Népszava, 2014. június (141. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-02 / 127. szám

A július 19-ei kongresszusig Botka László vezeti a pártot, Tóbiás József pedig a frakciót Megkezdődik az újjáépítés A július 19-ei kongresszusig az országos választási bizottság (ovb) elnökeként Botka László vezeti az MSZP-t, a parlamenti frakciót pedig Tóbiás József frakcióigazgató irányítja. A tiszt­újító kongresszuson, amelyet szombaton hívott össze a párt országos választmánya, elnököt és országos elnökséget válasz­tanak majd a küldöttek. Újhelyi István szocialista EP-képviselő, illetve Hiller István korábbi pártelnök már bejelentette, nem pályázik a Mesterházy lemon­dásával megüresedett posztra. Botka a szombati választmá­nyon csak annyit mondott: részt akar venni a párt vezeté­sében. Tóbiás, akit szintén le­hetséges elnökjelöltnek tarta­nak az MSZP-ben, a pénteki párttanácson forrásaink sze­rint közölte, hogy vállalná a tisztséget. Az elnökjelölteknek az induláshoz 3000 támogató aláírást kell összegyűjteni. Botka szerint új szövetségi mo­dellre van szükség a balolda­lon, Hiller pedig a választmány­nak azt mondta, az alapokról kell újjáépíteni a szocialista pártot. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Veres Gábor, az MSZP szóvivője és Botka László a választmányi ülés után­­ összehívták a tisztújító kongresszust fotó: Kielik István Választási trükközés: az Ab-hez fordul az MSZP Az Alkotmánybírósághoz, illet­ve az ombudsmanhoz fordul az MSZP amiatt a kormánypárti törvénymódosító javaslat miatt, amely alapjaiban írná át né­hány hónappal az önkormány­zati voksolások előtt az egész rendszert, durván aránytalan mandátumszámítást vezetve be Budapesten. A kormánypárti többségű Budapesti Önkor­mányzatok Szövetsége ma tár­gyalja a javaslatot. A héten a parlamentben megtartják az új kormány leendő tárcavezetői­nek bizottsági meghallgatását, pénteken pedig a tervek szerint esküt is tehetnek a kormány tagjai. Az Országgyűlés mai ülésén egyébként szavazati jog­gal ruházhatják fel az ülésve­zető elnököt. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Az ülést vezető elnök is szavazhat a jövőben, hogy biztosan meglegyen a kétharmad fotó: Kielik István Határidőn túl épül fel a megszállási emlékmű Ugyan felavatta a hét végén Áder János köztársasági elnök Párkányi Raab Péter szobrát, de nem a budapesti Szabadság térre tervezett 44-es német megszállási emlékművet, ha­nem a jászberényi városháza előtti térre állított Lehel vezért ábrázolót. A vitatott megszállá­si emlékműnek a hatályos kor­mányhatározat szerint szom­batra, Orbán Viktor születés­napjára kellett volna elkészül­nie, de az átadás késik. A szo­bor befejezésének sem szomba­ton, sem tegnap nem volt jele a téren. A csúszásra utaló jel volt a múlt héten, hogy a szoborépí­téshez kért közterület-foglalási engedélyt két héttel meghos­­­szabbították. A szoborügyben hiába érdeklődtünk a minisz­terelnök sajtófőnökénél, napok óta nem kapunk választ. A Sza­badság téri munkálatok kezde­te óta, két hónapja tüntető civi­lek mindenesetre folytatják til­takozó akciójukat. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Különadóval sújtanák Orbánék a médiát Mégis megadóztatná a teljes médiaszektort az Orbán-kor­­mány; a reklámadóról szóló törvényjavaslatot egyéni képvi­selői indítvány formájában ma nyújtják be a parlamentnek - értesült az atv.hu. A reklámadó elsősorban a hazai kereskedel­mi televíziókat érintené, de ne­héz helyzetbe hoznák a nyom­tatott napi- és hetilapokat, va­lamint az internetes portálokat, szabadtéri reklámhordozókat és járműreklámokat is. A terve­zet szerint az adóalap félmilli­­árd forintot meg nem haladó része után nem kell a cégeknek reklámadót fizetniük. Ezután azonban 5 milliárd forintig 1 százalékot, az adóalap 5 és 10 milliárd forint közötti része után 10 százalékot, 10 és 15 milliárd között pedig már 20 százalékot. ► FOLYTATÁS A 2. OLDALON Mesterházy csapata és akara­ta érvényesül a pártban, vagy egy új társu­lat veszi kezébe az irányítást? Németh Péter írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Milyen szempontok alapján támogat hazai programokat a RODICS KATALIN, a Greenpeace kampányfelelőse A környezet- és természetvédel­met, a fenntartható fejlődést szolgáló programok közül a Greenpeace nemzetközi köz­pontjával egyeztetve választha­tunk. Vannak kiemelt célok, és a magyarországi programok is il­leszkednek ezekhez, mint a fenntartható, vegyszermentes mezőgazdaság elősegítése, amely európaiból globális prog­rammá bővülhet. Ebbe tartozik az ökogazdálkodás támogatása is. Ez a hétéves program még a kishantosi földek „einstandolása" előtt indult Magyarországon. De fellépünk a méhgyilkos vegysze­rek ellen, a fenntartható energia­­gazdálkodás és az alternatív energiák felhasználása mellett is. Javultak Juncker esélyei? Egy sor politikus állt ki Jean- Claude Juncker bizottsági el­nökké való kinevezése mellett. Jobb- és baloldali politikusok egyaránt támogatásukról biz­tosították. Berlin is csatlako­zott a Junckert támogatók tá­borához. David Cameron brit kormányfő azonban London EU-ból való kilépésével fenye­get. Jean-Claude Juncker úgy vélte, nem szabad engedni a nyomásnak. ► 8. OLDAL Népszavazás dönt a Normafa sorsáról A Normafa fejlesztésénél a ke­rület olyan megoldást keres, „ami még mindenkinek elfo­gadható, de senkinek, és főleg a Normafa csaknem 350 hek­táros területének nem rossz” - állítja az alpolgármester, aki szerint ezt jelzi, hogy a kerület elveti a síközpontépítést. A Natura 2000 hatásvizsgálat eredményeinek ismeretében készítenek egy tervet, melyet ügydöntő, helyi népszavazásra bocsát az önkormányzat. ► 16.OLDAL

Next