Népszava, 2015. június (142. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-20 / 143. szám

4 NÉPSZAVA GAZDASÁG Dl |V|| 21 470,94 2015.JÚNIUS 20., SZOMBAT M­­ ~~ 0,27% I A nagy agrárvállalkozók legközelebb már hiába is pályáznának? Mészáros jól járt Miközben politikai alapon indított bosszúhadjáratot a Fidesz-kormány néhány olyan hazai nagytőkés el­len, aki földbérlő is, ezek a csapások az agrárium va­lamennyi társas vállalkozását érintik. Aki elég közel volt a tűzhöz, az nem égette meg magát. BIHARI TAMÁS A kormány „betekint (...) Csányi Sándornak, Si­­micska Lajosnak és Leisz­­tinger Tamásnak a cégeibe”, hogy mennyi támogatást vettek fel, és „már megelőlegezhetem, hogy mi, fideszesek úgy gondol­juk, hogy a jövőben nem fognak ennyit kapni” - fogalmazott Lázár János Miniszterelnöksé­get vezető miniszter sajtótájé­koztatóján. A kormány teljesen elvonta az 1200 hektár fölötti termőföldek után járó uniós tá­mogatást, amihez joga volt, de a legtöbb uniós ország csak az alsó limitet, a kvóta feletti 5 százalékot választotta. Raskó György szerint értel­mezhetetlen, hogy az elvonás után még mire gondoltak a fideszesek, mert az 1200 hek­tár alatti normatív támogatás­hoz a magyar kormány nem nyúlhat, az a terület után ugyanis jár. Az agrárközgaz­dász lapunknak elmondta: az egy érdekes kérdés, hogy példá­ul az Orbán Viktor kormányfő legszűkebb köréhez tartozó felcsúti polgármester-vállalko­zó, Mészáros Lőrinc éppen ak­kora állami földterületet, illetve saját tulajdont mondhat magá­énak, amelyet már nem érint lényegében az elvonás. Raskó György a szakmában közkeletű vélekedést is említette, hogy fel­tehetően valaki másnak a meg­bízásából vásárolt, illetve bérelt mezőgazdasági területeket Mé­száros Lőrinc. Egy másik ag­rárszakember viszont nem zár­ta ki, hogy Lázár János arra gondolt, hogy amikor lejár az állami földbérleti szerződésük, ezek a nagyvállalkozók hiába pályáznak majd, egyetlen négy­zetmétert sem nyernek. A szak­ember hozzátette, az is figye­lemre méltó, hogy miután a felcsúti polgármester sertésvá­­góhídját a miniszterelnök sze­mélyesen avatta föl, kizárólag a sertéshús áfáját csökkentette a kormány javaslatára az Or­szággyűlés 27-ről 5 százalékra. Ez csökkenti az ágazatban a fe­kete­piaci nyomást. Az 1200 hektár fölötti területen gazdál­kodó állattartó társaságok vi­szont még a sertéshúsáfa-zu­­hanással együtt is nagy bajba kerülnek, hiszen sokan közü­lük a földalapú támogatással tartották egyensúlyban vállal­kozásukat. Csányi Sándornak is éppen úgy jár, mint bárme­lyik másik állattenyésztőnek. Raskó György szerint Lázár Já­nos kijelentése politikai bos­­­szúállásról szólt, aminek sem­mi köze az agrárgazdasághoz, a piachoz. • Orbán Viktor Simicska Lajos elleni bosszúja sok agrártársaságot hozhat nehéz helyzetbe • A támogatás mindenkinek egyformán jár A kormány harcot hirdetett az agrár-nagyvállalkozások ellen fotó: népszava RÖVIDEN Lassuló tempóban emelkednek a bérek Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfog­lalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés - tette közzé pénteken a KSH. Márciushoz képest lassult a nö­vekedés, akkor 4,9, illetve 3,2 százalékos volt a keresetek éves emelkedése. Az infláció áprilisi 0,3 százalékos éves csökkenésé­vel számolva a reálkeresetek 3,9 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelked­tek. Oszlay András, a Takarék­bank osztályvezetője szerint a lassulás a már kifizetett, tavalyi­tól jóval elmaradó nem rendsze­res keresetekhez köthető. ► NÉPSZAVA A Budapest Bank az állami Corvinus Zrt.-é Engedélyezte a Corvinus Zrt. 100 százalékos tulajdonszerzését a Budapest Bank Zrt.-ben a Ma­gyar Nemzeti Bank Pénzügyi Sta­bilitási Tanácsa - közölte a jegy­bank pénteken. A döntés egyút­tal a bank által birtokolt pénz­ügyi intézményekben és alapke­zelőben történő tulajdonszer­zést is jelent, így az intézmény közvetett befolyást szerezhet a Budapest Autófinanszírozási Zrt.-ben és a Budapest Lízing Zrt.-ben, illetve közvetett minő­sített befolyásra tehet szert a Bu­dapest Alapkezelő Zrt.-ben. A jegybanki engedélyezési folya­matra azt követően került sor, hogy a kormány 2014. december elején hozott határozatában döntött a Budapest Bank tevé­kenysége feletti befolyás meg­szerzéséről. ► MTI Költségvetési kockázatok A Költségvetési Tanács (KT) meg­adja az előzetes hozzájárulását a jövő évi költségvetési törvényja­vaslat zárószavazásához - közöl­te a KT. A Tanács a határozatá­ban rögzítette: A 2015-re várható GDP és államadósság, valamint a 2016. év végére tervezett GDP reális prognózison alapul. Az ezen adatok alapján a 2016. év végére számított államadósság­mutató értéke 73,3 százalék lesz, alacsonyabb a 2015. év végére várható államadósság-mutató 74,3 százalékos szintjénél, így teljesül az alaptörvénybe foglalt, az államadósság alakulására vo­natkozó követelmény - áll a KT határozatában. A módosítások kis mértékben növelték a költ­ségvetést övező kockázatokat - olvasható a KT véleményében. ► NÉPSZAVA gazdasag@nepszava.hu | Irány Románia? A 27 százalékos magyarorszá­gi áfánál jóval alacsonyabb ro­mániai forgalmi adó valószínű­leg elindítja a kereskedelmi tu­rizmust - mondta lapunknak Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szö­vetsége (VOSZ) ügyvezető elnö­ke emlékeztetett arra, amikor a horvátoknál vasárnapi zárva tartás volt, és hazánkban még nem, egy Barcs méretű kisvá­ros ott, egy 100 ezres magyar település kereskedelmi forgal­mát bonyolította le a nálunk bevásárlók miatt. Az ilyesmire általában érzékenyek a fo­gyasztók. Az a kérdés, hogy mi­vel Romániában valamennyi élelmiszer áfáját levitték június 1-jétől 24 százalékról 9 száza­lékra, lesz-e olyan verseny, hogy a csökkentést átadják a vásárlóknak? Fontos, hogy ne legyen csempészés, fekete piac és a magyar vásárlókat tartsuk Magyarországon belül. A VOSZ ügyvezető elnöke tegnap abból az alkalomból nyi­latkozott lapunknak, hogy szö­vetsége a Román Munkaadók Nemzeti Szövetségével (UNPR) partnerségi szerződést kötött, amelyet Demján Sándor Ioan Luciannal, az UNPR elnökével írt alá. Megállapították, hogy a két ország üzleti köreinek szoros együttműködése hatékonyan hozzájárulhat majd a két or­szág gazdasági fejlődéséhez. Fontos, hogy a két ország vál­lalkozói élni tudjanak a gazda­sági lehetőségekkel. B.T. Gégátalakítások jönnek Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közelmúltban ellenőrzést foly­tatott több állami és önkor­mányzati tulajdonban lévő tár­saságnál, és megállapították, hogy számos gazdálkodási és működési területet rendszer­­szintű hiányosságok jellemez­nek. A beazonosított kritikus területek esetében pedig nem lehet eltekinteni a felelősségi köröktől - írta a Portfolió inter­netes portál. A feltárt hibák és hiányosságok nem választható­ak el e gazdálkodó szervezetek vezetőinek, illetve a tulajdono­si joggyakorló és felügyeleti szervek felelősségétől - állapí­tották meg a számvevők. Rá­mutattak arra, hogy a közpénz­felhasználás egyik fontos szem­pontja, hogy nem csupán sza­bályszerűen kell elkölteni az adóforintokat, hanem teljesít­ménykritériumokat is kell ren­delni azok mellé az eredmé­ Mindennek annak fényében van jelentősége, hogy Lázár Já­nos szokásos heti sajtótájékoz­tatóján bejelentette, hogy az ÁSZ korábban megfogalmazott javaslatainak megfelelően telje­sen átalakítják az állami és ön­­kormányzati cégek működését, menedzsmentrendszerét. Ezért Domokos László ÁSZ-elnököt a heti kormányülésen is meghall­gatták. nyesség és hatékonyság bizto­ __________________________ sítása érdekében - írja az ÁSZ- népszava-információ ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY/ Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyilvános árverés keretében, közjegyző jelenlétében, flottában értékesít 13 db gépjárművet (tételenkénti ajánlattételre nincs mód) 1. ) Az árverést kiíró megnevezése: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. 2. ) Az árverés helye: A főkapitányság székhelye/telephelye (8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2.). 3. ) Az árverés időpontja: a hirdetmények megjelenését követő 15. napot meghaladóan 2015. július 08.10.00 óra. 4. ) A vagyontárgyak megnevezése: 12 db személygépkocsi, 1 db 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó tehergépkocsi. 5. ) A vagyontárgyak kikiáltási ára: a műszaki szakértő által meghatározott forgalmi értékek összege. 6. ) Az árverési biztosíték (kaució) összege, letétbe helyezésének módja: az árverezést megelőzően a Veszp­rém MRFK pénztárában készpénzzel a kikiáltási ár 10%-ának befizetésével. 7. ) A vételár megfizetésének határideje és módja: a kaució és a vételár különbözetének az árverést követő 3. munkanapig teljesülő banki átutalásával, a Veszprém MRFK Magyar Államkincstárnál vezetett 10048005- 01451643-00000000 számú számlájára. 8. ) Az árverésen történő részvétel feltételei: az árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazott útján lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az árverésen történő részvételi jogosultságot igazolni kell a személyi igazolvánnyal (útlevéllel, új jogosítvánnyal), jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek esetén aláírási címpéldánnyal, 30 napnál nem régebbi cégkivonattal, illetve a folyamatban lévő cégeljárást igazoló cégbírósági dokumentummal, valamint konzorciális ajánlat esetén az erre vonatkozó megállapodással. 9. ) Az árverésre jelentkezés helye, módja, ideje: az árverés helyszínén, személyesen vagy meghatalmazott útján, az árverés megkezdése előtt 30 perccel. 10. ) Az árverésre kerülő járművek megtekintési helye, ideje: az árverés helyszínén, 2015. július 06-án és 07-én 08.00-15.30-ig, illetve az árverés napján 08.00-10.00-ig. 11. ) A gépjárművekkel kapcsolatosan további információ kérhető munkanapokon (a megtekintés idő­pontját is itt lehet egyeztetni) a Veszprém MRFK, Gazdasági Igazgatóság, Műszaki Osztály gépjármű-szak­szolgálatánál: » Agg Endre Szilárd: 06-88/428-022/1847, » Ernhoffer Beáta: 06-88/428-022/1105, » Fiskál József: 06-88/428-022/1503. 12. ) Az adásvételi szerződés aláírása, átadása: a teljesült banki átutalást követően, időpont-egyeztetés után a Veszprém MRFK Műszaki Osztályán. 13. ) A gépjárművek átadása, elszállítása: a tulajdonjog-változást igazoló adásvételi szerződés átadása után, legkésőbb 2 munkanapon belül a Veszprém MRFK telephelyén/ről (8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2.). Tétel Gyártmány Típus Gyártási év OPEL ZAFIRA 2004 ...........SEAT..........................CÖRDOBA..........................1999........... "SKODA OCTAVIA.... 2003 SKODA OCTAVIA 2003 ASTRA 2012 2 805 000 Ft

Next