Népszava, 2012. június (139. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-01 / 127. szám

Az előzetes regisztráció, a cenzus bevezetése esetén sokan nem tudnak majd voksolni 2014-ben Nehezített pálya az ellenzéknek A Fidesz elnökségi ülését is megjárta tegnap az az elképze­lés, amely a 2014-es parlamen­ti választásra bevezetné az elő­zetes regisztráció intézményét. Az, hogy ezentúl nem automa­tikusan kerülnének be az em­berek a választói névjegyzékbe, hanem aktív részvétellel, jelent­kezéssel, akár a választójog egyfajta szűkítéseként, cenzus­ként is értelmezhető. Ez szak­értők szerint a tavalyi választó­­jogi törvény intézkedéseinek folytatása lenne. Ezek ugyanis azt biztosították, hogy még aránytalanabb és még inkább a győztesnek kedvező legyen a rendszer. A regisztráció - amely Kövér László házelnök szerint a „kocsmai láncszavazások” elle­ni fellépést segíti - arra lehet jó a Fidesznek, hogy egyre csök­kenő népszerűsége ellenére se veszítsen két év múlva. László Róbert, a Political Capital vá­lasztási szakértője lapunknak azt mondta, a vereségtől való félelmen kívül aligha magya­rázható mással a Fidesz erőfe­szítése azért, hogy riválisai mozgásterét szűkítse, illetve tá­vol tartsa a döntésében kiszá­míthatatlan választókat. Tóth Zoltán választási szakértő sze­rint az „intellektuális cenzus” A kormányfő ma már csak az irányított konzultációval hajlandó „megméretni" magát fotó: szalmás Péter Kérdőívbojkottra hívtak fel a szocialisták A nemzeti konzultáció bojkott­jára szólított fel az MSZP, erről Mesterházy Attila pártelnök­frakcióvezető beszélt tegnap. Szerintük a kormány célja, hogy csődbe jutott gazdaságpo­litikájáról elterelje a figyelmet. A kérdéseket értelmetlennek tartják, azok ugyanis maguk­ban hordozzák a választ. A szo­cialista frakció tegnap a párt Kelet-Magyarország-programjá­ról és földkérdésekről tárgyalt Békéscsabán. Mesterházy el­mondta, hogy az MSZP progra­mot készít a Kelet-Magyaror­szágon élők felzárkóztatásához, és beszélt arról is, hogy ma már az emberek többsége pontosan tudja, mit ront el a kormány, ezért kíváncsiak, 2014-től mit csinálna másképp az MSZP. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Orbánnak ugyanaz a pornó és a középosztály Olyan, mint a pornó, nehéz len­ne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy ez az - így definiálta a középosz­tályt Orbán Viktor kétéves kor­mányzása értékelésekor. A mi­niszterelnök csaknem egyórás­ra sikerült, bár jóval rövidebb­­re tervezett beszédében szólt arról is, hogy a nemzeti meg­mentést elvégezték, „Magyaror­szág képes volt arra, hogy sta­bilizálódjon, hogy a lovakat visszarántsa a szakadék szélé­ről”. A kormányfő szerint a sta­bilizációt úgy végezték el, hogy közben ellentmondtak az „euró­pai csábításnak”, amely „a demokráciafeladás felé sodort volna bennünket”. Politikai ma­gatartásukat is jellemezte: az elutasítást úgy kell előadni, „mintha egyébként barátkozni szeretnénk”. RÉSZLETEK A 2. OLDALON Tüntetésre készülnek a pedagógusok Összeomlik a közoktatás rend­szere, ha szeptember elsejével életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény - közölte tegnap Galló Istvánné. A Peda­gógusok Szakszervezetének el­nöke szerint a két jogszabály technikailag rossz és végrehajt­hatatlan, hiszen még nem is­mertek a jogszabályhoz kapcso­lódó rendeletek. A PSZ vitatja az egész napos iskola és a köte­lező óvodáztatás bevezetését is, mivel hiányoznak a szükséges feltételek. A vasárnapi pedagógusnap alkalmából öt oktatási érdekvé­delmi szervezet - a Pedagógu­sok Demokratikus Szakszerve­zete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszerve­zete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és az Oktatási Vezetők Szakszer­vezete - tart tüntetést az Embe­ri Erőforrások Minisztériuma előtt. Az érdekképviseletek a köznevelési és szakképzési tör­vény hatályba lépésének egy­éves halasztását, valamint a közalkalmazottak 20 százalé­kos béremelését követelik. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON A Fidesz esélyét növeli • Előzetes regisztrá­cióhoz köthetik a részvételt • A választási rend­szer egyfordulós lesz, így kizárt a for­dulók közötti alku • Szavazhatnak majd a határon túliak is • Több ajánlószel­vényt kell össze­gyűjteni kevesebb idő alatt • Jelentősen átszab­ták az egyéni válasz­tókerületek határait • A vesztest és a nyer­test is kompenzálják a töredékszavaza­tokkal • Két évre felfüggesztenék a pártok állami támo­gatását bevezetése autokrata lépés len­ne. Eközben Áder János állam­fő megfontolásra visszaküldte a médiatörvény módosítását, emiatt mától mulasztásos al­kotmánysértésben van a tör­vényhozás. INFORMÁCIÓINK A 3. OLDALON 3,5 milliárdot is megér a magyar futball Még mondja valaki innentől kezdve, hogy egy fillért sem ér a jelenlegi magyar labdarúgás. Az MTVA és a Chello Central Europe - a Sport TV tulajdono­sa - évi 3,54 milliárd forintot fizet azért, hogy 2016-ig magáé­nak mondhassa az NB I, az NB II., a Magyar Kupa, az Amatőr Kupa, a Ligakupa és a Szuperkupa közvetítési jogait. A szerződés értelmében átlago­san egy első osztályú klub 150 milliót kap évente. Csányi Sán­dor, a szövetség elnöke elmond­ta, az összeg nagy részét, 3,38 milliárd forintot osztanak szét a klubok közt. Puskás Öcsi után szabadon: ezek szerint most már a nagy pénz, nagy foci időszaka jön Magyarorszá­gon? CIKKÜNK A 15. OLDALON Egy első osztályú klub átlagosan 150 milliót kap évente fotó: kp press AJÁNLÓ Taktikázik a kormány az IMF-hitellel Egyre magabiztosabb a magyar vezetés: azt állít­ják, bármeddig képes megállni az ország a saját lábán. Eközben a megál­lapodás tovább húzódik. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank is bejelentette, hogy a tervezett jegybanktör­vény-módosítás továbbra sem garantálja az MNB függetlenségét. ► 5. OLDAL Internetes vírus pusztított Iránban Irán azt állította, sikere­sen visszaverte az új in­ternetes féreg, a Flame támadását, amely káro­kat okozott Teherán olaj­létesítményeiben. A károk felmérése még zajlik ugyan, de az már most biztos, hogy ez a vírus fej­lettebb és bonyolultabb a Stuxnetnél, amely tavaly az iráni atomlétesítmé­nyeket támadta meg. ► 9. OLDAL INTERJÚ során Ne rejtsük véka alá a véle­ményünket az élet dolgai­ról • Nem gondoltam, hogy ekkora munka vár még rám • A zenélés nem munka, hanem életforma • Sok minden történt ve­lünk és a világgal • Ezek a szövegek hosszú távon is működnek • A kritika érvényes marad évtizedeken keresztül ► 6. OLDAL A holnapi szám tartalmából • Szunyogh Szabolcs: A pedagógusoknak igazuk van • A nemzeti minimum porhintés - interjú Nahalka Istvánnal • Iskolaügy: unortodox megoldások • Szüdi János: A kormány­zati „pedofília"

Next