Népszava, 2014. január (141. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-09 / 7. szám

Máig kell leadniuk a támogató szavazatokat a szlovák elnökválasztás esetleges résztvevőinek Szűkülhet az államfőjelöltek mezőnye Máig kell leadniuk a szlovák elnökjelöltek­nek az indulásukhoz szükséges támogatói aláírásokat. A március­ban megrendezendő kétfordulós voksolás nagy esélyese Robert Fico hivatalban lévő mi­niszterelnök. Két ma­gyar jelölt is csatasorba állt,­ ázasan gyűjtötték az alá­írásokat a szlovák elnökje­löltek. Azoknak a politiku­soknak nem kell aggódniuk, akik mögött parlamenti párt áll, mivel a jelöltséghez elegen­dő 15 parlamenti honatya tá­mogatása. Aki azonban nem számíthat a törvényhozás egyetlen tömörülésére sem, an­nak sokkal nehezebb a dolga, hiszen 15 ezer választópolgár aláírását kell megszerezniük ahhoz, hogy rajtvonalhoz áll­hassanak. A magyar pártok, amint az utóbbi évek különféle választá­sai során megszokhattuk, ezút­tal sem voltak képesek közös nevezőre jutni. Bugár Béla pártja, a Most-Híd a keresz­ténydemokrata KDH, valamint a Szlovák Demokratikus és Ke­resztény Unió (SDKÚ-DS) által támogatott Pavol Hrusovsky, a KDH volt elnöke mögött sorako­zott fel. Bugár Béla, a Híd elnö­ke úgy vélte, a Népi Platform­nak nevezett három tömörülés szempontjából kulcsfontossá­gú, hogy az SDKÚ-DS is kiállt Hrusovsky mellett. Mint közle­ményében fogalmazott, „a Népi Platform létjogosultsága igazo­lódott, a közös elnökjelöltnek reális esélye van arra, hogy be­kerüljön az államfőválasztás második fordulójába”. Szerinte azért lenne elengedhetetlen, hogy ne Fico nyerjen, mert ha ő szerezné a legtöbb szavazatot, úgy mindhárom legfőbb közjo­gi méltóság ugyanazon párt po­litikusa lenne. A Magyar Közösség Pártja (MKP) ragaszkodott ahhoz, hogy Bárdos Gyula személyé­ben saját elnökjelöltje legyen. Az 1958-as születésű Bárdos újságíróból lett politikus. 1989- től a Szabad Újság főszerkesz­tője volt. 1994-től 2002-ig volt a parlament tagja, az 1998- 2002-es törvénykezési időszak­ban pedig az MKP frakcióveze­tői tisztségét látta el. 2010-ben választották meg a párt orszá­gos tanácsának elnökévé. A törvényhozás tagjaként több parlamenti bizottságba is beke­rült. Immár biztosra vehető, hogy Bárdos indulhat a márciusi vá­lasztáson, mivel - amint a na­pokban Fiala Ilona, az MKP szóvivője közölte - jelöltségét 16 honatya is támogatta függetle­nül attól, hogy az MKP parla­menten kívüli párt. A Bárdost támogató 16 képviselő közül nyolc az Egyszerű Emberek (OLaNO), öt az Új Többség (No­va), három pedig az SDKÚ kép­viselője. A Híd képviselői nem támogatták aláírásukkal. Bár­dos mindemellett hírek szerint több mint 15 ezer ember támo­gatását is megszerezte. A sors, vagy éppen a szlová­kiai magyar viszonyok fintora, hogy jóllehet a Híd nem indít saját jelöltet, mégsem egy ma­gyar kíván indulni. Megméret­tetné magát Bósza János ko­máromi civil aktivista, aki ta­valy októberben jelentette be, indulna a voksoláson. Bár az aláírásokat azóta is gyűjti, fe­lettébb kérdéses, elegendő tá­mogatót sikerült-e maga mellé állítani. Az autonómiatörekvé­seiről ismert aktivista saját in­doklása szerint azért döntött az indulás mellett, mert úgy véli, Szlovákiának „erős, multietni­­kus, igazságos állammá kell válnia”. A jövedelemadót is beleszá­mítva összesen 132 775 eurót költhetnek az államfőjelöltek a kampányukra. A választási hadjárat hivatalosan 15 nappal a választás előtt, azaz március elsején kezdődik, és a szavazás kezdete előtt 48 órás kampány­csend lesz. Hangsúlyozzuk, hi­vatalosan. Valójában ugyanis néhány jelölt már hetek, sőt, hónapok óta óriásplakátokon, vagy televíziós hirdetésekben próbálja meg felhívni magára a választópolgárok figyelmét. A voksolás nagy esélyese Robert Fico miniszterelnök, a Smer (Irány) elnöke, aki kará­csony előtt néhány nappal je­lentette be azt, amit a szlovák sajtó már hónapok óta pedze­getett. Fico akkor úgy véleke­dett, nem nyugdíjas állásra pá­lyázik mert Szlovákia ugyan parlamentáris demokrácia, az államfőre egyre nagyobb fel­adat hárul. Meglátása szerint az elnöknek egyre gyakrabban kell találkoznia a politikai pár­tok képviselőivel, széleskörű társadalmi párbeszédet kell fo­lyatnia, valamint aktívan kell érvényesítenie Szlovákia ér­dekeit külföldön. Hozzátette: olyan emberre van szükség az államfői poszton, aki már kellő tapasztalatot szerzett a politi­kában. Nem kérdés, hogy Fico beke­rül az elnökválasztás március 29-én megrendezendő második fordulójába. Az azonban kér­dés, kivel nézhet majd farkas­szemet. Idén még nem készül­tek közvélemény-kutatások az esélyekről, ezért tavalyi adatok­ra vagyunk utalva. Ezek azon­ban igencsak eltérőek a külön­féle irodáktól függően. Egy ta­valy október elején az MVK ügynökség által közzétett fel­mérés szerint Fico 37,9 száza­lékot szerezhet, Radoslav Pro­­cházka 18,1-et. A politikus ta­valy júliusban jelentette be in­dulását az elnökválasztáson. A Kereszténydemokrata Mozga­lomból (KDH) 2013 elején kilé­pett képviselő tavaly hatalmas plakátkampányba is kezdett, s nemcsak szlovák, hanem ma­gyar és ruszin nyelven is ma­gyarázni próbálja a választók­nak, miért az ő neve mellé te­gyék az x-et. Az MVK felmérése harmadik helyre sorolta Pavol Hrusovskyt 17,6 százalékkal, negyedikre pedig Andrej Kiska vállalkozót, aki 13,2 százalékot szerezhet. Más adatokat tett közzé a Focus iroda tavaly november­ben. Fico ennél az irodánál is biztosan vezet, de második helyre Kiskát, harmadikra Hru­sovskyt, negyedikre pedig Procházkát sorolták. Igaz, előb­bi két jelölt között igen csekély különbséget mértek. Ami vi­szont figyelemreméltó, a Focus úgy véli, a második forduló messze futott még le. Ha Fico és Kiska jutna a „fináléba”, úgy a vállalkozó kis többséggel ma­ga mögé utasíthatja a jelenlegi kormányfőt. Ha viszont Hru­sovsky képviselné az ellenzé­ket, úgy Fico nyerne. Korai persze még az esélye­ket latolgatni, hiszen egyelőre még azt sem tudhatjuk, kik in­dulhatnak majd az elnökvá­lasztáson. R.T. L • Ezúttal sem tudtak közös nevezőre jutni a jelölésről a magyar pártok • Bárdos Gyula, a magyar Közösség Pártjának jelöltje már biztos, hogy indulhat, mivel 16 parlamenti képviselő mellett több mint 15 ezer támogatói aláírást gyűjtött össze • A felmérések szerint a márciusi elnökválasztás nagy esélyese Robert Fico jelenlegi kormányfő, de a második fordulóban meglepetés is lehet Fico a kampányban emberi arcát kívánja mutatni forrás:smer honlapja A magyar jelölt tervei Dél-Szlovákia felzárkóztatása, a kisebbségi ok­tatás és a kisebbségi kultúra, valamint a nyelv­­használati jogbővítés lesznek Bárdos Gyula kampányának prioritásai. Mindez a Közbeszéd blogportálnak adott interjúból derült ki, ame­lyet a pozsonyi Új Szó idézett. Bárdos hibának nevezte, hogy Szlovákiában eddig nem volt magyar államfőjelölt. Pedig meglátása szerint lett volna igény erre, de „valahogy soha senki nem hozta meg a döntést". A Csemadok elnöke kifejtette, olyan jelöltet kerestek, akit nem tar­tanak megosztónak. Bárdos konzervatívnak tartja magát, de a nem jobboldali gondolkodá­­súakat is meg akarja szólítani. „A jelöltséget nem úgy fogom fel, hogy valaki ellen indulok. Öt évvel ezelőtt volt egy nagyszerű jobboldali jelölt, aki mögé fel tudtunk sorakozni, de most nincs ilyen kiemelkedő személyiség" - tette hozzá. Bárdos a Népi Platform jelöltjét, Pavol Hrusovskyt nem tartja olyan erős jelöltnek, akit az első fordulóban „tömegesen támogatni" kel­lene. Hozzátette, a felvidéki magyarok tisztá­ban vannak azzal, hogy Hrusovsky 2008-ban többedmagával megszavazta a Benes-dekrétu­­mok sérthetetlenségét kimondó parlamenti ha­tározatot. Bárdos közölte, a Híd választóit is meg akarja szólítani. „A jelöltséget a magyar ér­dekképviselet hatékonyságát növelve képze­lem el, ami közös érdek" - fejtette ki. VILÁG NÉPSZAVA 9 2014. JANUÁR 9., CSÜTÖRTÖK M mi­ént rá IcIkL­l f«fni a nemes mi­neáliákra? (Olvasok vitája) Hogvan zajlóit ■d házkutatás Li b­rácsim­ előtti reggelen? (Horváth András) [-.*!] tragikomikus kampány kih­ Ohén­ állunk? (E.Lkner /ji­liárl) lj osztály születik? (Mester Ákos) kitLl uik-e a ■áatlinu Ói ban száléra Jltfáhdl? (Mátyás Gyözű) Le­­ yen-e ellenzéki kerekasztal? (Tétényi Éva) Miért kellene l­inigondozni az ellenzéki stratégiát? (Filippov Gábor) Miért közölt alkut Hollywood Hitlerrel? (Haltai András) v\\ mmx untiuA [UNK] iaíav

Next