Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-21 / 247. szám

8 NÉPSZAVA VILÁG 2015. OKTÓBER 21., SZERDA Biztos liberális győzelem Kanadában - Lemondott a pártvezéri posztról Stephen Harper Változást ígér Trudeau Új kormányfője lesz Kanadának, miután az ellenzéki Liberális Párt fölényes győzelmet aratott a hétfői parlamenti választásokon. A kanadaiak a változás­ra szavaztak, Stephen Harper kormányfő még a választás éjszakáján lemon­dott a Konzervatív Párt vezetéséről. Az új kabinetet Justin Trudeau, a néhai le­gendás miniszterelnök, Pierre Trudeau 43 éves fia alakíthatja meg. B­ár szoros befutót jósoltak a közvélemény-kutatók, a végeredmény váratlanul egyértelmű lett, a Liberális Párt a voksok 39,5 százalékával 184 mandátumot szerzett a 338 fős törvényhozásban, 14-gyel töb­bet, mint amennyire minimáli­san szükség lett volna az ab­szolút többséghez. A legutóbbi, 2011-es voksoláson mindössze 36 mandátumot szereztek, s sokan már temették az észak­amerikai ország legrégebbi po­litikai tömörülését. A Liberális Párt majd 69 évig irányította Kanadát, három egymást köve­tő vereség után most visszatér­tek a hatalomba. A Stephen Harper vezette Konzervatív Párt 31,9 százalék­kal 99 képviselői helyhez jutott, a harmadik legerősebb politikai tömörülés, a szociáldemokrata Új Demokrata Párt (NDP) 19,7 százalékkal 44 mandátumra tett szert. A Tom Mulcair vezet­te konzervatívok az elhúzódó kampány kezdetén még a több­ség megszerzésében remény­kedtek, végül a pártvezér alig tudta megőrizni saját helyét. A Québeci Blokk 4,7 százaléka 10 mandátumot ért, a Zöldek 3,5 százalékkal 1 mandátumot sze­reztek. Majd egy évtizednyi konzer­vatív kormányzás után a kana­daiak a változásra voksoltak. Minden idők második legfiata­labb megválasztott miniszterel­nöke, Justin Trudeau a győzel­met ünneplő beszédében valódi változást, pozitív politikát ígért, visszatérést egy együttérzőbb, reményteljesebb országhoz. Egységre szólította fel a kana­daiakat. Úgy fogalmazott, a konzervatívok a liberálisoknak nem ellenségei, hanem szom­szédai, akikkel együtt kell mű­ködniük. Finoman utalt kon­zervatív vetélytársa idegenelle­nes kampányára. „Kanadát a világ minden részéről érkezett emberek építették fel, akik kü­lönféle hitűek, különféle kultú­rákhoz tartoznak, különféle nyelveket beszélnek” - mondta. Justin apja 1968-tól 1984-ig volt kormányfő. Rocksztárként ünnepelték, hivatali idejében jobban figyelt a világ Kanadá­ra. Fia is karizmatikus, nagy népszerűségnek örvend, 2013- ban vette át a Liberális Párt ve­zetését, politikai tapasztalatát a siker ellenére keveslik. • A 338 mandátum közül 184-et szereztek meg • Visszatérés a liberális értékekhez • Trudeau Kanada második legfiatalabb kormányfője lesz A liberálisok kormányra ke­rülésével a várakozások szerint javulhatnak az amerikai-kana­dai kapcsolatok, felülvizsgál­hatják a Keystone XL olajveze­tés építési terveit, az új kabinet jelentősebb környezetvédelmi felajánlást ígér a párizsi klíma­csúcson. Felülvizsgálják Kana­da szíriai katonai szerepválla­lását. A leggazdagabbak adóját emelik, a középosztályét csök­kentik, legalizálnák a marihuá­na használatát. E. E. Egységre szólított fel a győzelmet ünnepelve Justin Trudeau fotoeuropress/gettyimages/bloomberg Lapvisszhangok MIBHMillMill Justin Trudeau megválasztása generációs változást testesít meg, a választók elutasították elődjének arrogáns stílusát, meg­osztó, szociálisan érzéketlen politikáját - írta vezércikkében a lap, amely a „Trudeau-mánia" visszatérését jósolja. A szavazók remélik, hogy az új kormányfő tartja magát ígéreteihez, s vissza­tér a kanadaiak által mindig is vallott liberális értékekhez. Trudeau azért lehetett sikeres, mert kapcsolatot tudott te­remteni a szavazókkal. Rengeteg tennivalója lesz a demokrati­kus intézményrendszer helyreállítására, s remélhetőleg elkerüli a kísértést, hogy elődjéhez hasonlóan szűk körben koncentrálja a hatalmat. Kemény konzervatív ellenzékkel kell szembenéznie. I Trudeau győzelme egyszersmind Stephen Harper kormányfő személyes veresége. A választás refe­rendum volt kilencévi teljesítményéről. Egyre többen elégelték meg, hogy nem tisztelte a par­lamentet, a bíróságokat, az államapparátust. Csak a szűk konzervatív bázis körében maradt népszerű. RÖVIDEN Visszalép Jim Webb demokrata jelölt Visszalép az egyik demokrata el­nökaspiráns. Jim Webb volt vir­giniai szenátor tegnap bejelen­tette, hogy nem indul harcba a demokrata elnökjelöltségért, vi­szont fontolgatja, hogy függet­len jelöltként mégis megcélozza a Fehér Házat. Webb állítólag sé­relmezi, hogy a Demokrata Párt­tól nem kapott kellő támogatást. Az első demokrata tévévita so­rán végig panaszkodott, hogy túl rövid ideig beszélhetett. A demokrata indulók közül fő esé­lyesnek Hillary Clinton volt kül­ügyminisztert tartják. A demok­rata mezőny négyfősre szűkült. Továbbra is bizonytalan, hogy Joe Biden alelnök végül verseny­be száll-e. ► NÉPSZAVA Jeruzsálemben az ENSZ-főtitkár Váratlanul Jeruzsálembe érke­zett az ENSZ-főtitkár. Ban Ki Mun újságíróknak úgy nyilatkozott, még nem késő elkerülni, hogy szélesebb konfliktus bontakoz­zon ki izraeliek és palesztinok kö­zött. A világszervezet első embe­re gyors cselekvésre hívott fel, hogy leállítsák az erőszak eszka­lációját. Tegnap is több erőszak­cselekmény történt. Egy palesz­tin autójával zsidók csoportjába hajtott a Nyugati parton, egy ka­tona és egy civil megsebesült. Egy izraeli katonát leszúrtak, a támadóját a rendőrök agyonlőt­ték. Az elmúlt hetekben nyolc iz­raeli és 40 palesztin veszítette életét. Ban Ki Mun izraeli és pa­lesztin vezetőkkel egyaránt tár­gyalásokat folytat. ► NÉPSZAVA Kártérítést kap egy fukusimai munkás Kártérítést fizet a japán kormány egy munkásnak, elismerve, hogy a fukusimai nukleáris erőmű ka­tasztrófája utáni mentési munká­latokban betegedett meg. Ja­pánt 2011. március 11-én 9-es erejű földrengés és cunami súj­totta, a természeti csapás nyo­mán leolvadt az atomerőmű több reaktora. Ez volt a csernobi­li után a második legsúlyosabb nukleáris katasztrófa. A 40-es éveiben járó férfi több mint egy évet dolgozott a sérült atomerő­műnél a veszély elhárításán, s összesen 19,8 millisievert sugár­­terhelés érte. Ez a négyszerese az elfogadott értéknek. A férfi leukémiában szenved, a kártérí­tés fedezi orvosi költségeit és ki­eső jövedelmét. ► NÉPSZAVA Elhalasztott kivégzések Elhalasztják a kivégzések végre­hajtását Ohio államban, mivel nem tudják beszerezni a méreg­injekciókhoz szükséges gyógy­szereket. A börtönfelügyelet tegnap bejelentette, hogy 2017- ig nem hajtanak végre újabb ha­lálos ítéletet. Ohio külföldről pró­bálta beszerezni a több kompo­nensből álló „halálos koktél" al­kotórészeit, de az európai gyógyszergyártók leállították a szükséges drogok eladását ki­végzési célokra. Ohióban utoljá­ra 2014 januárjában végeztek ki halálraítéltet. ► népszava FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES www.nepszava.hu vilag@nepszava.hu Szíriai lázadók az orosz gépek célkeresztjében Legalább 45 ember veszítette életét orosz légicsapásokban a lázadók által ellenőrzött észak­­nyugat-szíriai térségben. A Szí­riai Emberi Jogi Megfigyelő Cso­port kedden közölte, hogy orosz harci gépek Latakia tartomány­ban Dzsabal al-Akrad térségét bombázták. Életét veszítette a nyugati támogatást élvező Sza­bad Szíriai Hadsereg egyik pa­rancsnoka, Bazil Zamo, aki ko­rábban a szíriai kormányhad­seregben szolgált a Reuters sze­rint. Legalább 15 polgári sze­mély, lázadó milicisták család­tagjai is meghaltak a légicsapá­sokban. A nyugati támogatást élvező lázadó csoportnak ame­rikai tankelhárító fegyverei is voltak. Ez volt a harmadik lé­gicsapás a lázadó erők ellen. Orosz részről továbbra is azt ál­lítják, hogy az Iszlám Állam ál­lásait bombázták Latakiában. A londoni székhelyű emberi jo­gi szervezet szerint ugyanak­kor az IS jelenléte minimális a térségben. A három hete kezdődött orosz légicsapásokban a megfigyelő csoport szerint 370 ember ve­szítette életét. Elesett 230 láza­dó harcos, közülük 52-en tar­toztak az Iszlám Államhoz. A polgári áldozatok között 36 gye­rek és 34 nő volt, idézte az AFP Rami Abdel Rahmant, a megfi­gyelőcsoport igazgatóját. A cso­port adatai nem támasztják alá az orosz állításokat. Az orosz védelmi miniszté­rium keddi közlése szerint az előző 24 órában 33 bevetést haj­tottak végre, 49 terrorista objek­tumot vettek célba. Aleppo, Da­maszkusz, Hama, Idlib és Lata­kia térségében támadtak. Vala­mennyi orosz harci gép vissza­tért a latakiai légibázisra. Az ENSZ emberi jogi koordi­nációs hivatalának (OCHA) adatai szerint múlt hét óta leg­alább 70 ezer ember menekült el Aleppo környékéről a légicsa­pások miatt. Hader és Zerbeh településekről kitelepítették a lakosokat, egy részüket ismerő­sök fogadták be, a többiekről a segélyszervezetek próbálnak gondoskodni, ami a hideg be­álltával egyre nehezebb, közöl­te az OCHA szóvivője. A szíriai kormányerők orosz légitámoga­tással megindult offenzívájá­­nak kezdete óta már mintegy százezer ember maradt fedél nélkül. népszava-információ Királyi fogadtatás a kínai elnöki párnak Hivatalos állami látogatásának első teljes napján II. Erzsébet brit uralkodó fogadta Hszi Csin-ping kínai elnököt és fele­ségét, Peg Li-jüant. A királynő és a kínai államfő díszes hin­­tón érkezett a Buckingham-pa­­lotához, ahol a királynő és fér­je, Fülöp edinburgh-i herceg ebédet adott a vendégek tiszte­letére. Hszi Csin-ping beszédet mondott a londoni alsóházban, méltatva a hosszú múltra vis­­­szatekintő brit-kínai együttmű­ködést. Külön kiemelte, hogy több kínai diák tanul Nagy-Bri­­tanniában, mint bármelyik más EU-tagországban. A kínai elnök felszólalását egymás mel­lett ülve hallgatta végig David Cameron kormányfő és az el­lenzék vezére, Jeremy Corbyn, akik később egyaránt tárgyal­tak a kínai államfővel. Came­ron a dömpingáron adott, a brit ipart hátrányosan érintő kínai acéltermékek miatt tiltakozott. Corbyn az emberi jogokkal kap­csolatos kifogásoknak tervezett hangot adni. Többtucatnyian tüntettek az emberi jogok kínai megsértése miatt. A brit ural­kodó este díszvacsorát adott a kínai elnöki pár tiszteletére. népszava-információ ÚJ HÓCIPŐ KABARÉ A KERÍTÉSEN INNEN A CSAPAT A RÉGI - A MÜSOR VADONATÚJ: HERNÁDI­­ GÁLVÖLGYI ■ FARKASHÁZY SELMEC2I - ARADI - VARGA FERENC JÓZSEF KÉT ELŐADÁS EGY NAPON: NOVEMBER 4+1 SZERDA - 17*30 ÉS 20.30 Hftvwis; fifteen H <LŰ4 MŰVELŐDÉSI KÖZPONT íKK­i U5CAZJ > TÁMOGATÓI JEGYEK KAPHATÓK: HÓCIPŐ SZERKESZTŐSÉG (XIII. SZENT ISTVÁN KÖRÚT 2.) HÉTFŐN 10-18. KEDD­ CSÖlTÖR­TÜK 10-16 ÓRA KÖZÖTT LÁNG TÉKA KÖNYVESBOLT (XIII. POZSONYI ÚTS.) HÉTKÖZNAP KHQ, HÉTVÉGÉN 10-18 ÓTJA KÖZÖTT INFORMÁCIÓ:­­11 483-2660 ) WWW.HOCEPO.HUI

Next