Népszava, 2015. június (142. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-16 / 139. szám
„Úgy érzem, Magyarország jogi szempontból egyáltalán nem védi meg az állampolgárait" Rémes tündérmese: fogság Bora Borán Nyíri-Kovács Patrícia és kisfia, Noah 2011 óta raboskodik Bora Borán. Az asszony annak reményében utazott a Francia Polinéziához tartozó szigetre, hogy férjével, a japán származású Soo I Leevel rendezhetik megromlott házasságukat: a férfi féltékenykedett, több alkalommal bántalmazta is feleségét, gyakran gyermekük szeme láttára. Az utazás a paradicsomba azonban csapda volt: a tehetős férj elvette felesége és gyermeke útlevelét, hamis papírokkal igazolta, hogy életvitelszerűen tartózkodnak a szigeten, s azt is elérte, hogy a helyi hatóságok kiutazási tilalmat rendeljenek el a kis Noah számára. A férfi ellen Magyarországon is vádat emeltek, a bíróság azonban tehetetlennek látszik. Az asszony édesapja éhségsztrájkba kezdett a budapesti francia nagykövetség előtt, és a magyar külügy is mozgolódik. Nyíri-Kovács Patrícia lapunknak elmondta: már csak abban bíznak, hogy Magyarország képes kiszabadítani őket. JUHÁSZ DÁNIEL - Kisfia, és így ön is már négy éve élnek Bora Bora foglyaiként. Hozzá lehet szokni a sokak által „földi paradicsomnak" nevezett szigeten töltött rabsághoz? - Az ember egy idő után mindenhez hozzászokik, és megpróbálja a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Már évek óta itt vagyunk, és attól függetlenül, hogy én egyik napról a másikra élek, a fiamnak próbálok stabil környezetet teremteni, hogy minél inkább azt érezze, nem szenved hiányt, és nincs semmi rendellenesség abban a helyzetben, amibe belekerültünk. - A kisfia hogy viseli, hogy érzi magát kint? - Próbálom minél jobban megvédeni és elárasztani szeretettel. Noah itt jár óvodába immár harmadik éve. De látom rajta, hogy néha frusztrált, nem érti, miért nem mehetünk el, miért van itt, távol az otthonától, amire mindmáig emlékszik. Nem érti, hogy amikor az osztálytársai elmennek, ő miért nem mehet? Mit keres egy magyar gyerek egy polinéz iskolában? Ilyenkor próbálok minél több programot szervezni, de elég hamar kimerülnek a lehetőségek, képtelenség egész nap a vízben, a napon lenni. Sok időt töltünk otthon, olvasunk, játszunk és magyarul tanulunk, hogy ha egyszer végre hazajutunk, érezze és tudja, hogy ő odavaló magyar gyerek, és ne okozzon problémát a beilleszkedés. - Mesélne egy keveset arról, hogyan ismerkedett meg a férjével? - New Yorkban megismerkedtem egy vonzó és okos emberrel, akivel ha együtt voltam, azt éreztem, végre megtaláltam a páromat. Elragadott a határozottsága és ragaszkodása, felnéztem rá, és akkor még ő is rám. Legalábbis ezt éreztem: elmondta többször, hogy azért választott engem, mert bennem is hasonlót lát. Az elején persze hezitáltam, de annyira meggyőző és kitartó volt, hogy végül őt választottam. Stabilitást sugárzott mind erkölcsi, mind emberi értelemben. Olyan volt az egész, mint egy tündérmese... Itt kellett volna a vészcsengőnek megszólalnia. - Merthogy? - A túlzások, amit tett, hogy megszerezze a bizalmamat; az a birtoklásra törekvés, ami jelen volt már a kezdet kezdetétől. Nagyon féltékeny volt a családomra, a barátaimra. Az elején ezek még finomabban mutatkoztak, és én úgy éltem meg, mint a szerelem erős jeleit. - Mi okozhatta a „törést", ami kapcsolatuk megromlásához vezetett? - Miután összeházasodtunk, és munka miatt Japánba költöztünk, egyre inkább megváltozott. Ellenőrzött, utasított, kritizált, megalázott. Már hat hónapos terhes voltam, amikor először bántalmazott. Megfogta a nyakam, és azzal fenyegetett, hogy megöl, ha nem csinálom azt, amit ő akar, ha nem tisztelem jobban. így kezdődött, és ez egyre rosszabb lett. Én megmaradtam Japánban is egy magyar, európai nőnek, akinek vannak önálló, független gondolatai és elképzelései. Ám abban a környezetben ez már nem volt elfogadható. Folyamatosak voltak a konfliktusok. Egy-egy súlyosabb eset után pedig jött a kedveskedés, az ígéretek, hogy megváltozik. És én újra és újra hittem neki. - Ön is úgy gondolta, hogy férje ígéretei szerint Bora Borán - nászútjuk színhelyén - helyrehozhatják a házasságukat? Semmi nem utalt arra, hogy férje csapdába csalja? - Naiv vagyok és álmodozó: igen, teljes szívemből azt gondoltam, hogy meg tudjuk oldani, és álmomban sem képzeltem, hogy valaki ilyen gonoszságra képes. Voltak problémák, de az ember a végsőkig küzd, és megpróbálja a családot összetartani. Hol az a nő, aki nem fogadja el, hogy a korábban szeretett férfi „visszaváltozik” azzá, akihez hozzáment? Gondoltam, rövid idő alatt biztosan kiderül, képes-e újra európai, kulturált emberként, felelős apaként viselkedni. Nem akartam, hogy gyerekünknek csonka családban kelljen felnőnie. - Mi történt, miután kiutaztak? - Kiérkezés után pontosan tíz nappal minden újrakezdődött: az agresszió, a megalázás, a bántalmazás - most már tényleg teljesen védtelenül, a világ végén, mindentől és mindenkitől elzárva. Bíztam abban, hogy hazajuthatunk; akkor még nem értettem, férjem miért vette el az útleveleinket, melyeket apám 2011 végén a rendőrség segítségével szeretett volna visszaszerezni. Sikertelenül. Végül 2012 júniusában, a kicsivel a karomon el kellett menekülnöm a bérelt házunkból. Akkorra már tudtam, hogy nagyon nagy baj van, de még akkor is reméltem, hogy lehet vele beszélni, hogy valahogy megoldjuk a problémát. - Férjével tartják még valamilyen szinten a kapcsolatot? - Nem tartjuk a kapcsolatot. Nagyon ritkán, amikor nincs iskola, a gyámhatóságnál kell Noah-t átadni, akkor összefutunk, de kizárólag úgy, hogy valaki más is jelen van, mert a férjem mindig agresszív, manipulatív. - Édesapja említette, férje el akarja érni, hogy kisfiúkat újból pszichiáter kezelje, hogy „kimossák" belőle a magyarságtudatot, s elérjék, hogy szeresse az apját. - Pszichiáter nem Noah-nak, hanem az apjának kellene, aki kijelentette: azt akarja, hogy Noah szeresse, és ezt agymosó, rossz hírű pszichiáterekkel akarja elérni. Még mindig nem képes megérteni, hogy a szeretetet nem lehet erőszakkal elérni, azt ki kell érdemelni. Csak a szeretet, figyelem és gondoskodás ébreszthet egy gyerekben szeretetet, ragaszkodást és szülő iránti tiszteletet. Neki kellene hosszú évekig terápiára járnia, hogy ezt megértse. - A szigeten vannak barátai, jó ismerősei? - Vannak barátaim, igen. Úgy érzem, szeretnek és tisztelnek azért, amit itt csinálok, akár a munkahelyeimen, akár a gyerekem védelmezésében. - Milyen gyakran beszél a családjával? - Otthoni családommal napi kétszer beszélünk, reggel és este. A családi életünk interneten, Skype-on keresztül zajlik, szüleim gyakran otthonról olvasott mesével altatják el Noah-t. - Mit gondol a magyar diplomácia fellépéséről? - Ez az utolsó remény. A magyar állam láthatóan megértette, hogy embertelen, ami velünk történik. Ez erőt és reményt ad, de közben azt is érzem, hogy Magyarország jogi szempontból egyáltalán nem védi meg az állampolgárait. - Hogyan érintette, hogy apja éhségsztrájkba kezdett? - Nagyon aggaszt, hogy apám még mindig folytatja az éhségsztrájkot, és még nekünk sem hajlandó megmondani, hogy meddig. Hiszek és bízom benne. Annyit tudok tenni innen, hogy erős maradok, és küzdök tovább, abban reménykedve, hogy végre lesz valami hatása és értelme. - Van valami, ami kifejezetten sokat segít a helyzet elviselésében? - A fiam és a család tartja bennem a lelket. Apámnak a hihetetlen lelki ereje, amit értünk tesz, hogy mellettem áll. A barátok, akik kitartanak mellettem, és segítenek túlélni a mindennapokat. Főleg azokat a napokat, amikor fiam nincs velem, és tudom, hogy az apja kemény lelki présbe szorítja. Amikor újból együtt vagyunk, mindig elmondja, mi történt. De ha nem is szól, szavak nélkül is tökéletesen értjük egymást. Erőt ad nekem az a remény is, hogy Magyarország, a hazánk - amelynek zászlaját a fiam nemrég megfestette és kitette a házunkra, de aztán otthonról rendelt címeres zászlót, mert az övét a nap kiszívta - végül meg tud majd minket védeni. „Tanulunk magyarul, hogy ha egyszer hazajutunk, érezze és tudja, hogy ő odavaló magyar gyerek" forrás:családi fotóalbum BELVÁROSI SZÍNHÁZ m keiurmm,yn 11 TOTA'9 tiomvo«: )&I5 JÜHIllS n UNIUS II. :i*r| ‘sniiiuűmui nu jin-jsih 7í, i* nn nt wt HU.MJM »«*#***■ p 1,1. Ti ,'nMl| U *Hl itlUl' IHHMMW MMrMVH lh I'M' l|ll'lJ|M mMám h 4u | iz-l A «Hlo^ itt#D W Ktt IS,TM kb aTI V! MOZAIK NÉPSZAVA 11 2015. JÚNIUS 16., KEDD