Népszava, 2015. szeptember (142. évfolyam, 204–229. sz.)
2015-09-25 / 225. szám
Győzött-e Orbán Viktor? NÉMETH PÉTER nemethp@nepszava.hu Ez itt a nagy kérdés a szerdai EU-csúcs után. A magyar miniszterelnök, miközben hónapokon át a nemzetállami megoldást erőltette, sőt hajtotta is végre menekültügyben, a brüsszeli találkozó előtt fordított egyet megkövesedni látszó álláspontján, és Európa megmentőjeként, végvári kapitányként kilépett a szögesdróttal körbevett magyar határok mögül, s valódi, kontinensben, sőt világban gondolkodó politikusként mutatta fel magát. Olyan hatpontos javaslattal igyekezett meglepni kormányfő- és elnöktársait, amely konstruktivitásában, szellemiségében egy igazán bölcs, közösségi gondolkodóvá avatja őt. A hat pont, amelyről azóta többen is elmondták, sok újat nem hozott, a korábbi, itt-ott elhangzott ötleteket szedte össze és rendszerbe, de mégis egy vállalható programnak tűnt, olyan programnak, amely akár kifelé is vezethet a földrészeket átívelő migrációs válságból. Ügyes húzás, mondhatnánk, és talán mondani is kell, mert nem a szembenállást tükrözi, nem a kevélykedést, ami eddig sokkal inkább jellemző volt Orbánra, hanem a megoldási csomaggal rendelkező politikust. És persze úgy is feltehetjük a kérdést, hogy Orbán győzött-e: vajon mennyire kellett visszalépnie saját korábbi megoldásaiból? Vagy, megint másként fogalmazva: mennyire közeledett az Unió a magyar miniszterelnök eddig megfogalmazott téziseihez? Márpedig a kérdést erről az oldalról vizsgálva is azt kell mondanunk: igen, Orbán győzött, hiszen Európa úgy döntött, fel kell hagyni az open door politikával, fordítani kell az eddigi liberális vagy túlságosan humanitárius koncepción, és megálljt kell parancsolni a bevándorlók tömegének. Az Unió határainak, pontosabban a schengeni határoknak a biztosítása olyan lényeges elemmé vált, mint ahogyan a magyar vezetés eddig kezelte. Igen, Orbán fennen hangoztatta a „vonalak” védelmét, ügyesen váltogatva a retorikát, hol az országtól, hol pedig Európától elhárítva a veszélyt. Mondhatjuk: a mi országunk vezetője jobban látta a jövőt, pontosabban érzékelte a migráció okozta helyzetet, és ő volt az, aki – ennek megfelelően – elsőként használta politikai fegyverként a „népvándorlás” elleni védekezést. És nyert Orbán abban is, hogy immár az unió képviselői is különválasztják a gazdasági bevándorlókat a háború elől menekülőktől; elfogadtatást nyert, hogy a távoli országokból határokon át vonulók nem mindegyike volt életveszélyben, ha úgy tetszik, a szerencséjüket keresik Európában, és erre ez a kontinens már nincs fölkészülve. Összességében tehát el kell fogadnunk mindazok állítását, akik Orbán Viktor sikereként könyvelik el az EU-csúcsot, kétségtelen, a dolgok abba az irányba haladnak, amelyeket ő korábban megjelölt. És ez akkor is így van, ha a Görögország partjaihoz telepítendő közös európai ellenőrzést elutasították – nincs kizárva, hogy előbbutóbb e területen is lehetséges a változás. Az eddigiek alapján szinte feleslegesnek tűnik az indító kérdés, hiszen nyugodtan kijelenthetjük, hogy Orbán csatát nyert, és bár a hatpontos csomag elutasításával nem vált Európaléptékű politikussá, de nem is kellett neki leszegett fejjel eljönnie Brüsszelből. Szereplése tehát inkább nevezhető sikernek, ami a magyarországi politiOrban mutathatott egy másik arcot Brüsszelben – a határokon túl jószerivel mindenki tudja, hogy ez a kép hamis kai fejlemények, illetve az elmúlt hónapokban összeszedett imázsvesztés után mindenképpen komoly eredményként könyvelhető el. De a kérdés mégsem felesleges, sőt kötelezően felteendő, és a válasz korántsem egyértelmű. Ha ugyanis a dolgok mélyére nézünk, és kicsit eltávolodunk az amúgy döntést most sem hozó EU-csúcstól, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a magyar miniszterelnök egyáltalán nem nyerhetett. És nem azért nem nyerhetett, mert az európai vezetők közül a legfajsúlyosabbak mélyen elítélik a kerítéspolitikát, hanem mert ezzel a kerítéspolitikával és az azzal járó nemzetközi szópárbajjal, illetve az országban látványosan felerősödő idegenellenességgel szinte kitörölhetetlen sebeket ejtettünk másokon, de mi szenvedtük el a legnagyobbat. Magyarországról állítottunk ki olyan képet, amely nem ismeri a humanitárius szempontokat, amely elutasító, és amelyet egy olyan politikus vezet, aki képes a polgáraiból a legrosszabb énjüket kihozni. Egy olyan ország jelent meg a világ előtt, amelyre a legsúlyosabb válság idején sem szabad számítani, és amelynek politikusai többet törődnek a politikai haszonszerzéssel, mint az emberi szempontokkal. Orbán mutathatott egy másik arcot Brüsszelben – a határokon túl jószerivel mindenki tudja, hogy ez a kép hamis. Hiszen elég, ha csak a csütörtöki, EU-csúcs utáni kormányzati megnyilatkozásokra figyelünk: a kormányfő hatpontos javaslatának szajkózása mellett továbbra is az a legfontosabb, hogy ijesztgessék, még erősebb idegenellenességre hangolják a magyar népet, azzal, hogy változatlanul terroristákról, az országot lerohanó népségről – bocsánat: migránsokról – beszélnek. A kérdést tehát nem tehetjük fel úgy, hogy győzött-e Orbán Brüsszelben? Mert ugyan a kormányfő magyar javaslatként aposztrofálta saját ötleteit, de az mégis igaz, hogy migrációs kérdésekben csak másodsorban ítélkeznek Orbán felett. Az alapvetés: az ország megítélése. És az ország, vegyük észre, folyamatosan veszít. Drótokból, pengékből, kerítésekből nem lehet imázst építeni. Kihívás BECK TAMÁS publicista Sokéves küzdelem után a magyar kormánypártnak sikerült saját leányvállalatává tennie a romániai magyarok legnagyobb érdekképviseleti szervét, s a jelek szerint az erre irányuló erőfeszítés kifizetődő volt. Az RMDSZ remélhetőleg nem fog odáig eljutni, hogy a szavazati joggal rendelkező külhoniakat a Fidesz támogatására buzdítja. A korábbi bukaresti kabinetek némelyikébe minisztereket is delegáló párt elnöke viszont a magyar–román viszony diplomáciai botránnyal fenyegető mélypontján vette védelmébe Orbán Viktor legújabb elképzelését. Kelemen Hunor óvott a hisztériakeltéstől, szerinte a Magyarország és Románia határán felállítandó határzár nem a román állampolgárok ellen irányul. Hazája hatóságait pedig arra kérte, mellőzzék az érzelmi alapú hozzáállást a szögesdrót kerítéssel kapcsolatban. Kelemen Hunor gyakorlatilag buda pesti mentora szavait visszhangozza. Számításból vagy tudatlanságból, nem tudhatjuk. Én még emlékszem rá, a Ceausescu-rezsim hogyan zárta le szinte hermetikusan Románia nyugati határát is. A diktatúrában szocializálódott román állampolgároktól várja el az RMDSZ-elnök, hogy érzelmektől mentesen figyeljék, miképpen épül ugyanott az új szögesdrót kerítés? Nonszensz. És a kiterjesztett határzár melletti kiállás rossz üzenet az egész egykori keleti blokk államai számára. Az Orbánkormány mintha szemléltető történelemórát tartana a fiatalabb generációknak. A rendszerváltozás előtti évtizedekben ugyanazt jelképezte a hazánk nyugati, illetve déli határán felhúzott vasfüggöny, mint a berlini fal. Bezárkózást, izolációt, szabadságunk korlátozását. Akkor éppúgy tüneti kezelést jelentett, mint most. Azt hihetnénk, Orbán Viktor vérszemet kapott az Európai Néppárt egyes politikusainak a déli