Népszava, 2011. augusztus (138. évfolyam, 178-203. sz.)

2011-08-18 / 193. szám

FEJTŐ FERENC1909–2008 Főszerkesztő: NÉMETHPÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), S DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ�Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, helyettes: ZSEBESI ZSOLT, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, MARKOTAY CSABA, PÓR VILMOS �Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES� Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER�Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS �Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN� Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA,ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ�Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA,ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. � Ügyvezető igazgató:LÁPOSI ELZA�Technikai igazgató: TÓTH JENŐ�Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA � Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ �Marketing: MENCSER ÉVA� Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. � Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 �Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu � Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 �Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu � Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfi zetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 � Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. � Előfi zetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre 17 400 Ft, egy évre 34 800 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda �Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató � www.ringier.hu, kiado@ringier.hu � ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 � A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti A nyilas hatalomátvétel napján cé­dulát találtam az előszobaajtó alatt, Laci írása: Azonnal menj il­legalitásba!... Amikor előzőleg felkészí­tett egy esetleges illegalitásra, lelkem­re kötötte, bujkálni csak olyanhoz me­hetek, ahol nincs nyom, akinek tele­fonszáma, lakcíme nem ismert és aki­vel nem leveleztem korábban. Sólyom László altábornagy szavait és háború alatti krónikáját a felesége naplója őrizte meg. „Laci ekkortájt (1942) ke­rült kapcsolatba a baloldaliakkal. Eb­ben az időben alakult a korábbi laza ismeretség szorosabbá Bajcsy-Zsilinsz­kyvel, Tartsay Vilmossal, és felmelegí­tette régi tanárával, a nyugdíjas Kiss János tábornokkal a régebbi szívélyes viszonyt.” Egy korszak kezdődött el, melyben másokról gondoskodott, így Orbán László, Pálffy György, Zoltán Imre és Hámos György családjáról, és amely korszak a bazilika feláldozásá­nak megelőzésével zárult. 1945 első hónapjában Dálnoki Miklós Béla az ideiglenes Nemzeti Kormány nevében felkérte a rendőrség újjáépítésére egy olyan korszakban, amelyre a közbiz­tonság hiánya volt a legjellemzőbb. El­vállalta, és ezzel „az első komoly ösz­szeütközés Péter Gáborral kipattant. Február 2-án alakult meg a PRO – a Politikai Rendészeti Osztály. Élére Pé­ter Gábor került... Bemutatkozó látvá­nyos megnyilvánulásuk két nappal ké­sőbbi: a népharag meghirdetése és nyilvános megtorlásként két nyilas ke­retlegényt az Oktogonon lámpavasra felkötöttek. – Laci magánkívül volt... E pillanattól kezdve kettőjük viszonya feszült lett, amely az idő haladtával egyre súlyosabb konfl­iktussá nőtt... Sólyom ismét felhívta a fi­gyelmet, hogy képzetlen, szadista hajlamú embere­ket nem lehet képességüket meghala­dó posztokon hagyni... 1945 tavaszán az internálások végrehajtását a Politi­kai Rendőrség hatáskörébe utalta egy miniszterelnökségi rendelet. Sólyom­nak rengeteg vitája, tiltakozása volt emiatt... A Szövetségi Ellenőrző Bizott­ság 1945. novemberi határozata sze­rint több százezer német ajkú magyar­országi lakost amerikai fennhatóságú németországi területre kell átköltöztet­ni.” 1946. január 19-én indult az első vonat Budaörsről. Még aznap este le­mondott tisztségéről: „A túlkapások, az embertelen megnyilvánulások nem magyarázhatók és nem is menthetők semmivel. Ez az ember elleni közönsé­ges bűncselekmény, katona vagyok – felkérésre és átmenetileg kézbe vettem a rendőrség organizálását –, de vissza akarok menni és eredeti hivatásom­ban szolgálni a továbbiakban.” Ráko­si engedte. Így vált újra katonává és lé­pett a végzetes útra. 1949. május vé­gén letartóztatták Rajk Lászlót. Júli­usban Pálffy György tűnt el. „A törté­nelem súlyával ránk telepszik, terhel, dilemmái örökösek és ismétlődők. Ami megismerhetetlen, az a pillanatban élők választási felelőssége... Nincs visz­szaút. A meneküljön, aki tud! nem le­het irányadó. Még egy öngyilkosság sem megoldás, mert csak terhelő tápot adna dühödt, koholt feltételezésekhez” – írja naplójába. 1950 májusában, júniusában a tá­bornokok elleni eljárásban 66 sze­mélyt vettek őrizetbe. Katonákat, rend­őröket és civileket egyaránt. Ország­gyűlési képviselők kerültek börtönbe a szociáldemokraták közül, mint Schiffer Pál vagy Szakasits Árpád, aki az elnöki tanács elnöke is volt. A kato­nák közül, a letartóztatottakon kívül ezekben a hónapokban elbocsátottak több mint ezer embert. De nem a posz­tok szabaddá tétele volt a cél. „Laci fel­vetette, hogy megválik a honvédségtől, akár nyugdíjaztatás útján, akár bead­ja lemondását... Világosan tudtomra adták: ...önként nem lehet elsétálni.” „Sólyom elvtárs, rövidesen meg fogja kapni a megnyugtató választ, magya­rázatot, menjen csak, és dolgozzon to­vább” – válaszolta Rákosi, amikor kér­dőre vonta Rajk–Pálffy letartóztatása kapcsán Sólyom László.” Sztálinnak, Rákosinak és minden diktátornak sa­ját párttársaival és ellenfeleivel kap­csolatos alapkérdése: ki lesz az áldo­zat: én vagy ő? Sólyom Lászlóból épp­úgy célpont lett, mint a háború előtti szovjet vezérkar nagy részéből. A koncepciós perek időszakának paradoxona: a már börtönben ülő em­ber felszabadultabbnak érzi magát, mint a még szabadlábon lévő. Bozóky Éva emlékezett úgy, hogy 1951 febru­árjában, amikor férjét már elvitték, barátainak jó részét lefogták, őt követ­ték az utcán, olyan nyomasztóan érez­te magát, hogy amikor őt is bevitték a Gyorskocsi utcába, felszabadultabb lett. Pedig mivel akkor már szüleit is eltüntették, a még csecsemő gyerme­ke is a sorsára maradt. E társadalmi lélektani határ átlépése vezet a dikta­túrából a terrorba. A Sólyom-per eredeti iratai nem ma­radtak fenn. A kémkedés, a demokra­tikus államrend megdöntésére szőtt állítólagos összeesküvés bizonyítéka csak a kényszer hatása alatt tett ter­helő vallomás volt. Sólyom a vád sze­rint kémkedett Jugoszlávia, valamint Franciaország javára. A nyomozásról Berkesi András később azt vallotta: „A Sólyom-ügyre döntő volt Somogyi val­lomása, melyet Tihanyi vett fel. Az egyes kihallgatók csak kivonatokat kaptak belőle, amit nem kellett ismer­tetni a többiekkel. Azok a kihallgatók, akik az ügy hátterét nem ismerték, lé­nyegében semmit sem csinálhattak. Vagy elhitték, hogy összeesküvés van, vagy nem, de csinálták, mert kellett. Lényegében csak abban a kihallgató­ban merült fel kétség, aki operatív ér­zékkel rendelkezett. A vezetők hivat­koztak arra, hogy itt összeesküvés van, vallomások születtek...” A diktatúra pereire nem jellemzők a „nagy jogi csaták” ismérvei: nem vol­tak ezekben a perekben jogelméleti alapvetések, nemzetközi jogi szerződé­sek logikájának követése, a társada­lom jogtudatosságának szolgálatába állítható érvek, hivatkozások más jogi következtetésekre, történelmi esemé­nyekre. A koncepciós perek nívótla­nok, a vád, a védelem és bírói indoklás vonatkozásában egyaránt. Mit lenne érdemes megidézni a Rajk-, a Mind­szenty-, a Kádár-perből? Jávor Iván hadbíró ezredes vezette a tárgyalást. Az ítéleteket előre megkapta: Sólyom, Illy, Beleznay, Révay, Somogyi, Meré­nyi és Lőrincz ügyében végrehajtandó halálos ítéletet kellett hozni. A későb­bi honvédelmi miniszter, Révész Géza szerint maga a tárgyalás 3-5 percig tartott. Ő az egyik ülnök volt. A halá­los ítéletet 1950. augusztus 19-én haj­nalban hajtották végre a Margit körúti börtön udvarán. „1950. május 20-án éjjel lakásunk­ról (II., Eszter u. 2.) férjemet elvitték. Majd kevéssel az ő elvitele után engem a két kisgyermekemmel Mátészalkára vittek. Onnan július 15-én engem ide, Kistarcsára hoztak, a fogdaépület ma­gáncellájába. 1950. augusztus 5-én az ÁVH központjából meglátogatott egy őrnagy úr, aki férjemtől pár sor írást hozott számomra. Azt mondta, hogy amíg férjem ügyét kivizsgálják, én itt „védőőrizetben kell maradjak, ez most befejeződik, és én augusztus végén szabadlábra kerülök. Továbbá közölte, hogy ellenem vádemelés, eljárás nin­csen. Azóta velem semmit sem közöl­tek. Huszonhetedik hónapja gyerme­keim hol- és hogylétéről semmit sem tudok, s mivel az érintkezést nem ve­hettem fel, rendkívül rossz idegálla­potban várom napról napra, hogy megtudjam férjem letartóztatásának okát s gyermekeim és szüleim hol- és hogylétét. Kistarcsa (1952. október 11.)” Tanulságos évforduló. Ha lesz Gyurcsány-, Szilvásy- stb. per, az is a Rajk-per köpenyegéből fog kikelni. Aki a perből akarja kihámozni az igazsá­got, az jócskán lekéste a tisztánlátás lehetőségét. Már most millióknak kel­lene tudniuk, hogy a tervbe vett jogi processzus, tízmillió magyar állam­polgár közérzetét fordítja visszájára. Már most tudniuk kellene honfi­tár­saknak a felnőttkor minden korosztá­lyában, hogy az az ember, aki elítélte­ti Gyurcsány Ferencet, Sukoró vagy államadósság, vagy más ürügy kap­csán, az ugyanolyan módon szemlél bárki mást is, mint elődjét. Egyetlen kérdést fogalmaz meg magában, akár párttársra néz, akár ellenfélre, „Ő vagy ÉN?” Javaslom a fi­deszes politikusoknak, hogy csalódásukat enyhítendő, szán­janak időt a „Sötétség délben” című regény elolvasására és megértésére. Vajon szüksége van-e pártjuknak Gyur csány-, Szilvásy- stb. perekre? Kinek a szekerét tolja az a kormány, amely ellehetetleníti a választási ver­senytársat, miközben a kabinet, párt­ja és önmaga népszerűtlenné és dik­tatórikussá válik? A koncepciós pe­rekkel egyedül a terrorral handaban­dázó szélsőségnek nyithatja szélesre a parlament kapuját. E perek maguk az az út, mely a diktatúrából a terror­ba vezet. Sólyom elvtárs, rövidesen... Egyetlen kérdést fogalmaz meg magában, akár párttársra néz, akár ellenfélre, „Ő vagy ÉN?” A munkával töltött szabadság fáradalmával az arcán ismerte be Orbán Vik­tor a sajtó képviselői előtt, hogy az ország dolgai rossz kerékvágásban zöty­kölődnek, de nem a kormánya hibája, hanem Európa megsokasodott gond­jai miatt. Megoldásként kemény, kiadást csökkentő és bevételt növelő in­tézkedéseket helyezett kilátásba, hogy a költségvetésben keletkezett újabb 100 milliárdos lyukat be lehessen tömni, és tartható legyen a 3 százalék alatti hiányterv, valamint továbbra is csökkenthető legyen a magyar állam­adósság. Az intézkedésekről nem árult el semmit, csak annyit, hogy lesz bennük bürokráciacsökkentő, vagyis állami alkalmazottak munkahelyét megszüntető is. Azt is megtudhattuk a kormányfőtől, hogy odébb kerültünk ugyan a veszélyzóna magjától, de még nem kerültünk elég messze tőle, mármint az európai centrumtól, ami némi álszerénységnek tűnik az onnan túl gyorsnak látszó távolodásunk miatt érkezett számos bírálat tükrében. Ezeket a nem éppen jó híreket kormányfőnk fokozni is tudta, amikor meg­erősítette: kormánya jól végezte eddig is a dolgát, időben lépett a deviza­hitelesek problémájában. (Jó ég! Mi lenne itt, ha nem végezte volna ilyen jól a munkáját?) Jelezte, hogy nem ülnek ezután sem a babérjaikon, mert – ahogyan azt már megszokhattuk – gyorsan bizottságot alakítanak, ami­vel megvizsgáltatják, vajon betartják-e a bankok a devizahitelesekre vo­natkozó törvényeket. Az ezúttal „otthonvédelmi monitoringbizottságra” keresztelt kommandó ki fogja kényszeríteni a bankoktól az átlátható ár­képzést. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek pedig jelentést kell készítenie arról, hogyan jutottunk el „a támogatott forinthitelektől a kockázatos devizahitelekig”, és meg kell neveznie, kik ezért a felelősök. Azt nem mondta meg, hogy ettől mennyivel csökkennek a devizahitelesek törlesztőrészletei vagy mennyit eshet a svájci frank árfolyama. Nem lát okot a korrekcióra Orbán Viktor az egykulcsos adórendszer esetében sem, sőt annak továbbfejlesztését ígéri, amivel aztán tényleg Európa legver­senyképesebb adórendszere lesz a miénk, hacsak nem távolodunk el any­nyira a veszélyzóna brüsszeli magjától, hogy már nem is számítunk eu­rópainak. Az üzenet, amit fontosnak tartott megosztani velünk a kormányfő, egy­szerű: a világ körülöttünk ugyan komoly válságba süllyedt, már szinte semmi nem az, aminek tavaly vagy akárcsak az idén, még az év elején vár­tuk és amire a terveinket építettük, de nekünk ennek ellenére semmi okunk bármin is változtatni. Minden úgy van jól, ahogy van, pontosan aho­gyan eddig is csináltuk. Legfeljebb valamelyest még szorosabbra kell húz­ni a lakosságnak a nadrágszíjat, mivel az eddiginél is kevesebbet költünk rájuk a büdzséből, és még több adót fogunk tőlük beszedni. A legelkeserítőbb a kormányfő tegnapi fellépésében az, hogy semmilyen választ nem volt képes megfogalmazni a probléma felületi kezelésén túl, ar­ra a kérdésre, hogy mitől lesz meg idén, esetleg jövőre vagy akár 2013-ra az ígért 4-5 százalékos gazdasági növekedés a jelenlegi 1,5 százalék helyett. Hogyan fog bővülni a lényegében stagnáló hazai fogyasztás. Miért, miből és ki fog fejleszteni és beruházni a magyar vállalkozók közül, hogy a jelen­legi visszaesés helyett bővüljenek az ország termelőkapacitásai. Hogyan és mikorra lesz meg a 400 ezer új munkahely, amit 2014-re ígértek. Mára már csak az látszik biztosnak, az is már amennyire, hogy 2014-ben választá­sok lesznek. Minden jól van... Ha eddig nem tudta volna, Kocsis István most már tisztában lehet az­zal, hogy a hála nem politikai kategória. Pedig a Fidesz sokat köszön­het neki. A BKV ügyeinek „rendbetétele”, mindenekelőtt Hagyó Mik­lós üzleti és pártkarrierjének lezárása is hozzájárult a fülkeforradalom si­keréhez, a kétharmad eléréséhez. De mindez most már, úgy látszik, nem számít. Feltehetően az sem, hogy Kocsis közleményében – név említése nél­kül – Gyurcsányra hárítja a felelősséget a most terhére rótt vagyoni hátrá­nyért. Tény, hogy a volt kormányfő kezdeményezte menesztését az MVM éléről 2008 tavaszán. A vezérigazgatónak – mert az maradt utána is, csak már a BKV élén – ez azóta is fájó seb. Ami már most a konkrét gyanúsítást illeti, arról megoszlanak a vélemé­nyek. A nyomozók szerint a villamos művek jelentős vagyont vesztett, az egykori cégvezető meg úgy véli, nem. Még nem tudni, kinek van igaza. De igazából nem is ez a lényeges. Nem is a gyanúsítás. Még csak nem is Kocsis István. Ő csupán egy viszonylag jelentéktelen fi­gura a hatalmon lé­vők gazdasági köreinek sakkjátszmájában. Eddig szükség volt rá. Most vi­szont – valamilyen okból – legalábbis vadászhatóvá vált. Megtette köteles­ségét – amit maga jónak látott vagy amit neki jónak láttak –, de már nél­küle is halad a szekér. Hogy ez a Fidesz gazdasági holdudvarán belüli vi­ták és ellentétek következménye, esetleg valamiféle új stratégiát jelez, pil­lanatnyilag kérdéses. S kétséges, hogy a megfejtés valaha is napvilágra ke­rül-e. A fi­úk – vagy inkább már az urak – magabiztosak. Úgy érzik, jól mennek a dolgok. Minden napra vannak ügyek, a hívek – és az ingadozók is – lát­hatják, erősen kézben tartják a dolgokat. Az országot. Mindenkit felelőssé tesznek azért a nyolc évért, és többségüket felelősségre is kívánják vonni. Persze a szórásba néha beleesnek olyanok is, akik igyekeztek kiszolgálni őket, ám ilyesmire nem lehetnek tekintettel. A forradalom – ha kell – felfal­ja saját gyermekeit (is). Féljen csak mindenki. Még nincs happy end. De tény, a sötétség sosem örök. Mindig kiderül. Falánkság VÉLEMÉNY 7 2011. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK DR. DONÁTH FERENC orvos SEBES GYÖRGY sebesgy@nepszava.hu ZSEBESI ZSOLT zsebesizs@nepszava.hu GBO JPÁPAI GÁBOR RAJZA

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék