Népszava, 2013. augusztus (140. évfolyam, 178-203. sz.)

2013-08-17 / 192. szám

FEJTŐ FERENC1909–2008 Főszerkesztő:NÉMETHPÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), S DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ�Belföldi rovatvezető:SIMON ZOLTÁN, helyettes: TÖRŐ ANDRÁS, szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, FÜSI PIROSKA, GALGÓCZY ÉVA, MARKOTAY CSABA, �Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES� Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER�Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS �Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN� Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA,ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ�Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA,ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. � Ügyvezető igazgató:LÁPOSI ELZA�Technikai igazgató: TÓTH JENŐ�Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA � Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ�Marketing: SIMON ZSUZSA�Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127.� Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020�Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu � Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 �Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu� Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfi zetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800� Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130, 118, telefax: 477-9025.� Előfi zetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre 17 400 Ft, egy évre 34 800 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda�Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató� www.ringier.hu, kiado@ringier.hu� ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 � A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti Az Európai Szociális Alap (ESZA) felhasználásának egyik legfonto­sabb területe a fogyatékkal élők támogatása. Ma az Európai Unióban minden hatodik (közel 80 millió) em­ber kisebb-nagyobb fokú fogyatékkal él – már csak ezért sem gondolhatunk rájuk valamiféle marginális csoport­ként. Szinte törvényszerű azonban, hogy a fogyatékosok valamilyen for­mában hátrányt szenvednek, még ak­kor is, hogyha ez nem szükségképpen szándékos diszkrimináció következ­ménye. A jelenlegi politikai és szabá­lyozási keretek, az elérhető termékek és a szolgáltatások ma nem tükrözik megfelelően a fogyatékos személyek szükségleteit. Ráadásul a válság miatt – a szociális juttatások lefaragása és a különféle jogosultságok szűkítése kö­vetkeztében – a fogyatékkal élők újabb nehézségekkel szembesültek. Mindez nemcsak új pénzügyi meg­oldásokat tesz szükségessé, hanem az emberi erőforrásokba történő befekte­tést támogató új és hatékony intézke­déseket, valamint egy újfajta partneri viszonyt is az érintettek között, euró­pai és tagállami szinten egyaránt. Ebben játszanak fontos szerepet az EU pénzügyi eszközei. Az elmúlt években jó pár olyan projektet láthattam, ame­lyek a fogyatékosok támogatásáról, in­tegrációjáról szólnak, és amelyeket az ESZA forrásaiból támogatnak a tagor­szágok. Egymáshoz nagyon hasonló, fogyatékkal élőket alkalmazó éttermet láttam például Szekszárdon és a len­gyelországi Krakkóban. Az ESZA tá­mogatja a szociális vállalkozásokat és szövetkezeteket is. A bulgáriai Plov­divban rendszeresen rendeznek nem­zetközi vásárt a fogyatékosokat alkal­mazó szociális vállalkozások és szö­vetkezetek termékeiből, ami egyúttal alkalom a tapasztalatcserére is. De nem csak egyszerű, betanított mun­kára kell gondolni ezen a területen. A madridi központtal működő ONCE alapítvány szoftverfejlesztést és info­kommunikációs szolgáltatásokat végez fogyatékkal élőknek, és sok­sok olyan munkatárssal, akik maguk is kerekes székben közlekednek vagy gyengén, esetleg egyáltalán nem látnak. Az ESZA kiemelt szerepet játszik az olyan programokban, amelyek a fogya­tékos emberek munkaerőpiacra lépé­séhez és társadalmi befogadásához já­rulnak hozzá. A 2007–2013-as idő­szakban a tagállamok 9,9 milliárd eu­rót különítettek el az ESZA-progra­mokból „hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási integrálására”, így pél­dául egy átlagos évben, 2010-ben majd 600 ezer fogyatékos ember vett részt különféle képzésen. Az esélyteremtő programok egyúttal a gazdaság élén­kítését is szolgálják. Ha fi­gyelembe vesszük a fogyatékkal élők speciális szükségleteit az élet minden területén (infrastrukturális átalakításokkal, szociális védelemmel és gondozással, megfelelő oktatással, a számukra szükséges termékek gyártásával), ak­kor munkahelyeket teremtünk, és őket is alkalmassá tesszük a munkavég­zésre, tehát az emberi élet lehetőségé­nek megteremtésén túl hozzájárulunk a piacok bővüléshez is. Az Európai Bizottság ezért szorosan együttműködik a tagállamokkal, hogy segítse fogyatékos személyek önálló életvitelét, társadalmi és munkaerő­piaci beilleszkedését, és fellépjen a hátrányos megkülönböztetés ellen. Ehhez a 2010-ben elfogadott Európai Fogyatékosságügyi Stratégia biztosít keretet, aminek egyik konkrét intéz­kedése az „Akadálymentesítési intéz­kedéscsomag”. Ez azt célozza, hogy a fogyatékosak számára az Unió belső piacán a termékek és a szolgáltatások, akárcsak a speciális egészségügyi és szociális szolgáltatások egyaránt hozzáférhetőek legyenek. A Bizottság szintén javasolta a hozzáférhetőséget biztosító szabványok alkalmazását a közbeszerzési eljárások során. Az Európai Szemeszter keretében a Bizottság 12 országnak javasolta, hogy hazai és uniós forrásokat különítse­nek el olyan aktív munkaerő-piaci in­tézkedésekre, amelyek a fogyatékosok foglalkoztatását segítik elő (személyre szabott szolgáltatás és tanácsadás, sa­játos igényeiknek megfelelő tréningek és képzések, innovatív munkakörnye­zet és munkavégzési módok kialakí­tása). Portugália esetében a hozzáfér­hető oktatás biztosítását szorgalmaz­ta, Észországnak pedig javasolta a szo­ciális segélyezés rendszerének átalakí­tását a fogyatékkal élők érdekében. Tudjuk, a fogyatékkal élők nem al­kotnak homogén csoportot. Van, aki csak biceg, más tolószékbe kénysze­rül, a szellemi fogyatékosságnak is különféle fokozatai léteznek. De közös bennük, hogy a mindennapi élet ne­hézségek elé állítja mindannyiukat, gyakran szembesülnek diszkriminá­cióval, és ezért megkülönböztetett fi­­gyelmet igényelnek. Elgondolkodtató, hogy a fogyatékossággal élők körében a szegénységi ráta 70 százalékkal ma­gasabb az átlagnál. A súlyos fogyaté­kossággal élők 63 százaléka jut meg­felelő oktatáshoz, szemben a fogyaté­kosság nélküliek 83 százalékával, és körükben a munkanélküliségi ráta is kétszerese az átlagnak. E különbségek mérséklése nem egy­szerűen erkölcsi parancs, hanem egyúttal szociális és gazdasági szük­séglet is. A fogyatékosak életminőségét javító intézkedések sokszor az érdektelenség, a tudatlanság és a tanácstalanság miatt feneklenek meg. A Bizottság ezért fi­gyelemfelkeltő kampányokat is indított már az érintettek mozgósítá­sára, segíti a jó példák megismerését és megosztását. A fogyatékkal élők erőteljesebb támogatása esélyt jelent. Esélyt a foglalkoztatás bővítésére és a gazdasági teljesítmény javítására; esélyt egy jobb társadalom megterem­tésére. És végül esélyt az uniós forrá­sok gyorsabb és színvonalasabb hasz­nosítására is. Hátrányból esélyt Az esélyteremtő programok egyúttal a gazdaság élénkítését is szolgálják Hogy kinek mi köze ahhoz, hogy Orbán Ráhel férjhez megy, és ki­hez, és hogyan? Senkinek sem­mi! Értsünk ebben egyet! És ez így is maradt volna, ha a „hiénamédia” (így szokás jobbról tá­madni a bulvárt, ha utáljuk, amit ír) nem közöl egy interjút. Ebben az örömapa – történetesen a volt Köz­társaság jelenlegi miniszterelnöke – lelkendezett a közeli menyegzőről. Az újságolvasók legbutábbja persze nem olvas újságot, de a szép nagy betűk­kel írott címeket igen. És ők – hej, de sokan vannak! – elkezdték tiszta erő­ből megvédeni Orbánék magánéletét. Mondván, miért vájkálnak büdös­bolsik e szent család bensejében. Ne­kik írom ismét: Orbán Viktor minisz­terelnök enmaga kürtölte tele a bul­várt, saját hatáskörében, média­tanács adói által. A kormányfői vő helyesen kiválasz­tott, idejében és jól pozicionált fi­atal­ember – és – „keresztapu” szárnyai alatt. Öreg vagyok én már ehhez, pusztán a gondolattal játszom el... Feltéve, és meg nem engedve! Ha va­lamilyen rejtélyes (és érthetetlen) ok­nál fogva (dupla elnézést, ismeretle­nül is, kedves Ráhel!) az Orbán leány belém talált volna szeretni, vajon mi­lyen lenne a lakodalom? Kinevezné­nek-e engem valamelyik csókos cég­nél, valami rendes pénzért, unatko­zónak, mert ugye az uradalom csak viszi a lóvét...? Vagy megvennék ne­kem nászajándékba a Népszavát? Kapnék pár trafi­kot, netán ezer hek­tárt? Közbeszerzést, őrző-védő mun­kát? Szőlőt, tőzeget, dolomitot? Jó, tudom, ízléstelen ez, ha ma­gamra vonatkoztatom. De ha a való­di vőlegényre? Akkor komilfó a do­log? Pár éve épp az apósjelölt büszkél­kedett egy home-videóban, hogy Rá­hel udvarlója lőtte az őzet, amit leg­magasabb kezeivel éppen süt... És nem vette észre a leendő örömapa, hogy népének nemhogy őzsült nem jut soha ebben a nyomorult életben, de csirkefarhát sem minden héten. Ő már egy más dimenzióban képzeli élni magát. Ahol kistafírozott büszke úrfi­ak vadászni járnak, őzet, szalon­kát, túzokot visznek ipamnak, na­pamnak. Bokázlak alássan, kegyel­mes uram, lehetnék szerencsés meg­kérhetni a baroness kezét? A hozo­mányról majd később egyeztetnek a fi­skálisaink... Jaj de tetszik ez a mi bölcs vezé­rünknek! Fejben már teszegeti is össze a két birtok javadalmát. Demagógia? Az. De szerintem egy mai népvezér kussoljon, amikor falja az őzsültet, ne vadítsa szerencsétlen polgárait, akik még mindig annyira szeretnének hinni benne, hogy szinte belegebednek. És nesze...! Polgári bo­rozónkban pár éve még hangos volt az alkoholpára, amikor számosan lekutyapistázták a Gurcsánybajnai kormányt a vakhitűek ügybuzgalmá­val. Hogy miért, pontosan, azt ma sem tudják ők, alighanem a brosúrák hangja szólt csak. Két-három éve sok­kal csendesebb már a kocsmahivatal. Érdekes dolgot mondott minapában az egyik lehalkult. Bevallotta, hogy, hát, igen, anyám, ez a ló nem épp akarnivaló. De a helyi Fidesz­passzivisták azt mondták neki, hogy akkor is helyeselje a kormány mun­káját, ha nem ért vele egyet. Bátor ember volt (lett), megkérdez­te, akkor ezt így hogy? És jött a vá­lasz: „Nekünk is szar, persze, de a komcsiknak még szarabb. Akármi is legyek, ha jövő tavasszal nem azzal lesz tele a kampánysajtó, hogy Orbán Viktornak jön az első unokája... Az Ember lánya férjül Egyiptomban ismét dörögnek a fegyverek, naponta többtucatnyian hal­nak meg a hadsereg és a Mohamed Morszi volt elnök visszahelyezését követelő Muzulmán Testvériség összecsapásaiban. A helyzet több mint aggasztó, hasonló polgárháború fenyeget, mint Szíriában. Márpedig ha a Közel-Kelet egyik stabilizáló államánál következik be társadalmi robbanás, az az egész térség biztonsági helyzetére hatással van. Felborulhatnak az egyensúlyok, Izrael pozíciói bizonytalanabbá válhatnak. A Morszi július 3-i megbuktatása óta zajló konfl­iktus megmutatta, meny­nyire erőtlen az Európai Unió, ha valamilyen válság alakul ki a világban. Heteken át érkeztek vezető uniós politikusok a térségbe, hogy közvetítse­nek a hadsereg és az iszlamisták között, de semmilyen eredményt sem ér­tek el. Ismételten bebizonyosodott, hiába költenek horribilis összegeket az Európai Külügyi Szolgálatra, csak 2013-ban félmilliárd eurót, a testület ha­tékonysága fi­noman szólva is megkérdőjelezhető. Megint szembesülni kel­lett azzal, Európa jelentősége a világban már messze nem a régi. De az Egyesült Államok sem jeleskedik az egyiptomi válságmenedzselés kapcsán. Barack Obama csütörtökön beszélt a kairói válságról, s bár va­lóban drámai mondatok hangzottak el, nem mondott semmi olyat, ami akár kicsit is elrettenthetné a vérontástól a hadsereget. Látható, milyen súlyos dilemmába került Washington. Egyfelől el kellene ítélnie a vérfürdőt, más­részt nem akar konfl­iktusba keveredni a hadsereggel sem. Nyilvánvaló, Washingtonnak nem ér annyit a Muzulmán Testvériség, hogy kiálljon mel­lette. Az iszlamisták és az Egyesült Államok viszonya közismerten nem ép­pen felhőtlen. John Kerry amerikai külügyminiszter demokratikus fordu­latnak nevezte Morszi hatalmának megdöntését, amit sokan bíráltak, mert bármilyen intézkedéseket hozott is, mégiscsak demokratikusan választot­ták meg. Obama ennél visszafogottabban fogalmazott, de azt elismerte, az egyiptomi társadalom „talán nagyobbik része” változásokat akart. Obamának azonban mégiscsak kellett mondania valami olyat, amire fel­fi­gyel a világ, s amellyel bizonyságát adja annak, hogy hazája nem az erő­szak oldalán áll: lemondta az évente esedékes közös amerikai–egyiptomi hadgyakorlatot. Ez azonban aligha rendíti meg a kairói hatalom jelenlegi gyakorlóit, hiszen a rossz biztonsági helyzet miatt idén mindez alighanem el is maradt volna. Az amerikai elnök azonban nem helyezte kilátásba az évente folyósított másfél milliárd dolláros segély befagyasztását, ami azért már igen kellemetlenül érintette volna a hadsereget. A külföld teljesen tehetetlenül szemléli az egyiptomi hadsereget fellépé­sét. Csak abban reménykedhet, hogy a konfl­iktus mihamarabb lezárul. Egy esetleges polgárháború ugyanis a Nyugat befolyásának végét jelentené. Mattolt Nyugat Politika iránt érdeklődőkkel beszélgetve időnként úgy érzem, mintha a kocsmában egy totószelvény rubrikái fölött vitatkozó társaságot hall­gatnék, mert ahányan vannak, annyiféleképpen írnák be az 1-est, a 2-est vagy éppen az ikszet ugyanarra a mérkőzésre. A meccs természete­sen a jövő évi választás. A tét nagy. Nem egyszerűen a jelenlegi kormányról vagy az ellenzék sor­sáról kell majd ítélkezniük azoknak, akik elmennek a szavazásra. Az előt­tünk álló évtizedek életminősége függ a döntéstől. Petőfi­ talán megint fel­tenné a kérdést: rabok legyünk, vagy szabadok? Persze nem az „orbáni ér­telemben”, nem az unió rabigáját kell levetnünk, hanem a jelenlegi kormány lelki szabadságot tipró, demokráciát csorbító, mindannyiunkra rátelepedő, elhatalmasodó uralmától kellene megszabadulni. Egy újabb „fülkeforr” kellene. És ez az, ami ma még háromesélyesnek tűnik. Az egyik legutóbbi közvé­lemény-kutatás szerint még mindig erős a Fidesz a biztos választók köré­ben, és lényegesen nem mozdultak el az ellenzéki pártok sem a korábbi szintről. Állítom, hogy nincs Európában még egy olyan ország, ahol hasonló eredmények születnének, ha kiderülne, hogy az általuk választott kormány mindent el akar venni az emberektől, amit csak elvehet. Aligha nőne a nép­szerűsége egy olyan hatalomnak, amely valamennyi döntésével a demok­rácia sírját ássa. Miért nem ébred fel akár még a legelvakultabb Orbán-hívőben is a két­kedés ördöge, hogy nálunk talán mégsem mennek olyan jól a dolgok, amint azt hivatalosan sulykolják? Mitől volnánk Európa gazdaságának húzó­motorja? Miért nem gondolkodnak el azon, hogy talán lehet valami igazság azokban a kifogásokban is, amit a világ a szemünkre vet? Hogy nem illik nyakra-főre alkotmányt, választási törvényt módosítani? Tisztességtelenül egyeseket úgy tenni gazdaggá, hogy közben a másiknak elveszik a megél­hetését? Egykor grófság méretű földbirtokot adni a gázszerelőnek, kollé­giumi szobatársakkal sokmilliárdos állami megbízatásokat elnyeretni? Köz­hivatalba ültetni oda nem illő embereket? Az Ipsos adatai szerint a választópolgárok 44 százaléka ígéri biztosra a részvételét a következő választáson. Úgy tűnik, hogy különösen a húszas­harmincas korosztálynál, vidéken, a diplomásoknál, az ötvenes-hatvanas generáció körében, és persze a budapestieknél lett teli az a bizonyos „hó­cipő” az elmúlt három év „sikereivel”. Ennek ellenére, ha a bal-, balközép pártok elkötelezett támogatói mind egy szálig elmennének szavazni egy kö­vetkező vasárnapi választáson, akkor is a kormánypárt hívei szereznék meg a voksok javát. Pedig a megkérdezett többsége kormányváltást szeretne. Hogy 2014 tavaszán hová kerül majd a legtöbb iksz? Annyira sem lehet tudni, mint a következő heti rangadó eredményét. Hócipőeffektus VÉLEMÉNY 7 2013. AUGUSZTUS 17., SZOMBAT RÓNAY TAMÁS ronayt@nepszava.hu SOMFAI PÉTER somfaip@nepszava.hu ANDOR LÁSZLÓ uniós biztos VERESS JENŐ veressj@nepszava.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék