, amit végül 2011. június elsején zártak le Budapesten az illetékes három-három államtitkár „átadási” találkozóján. Európa eljött hozzánk, hiszen az idei év első felében Magyarország volt az unió soros elnöke. Mégpedig a legviharosabb időszakban, amikor az unió egésze is súlyos válságkezelésen esett át, és Magyarország az önsorsrontás útjára sodródva amúgy is befelé fordult. A magyar elnökség befejezése után elkészült a nemzetközi sajtóban a gyorsmérleg: az országunk kitűnően intézte az uniós ügyeket, de fideszes politikusok a fülkeforradalomtól megrészegülve ültek az unió kormánykerekénél, és a menetiránnyal szembeni őrült száguldozással évekre lerontották az országunk jó hírét.