Népszava, 2012. május (139. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-30 / 125. szám

Görögtűz és lábjegyzet újságíró M­ég a XIX. századot írták, amikor I. Miklós cár az ottomán csá­szárságot Európa beteg emberé­nek nevezte. Ha ma van Európának beteg embere, akkor ez Görögország, délen is a leggyengébb láncszem: az or­szág fizetésképtelenné, kormányozha­­tatlanná válik. Alexisz Ciprasz Sziriza­­vezető nevét ismerhettük meg: több közvélemény-kutatás is valószínűsíti, ő alakíthat kormányt a június közepén tartandó újabb választás után. Igaz, hogy nem irányozza elő az ország kilé­pését az euróövezetéből, de elveti a már kimunkált és érvényes pénzügyi egyezményt, és újra átvizsgáltatná az államadósságot, a törlesztés megszűn­ne. Akkor az eurozóna többi országa szempontjából kidobott pénz lenne az, amelyet eddig a görög stabilizációra fordítottak. Az ország euróellátmánya megszűnne, és­­ például­­ ha egy hét­fői napon kibocsátanák az új pénzt, akkor már keddre a felére kellene leér­tékelni. A pénzvilág dominóelven mű­ködik, bizalma egyik napról a másik­ra megrendülhetne az ugyancsak ne­héz helyzetben levő Spanyolországban, Írországban és Portugáliában... Athén kritikus helyzetéhez kapcsolódnak az új francia elnök krédójából következő elemek. Hollande szerint újra kellene tárgyalni a pénzügyi paktumot, kiegé­szítve azt gazdasági növekedést szol­gáló konkrét tervvel; ehhez illeszkedne a valamennyi ország által szavatolt eurokötvények kibocsátása is. A német miniszterelnök viszont konzervatív po­litikusokkal és pénzügyi szakembe­rekkel egyetértésben úgy véli, ez való­jában elhúzná a legfájdalmasabb idő­szakot, mert a reformok hanyagolha­­tóságát sugallná, és mivel a garanciát az eurózóna országai közösen nyújta­nák, súlyos bizonytalanság fenyegetné mindegyiküket s az amúgy is érték­vesztő eurót. A német sajtó meglehető­sen egybehangzóan magyarázza, mi motiválja Merkelt, miközben - kompro­misszumokkal - arra keres megoldást, hogy a pénzügyi paktum lényege érin­tetlen maradjon. Rövid idő alatt a má­sodik tartományban veszített, mikor Észak-Rajna-Vesztfáliában szociálde­mokrata politikus nyerte a választást. Az elemzések szerint a kudarcokat így fordítja az érdekek nyelvére: a lakosság világossá teszi, immár nem kíván új kockázatokat vállalni más országok pénzügyi egyensúlyáért... Ezen a ponton hozzátehető: hasonló közérzet érzékelhető az EU-vitáiban egyértelműen a német álláspontra he­lyezkedő Ausztriában is: az osztrák pénzügyminiszter az olasz és magyar banki kapcsolatok negatív hatásáról beszélt akkor, amikor a Standard and Poor alacsonyabb kategóriába sorolta az országot. Az utalás esetünkben nyilván a Raiffeisen és az Erste ma­gyar leánybankjainak kitettségére, veszteségeikre vonatkozott. Bécsben tartanak attól, hogy az anyabankok esetleg kormánysegítség kérésére kényszerülhetnek, ami viszont Auszt­ria hitelképességét veszélyeztetheti. Mintegy lábjegyzetnek: ha a „zóna” válságából adódik valamilyen sommás megállapítás Budapestre nézve, akkor ez az: meg kellene kettőzni a magyar erőfeszítéseket, hogy ha valamikor sza­kad a lánc leggyengébb szeme, akkor addigra hatályos megállapodásunk le­gyen az IMF-fel: így lehet megakadá­lyozni a forint zuhanását egy „görög tűz” fatális esetében. Ehhez viszont szükségeltetik a jegybank Brüsszel ál­tal is igényelt, teljes függetlensége, és emellett a pszichológiai előfeltételek megteremtése is. Kiszámíthatónak kell látszani, de ehhez kiszámíthatónak is kell lenni, alapkérdésekben nincs he­lye kettős beszédnek, e nélkül lehetet­len az európai összképbe illeszkedő po­ A pénzvilág dominóelven működik, bizalma egyik napról a másikra megrendülhet fizikai racionalitás... És mégis: miköz­ben a magyar diplomácia érzékelhető időszorításban - helyesen - a hitel­megállapodás mielőbbi tető alá hozá­sára koncentrál, mialatt Simor MNB- elnök a lehetséges fejlemények hatásai sorában annak veszélyéről beszél, hogy a nyugati pénzintézetek leánybankjaik eszközleépítésével reagálhatnak, addig Budapestről különös üzenetet hordozó megállapítások hangzanak el. „Úgy lá­tom, hogy a ciklus végére Magyaror­szágot ki fogjuk váltani a zálogból, és el fogjuk érni, hogy a saját lábára áll­jon. A hitelek nagy részét vissza fogjuk fizetni, visszaadjuk a magyarok kezé­be Magyarország sorsát. Nem külföldi pénzügyi szervezetek, nem külföldi ha­talmak fogják eldönteni, hogy mikép­pen éljünk, és rendezzük be életünket, hanem reményeink szerint a követke­ző évtizedekben erről kizárólag a ma­gyar választók döntenek majd” (O. V. Hódmezővásárhelyen, május 25-én). A jelek szerint ezt nem rögtönözte, nem hirtelen felindulásban jelentette ki, mi­vel, úgy tűnik, egybecseng azzal, amit a közrádióban a bank- és válságadók­ról mondott: „...Most ismét el kell dön­tenünk azt a kérdést, hogy ezek csak egy átmeneti válságintézkedésnek vol­­tak-e tekinthetők, vagy pedig azt akar­ják a magyarok, hogy hosszabb távon is mindez maradjon része a magyar közteherviselés rendszerének. Én az utóbbira fogok szavazni, amikor kitöl­töm a kérdőívet.” (0. V. 180 perc) Meg­állapítása, amelyhez azt is hozzátette, hogy ebből részben új jogszabályok is következnek (!), mást vetít előre, mint amit eddig a bankokkal és az adófize­tőkkel kommunikáltak... Azt, hogy a pénzintézetek miként reagálnak, ha valóban ez történik, legfeljebb sejthet­jük. De ha a hitelek további szűkítésé­vel, a Simor említette „eszközleépíté­­sekkel”, akkor ez zátonyra futtathatja a növekedésre és a munkaalkalmak gyarapítására vonatkozó terveket. Ak­kor keresztet vethetünk a szegénység elleni harcra, a bér- és fizetésemelé­sekre vonatkozó elképzelésekre, holott a magyar bruttó bérek az európai rangsor vége felé foglalnak helyet, má­ra a szlovákiaiaknál is alacsonyabbak. Kérdés: nem jött-e el az egyenes beszéd ideje? A 22-es nyugdíj­csapda M­ég nem tudjuk, hogy gumi­­csont-e a nemrég bedobott gyermekek számától függő nyugdíjelvonás vagy -kiegészítés, min­denesetre jobb a kormánynak, ha azon rágódnak a „zemberek”, mint valami olyasmin, ami olyan közel van a Fi­desz főnökségét melengető tűzhöz, mint például az oligarchabizottság fel­állítása. Különben is, ez a gyermekek számától függő éhbér vagy lukulluszi nyugdíj csak évek múlva, egy követke­ző kormányzási ciklusban lenne nega­tív hatással az állami nyugdíjpénztár­ra, ha egyáltalán lesz még akkor ilyen, mert ahogy a kétharmados hatalmi monopólium (leánykori nevén pártdik­tatúra) államosítani tudta a magán­nyugdíjpénztárakat, magánosítani tudja az állami nyugdíjpénztárat is. De nem ez a 22-es nyugdíjcsapda. Még az sem, hogy a következő években az említett rendszer hozzájárulna a nyug­díjasok össz-szegénységéhez, hiszen jelenleg sokkal több egygyerekes vagy gyerektelen, tehát megvonásra szánt nyugdíjas vagy nyugdíjba készülő van, mint a pluszdíjazásra számító három­vagy többgyermekes. Persze lehetséges, hogy az egykul­csos adóból eredő Matolcsi-gerjedelem és a nagyobb nyugdíj reménye százez­reket késztet arra, hogy évente hozza­nak világra egy-egy gyermeket. De ez csak 30-40 év múlva kezdheti növelni a nyugdíjpénztár terhét, amikor a most több gyermeket vállalók elérik a nyugdíjaskort. Tehát a jelenlegi kor­mány könnyen hozhat ilyen törvényt még akkor is, ha valóban 40 évre ren­dezkedett be két évvel ezelőtt. Az igazi 22-es csapda az alaptör­vény két mondatában rejlik, ugyanis a XIX. cikk kimondja, hogy az állam az időskori megélhetést nyugdíjrend­szerekkel „segíti elő” - nem biztosítja, hanem elősegíti. A XVI. cikk 4. parag­ Szívesen látnám szakértő szociológusok és közgazdászok véleményét vafusa szerint pedig: „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.” Szívesen lát­nám szakértő szociológusok és köz­gazdászok véleményét erről, mert amint azt megírtam dolgozatomban, amit a nők legsajátosabb önrendelke­zési jogának a védelmében közöltem (SZÉP SZÓ, 2012. szeptember 10.), az én értelmezésem szerint ez azt készí­ti elő, hogy miután a kormány elköl­tötte a jövő nyugdíjasai számára fél­retett magán-nyugdíjpénztári va­gyont, csökkenthesse vagy megvon­hassa azok nyugdíját, akiknek felnőtt gyermekeik vannak, anélkül, hogy bármi erre vonatkozó törvényt az Al­kotmánybíróság alkotmányellenesnek mondhatna ki. Tehát a sok gyermeket vállalóknak nyugodtan ígérhetnek magasabb járandóságot, mivel az Alaptörvényben megalapozták, hogy azt majd gyermekeikkel fizettethes­sék ki. A 21. században­­­ miután a 19.-ben bevezették a bismarcki nyugdíjrend­szert, hogy az idősek ne váljanak oly megalázóan kiszolgáltatottá, és az el­látási kötelezettség megosztása ne for­dítsa egymás ellen gyermekeiket. Ha ezeket a törvényeket és javasla­tokat összeillesztjük, világosan kibon­takozik egy 22-es nyugdíjcsapda kör­vonala. író, a Columbia Egyetem (NY) emeritus professzora VÉLEMÉNY NÉPSZAVA 7 2012. MÁJUS 30., SZERDA Orbán, az ügyes DÉSI JÁNOS desij@nepszava.hu A pedagógusok egyharmada is elveszítheti rövidesen a munkáját. A köz­oktatásba a kommunistából kereszténydemokratává átvedlett minisz­teri apparátcsik, Rózsa néni, újra bevezeti a „rend, csend, fegyelem” elvét, a benzin ára ismét emelkedik. A kórházakban a lázadó rezidenseket ugyan lecsillapították, mégsem megy mindegyikük azonnal külföldre, de előbb-utóbb csak rájönnek ők is, hogy átejtették őket, és akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. A tisztességes bírók még harcolnak a függetlenségü­kért, de sokan már megadták magukat. A választójogi törvény ügyes mó­dosításával, az ellenzéki sajtó szisztematikus megfojtásával a Kedves Veze­tő azt hiszi, túlszárnyalja kedvenc kormányzója uralkodási idejét is. És így tovább. Hát ehhez képest, mit számít az, hogy Lázár János arról beszél a parlamentben, hogy az ellenzéki pártokat az amerikaiak pénzelik, ezért ezek a pártok a magyar zemberek helyett az imperialistákat - talán még nem ez a kifejezés hangzott el - képviselik. Teljesen mindegy, itt, kérem, már annyi marhaságot mondtak, hogy mindez nem számít. Mi, akik kóla­mámorban fetrengünk, hosszú hajat hordunk és Rolling Stonest vagy Beat­lest hallgatunk, farmert hordunk, jobb, ha tartjuk a pofánkat, mert mi is kapunk még a végén rendesen. Mondom, Lázár butaságai vagy éppen Navracsics kormányzó utazása majdnem mindegy. Csak arra hívnánk fel a figyelmet, hogy úgy látszik, a Kedves Vezető ki­csit bizonytalan, ezért utódesélyes embereit komprommitálnia kell. Lázár elvesztette több-kevésbé biztos politikai hátországát, a polgár­­mesterséget, most már tényleg főnöke kénye-kedvétől függ. Egyrészt, ha az megunja kegyencét, mehet a levesbe aprólékként. Másrészt, ha netán va­lamely szövetséges állam politikusának a fejében megfordult volna, hogy segítsük akkor Lázárt, erről most gyorsan letesz. Mert Orbán Viktor gon­doskodik róla, hogy az ő kedves Lázárja olyan szerepekbe kényszerüljön, ahonnan nehéz a visszaút a tisztességesek világába. Navracsicsról pedig, aki szép nevét adta egy diktatórikus rendszer jog­szabályainak kidolgozásához, már szó se essék. Orbán úr ügyes. Csak éppen a fél ország nyomorodik bele. Ceterum censeo, Orbánnak mennie kell. Hazudós N­em irigylem a Magyar Bankszövetség vezetőit. Tudom, ebben a mes­terségesen keltett bankellenes hisztérikus hangulatban nem lesz nép­szerű amit írok, de becsülöm is őket azért a hihetetlen önuralomért, amit tanúsítanak. Ezek a bankárok még most is úgy tesznek, mintha nem szemérmetlen és gátlástalan hazudozókkal, hanem komoly kormányfér­fiakkal tárgyalnának a devizahitelesek megsegítéséről, a különadók kive­zetéséről, a gazdaság élénkítéséről. Tavaly decemberben Orbánék megegyeztek a bankszövetséggel, 2013-tól megfelezik, 2014-től kivezetik az Európában példátlanul magas bankadót. Most olyan aprósággal ne is foglalkozzunk, hogy az unióban éppen a baj­bajutott bankok megsegítésére létrehozott alapokat töltik fel ezzel a közte­herrel, míg nálunk a kormány felelőtlen adótörvényei ütötte gyógyíthatat­lan sebet igyekeznek kezelni a bankadóval. Nos, a megállapodás ellenére a kormány újabb adóval sújtja a pénzintézeteket. A szószegést úgynevezett „nemzeti konzultációval” akarja Orbán legitimálni. Ebben az egyik úgyne­vezett kérdés, hogy maradjanak-e a különadók? Orbánék újabb vaskos hazugságával találkozhatott a bankszövetség. A kormányfő és hű fegyverhordozója azt már nem közölte a néppel, hogy ál­dásos tevékenységük eredményeképpen Európa egyik legstabilabb bank­­rendszerét sikerült megingatniuk. Egyre több bank veszteséges, és emiatt apadnak el a hitelforrások, nem jut kölcsönhöz magánember és vállalko­zás, lassul a gazdasági növekedés, már ami még van. Orbán törvénnyel til­taná meg a bankoknak, hogy kivigyék a profitjukat az országból. Hallgat arról, hogy az elmúlt másfél évben 1,8 milliárd euróval kényszerültek fel­tőkésíteni a külföldi anyabankok magyarországi leányaikat. Az viszont igaz, hogy egyre kevésbé hajlandók úgy pénzt pumpálni Magyarországra, hogy biztosan tudják: a kormány azonnal lenyúlja azt. A bankok nem jótékony­­sági intézmények, szigorúan ügyelnek, hogy meglegyen a hasznuk. Ezért lehet az intézményeket és a bankárokat utálni, de nem árt észben tartani, hogy ebből a profitból nyújtanak hitelt, fizetik a betéteseiknek a kamatot. Természetesen a bankok ellen is lehet szabadságharcot vívni, de érde­mes lenne az egykori zseniális hadvezér, Montecuccoli szavait komolyan venni, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. BIHARI TAMÁS biharit@nepszava.hu NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, helyettes: ZSEBESI ZSOLT, szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, GALGÓCZY ÉVA, MARKOTAY CSABA, PÓR VILMOS • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS • Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN • Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ • Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Technikai igazgató:TÓTH JENŐ •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ • Marketing: MENCSER ÉVA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4.Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre 17 400 Ft, egy évre 34 800 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.ringier.hu, kiado@ringier.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti

Next