Népszava, 2012. június (139. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-09 / 134. szám
A Duna-menti beteg publicista Sziszifuszi gyötrelem ma a kormányzati kommunikációban dolgozni. Alig fogalmaz meg az ember egy fáradtságos reflexiót mondjuk a Freedom House jelentésére - amely megállapítja, hogy a magyarországi demokrácia állapota „két éve kirívó romlást mutat” máris kaphatja össze magát az Economist legújabb lesújtó elemzésének megválaszolására. A hivatalos propagandisták igyekezete azért sajnálatra méltóan reménytelen, mert bár folyamatosan igyekeznek - úgymond - tájékoztatni a külföldi politikusokat és médiamunkásokat a magyar munkasikerekről, a megcélzott személyek és fórumok valahogy mégis megtudják az igazságot. Tegyük mindjárt hozzá: nincs is szükségük fáradtságos oknyomozásra - a hiteles adatok és információk ma már közkeletűek. Nemzetközi szakértőcsapatok folyamatosan elemzik a magyar gazdaság mutatóit, a jogállami intézmények körülményeit, a sajtószabadság korlátait, és a szomorú tényektől nem hagyják eltéríteni magukat. A Magyarországgal szemben alkalmazott „kettős mérce” fárasztóan hamis panasza meg a legnyilvánvalóbb kormányzati anomáliák makacs letagadása ezért inkább már felingerli a megfigyelőket. Nem elég, hogy naponta érkeznek hozzájuk a legelképesztőbb hírek akár a parlamenti törvénygyár újabb és újabb abszurd termékeiről, akár a jobboldal korifeusainak egyre elképesztőbb szavalatairól - vagyis az igazi kettős beszéd legszebb példáiról -, mindezt az erre szakosított kommunikátorok legott letagadják, illetve valami nem létező, pozitív keretben interpretálják. A szüntelen csúsztatások, mellébeszélések és konkrét hazugságok rég megfeküdték a Nyugat gyomrát; egyszerűen utálják, hogy a kétszer kettő minálunk még véletlenül se négy, hogy minden állítás és ígéret szavatossága kérészéletű, hogy a különböző kormányzati magyarázatokról rendre lesír, milyen hamis hivatkozásokra épülnek, miként ferdítik el a valóságot. Ez az államtitkársági rangra emelt kommunikáció legfőképpen azért kontraproduktív, mert minden további nélkül hülyének néz mindenkit. A hazai nyilvánosságot éppúgy, mint a külhonit. Előbbivel könnyebb a dolga, mert „a magyar emberek” túlnyomó többsége nem foglalkozik szakmaszerűen a politikával és a gazdasággal, ezért sokféle módon félrevezethető. Mindenekelőtt persze a kormány közeli média révén, amely a hívek táborát egyfajta információs karanténba zárja, amiről nem beszél, az számukra nem létezik, ami pedig létezik, annak csak egyoldalú értelmezését kapják. A külföldi közvéleményt azonban ezzel a metódussal nem lehet megdolgozni, minthogy az a sajtónyilvánosság a saját forrásaiból táplálkozik. Egyebek között diplomaták jelentéseiből, a nemzetközi szervezetek itteni munkatársainak „szíves közléseiből”, a hozzánk akkreditált tudósítók munkájából. És ők - a magyar kormányzati felelősök minden ellenkező híresztelése ellenére - igenis ellenőrzött értesüléseket továbbítanak. Horribile dictu: olykor pontosabban ismerik a kényes információkat azoknál, akik az elferdített változatot próbálják eladni nekik. Ráadásul tudomásul illene venni, hogy a világlapok áttekintő, összegző helyzetjelentései nem egy-egy újságíró netán szubjektív megérzései alapján, hanem professzionális csapatMinden további nélkül hülyének néz mindenkit munkával készülnek. Ezért a mégoly tömör elemzések is olykor meglepő lényeglátással utalnak mindazokra az összefüggésekre, amelyek messzebbről nézve talán még nyilvánvalóbbak. Jó példája ennek az Economist legutóbbi cikke: „Betegség a Dunánál” A beszédes cím alatt az olvasó kíméletlen áttekintést kap arról, hogyan kapcsolódnak egybe Magyarországon a rossz gazdasági tendenciák a korrupcióval, meg azzal az oligarchaépítéssel, amelyet a Fidesz hajt végre, s mindez miként jár együtt az erősödő rasszizmussal, a gáttalan gyűlöletbeszéddel, s általában a radikális szellemiség előretörésével. Az Economist természetesen utal a Horthy-kultusz feltámasztására, a Nyirő-temetés körüli botrányra, szélsőjobbos írók tantervi befogadására. És nem mellesleg, hanem világos célzattal említi, hogy a kutatások szerint Magyarország épp azt a fiatal generációt készteti kivándorlásra, amelynek munkájára a legnagyobb szüksége volna. Ezt a drámai állapotrajzot - és a többit is, a külföldön megjelenő valamennyi hasonló írást - mindahányszor elutasíthatja ugyan a sértettséget mímelő magyar kormányzat, kikérhetik maguknak nagykövetek, államtitkárok és miniszterek, akár maga Orbán Viktor, új meg új förmedvényeket adhatnak elő a gyakorló külföldgyalázók, ám a rólunk alkotott és egyre közkeletűbb kép ettől nem fog megváltozni. Ellenkezőleg. A hiteltelen tiltakozás, és az indulatvezérelt hőzöngés egyaránt tovább rontja az ország pozícióit, elsősorban a gazdaság kilátásait. A biztonságra törekvő tőke ugyanis nem megy olyan helyre, amelyről a meglehetősen hitelesnek tekintett orgánumok mindazt leírják, amit Magyarországról az utóbbi két évben. A liberális demokráciának, az alkotmányos jogállamnak elkötelezett világ politikai establishmentje pedig viszolyogva eltartja magától azt a rezsimet, amelyiknek ennyire rossz a híre. Nem akar vele kompromittálódni. Horthy, a biozöldség Volt nekem egy német demokratikus diótörőm - uram, ne hagyj el! -, a néhai Karl Marx Stadtból hozta negyven éve az ott tanuló unokabátyám. A vállrózsás figurát az ülepénél kellett mozgatni, és a szájába tenni a diót. Az egyszerű gép elvén így juthattunk a csemegéhez. Ennek a DDR-diótörőnek szakasztott mása a kereki Horthy-faragvány. Mintha csak a harapós bábu állt volna modellt durcásan egy ácsnak. Node nem is a dilettáns „művészek” vizuális bűncselekménye itt a lényeg, hiszen az igaz magyarok a „gombolyaggal játszó kormányzó” képére is felizgulnának. Hanem inkább az, hogy mire véljük pártunk és kormányunk bősz - ámbár szemérmes félrepillantásokkal leplezni igyekezendő szerelemdühét a néhai „vitéz Kőbányai Világos” iránt. Végtelenül egyszerű lehet a megfejtés. A Fidesz - értsd: Orbán - demens tévedése nem egyszerű inoperábilis neuronprobléma. Ez maga a rejtegetett, ügyesnek és szépnek vélt, bújtatott, de direkt holokauszttagadás. (Bocsánat az otromba, ámbár némiképp Orbán ihlette hasonlatért: ha sasként nem kapdoshatok legyek után, hát egyházat (pártot) alapítok a Chemotoxnak...) Amit nem lehet - nem illik, nem szabad - tenni fényes nappal, civilizált emberek szeme láttára, jó az a nagy magyar sötétben is. Ahogyan mondani szokás: biozöldség az, amit a kertész éjszaka permetez. Miklós bácsi kultuszát is mintha éjjelente trágyázgatná Orbán, növekszik is a sötétségben szépen. De virradattól (ne mondjam: a Virradattól...) mind jobban látszik. És - tán a szerves hozzávalók teszik - büdösödik is, rendesen. (Ráadásul, ahogyan egy tanult kollégám írta, hamarosan nem csupán Horthynak, de még a lovának is szobra lészen e hazában.) És mire véljük Kövér László nekrofil férfiszerelemét, melyet Nyirő József pótirodalmár náciszékely (hamvai) iránt táplál? És mire az MSZMP-s pártállami iskolaigazgató, Hoffmann Amit nem lehetnem illik, nem szabad tenni fényes nappal, civilizált emberek szeme láttára, jó az a nagy magyar setétben is Rózsa által irányított tananyag „Prohászka Ottokár gépgyára” sorozatgyártásában termelődő Wass Albert, Szabó Dezső, Tormay Cecile szállítószalag-színvonalat? (Felkészül: Szabolcska Mihály, Porzsolt Kálmán, Kosáryné Réz Lola.) Ez ugyanis keményen állami szintre emelt (kriptonáci) irredentizmus, kár is szépíteni. Annyira kíváncsi lennék, hogy kis-, közép- és giganyilasokba beledühödött könyvvásárlók (nem keverendők össze az olvasókkal!) a szekrény billegése nélkül hányat vettek kézbe nevezett szerzőktől. Öreg vagyok ehhez, tudom, ha az ő valódi irodalmi igényüket veszem figyelembe, valószínű, előbb kerül az alaptantervbe Szilvási Lajos vagy Berkesi András, mint sok, most csúcsra esztergált, olvasatlanul imádott salabakter. Csak ezt ma a pártban/ templomban végtelenül ciki bevallani. Vicces volt, amikor fatornyos falumban volt osztálytársnőm győzködött, hogy a helyi oskola névadója, Prohászka Ottokár (itt nácuk anno a később kirúgott igazgatóhelyettes, a Waffen-SS legderekabb magyar híve, Kosaras Péter Ákos) cseppet sem gyűlölt senkit, de sőt, és különben is...! Amikor előhoztam neki a „szent” püspök könyvét (Fehérlófia Kiadó), melynek címe: „Az én antiszemitizmusom”, szemrebbenés nélkül közölte: ócska komcsi hamisítvány. Nos, hát ilyesmitől biozöldség Horthy, és kultusza... veressy@nepszava.hu VÉLEMÉNY NÉPSZAVA 7 2012. JÚNIUS 9., SZOMBAT Show-tlan bojkott RÓNAY TAMAS ronayt@nepszava.hu The show must go on” - ezt üzente Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök harkovi börtönéből a nyugati országok azon felvetésére, távol kell maradni a labdarúgó Eb ukrajnai mérkőzéseitől. Szerinte a bojkott nem megoldás, hiszen egy országot büntetnének a politikai vezetés túlkapásaiért. Talán ő maga sem volt tisztában avval, milyen nagy szívességet tett ezzel sok nyugati politikusnak. Egy-két hete ugyan még több ország szigorúan figyelmeztetett arra, politikai szempontból bojkottálni kell az eseményt, ahogy közeledett az Eb, úgy változott át ez a határozottság látható aggodalommá. Különösen Angela Merkel német kancellár tűnt kétségbeesettnek. Mindenki tudja róla, mennyire imádja a focit. Állítólag még a német nemzeti tizenegy öltözőjébe is bejáratos. Hogy ennek mennyire örülnek a német ifjak, ki tudja, de most nem is ez a lényeg. Merkel 2006 óta hazája válogatottja, a Nationalelf minden fontos mérkőzésére elment. Nehezen tudná megemészteni, ha ezt most ki kellene hagynia. Különösen akkor, ha a csapat a döntőig is eljutna, amit július elsején épp Ukrajna fővárosában rendeznek meg. Nagyon trükkös megfogalmazást tett közzé a brit kormányzat is, amely a „csoportmérkőzésekre” hirdetett bojkottot. Ez két meccset jelent. Arról már nem szólt a fáma, mi lesz akkor, ha a britek továbbjutnak a negyeddöntőbe, hiszen a D csoport bármely helyén végezzenek is, mindenképpen Ukrajnában kell játszaniuk. A franciák szintén a D csoportban szerepelnek. A Francois Hollande fémjelezte kormány - egyedüliként az EU-ból - teljes bojkottot hirdetett, aminek nyilván belpolitikai üzenete is van a francia parlamenti választás előtt. Beatrix holland királynő is felvetette a bojkott lehetőségét, de még ő sem döntött. Na és a nagy esélyes Spanyolország? A madridi vezetők végig a hallgatás bölcs stratégiáját követték. Egyetlen szóval sem beszéltek bojkottról. De hát hogy is nézne ki, ha a döntőben nem lenne ott a közismerten fociszerető nép egyetlen politikai vezetője vagy az uralkodó sem... Hányszor hallhattuk már, hogy az EU közös külpolitikára törekszik! Ám ez valahogy mindig megreked a szavak szintjén. Pedig a látszatot valahogy fenn kell tartani. Hiszen Brüsszelben is tudják: a show-nak folytatódnia kell. Mi keresztünk, ti csillagotok MOLNÁR RICHÁRD molnart@nepszava.hu Miért ne lehetnék náci, ha te lehetsz kommunista? Sztálin megölhette az ukránokat, de Hitler nem a zsidókat? A gulág az nudli? A mi szobrunkat össze lehet mázolni, a tiétekét nem? Horogkereszt vagy vörös csillag, ki a hunyó? Dicső korunk Nagy Kérdései ezek, lerágja mind a tíz körmét miattuk az IMF vezére, Putyin ujja remeg az atomrakéták indítógombja felett, a tálibok sziklának támasztják pár percre a kalasnyikovokat, várva a következő Obersovszky-interjút. Hazánk egy globális ideológiai küzdelem frontvonalába került. A nemzetközi baloldal és a nagyon nemzeti kormányok járják haláltáncukat. Az „elmúltnyolcév” idején Fratanoló János ötágú, vérveres csillagot a zakójára tűzve ünnepelte május elsejét. Hogy az úriember ezzel a kommunizmus vagy a tízforintos lángos iránti nosztalgiáját akarta-e kifejezni, sosem fogjuk megtudni. Első fokon megrótták érte, másodfokon felmentették, harmadfokon megint megrótták, végül a strasbourgi emberjogi bíróság felmentette, méghozzá olyan indoklással, amely előtt a bennem élő jól fizetett, magyarellenes bolsevik provokátor is megemelte usankáját. Az ítélet szerint a jelkép többféle jelentéssel bír - munkásmozgalmi jelkép, Heineken sör -, így Fratanoló nem bűnös, kártérítést kell kapnia. A ziccert persze nem hagyhatta ki a Nyugattal hadakozó kormányunk: nem fizetünk kommunistáknak! Kettős mérce, gyarmatosítás! Jól jött a gumicsont, hiszen Navracsics mostanában amúgy is közvélemény-kutatásokkal helyettesítené a bírósági ítéleteket (lásd Cozma-ügy), akkor mit nekünk egy Magyarország által aláírt egyezmény, ami elismeri Strasbourg felülbírálati jogát? Az ítéletet elolvastuk, iktattuk, leszarjuk, oszt’jó napot. Zakóra tűzött csillagok. Szoborra mázolt keresztek. Nem tudunk élni nélkülük. Ez a mi közös játékunk. Csak senki nem nyerheti meg. Metamorfózis fotó: europress/getty images NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, helyettes: ZSEBESI ZSOLT, szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, GALGÓCZY ÉVA, MARKOTAY CSABA, PÓR VILMOS • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS • Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN • Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA »Technikai igazgató:TÓTH JENŐ »Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ • Marketing: MENCSER ÉVA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4.Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre 17 400 Ft, egy évre 34 800 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.ringier.hu, kiado@ringier.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti