Népszava, 2014. január (141. évfolyam, 1-26. sz.)

2014-01-16 / 13. szám

6 KULTÚRAwww.nepszava.hu kultura@nepszava.hu2014. JANUÁR 16., CSÜTÖRTÖK A nimfomániás című Lars von Trier-fi­lm első része mától már nálunk is látható Genitáliák vad tánca A nimfomániás címmel a dán Lars von Trier öt és fél órás fi­lmet forgatott, amely két fejezetből áll, és megvágva is négy óra játékidőt tesz ki. Hozzánk a fi­lm első része érkezett el most. A főszerepet Trier kedvenc színésznője, Charlotte Gainsbourg játsz­sza, partnere Stellan Skarsgard. BÁRSONY ÉVA L­ars von Trier egy sikollyal fejezi be fi­lmje első részét. A hősnő sikolt fel szeret­kezés közben, hogy nem érez semmit a világon. S már indul is a stáblista, ám a vászon felén mintha egy videoklip indulna, a hősnőt látjuk különböző mez­telen férfi­akkal, különböző pó­zokban és aktivitásban, időről időre bevillan Stellan Skarsgard egyre komorabb arca. Ebből sejthető, hogy A nimfomániás második része keményebb, va­dabb hangot üt meg, mint az első két órában. Az első két óra nagy meglepe­tés. Lars von Trier itt nem ját­szott a Melankólia világvégi ko­morságával, sem az Antikrisz­tus hideglelős lélektelenségével, és miután már régen elfelejtet­tük, hogy a Hullámtörés egy ér­ző szívű Von Trier író-rendező­től való, új fi­lmje első része lát­tán egyik meglepetésből ejtett a másikba. Egy majdnem isme­retlen Von Trier van nagyon személyesen jelen a vásznon, olykor majdnem bohózati hatá­sú elemekkel nyúl a történetbe: különböző fi­lmen kívüli illuszt­rációkat – képmegosztást, szá­mokat, fotókat és képleteket – rak a vászonra, mintegy tan­könyvi magyarázatul. Nem azért, mert olyan bonyolult megérteni, mit jelent, ha egy nő elmeséli, fi­atal lányként a vona­ton versenyszerűen gyűjti ba­rátnőjével a – bocsánat – dugá­sokat. Vagy hogy a legkemé­nyebb szeretője úgy mozgott, mint a párduc. Nem. Itt egy já­tékos Lars von Trier mesél, aki a drámai hatáshoz odateszi a humort. Azt is gondolhattuk, a 2011-es ostoba viccelődése a náciz­musról Cannes-ban, majd sér­tett hátat fordítása a világnak most vad provokációban rob­ban. Amit Von Trier itt mezte­lenségben, szexben, genitáliák működésében megmutat, az nem szemérmetlenebb, mint amit az Adéle élete vagy A Wall Street farkasa ezekről mutatott, bár kihívóbb. A nagy különbség A nimfomániás 1. rész játékos­sága és Von Trier már-már bá­jos, de legalábbis vásott kölykös humora. Adva van egy eléggé le­strapált állapotú nő – Charlotte Gainsbourg –, akit véresre ver­ve és eszméletlenül talál egy si­kátorban egy már öregedő, ugyancsak lestrapált férfi – Stellan Skarsgard –, hazaviszi, teát főz neki, és beszélgetni kez­denek. A beszélgetés a nő nim­fomániájáról szól, kezdve a szü­zessége kierőszakolt elvesztésé­től a barátnőkkel alakított „mea maxima vulva” társaság dugá­sos lázadásáig, a különböző fér­fi­akkal és különböző formá­tumban űzött szexig. Von Trier időnként meg is mutatja az oly­kor a szexuális felvilágosító fi­l­mek (vagy pornók) modorában fogant jeleneteket is, de nem fel­tétlenül. Skarsgard olykor köz­beszól, csak hogy pontosan megértse a nő elbeszélésének lényegét, ami kábítóan humo­ros ebben a klitoriszoktól és pé­niszektől hemzsegő szövegkör­nyezetben. Kiselőadást tart „a megdugott palik” számáról ih­letve a Fibonacci-számokról, vagy az egy éjszaka elfogyasz­tott tíz szerető hallatán a Bach által használt hangok polifóniá­járól, amelyek harmóniában egyesülnek, vagy az aranymet­szésről. Trier ilyenkor odarakja a vászonra a számokat, Bach arcképét, orgonát pedálozó lá­bakat, az aranymetszéshez gö­rög csarnokot és jó pár műle­gyet horgászbottal. Ugyanis a férfi pontosan akarja érteni, hogy mi is a nimfománia, pár­huzamként a műlégykészítés és a műcsalival horgászás rejtel­meiről ad szakszerű leírást. S mikor a nő a saját romlottságá­ról akarja meggyőzni, hisz a teste kitárásával kábítja el a fér­fi­akat. Skarsgard a fi­lm legköl­tőibb mondatát válaszolja: „Ha van szárnya, miért ne repülne?” Von Trier kedvenc színésznője, Gainsbourg előnytelen külsővel kénytelen végigjátszani az első részt. Az összevert arca, a ko­pott lakás egy szocio-dokumen­tációba illene. De A nimfomá­niás hangvétele sziporkázóan szellemes és határozottan szó­rakoztató, a fi­atal hősnő törté­netét végig szexelő Stacy Martin átszellemült és törékeny külse­jével igazi ártatlan angyalka. Uma Thurman egy megcsalt fe­leség szerepében pedig színészi pályája csúcsát járja be: három fi­ával állít be hősnőnk lakásá­ba a hűtlen férjét követve, s mint egy idegenvezető, viszi vé­gig a fi­úkat a „bűnös kéjlak” szobáin. Káprázatos a jelenet. A fi­lm pedig kellemes meglepetés, mert arról beszél, mi minden jut a szex közhelyeiről egy zabo­lázhatatlan zseni eszébe. (A nimfomániás ****) � � � Sikoly az ágyban, dugás a vonaton Műlégy horgászbottal és a Fibonacci-számok Megcsalt feleség mint idegenvezető A nimfomániás ifj­ú hősnője, Stacy Martin a szerelmét alakító Shia LaBeouff­el FORRÁS: VERTIGO MEDIA RÖVIDEN RÖVIDEN Ötvös Gábor az Operában Január 20-án a világhírű Ötvös Gábor dirigálja a Budapesti Fil­harmóniai Társaság Zenekarát – az Opera együttesét, az est köz­reműködője a Berlini Filharmo­nikusok brácsása, Szűcs Máté lesz. A hangversenyen Mozart, Berlioz és Bartók művei csen­dülnek fel. Ötvös Gábor a világ legjelentősebb zenei színpa­dain áll dobogóra, többek közt New York, Santiago de Chile, Toronto, Sydney és szinte vala­mennyi európai nagyváros leg­nevesebb együtteseinek élén, számos helyen első karmesteri pozícióban vagy első vendég­karmesterként dolgozott. A bu­dapesti Operában Mozart B-dúr szimfóniáját, Bartók Brácsaverse­nyét és Berlioz Fantasztikus szim­fóniáját dirigálja a Pinchas Steinberg elnök-karnagy vezeté­sével működő Budapesti Filhar­móniai Társaság Zenekarának élén. �NÉPSZAVA Helyey László búcsúztatása Február 6-án vesznek végső bú­csút Helyey Lászlótól; a színmű­vészt 12 órakor a Fiumei úti sír­kert ravatalozójában a római ka­tolikus liturgia szerint búcsúztat­ják. Az életének 66. évében el­hunyt, Jászai-díjas művészt ké­sőbb, szűk családi körben helye­zik örök nyugalomra. Helyey László január 3-án hunyt el, a szí­nészt az Újszínház saját halottjá­nak tekinti. Helyey László mint­egy félszáz fi­lmben és csaknem száz színdarabban játszott, emellett kedvelt szinkronhang volt. �MTI Prágában rendez Tompa Gábor Molière Tartuff­e című vígjátékát állítja színpadra Tompa Gábor kolozsvári rendező-színházigaz­gató a Prágai Nemzeti Színház­ban. Az intézmény tájékoztatása szerint az előadás előkészítése már 2013 őszén elkezdődött, a próbafolyamat kedden indult. Molière remekművét Vladimir Mikes fordította cseh nyelvre, Martin Urban dramaturgiájában, Dobre-Kóthay Judit díszleteivel és jelmezeivel, Karel Dobry fő­szereplésével mutatják be. A premiert február 27-re tűzték ki a Prágai Nemzeti Színház egyik játszóhelyén, az Estates Színház­ban. Tompa Gábor 2013 őszén Georg Büchner Danton halála cí­mű drámáját vitte színre a dél­koreai fővárosban működő Seoul Arts Centerben. MTI � Arany Kotta-díjas a Mary Poppins Madách Színház Mary Poppins előadása nyerte el idén a Viva la Musical internetes újság Arany Kotta-díját, melyet az év legjobb új musicalprodukciójának ítélnek oda. Szirtes Tamás rendező el­mondta: nagy megtiszteltetés ez a díj a Mary Poppins szereplői­nek és a Madách Színház min­den munkatársának, hiszen a számukra legfontosabbat, a né­zők szeretetét és elismerését fe­jezi ki. �NÉPSZAVA Élő MúzeumCafé Ma este a Szépművészeti Mú­zeumból jelentkezik az Élő MúzemCafé című beszélgetésso­rozat. Ezúttal az intézményben látható, nagy sikerű Caravag­giótól Canalettóig című buda­pesti barokk kiállítás áll a közép­ KÖZELKÉP Manrico, a kispolgár H­ armadízben találkoztam Dmitrij Csernyakov orosz ope­rarendező nevével. Ez a fi­atalember, úgy látszik, bot­ránykrónikával kötelezte el magát. Úszik az árral, hogy divat lett „modernizálni” klasszikus dalműveket, tekintet nél­kül méltóságukra. Ő a rendezője annak a milánói Traviatának, amely Violetta és az idős Germont gyönyörű kettősét kony­hába száműzte, a szerelmespárt gyúródeszka mellé paran­csolta. Olvastam aztán, hogy Oroszországban is botránya volt Glinkával, mert a Ruszlán és Ludmillát kurvákkal népe­sítette be. Tegnapelőtt a Mezzo Brüsszelbe kapcsolt, ahonnan ugyancsak csoda Verdit, A trubadúrt láthattuk. XX. századi kispolgári környezetben énekelték az eredetileg fél évezrede játszódó drámát. Bőrbútorok, kanapék, ott dalol fájdalmasan Azucena, a cigányasszony, és ott bujdokol vélt fi­a, Manrico, a trubadúr. A bravúros stretta, ez a tenor álom is ott hangzik el, vár helyett olyan kétszobásban, ahová a színpad beren­dezése folytán inkább a Beatles illenék. Mellesleg kiváló mű­vészgárdával, Marc Minkowski, a nagyrangú francia karmes­ter irányítja a zenekart, és bár karaktere folytán az ugyan­csak orosz szoprán, Marina Poklavszkaja nem volna az esz­ményi Leonora, de a hangja mesés. A Trubadúr Verdi egyik legnépszerűbb és legsodróbb mu­zsikájú alkotása, de a zenetudomány mindig is azon az ál­lásponton volt, hogy a szövegíró, Salvadore Cammarano in­kább összekuszált krimit írt, semmint drámát. Csernyakov rátett erre, nincs máglya, a trubadúrt a vérszomjas és félté­keny Luna gróf pisztollyal teríti le. Szégyellem már magam, hogy ultrakonzervatív vénember kritikusi jegyében küzdök a színpadi sarlatánok ellen, de láttam olyan klasszikus ope­rát, amely XX. századi világban elragadott, élveztem, jó irány a szép zenét közel hozni a mai nemzedékekhez. Megértik és megnyerik őket. Szemfényvesztők mindig voltak és lesznek, akik a talentumot föltűnési viszketegséggel pótolják. De pa­tinás operaházak miért szegődnek a szolgálatukba? (A trubadúr, Mezzo) VÁRKONYI TIBOR � Féner Tamás képei a Mai Manó Házban „Féner Tamás / -tól-ig – 1952– 2013” címmel látható kiállítása mától a Magyar Fotográfusok Mai Manó Házában Féner Ta­másnak. A március 2-ig nyitva álló tárlat kurátora, Jerger Krisztina művészettörténész így vall a művészről: „Féner Ta­más a magyar fotográfi­a nagy öregjeinek egyik legkarakte­risztikusabb alakja. Munkáival töretlenül jelen van e szakma láthatatlan színpadán, itthon és a világban. A fotográfi­a tala­ja különösen ingoványos, so­kan művelik – egyre többen –, könnyű műfajnak tartják, nép­szerűsége ezért megtévesztő le­het. Ebben a különben eléggé kiszolgáltatott művészeti ágban 50 éve porondon lenni nem semmi, jelent valamit. Jelenti azt, hogy művelője bizonyára tehetséges.” A művész az 1970-es évek elejétől szociografi­kus sorozatokban gondolkodott. Ezek a képei hozták meg szá­mára az igazi ismertséget. A ci­gánytelepek életét dolgozta fel, majd egy bányászbrigád életét örökítette meg kamerájával. Munkamódszerét a belehelyez­kedés, a kapcsolatok kialakítá­sa jellemezte. A képsorozat újat hozott a kortárs magyar fotog­ráfi­ába, témaválasztásán, meg­közelítésén kívül szerkesztés­módjával is. A budapesti zsidók életét a születéstől az elmúlá­sig, újévtől – újévig nyomon kö­vető nagy képsorozatát 1983-ban óvintézkedések közepette, előbb betiltva, aztán megenged­ve állították ki a Néprajzi Mú­zeumban, majd könyv alakban is megjelent több nyelven és ki­adásban. 1984-től a tájkép, az urbánus emberben élő kép­tár kezdte érdekelni: az óbudai gázgyár lebontásáról, a Horto­bágyról készült sorozataiban, és végül utánzók tucatjait ih­lették meg ferde horizonttal, szokatlan kivágásokkal operá­ló városképei Budapestről, Ró­máról, és Berlinről. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ pontban. Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője a múzeum húsz évig volt főigaz­gatójával, Garas Klára művészet­történésszel, valamint a tárlat kurátorával, Dobos Zsuzsanna művészettörténésszel beszélget. Szóba kerül, hogy vajon a mosta­ni kiállítás katalógusában is még miért az egyik legtöbbször idé­zett szerző a 94 éves Garas Klára, aki bár visszavonult életet él, kedvenc művészettörténeti kor­szaka miatt most mégis elvállal­ta ezt a szereplést.� NÉPSZAVA FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék