Népszava, 2014. február (141. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-06 / 31. szám

NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Több településre is hiába „tukmálja" a boltokat a nemzeti dohánycég - Versenyjogot is sérthet a kijelölés Ingyen sem kell a trafik? Több mint 800 településen nem sikerült Nemzeti Dohányboltot nyitni, pályá­zók híján. De miután az államnak, mint monopóliumnak, ellátási kötelezettsé­ge van, igyekszik minél több helyen megoldani a dohányhoz jutást. Ez azon­ban nem megy egyszerűen. Több polgármester jelezte, hogy a dohánycég szinte könyörög, hogy valaki jelentkezzen „kijelölt kereskedői" státuszra. A jogász szerint az állam eljárása magyar és uniós versenyjogot is sérthet. T­elefonon igyekszik ösztö­nözni a Nemzeti Dohány­kereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND) a kistelepülések pol­gármestereit arra, hogy már­cius 1-jéig próbáljanak trafikost találni falujukban. A cég hon­lapján közzétett lista alapján la­punk több faluvezetőt megkere­sett, akik arról számoltak be, hogy szinte könyörögnek nekik a trafiknyitás érdekében. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kisboltos vagy a kocs­­máros, aki korábban árult ci­garettát, felmérte, hogy a kon­cesszióra való jelentkezési felté­teleknek szinte semmiben sem felelne meg. Ráadásul a beru­házás költségét és a díjakat sem tudná fizetni. Erre a gondra találta ki az állam, hogy úgynevezett „kije­löléssel” is működhessenek tra­fikok. A kijelölés valójában azt jelenti, hogy az igencsak leszű­kített kritériumoknak megfele­lő jelentkező kéri, hogy őt „jelöl­jék ki”. Ez azt jelenti, hogy nem fizet majd koncessziós díjat. A szabály ugyanis úgy rendelke­zik, hogy mivel „kijelölés esetén a dohánytermék-értékesítést az állam az ND által erre külön feljogosított személy útján gya­korolja, a kijelölt személyt díjfi­zetési kötelezettség a dohány­­termékkel történő ellátás bizto­sításáért nem terheli”. Nem kell megfelelnie továbbá a szigorú trafiknyitási szabá­lyoknak - külön helyiség, spe­ciális kassza, bútorzat, vámha­tósági engedély és így tovább. Sőt, a jogszabály szerint havon­ta csak egyszer kell forgalmi je­lentést tennie, szemben a nem­zeti dohányboltok „percrekész” beszámolóival. Elegendő továb­bá, ha úgynevezett „kisboltos” pénztárgépet üzemeltet, és az elkülönítés akár egy függön­­nyel is megoldható. A kijelölt személy tevékenysé­gét ideiglenes időtartammal gyakorolhatja, legfeljebb az adott településre ismételten ki­írt új, eredményes pályázat koncessziós szerződésének alá­írásáig. Összesen az ország települé­seinek mintegy negyedében - 862 helyen, jellemzően kis fal­vakban - volt eredménytelen a ND sokadik pályázata az ez évi januári adatok szerint. Légrádi Petra, az ND szóvivője lapunk kérdésére nem tudott pontos adatot mondani a kijelölések­ről, mert - mint fogalmazott - azok napról napra változnak, így azt sem tudni, hogy hány településen működik ma „füg­­gönyös dohánybolt”, illetve hány helyen nincs semmiféle ellátás. A szóvivő hozzátette: az ország 98 százalékosan lefedett dohányáruval (a fenti adat tük­rében ez mindenesetre érdekes - szerk.), ám, hogy ezt ponto­san hogyan kell értelmezni, azt a szakemberek feladatának ne­vezte. A polgármesterek által jelzett március 1-jei határidővel kapcsolatban azt mondta, ilyen cenzus nincs, a jelentkezések folyamatosak lehetnek. A kijelöléses trafikok kap­csán felmerül, hogy míg az egyik faluban milliós beruhá­zással, az összes, igen szigorú feltételeknek megfelelve nyitha­tott valaki üzletet, addig a szomszédban „ingyen” létesül­het dohánybolt, s ez jogi aggá­lyokat von magával. Magyar György ügyvéd szerint ez nem csak az európai, hanem a ma­gyar versenyjog szabályaival is ütközhet. Sőt, a joggal való vis­­­szaélés is felmerülhet. A szabá­lyosan működő trafikos akár pert is indíthat a könnyített fel­tételek mellett működő konku­rencia miatt. A jogász elmondta azt is, hogy több tucat trafikper indult az emberi jogok európai bírósá­gán, és a magyar Alkotmánybí­róság előtt is számos beadvány fekszik. Magyar György vélemé­nye szerint a kormány nem erős, hanem erőszakos - ezt jel­zi a jelen helyzet is. Mint mond­ta: a trafikügy mellékhatásai­ról nem kérdezte meg orvosát, gyógyszerészet. V.J. A kijelöléssel működők könnyítései • nem kell koncessziós díjat fizetni • havonta egyszer kell forgalmi jelentést tenni • elegendő a „kisboltos" pénztárgép • az elkülönítés egy függönnyel is megoldható Megkezdődött a felmérés Az eddigi begyűjtött informá­ciók alapján 9 településen 17 embert kell felkeresnie a roma­gyilkosságok túlélőinek és az áldozati családok kártalanítá­sával megbízott Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületnek. A fel­méréseket jogászokból, pszicho­lógusokból és áldozatvédelmi szakemberekből álló csoport végzi, a családok személyes fel­keresése már megkezdődött - tájékoztatta lapunkat az egye­sület elnöke, Fügedi László. A környezettanulmányok össze­sítését február végéig befejezik, majd eljuttatják az Emberi Erő­források Minisztériumának. Bár határidő nem volt meg­szabva, de igyekeznek minél előbb elkészíteni. A jelentésben az anyagi kártérítésen túl az áldozatok és hozzátartozóik pszichés állapotával is foglal­koznak majd. Fügedi szerint az a tárcától függ, hogy a tanul­mány beadását mikor követhe­ti a tényleges kártérítés. B.L.N. A jövőt idézi a földalatti design terve Decemberben adta át a Főmterv vezette konzorcium a millen­niumi földalatti vasút fejleszté­sének megvalósíthatósági ta­nulmányát, értesült az Index. Információik szerint a Budapes­ti Közlekedési Központ (BKK) azzal számol, hogy akadálymen­tesítik az állomásokat korszerű, de az András­sy út arculatába illeszthető liftekkel, és kicseré­lik a mainál valamivel hos­­­szabb, egyterű vonatokra a 40 éves szerelvényeket. A felújítás becslés szerint 40 milliárd fo­rintba kerül. Az, hogy lesz-e rá pénz, sok mindentől függ, pél­dául a 2014-2020-as uniós for­rásoktól. Döntés még nincs a felújítás elindításáról, egyelőre tervezési fázisban van. A kisföldalatti új járművére már született is javaslat: a lát­ványterveket Kukorelli Péter Spanyolországban élő designer készítette, aki 2010-2012 kö­zött a BKV/BKK Design Stan­dard vizuális rendszer tervező­je volt. Az eredeti kocsikat meg­idéző, a mainál nagyobb befo­gadóképességű kocsikat terve­zett. Ezt a jármű meghosszab­bítása és a vezető nélküli kiala­kítás teszi lehetővé. A fa men­­­nyezetburkolat történeteket me­sél a földalatti születéséről. A kocsi homokfalát a markánsan megjelenő Budapest-címer és a hagyományos ikerlámpa teszi egyedülállóvá. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ A vezető nélküli új, egyterű szerelvény terve forrás: koko.hu 2014. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK 141. ÉVFOLYAM 31. SZÁM www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ferencvárosi kunyhóbontás: új eljárás lesz Hatályon kívül helyezte a fe­rencvárosi kunyhóbontás kap­csán A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistái ügyében ho­zott tavaly szeptemberi bírósá­gi döntést a Kúria, egyúttal új eljárásra kötelezte a Közigazga­tási és Munkaügyi Bíróságot. Ismeretes, 2012. március 27- én a Határ út menti erdőben az AVM megpróbálta megakadá­lyozni, hogy az önkormányzat lerombolja négy ember saját építésű kunyhóját, de ez nem sikerült. A szervezet két tilta­kozóját a rendőrök előállítot­ták. A közigazgatási bíróság ko­rábban kimondta, hogy a rend­őrök súlyos jogsértést követtek el, és az önkormányzat által el­rendelt „bozótirtás és hulladék­­szállítás” sem jelenthette az ott­honok elpusztítását. A Kúria vi­szont úgy határozott, hogy a közigazgatási bíróság ezzel túl­terjeszkedett a hatáskörén, ezért az új eljárásban a rendőri jelenlét jogszerűségét nem lehet vizsgálni. Ezzel az AVM szerint épp a legfontosabb kérdés sik­kad el, hogy a rendőrség miért nyújt biztosítást otthonok le­rombolásához. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Erg­ométeres bajnokság a Pető Intézetben Mikolovits Veronika Emlékverseny néven VI. Házi Ergométeres Bajnokságát rendezte tegnap a Pető Intézet. A bajnokságon az ország minden részéről, különböző kategóriákban, korcsoportokban indulhattak a versenyzők és az amatőr érdeklődők fotó: <2 press RÖVIDEN Levelet írt az ír gázoló Bocsánatkérő levelet juttatott el az ír Francis Ciarán Tobin az álta­la 2000 áprilisában elgázolt gyer­mekek családjának. Mint Tóth István, az édesapát képviselő ügyvéd a Magyar Nemzetnek fo­galmazott, az édesapa a 14 éve húzódó ügy egyfajta lezárásának tekinti a gesztust. A gázoló jelen­leg ír börtönben tölti a magyar bíróság 2002-ben kiszabott jog­erős büntetését. Hosszú huzavo­na és a magyar igazságüggyel folytatott levelezések, garancia­kérések után, január 13-án érke­zett Budapestre, ahol a magyar hatóságok letartóztatták. De mi­után eleve úgy volt hajlandó Ma­gyarországra jönni, hogy bünte­tése letöltését Írországban sze­retné majd folytatni, január 17- én visszaszállították hazájába. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter akkor úgy nyilatkozott: jövő szeptemberig biztosan börtönben marad az ír gázoló. Legkevesebb 595 napot börtönben kell majd töltenie, az ír jog szerint nincs lehetőség ar­ra, hogy ennél előbb akár csak feltételesen is szabadlábra kerül­jön. ► NÉPSZAVA Kórházba került hat megégett hajléktalan kórházba került égési sérülések­kel hat hajléktalan kedd este. A XV. kerületben, az Aporháza ut­cához közeli fás területen gyúj­tott tüzet egy több főből álló tár­saság. A tűzhöz túl közel volt egy gyúlékony anyagot tartalmazó flakon, ami a hő hatására belob­bant, felgyújtva a hajléktalanok sátrát. A tűz körül ülők közül hár­man súlyosan, hárman pedig a kézfejükön könnyebben sérül­tek. A baleset körülményeit az igazgatóság hatósági eljárás ke­retében vizsgálja. ► MTI Halálos baleset mulasztás miatt Megbénult a vonatközlekedés szerdán, hajnali négy óra után a Budapest-Vác-Szob vasútvona­lon. A mintegy negyvenperces leállást baleset okozta. A MÁV Zrt. közleménye szerint a váci vasútállomás felsővezetékének átépítési munkálatai közben érte baleset a munkát kivitelező OVIT Zrt. egyik szerelőjét. A baleset emberi mulasztásra, figyelmet­lenségre és a biztonságot érintő rendszabályok megsértésére ve­zethető vissza. A nol.hu úgy ér­tesült, hogy a tragédiát az előre meghatározottnál korábban visszakapcsolt 25 ezer voltos fe­szültség okozta. A népszava Nőgyógyásztól vitt igazolást egy fiú Száz óra közérdekű munkára ítél­te a bíróság azt a közokirat-ha­misítással vádolt fiatalembert, aki valótlan orvosi igazolást adott le az iskolájában - értesült a HavariaPress. A fiatalember ta­valy, hiányzása kimentésére az internetről letöltött orvosi igazo­lást tartalmazó egészségügyi ira­tot, melyre számítógéppel beírta hiányzásának időpontjait, majd kinyomtatta. Pechjére azonban az iratokon egy nőgyógyász or­vos körbélyegzője volt. ► NÉPSZAVA FOTÓ: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Next