Népszava, 2011. július (138. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-30 / 177. szám

j^uuaiucmum­­aia napilap w niapiiva id/j­uan Mobilon érvényesíthetik jegyüket a szolnokiak Mobiltelefonjukkal érvényesít­hetnék jegyüket vagy bérletü­ket az utasok a Jászkun Volán helyi járatain a Magyar Telekom tervei szerint. A tesztelés jelen­leg a T-City Szolnok Városkár­tya program elektronikus köz­lekedési rendszerében zajlik. A személyre szabott, intelligens városkártya segítségével már eddig is egy új, közösségi szol­gáltatásrendszert érhettek el a szolnokiak - ezt egészítené ki most a társaság a jegyek és bérletek érvényesítésének lehe­tőségével. A készülékeken emel­lett arról is értesülhetnének az utasok, hogy mikor veszti érvé­nyességét a bérletük, illetve hogy hány buszjegy áll még rendelkezésükre. Az utazás jogosultságának ellenőrzését különben a jegyellenőrök zseb­­számítógépek segítségével vé­gezhetnék el. A további tervek szerint pedig hamarosan az is lehetővé válhat, hogy SMS-sel vagy online vásárolja meg je­gyeit vagy bérleteit az utazó­­közönség. „Több mint két éve működik sikeresen Szolnokon a T-City program, amelynek célja, hogy a város lakói első­ként ismerkedhessenek meg a legkorszerűbb technológiákkal és a Telekom legújabb innová­cióival” - mondta el Pataki Róbert, a Magyar Telekom stra­tégiai és üzletfejlesztési vezér­igazgató-helyettese. „Az új tech­nológia sok területen alkalmaz­ható, reményeink szerint Szol­nokon és környékén a helyi közlekedést teszi könnyebbé, kényelmesebbé - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Felavatták Antal Imre síremlékét Egykori kollégái, barátai jelenlétében avatták fel a budapesti Farkasréti temetőben Antal Imre sírkövét, amelyet a Magyar Te­levízió állított a 2008-ban elhunyt zongoraművész, televíziós műsorvezető sírjára. „Antal Imre humora, személyisége, intelli­genciája magával ragadó volt. Három éve, hogy nincs köztünk, de most is gyakran emlegetjük, gondolunk rá" - emlékezett Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivője. Nagy György szerkesztő-műsorvezető, a sírem­lékállítás kezdeményezője felidézte, a legendás televízióst ren­getegen ismerték, és aki ismerte, szerette is Antal Imrét FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS A parlagfű éves összpollen és összpollen átlagértékei Magyarországon, 2004-2009 Magyarországon nem kevesebb mint másfél-két millió ember allergiás a parlagfűpollenre Eső után támad a gyom Valószínűleg augusztus első hetében megkezdő­dik a parlagfűszezon. A csapadékos időjárás és a következő felmelegedés igen kedvező hatást gya­korol a gyom virágzására. A szakértők a tavalyinál hosszabb szezonra számítanak, ám úgy vélik, talán kevesebb kiugróan magas értéket mérnek a követ­kező hónapokban. Hazánkban a lakosság egytize­­de allergiás a parlagfűre - gyógyszerekkel enyhít­­hetők a tünetek. A­z esőzések után jön a fel­­melegedés, így várhatóan a jövő héten megkezdődik a parlagfűszezon. A július kö­zepi szárazság és kánikula szinte teljesen kiszárította a növényzetet, viszont a sok eső hatására feléledtek a növények, és ez a parlagfűnek is kedve­zett; az előrejelzések szerint a következő időszak időjárása is jótékonyan hat e gyom virág­zására, ebből adódóan a szak­értők igen magas pollenkon­centrációra számítanak. A pol­len-előrejelzésekért felelős Aerobiolog­iai Hálózat friss adatai szerint a parlagfű pol­lenszemei már július közepén megjelentek a levegőben, de az elmúlt hetek zord időjárása miatt még sehol nem érte el a pollenkoncentráció a tüneteket okozó közepes szintet. A tavalyi parlagfűszezon egyébként meglehetősen rövid volt, ám többször mértek ki­ugróan magas értékeket - au­gusztus 27-én Nyíregyházán mutatták ki az eddigi legmaga­sabb napi pollenkoncentrációt: 1674 darab pollenszem volt a levegőben köbméterenként. Most az előrejelzések alapján a tavalyinál hosszabb szezonra készülnek az allergológusok, de feltehetően kevesebb feltű­nően magas napi koncentrá­ciós érték lesz. A napi pollen­koncentráció mértékéről kü­lönben az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és az Országos Kör­nyezet-egészségügyi Intézet (OKI) honlapján, s a tisztiorvo­si szolgálat Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők. És az idén is elindult az úgy­nevezett Parlagfű Pollen Riasz­tási Rendszer (PPRR), ahol min­den szerdán teljes országos parlagfűjelentést tesznek közzé, mellékelve az egyes riasztási kategóriákhoz tartozó egész­ségügyi hatásokat. A PPRR pi­ros jelzése arról értesít, hogy a levegőkörnyezetben olyan magas a pollenkoncentráció, amelynél a tünetek már min­den parlagfűre érzékeny em­bernél jelentkeznek. Az ÁNTSZ tájékoztatása sze­rint a lakosságnak nem keve­sebb mint 25-30 százaléka al­lergiás, és ebből másfél-két mil­lió ember kifejezetten a parlag­fűre. Arra figyelmezteti őket a tisztiorvosi szolgálat, hogy még az augusztusi szezon kezdete előtt szerezzék be a gyógysze­reiket, amelyeket aztán időben kezdjenek el szedni, valamint hogy gyakrabban tisztálkodja­nak és váltsanak ruhát. Az el­múlt évek statisztikái szerint egyébként évről évre egyre több ember él meg mind több olyan napot, amelyen kiemelkedően magas pollenkoncentráció mér­hető, amíg a szezonhossz is fo­lyamatosan nő. Megjegyzendő, a parlagfű irtása nem az ÁNTSZ, sem a katasztrófavéde­lem feladata, hanem minden mezőgazdasági vállalkozásnak, földtulajdonosnak és állampol­gárnak saját felelőssége, hogy rendben tartsa a környezetét. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS Forrás: ÁNTSZI MTI Zrt. Sajtóadatbank mf/^ Igénytelen, veszélyes A parlagfű kétszikű, 20-140 centiméter magas, igényte­len gyom, amely könnyen kerekedik felül más növé­nyeken, és amelynek pol­lenjei a légutakba kerülve ingerlik a nyálkahártyát és szemgyulladást okoznak. A probléma - a parlagfű­mentesítés mellett - gyógy­szerekkel kezelhető: a for­galomban levő gyógyszer­csoportok az allergiás folya­matba beavatkozva előzik meg a tünetek kialakulását. 7-en A 7-RŐL Ön szerint mi lesz velünk, ha itt a Nyugat alkonya? ANDRASSEW IVÁN, a Népszava rovatvezetője Sötétség lesz, de sem­mi baj, mi elleszünk a vaksiságban is, amíg Keleten föl nem kel a nap, hiszen jó vezérünk van. Duruzsol majd ne­künk, mint a jó meleg búbos kemence. Mesél majd, mi lesz akkor. Majd. Egyszer. Jó lesz. Hiszünk majd neki. Azt is, hogy ő tudja az utat. És nem körben járunk ám, mint ezer éve. Biz­tos sokat tanulunk majd. Például megtud­juk, hogy vakon, ami­kor nem látjuk a ruhát, a bőrszínét, az arcot, hogyan tudjuk kivá­lasztani azokat, akiket gyűlölni illik. ARATÓ ANDRÁS Klubrádió Előttem van észak, há­tam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél. Amíg más­hogy nem határoz az örök és megbonthatat­lan konzerv. Ami pedig a Nyugatot illeti, annak már abban a pillanat­ban befellegzett, ami­kor a jövő elkezdődött. Ilyen kérdésre csak twitterdeutschul lehet válaszolni, akkor bi­zony ráb...szunk! Kel­lett nekünk törni ma­gunkat, hogy ahhoz a sz.. .r. egész életemben folyton haldokló nyu­gathoz tartozzunk?! Ahonnan még pofátlan amerikai kormánytiszt­viselők is beleszólnak belügyeinkbe, ha azt látják, hogy olyan párt­állam alakul, amelynek idején alig vártuk, hogy beleszóljanak belügyeinkbe. Apropó: ki volt az az...sz, aki a Hősök terén elküldte a kedves keletieket a bús­z...ba?! Mi lesz? Felvirrad. Orbán Viktor ugyanis időköz­ben Keletre helyezte át Magyarországot. Mos­tantól nekünk állan­dóan virradni fog, és ha a Széll Kálmán Tervet nem szabotálják el a kommunisták, akkor esténként le sem fog menni a nap. Minden csak felmegy, ez a lé­nyeg. Jó, az árak is, a pumpa is, de valamit valamiért. Bölcs veze­tőnk mindenesetre máris kihasználta, hogy a Nyugatnak bealko­nyult, világosságot gyújtott a sötét nyuga­ti fejekben, és megmu­tatta nekik a helyes utat. Az alkony után a sötét éjszakába. FARKASHÁZY TIVADAR Semmi, a Nyugat alko­nya helyett nekünk megmarad Tiszapal­­konya, illetve Leninvá­­ros, azaz Tiszaújváros, amit megvesznek a kí­naiak, a BVK, újabban Borsodchem, mert erre mindig változnak a ne­vek. Egy biztos, Európa és Ázsia határa ezentúl az Ural helyett Gödöllő, ahol a két földrészt Or­bán Viktor egyesítette a kastély éttermében, mert a díszistállóba be­lecsapott a villám. A jó­léti társadalom helyett pedig itt a Nikotex Munkás alapú Mahor­­ka, apropó, ki a fasz az a Thomas Mélia. Csak nem a Für Lajos lánya? HORVÁTH ISTVÁN Akkor első Kelet hajna­la, midőn a gazdasági eredmények együtt járnak a kínai nép jólé­tének emelkedésével, a kultúra fellendülésével. Míg a tőkés táborban a teljesítményeket hát­térbe szorítja a bankár­kaszt uralma, addig ke­leti szövetségeseink a pusztaságokat virágzó termőföldekké alakít­ják. Büszkék vagyunk hazánk és Kína szoros, megbonthatatlan ba­rátságára. Együttmű­ködésünk diadala egy­ben a nyugati imperia­lizmus veresége is. (Né­mi változtatásokkal R. M. beszéde az MDP II. kongresszusán.) VICSEK FERENC Mi leszünk a Nyugat. Ha tőlünk nyugatra már nem lesz senki, akire érdemes feltekin­teni, aki iránymutató az emberi méltóság kitel­jesedésére vágyóknak, ha tőlünk nyugatra nem lesz senki, aki sta­bil gazdaságot, tisztes­séges versenyt, egy kis harácsolással tarkított kapitalizmust lenne ké­pes működtetni, akkor már csak mi maradunk mentsvárnak. Mi le­szünk a minta, az em­beriség jövőjének mo­dellje, a munkaalapú társadalom, a kézben tartott és szorosan megmarkolt demokrá­cia, egy kis Felcsút az egész Világ számára. AVAR JÁNOS újságíró BOLGÁR GYÖRGY rádiós újságíró Hócipő hírlapíró újságíró

Next