Népszava, 2015. január (142. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-15 / 12. szám
A gazdasági bevándorlásnak nem sok köze van a terrorizmushoz A terror ötféle értelmezése Rogán Antal, Harrach Péter és Vona Gábor a bevándorlókat és a sajtót is hibáztatta a párizsi terrortámadások miatt a tegnapi ötpárti egyeztetés után. A Fidesz frakcióvezetője közölte, pártja javaslatot készít, hogy bizonyos közösségi szimbólumok kiemelt védelmet élvezzenek. Megjegyezte, ma már az alapvetően keresztény Európában jelentős olyan közösségek vannak, amelyek másképp gondolkodnak a világ dolgairól, például a vallási szimbólumokról. Rogán sürgette a kiutasítás egyszerűsítését is. A KDNP frakcióvezetője szerint a párizsi terrortámadások tanulsága: „a sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”. A jobbikos Vona szerint a terrorizmus és a bevándorlás között komoly összefüggés van, Magyarországon erről azért kell beszélni, hogy a harmadik, negyedik generációs bevándorlók ne kövessenek el a párizsihoz hasonló bűncselekményeket. Ezzel szemben Tóbiás József, az MSZP elnöke és az LMP-s Schiffer András arra figyelmeztetett, a gazdasági bevándorlásnak nem sok köze van a terrorizmushoz. Az Együtt, illetve a Liberálisok nem engedik korlátozni a szabadságjogokat. BESZÁMOLÓ A 3. OLDALON A szocialisták is részt vettek az egyeztetésen futó Tóth Gergő Belváros: a Fidesz már tudja, lesz nyomozás Kezd egyre forróbbá válni a talaj a Belvárosban: bár nyomozás hivatalosan még nem indult, azt már a helyi fideszesek is támogatják, hogy az önkormányzat függessze fel az ingatlanok eladásait a nyomozóhatósági vizsgálat lezárultáig. Az ügyészség egyelőre csak feljelentéskiegészítést rendelt el Juhász Péter maffiavádas beadványa nyomán. Tegnap legalább ezerfős tömeg tüntetett a „Rogán-klán” ellen az V. kerületben, ahol ma reggel 9 órától testületi ülés is lesz. Juhász oda is várja a tiltakozó helyieket. INFORMÁCIÓINK A 13.OLDALON Engedett Orbán, új kancellár a Színművészetin Sikeresnek bizonyult a Színház- és Filmművészeti Egyetem ellenállása az intézmény kancellárjával szemben. Az Emmi tegnap közölte, a tisztségre az Orbán Viktor által kinevezett Papp Csilla helyett - aki visszalépett - a korábban szintén alkalmas pályázatot benyújtó Vonderviszt Lajost javasolták a miniszterelnöknek, aki a javaslatot elfogadta. Az Emmi szerint Papp Csilla döntése indokaként a Színművészetink személyével kapcsolatban kialakult hangulatot, a vele szemben folytatott méltatlan és jogszerűtlen eljárást, valamint a személyét és a családját ért támadásokat jelölte meg”. Ez azonban kevés lett volna eltávolításához, a törvény szerint a kancellár munkáltatója a miniszter megbízására, a megbízás visszavonására pedig a miniszterelnök jogosult, vagyis a szenátus és a rektor formálisan nem tehetett ellene. TUDÓSÍTÁS AZ 5. OLDALON Nagy veszteség érte a magyar újságírást és a Népszavát. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 62 évesen elhunyt lapunk publicisztikai rovatának vezetője, Andrassew Iván. Több mint 12 évig volt munkatársunk, előtte több újságnál - köztük a Mai Napnál és a Népszabadságnál - is dolgozott. Rendszeresen írt a Hócipőbe, több kötete is napvilágot látott. Nemcsak kiváló publicista volt, hanem novellák és regények szerzője is. Sok rangos szakmai díja volt: ő kapta meg elsőnek a Fejtő Ferenc - díjat (képünkön), s átvehette a Táncsics- és a Radnóti Miklós antirasszista díjat is. Halála miatt az MSZP és a DK is részvétét nyilvánította. Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke pedig azt írta, „neve rangot jelentett, nehezen megugorható mércét”. Andrassew Ivánt a Népszava saját halottjának tekinti. Szombaton délután 4 órakor a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál gyertyagyújtással emlékezünk rá. MEGEMLÉKEZÉS A 7. OLDALON Vizsgálnák Habony és Heim pénzeit Tisztázza a kormány Orbán Viktor és más kormányzati vezetők Habony Árpáddal való kapcsolatát, illetve azt, milyen döntésekben játszanak szerepet tanácsai. Ezt követeli az Együtt, amely azt is vizsgálná, keletkezett-e adóhiány Habony és Heim Péter közös luxemburgi offshore-cégének működéséből. Éveken át ugyanis közös offshore-cége volt a nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadónak és a milliárdos kormányzati megbízásokat elnyerő Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökének, valamint stratégiai igazgatójának, Szalay-Bobrovniczky Kristófnak. Heim szerint minden adót és díjat befizetett a cég, amelynek nem volt „értékelhető” üzleti eredménye. CIKKÜNK A 2. OLDALON Frölich rabbi bízik a megtisztulásban Két ember verte szét a magyarországi zsidóság renoméját, Schwezoff Dávid, a BZSH ügyvezető igazgatója és az ő egyik tanácsadója - állítja Frölich Róbert főrabbi. Schwezoffot, aki letiltotta lapunknak adott interjúját, ma menesztheti posztjáról a BZSH rendkívüli közgyűlése. Az ügyvezető ugyan jogszerűtlennek tartja a délutánra meghirdetett összejövetelt, több rabbi azonban a napokban azt üzente, ott lesz a küldöttgyűlésen, és tudja, mi a kötelessége. HÁTTÉR A 12. OLDALON Elkapkodták a Charlie Hebdo számait Pillanatok alatt elkapkodták a Charlie Hebdo szerdán megjelent számait. A lapot, amelynek párizsi szerkesztőségét múlt szerdán támadta meg két muzulmán szélsőséges, 5 millió példányban nyomták ki több nyelven. Sok francia városban már a hajnali órákban hosszú sorok keletkeztek a kioszkok előtt, s több árus jelezte, hogy fél 7-re az összes lap elkelt. RÉSZLETEK A 9. OLDALON az a kirakat, ahová a Fidesz kilökte Hunvaldékat, mára betört Barna L. Norbert írása a 6. oldalon NAPI KÉRDÉS Mindenkinek jó-e, NÉMETH DÁVID, a K&H Bank vezető elemzője A fogyasztóknak kétségtelenül, de különösen a feldolgozott élelmiszer-ipari termékeknél megy a folyamatos harc a termelők és a kereskedők között az árak emeléséért. A gyenge forint hatása át fog gyűrűzni azoknál az áruknál, ahol magas az importtermékek aránya. Annak ellenére így lesz, hogy a legfontosabb beszállítóiknál ugyancsak rendkívül alacsony az infláció.