határzárat ,ámaCsak egy koherens, kifelé is egységet mutató Európa tudja elkerülni a káoszt gató nyilatkozataitól, ezért folyamodott Magyarország keleti határán is ehhez a megoldáshoz. A brüsszeli rövidlátók nem veszik észre, milyen szerencsétlen helyzetben érte Európát a menekülthullám. Adott egy schengeni külső határokkal rendelkező uniós tagállam kormánya, melynek demokratikus elkötelezettsége az elmúlt öt év történéseinek fényében legalábbis erősen megkérdőjelezhető. A „népvándorlásra” hivatkozva most válsághelyzetet hirdet ki, aminek törvényi konzekvenciáival könnyedén visszaélhet. Azzal, hogy elutasítja a kollektív cselekvés elvét, és önhatalmúlag nemzetállami hatáskörbe utalja a menekültválság kezelését, saját maga teszi megoldhatatlanná a helyzetet. Kelemen Hunornak abban igaza van, hogy közös megoldás kell. Csak egy koherens, kifelé is egységet mutató Európa tudja elkerülni a káoszt. Nem tolerálhatja egyes renitensek különutas politikáját, akár a rettegett hetedik cikkely alkalmazása is szóba jöhet bizonyos esetekben. Ez csöppet sem idealizmus. A tömegessé vált migráció kihívást jelent az Európai Uniónak. Abban az értelemben is, miként garantálja polgárai számára válsághelyzetben önnön deklarált elveit, melyekre méltán lehetünk büszkék évtizedek óta. FEJTŐ FERENC 1909–2008 Főszerkesztő:NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015�Vezető szerkesztő: BIRÓ MARIANNA, RÓNAY TAMÁS� Lapszerkesztők:MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ� Vezetőszerkesztő-helyettes:FRISS RÓBERT Szerkesztők:BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online)� Parlamenti stábvezető:FAZEKAS ÁGNES� Képszerkesztő:SZALMÁS PÉTER�Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA,ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ�Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA,ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. � Ügyvezető igazgató:LÁPOSI ELZA�Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA �Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA�Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127.� Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 � Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu� Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 �Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu� Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-444-444 � Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130, 118, telefax: 477-9025.� Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.�Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató� www.mediaworks.hu� ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 �A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti VÉLEMÉNYE 2015. SZEPTEMBER 25., PÉNTEK Ébredés FRISS RÓBERT frissr@nepszava.hu A magyar külügyminiszter ébredezik. Miután összeveszett csaknem egész Európával, olvashatja a Der Spiegel kommentárját, amely kelet-európai jégkorszakot emleget, mert a térség államai kölcsönösen szemrehányásokkal árasztják el egymást a menekültkérdésben. Szijjártó Pétertől például repkednek az olyan kifejezések, mint rágalmazó, hazug, képmutató, s nem marad le a legfőbb közös kelet-európai ellenség, az Unió ócsárolásában sem, amikor azt mondja: a képmutatás Európa-bajnoksága zajlik. Hogy ki ennek az ellenségnek a szülőatyja, az nem kétséges, hiszen a kormányfő szellemi hátterét nélkülözve nem mondhatna ilyet egy miniszter. A kormányfő Brüsszelben megpróbálta eljátszani Európa végvári kapitányát, azt a szerepet, amit magának szánt, de nem nagy sikert aratott vele. Javaslatai lényegében már eddig is napirenden voltak, ami pedig a kerítést illeti, attól kapta meg a magáét, akitől eddig csak félt, de aki mindeddig megóvta attól, hogy saját néppárti elvtársai nagyobbat rúgjanak rajta, mint feltétlenül szükséges. Csütörtökre virradóra egy „alapos és energikus” vitában a berlini falat ideálról megélt német kancellár odavágta neki: „A kerítés nem az az eszköz, amivel problémákat oldunk meg.” Talán ezt az energikus nyomást érezhette a halántékán Szijjártó Péter, amikor – mint külgazdasági miniszter – egy konferencián azt mondta: „Amennyiben a bevándorlási nyomás hatására a schengeni rendszer megreccsen, az övezetbe vetett bizalom lecsökken, akkor veszélybe kerülhet a magyar vállalatok külgazdasági teljesítménye. Ha egyre többen bevezetik a belső határellenőrzést, a kamionok kilométeres sorokban állnak majd a határon, és a Magyarországon működő nagy nemzetközi vállalatok ütemezési gondokkal kerülnek szembe, aminek drámai hatása lehet az egész magyar beszállítói iparra és a teljes magyar exportra.” Miközben miniszterelnöke az ENSZ-ben készül Superman öltözetét ráhúzni végvári páncéljára, Szijjártó látomása nem is annyira nélkülözi a valóságot. Elég, ha átnéz a szomszédba, a lezárt szerb–horvát határra, ahol nem utolsósorban a magyar kerítésgőg miatt átkozódnak a teherautósofőrök. Akik csak élni szeretnének, de nemzeti kerítések közé zárva már képtelenek rá. JZA Pénz és foci SEBES GYÖRGY sebesgy@nepszava.hu Már csak alig öt évet kell várnunk, és a Bajnokok Ligájában akár találkozhat is egy határon inneni és egy határon túli magyar csapat. Persze ehhez még néhány feltételnek teljesülnie kell, de a remény hal meg utoljára. Higgyük tehát el, hogy a hazai futball most már egeket ostromló fejlődésnek indul, és bízzunk benne, hogy az FK Csíkszereda – mint vezetői tervezik – 2019-ben megnyeri a román bajnokságot. Noha most még csak harmadosztályú. Ám a lehetőségek adottak. A magyar kormány ugyanis egy bizonyos öszszeggel támogatja a székelyföldi város stadionjának építését, valamint egy kollégium létrehozását. Hogy az e célra szánt négymillió euró – vagyis mintegy 1,2 milliárd forint – sok-e, vagy kevés, azt mindenki döntse el maga. Nem is ez itt az érdekes, hanem maga a támogatás. Hogy az adófizetők pénzéből még erre is futja (miközben sok más, talán még szükségesebb célra nem). De hát ki tudna (merne) vitatkozni azzal a kormányzati közléssel, hogy ez a segítség „alapvető nemzetpolitikai érdek”. Az indoklás szerint ugyanis „a nemzeti alapon szerveződő sportegyesületek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi és régiós öntudatának, nemzeti identitásának megerősítéséhez”. Ahogy mondani szokás, erre varrjunk gombot. De persze itt nem gombfociról van szó, hanem nagypályás igaziról. És a magyar kormány is nagypályás, mármint akkor, ha „nemzetpolitikai érdekekről”, valamint a pénzek költéséről van szó. És miért ne segítené a csíkszeredai egyesületet, amelynek futballakadémiája is van, ahol a „Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia állandó szakmai felügyeletével és anyagi támogatásával képezik a székelyföldi focitehetségeket”. Vagyis a kedves vezető szívéhez oly közel álló felcsúti intézménnyel vannak testvéri kapcsolatban. Azzal tehát, amely eddig is jelentős összegekhez jutott a tao-pénzekből, s amelynek stadionja éppen Orbán kertjének végében épült fel. Van itt még valakinek kérdése vagy ellenvetése? Már csak arra kell válaszolni, hogy amikor majd a BL-ben találkozik a Felcsút és a Csíkszereda, akkor a jó magyar ember kinek kell hogy drukkoljon. Még szerencse, hogy ennek eldöntéséhez van – legalább – öt évünk.