Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-21 / 247. szám

Tízezrek a drezdai tüntetéseken Tömegtüntetést tartottak az iszlámellenes mozgalom, a PEGIDA megalakulásának első évfordulóján Drezdában. Ám nemcsak a szélsőséges mozga­lom hívei, hanem ellenfelei is az utcára vonultak. Becslések sze­rint a PEGIDA megmozdulásán legalább 15 ezren, legfeljebb 20 ezren vehettek részt. Utoljára január 12-én volt hasonló tö­meg, amikor 25 ezren vonultak az utcára. Januárban aztán úgy tűnt, lecseng a mozgalom, s a PEGIDA kezdi elveszteni va­rázsát. Vezetői egyre megosz­­tottabbakká váltak, ami szin­tén negatív hatást gyakorolt a mozgalom megítélésére. Most azonban ismét ezrek vesznek részt a hétfői „szeán­szokon”. A forgatókönyv ugyan­az volt, mint a tavaly év végi megmozdulásokon: az alapító, Lutz Bachmann és más felszó­lalók is a bevándorlók ellen heccelték a tömeget. A Spiegel megállapította, a résztvevőket az sem tántorítot­ta el, hogy szombaton egy mun­kanélküli, szélsőjobboldali fér­fi merényletet hajtott végre a kölni polgármesterjelölt, Hen­riette Reker ellen, akit másnap abszolút többséggel választot­tak meg városvezetőnek, mi­közben a kölni klinikán mes­terséges kómában tartották. A „kölni esetről” Lutz Bach­mann csak egyszer, két mondat erejéig beszélt, s „mélységes sajnálkozását” fejezte ki. A je­lenlévő tömeg azt skandálta, „békések maradunk”. A transz­parensek esetenként félelmet keltőek voltak. Angela Merkelt náci egyenruhában ábrázolták, egy másikon távozását követel­ték azzal a jelszóval, hogy „el­vesztitek a saját nemzetetek el­len indított háborút”. Lutz Bachmannt sem kellett félteni, Heiko Maas igazságügyi mi­nisztert a harmincas évek náci vezetőihez hasonlította. Thomas de Maiziere belügyminisztert pedig fel akarja jelenteni, mert egy vasárnapi interjúban szél­sőjobboldalinak nevezte a PEGIDA mozgalmat. Tüntettek a PEGIDA ellenfe­lei is, ők körülbelül 15-19 ezren lehettek, s a két csoport annyi­ra közel állt egymáshoz, hogy esetenként a másik beszédeit is hallhatták. Később tumultuó­zus jelenetek játszódtak le az ellenséges csoportok között, s egy személy súlyosan megsé­rült, amikor eltalálta egy petár­da. A rendőrség sem tudta meg­mondani, melyik táborból dob­ták. Megtámadták a Sächsische Zeitung egy újságíróját is. A rendőrség vízágyúkkal vo­nult fel, s könnygázspray-t is bevetett. Markus Ulbig, Szász- Anhalt tartomány belügymi­nisztere azt közölte, hogy mint­egy ezer rendőr ügyelt a rendre. Az ellentüntetésen több politi­kus is részt vett. Simone Peter, a Zöldek vezetője közölte, hogy a bevándorlók révén színesebbé válik a társadalom. Más német városokban is tüntettek, köz­tük Münchenben. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ VILÁG NÉPSZAVA 9 2015. OKTÓBER 21., SZERDA Bár csak 2017-ben voksolnak a francia elnök személyéről, máris öt önjelölt jelentkezett Hadjárat az államfői székért Választási lázban ég Franciaország. Alig másfél hónap múlva, decemberben regionális választást rendeznek, a helyi önkormányzatok összetételére vok­solnak. E választásnak nem csekély a tétje. Erősen tartani lehet attól, hogy Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontja (FN) előretör, tekintélyes po­zíciókat hódít meg magának a régiók nagy részében, és ezzel jelentős válto­zásokat indíthat el országosan is, amelyek hosszú időre befolyásolhatják a kö­zeljövőt. Mégis, csupán átmenetinek tekintik ezt a közelgő szakaszt, a fran­ciák zöme valójában már messzebbre, 2017-re tekint. A következő államfővá­lasztásokra, amikor lejár Francois Hollande ötesztendős elnöki mandátuma. VÁRKONYI TIBOR N­incs abban semmi megle­pő, írta a Le Monde poli­tikai elemzésében Gérard Courtois publicisztikai rovatve­zető, hogy már javában tart a 2017-es visszaszámlálás. A szo­cialista Francois Hollande újabb, immár második fél évti­zedére készül, hallani se akar arról, hogy a baloldalon egyál­talán számítania kellene vetély­­társra. Ha mégis akadna ilyen, az esetleges önjelöltet úgyis gond nélkül legyőzné az úgyne­vezett előválasztáson - véli az elnök. Szeptember óta kam­pánymódba kapcsolt, szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne avatna föl egy új létesít­ményt, ne mondana el valami­lyen „rendkívül fontos beszé­det”, uralni igyekszik a politika teljes terepét. Mondhatni ha­sonló a helyzet az úgynevezett jobbközépen, Nicolas Sarkozy hajdani pártjában, a Népi Moz­galom Unióban (UMP), amely néhány hónapja a „Köztársasá­giak” címet viseli. Sarkozy azt harsogja, hogy a Nemzeti Front­tal szemben ő az egyetlen alter­natíva, Hollande-nak szerinte „befellegzett”. Még derűsebb a hangulat a szélsőjobboldalon, ahol Marine Le Pen eddig veret­lenül áll az apjával, Jean-Marie Le Pennel vívott, valójában mégis befejezetlen küzdelem­ben. Agresszívebb, mint vala­ha, gúnyolódik Hollande elnö­kön, Merkel „alkancellárjának” nevezi őt, mint hirdeti, semmi kétség, „történjék bármi, ott lá­tom már magam a mindent el­döntő második fordulóban”. Sokkal bonyolultabb azon­ban a valóság. Hollande hiába magabiztos, hogy a baloldalon nem kell vetélytársra számíta­nia, rosszul áll a szénája. A sorsát ahhoz kötötte, hogy meg­ígérte, enyhíti a krónikus mun­kanélküliséget, de az eddig jot­tányit sem változott. És minden másban is csalódások érték. Az utóbbi hónapokban nem vette észre, hogy ügyetlenül lépett, amidőn második emberévé avatta a fiatal Emmanuel Macron gazdasági minisztert, aki a népszerűségi listán szá­guldani kezdett­­ felfelé. Ami azonban nem éppen kedvező fejlemény, hogy főként a jobb­közép szavazók kedvelik: e tá­borban immár állítólag 44 szá­zalékra nőtt a róla kedvezően vélekedők aránya. Macron úgy­nevezett jobboldali szocdemmé nőtte ki magát. Főként Hollande kétbalkezessége miatt, és nagy meglepést aligha okozna, ha 2016-ban, a szocialista elővá­lasztásokon akár meg is előzné protektorát. Nyílt ellenfélként léphetne színre, és ezzel elütné a szerencsétlen mai államfőt, akiből már a szocialista hívők nagy része is kiábrándult. Ezzel azonban még nem ér­tek véget a bizonytalansági té­nyezők. A „klasszikus fölállás” szerint De Gaulle visszavonulá­sa és Pompidou halála óta az elnökválasztások „háromjelöl­­tesek”. A centristának tekint­hető jelölt a mérsékelt jobboldal embere, a baloldali jelölt szin­tén mérsékelt, s a szocialisták­tól kerül ki, a harmadik pedig nacionalista, szélsőjobboldali nézeteket képvisel. A Nemzeti Front eddig minden alkalom­mal kiesett, egy kivétellel, 2002-ben, amikor az FN akko­ri elnöke, Jean-Marie Le Pen az első fordulóban megelőzte a szocialista Lionel Jospint, ezzel a „döntőbe” verekedte magát. Itt, a második fordulóban aztán már sima vereséget szenvedett Jacques Chiractól. Mára, illetve 2017-re a koráb­biakhoz képest az az alapvető változás, hogy a mezőny ötösre duzzad, az úgynevezett jobbkö­zépen három ellenfél is csata­sorban áll, szemben egymás­sal. A köztársaságiakra átke­resztelt volt UMP élén álló párt­elnök, Nicolas Sarkozy volt ál­lamfő hallani se akar arról, hogy bárki is ellenfeleként lép­hessen föl, mindenki mást nem létezőnek tekint. Korántsem biztos azonban hogy mozgal­mának a tagsága is egyönte­tűen osztja ezt a véleményt, ezért most azon buzgólkodik, hogy átszervezze az előválasz­tásokat. A hajdani UMP-nek or­szágosan 10 ezer alapszerveze­te van, ő közülük kettőt eleve kizárna a szavazásokból, mind­össze nyolcezernek adna dönté­si jogot, vagyis egyetlen tollvo­nással fölszámolná a demokrá­ciát. S mindezt csak azért, mert három vetélytárssal is meg kel­lene küzdenie. Igaz, a három inkább csak egy: Alain Juppé­­nek, Bordeaux jelenlegi polgár­­mesterének reális esélye lenne a legyőzésére. Juppét hiteles, igazi jobbközép politikusnak tartják, ellentétben Sarkozyvel, aki a szélsőjobbra kacsingat. Juppét a köztudat Chirac örö­köseként tarja számon. Sarkozy manipulációinak az a háttere, hogy úgy számolja, mögötte biztosan kizárólag a mintegy 80 ezer párttag áll, a hozzáve­tőlegesen 3 millió jobbközép voksolók többsége pedig Juppét támogatná, vagyis Sarkozyt ve­reség is fenyegetheti, ezért amo­lyan „pártdiktátorként” min­dent meg­tesz a körülmények összekuszálására. A Le Point hetilap címoldalán Sarkozy fo­tója alá azt az aláírást illesztet­te, „A nagytakarító”, az elemzés szerint, aki útját állja, minden­kit elsöpörne. Legújabban viszont nem tel­jesen váratlan, mégis meglepe­tésnek számító újdonság buk­kant föl. A Köztársaságiak alel­­nöke, a nagy politikai étvágyú, lengyel származású hölgy, Nathalie Koszciusko-Morizet soha nem titkolta el, hogy több­re vágyik, Sarkozy helyére áhí­tozik a párt élén is. Pedzegeti, nem volna ellenére, ha a neve beilleszkednék a 2017-es elnök­jelöltek névsorába. Színrelépé­sével tovább növelné Juppé győzelmi lehetőségeit. A döntő év 2016 lesz, addig igencsak sokszor fordulhat a szerencse kereke, de a máris népszerűen NEM-ként emlegetett dáma ne­ve nem egészen a hátul kullo­gók között szerepel. A legkeservesebb helyzetben azonban az elárvult baloldal van. Egyik leghűségesebb saj­tóterméke, az esztendők óta rendíthetetlen Le Nouvel Obser­­vateur (mára L’Obsra rövidült című hetilap) fújja meg riadó­ként a harci trombitát. Mat­­thieu Croissandeau azzal rio­gat, hogy „a baloldal szétmor­zsolva kullog, ébredj végre, elv­társi”, holnap nagyon késő lesz. Késő a siránkozáshoz, de túlsá­gosan is késő a haraghoz, és még később a forradalomhoz. A megbénított baloldali szavazó minden szándéka ellenére is máris statiszta szerepre kár­hoztatott, a köztársasági elnök­választás számára lidércnyo­más lesz, a szocialisták szerin­te mindent elveszíthetnek, nem lehet semmi esélyük azoknak, akik magányos jelöltekként in­dulnak rohamra. Azzal vigasz­tal csupán, hogy végképpen azért talán még nem veszett el minden, a baloldal 2017-ig ész­hez térhet még. A másik zsenge vigasz a bal féltekén, hogy a legrosszabb semmiképpen sem következhet be. Ijesztésre kétségtelenül al­kalmas, hogy a mezőnyben je­len lesz Marine Le Pen is, és ez magában hordja azt az esélyt is, hogy a három szóba jöhető kandidátus között elképzelhető az ő neve is. De igazán komo­lyan nem. A francia választók között ugyan túlságosan is ma­gasra szökött a Nemzeti Front népszerűségi mutatója, megha­ladhatja akár a 30 százalékot is, de arra a nagy többség telje­sen alkalmatlannak ítéli sze­mély szerint Marine Le Pent, de még inkább a pártját, hogy egyáltalán kormánytényezőnek vélje. A Szocialista Párt 2007- ben pillanatig sem habozott Chirac mögé állni, hogy elhá­rítsa a szélsőjobboldali kísér­tést, és most sem lehet más­képp. A felmérések szerint há­rom francia közül egy azt tart­ja, Juppé lenne a legjobb jelölt, akár újabb Chirac is válhatna belőle, akinek az érdemeit an­nak idején Hollande is elis­merte, és nem csak kényszer­ből. Persze az igazi mégis a balol­dali ismétlés lenne, alkalmas jelölttel, akinek eddig alig van nyoma. • Sarkozy azt tartja magáról, ő az egyetlen alternatíva • Változtatna az előválasztás szabályain • Juppéból akár új Chirac válhat Nicolas Sarkozy visszaköltözne, Francois Hollande maradna az Élysée-palotában fotó:europress/gettyimages/thierrychesnot ÉRTED, HA AKAROD! NÉPSZAVA

Next