Népszava, 2015. május (142. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-05 / 104. szám
NEPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Egyes autóhitelesek leállnának a törlesztéssel, mert már kétszeresen kifizették az eredeti árat Sokba kerülhet a csalódás A devizahitel-adósok többsége csalódott. Korábban ugyanis mind a jegybank, mind Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt ígérte, hogy átlagosan 29 százalékos visszatérítésre számíthatnak, ám a tapasztalatok szerint 15-25 százaléknál többet nemigen számoltak el a pénzintézetek. Ráadásul csak most szembesülnek az ügyfelek azzal, hogy az évek alatt mekkora összeget fizettek már be. Akik pedig állami támogatáshoz jutottak vagy fizetési könnyítést kaptak, most úgy érzik, hogy ezt a pénzt most visszaveszik tőlük, az árfolyamgátasokról nem is beszélve. Szóródnak a visszafizetések is, 10 millió forint hitel után éppúgy lehet visszakapni néhány 100 ezer forintot, mint kétmilliót. A képletnek utánaszámolni ugyanakkor lehetetlen. Az autólízingesek körében már akkora a felháborodás, hogy fontolgatják, leállnak a törlesztéssel. Van ugyanis köztük olyan, akitől a hárommillió forintos hitel három-négyszeresét kérik vissza, másfél milliós utolsó törlesztőrészlettel. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Megérkeztek a banki értesítések - de sokan most aztán újra foghatják a fejüket, mert az ígéretekből alig vált valóra valami fotó: szalmás Péter Itt az írásbelik ideje, kevesebb az érettségiző A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal kezdődött meg a 2015-ös érettségi szezon. A diákok véleményei alapján a szövegértési feladatoknál egyes kérdések érthetetlenek voltak, s a pedagógusok is úgy vélik, az idei magyar érettségi kifejezetten nehézre sikerült. Az érettségizők száma tovább csökkent, szakértők szerint ebben nagy szerepe van a kormány oktatáspolitikájának is, hiszen a fiatalok továbbtanulási lehetőségei csökkentek, így egyre többen gondolkodnak külföldi továbbtanulásban. Az érettségi ma a matematika írásbelivel folytatódik. BŐVEBBEN A 3. OLDALON A magyar írásbeli sokak szerint kifejezetten nehéz volt fotó: pálfalv kitti Lázár-Csányi: új front az agrárhitelezésben Újabb front nyílhat Csányi Sándor és Lázár János „háborújában”. A tét több ezermilliárd forint folyósításának piaca. A bankvezér attól tart, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter által felügyelt nemzeti pénzügyi szolgáltató központ egyre nagyobb szerepet kap majd az agrár- és vidékfejlesztési támogatások, hitelek folyósításában. Ez keresztülhúzhatja az OTP számításait, minthogy éppen növelni készül piaci részesedését. Még ha lejtőssé is válik az agrárfinanszírozási pálya, az sem segít a kisebb agrárvállalkozásokon, családi gazdaságokon, ezek továbbra is kockázatosak maradnak a bankok szemében. A nagy területen gazdálkodók uniós támogatásának elvételével pedig csökken a fedezet és ezzel a biztonságosan kihelyezhető hitel is. HÁTTÉR A 12. OLDALON Társadalmi gond is a drogfogyasztás Pár napja két élsportoló, az ötszörös világbajnok kajakos Csípős Tamara és a vb-ezüst és -bronzérmes kajakos Dombvári Bence ügye foglalkoztatja a közvéleményt. A két fiatal megbukott a dunavarsányi edzőtáborban elvégzett drogteszten, mert az kokaint mutatott ki a szervezetükben. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi eljárást, valamint ezzel párhuzamosan etikai vétség miatt vizsgálatot indít a két sportolóval szemben. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) tegnap délután tájékoztatta hivatalosan a szövetséget arról, hogy az érintett sportolók szervezetében kokain nyomaira bukkantak. Az MKKSZ azonnal továbbította mindezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 13. OLDALON 2015. MÁJUS 5., KEDD 142. ÉVFOLYAM 104. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ÁRA: 220 FORINT Viktor, vigyázz, az nem a te pénzed! Németh Péter írása a 7. oldalon Természet után szabadon A kínai festészet mestere, Qi Baishi mutatkozik be a Nemzeti Galériában a művészetkedvelő közönségnek. A kiállítás mottója akár ars poeticája is lehetne a művésznek: „Előbb a természet után dolgozz, aztán fess képzelet után szabadon.” ► 5. OLDAL Bajban az izraeli miniszterelnök Kilépett az izraeli kormánykoalícióból Avigdor Liberman szélsőjobboldali pártja, ezzel veszélybe került a kabinet parlamenti többsége. Ha a régi-új miniszterelnöknek, Benjamin Netanjahunak nem sikerül úrrá lennie a helyzeten, ismét választásokat kell kiírni az országban. ► 8. OLDAL Vita az ingóságadó mértékéről Adószakértők körében parázs vita bontakozott ki az adóhatóságnak az ingóságadóról kiadott állásfoglalásáról. Sokakat érint a hirdetések útján eladott vagyontárgyak után fizetendő adó mértéke, különösen, mert a telefonszám alapján a hirdetők jól nyomon követhetőek. Elvileg 600 ezer forintig nem kell adót fizetni, de a szakértő szerint a szabályozás nem teljesen egyértelmű. ► 16.OLDAL NAPI KÉRDÉS Elképzelhető, hogy teljesítménynövelésre használták kokaint a sportolók? ZACHER GÁBOR toxikológus Az egész ügy furcsa, mert serkentőszerként ma már egyetlen sportember sem használja a kokaint, hiszen könnyen kimutatható, tiltólistán lévő szer. Elképzelhető azonban, hogy buliból valóban kipróbálták a fiatalok. Nem tudni, kábítószerekre megvan-e egyáltalán az akkreditációja a hazai doppinglabornak, vagyis képesek-e pontos, műszeres eredményt felmutatni. Ha igen, és így mutatták ki a kokain bomlástermékét a versenyzők szervezetében, akkor meg kell tenni a rendőrségi feljelentést. Ha viszont nincs ilyen hivatalos adat, akkor be kellene fejezni az ügy „lebegtetését", mert ez ronthatja a hazai sportélet megítélését.