Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-21 / 247. szám
Tízezrek a drezdai tüntetéseken Tömegtüntetést tartottak az iszlámellenes mozgalom, a PEGIDA megalakulásának első évfordulóján Drezdában. Ám nemcsak a szélsőséges mozgalom hívei, hanem ellenfelei is az utcára vonultak. Becslések szerint a PEGIDA megmozdulásán legalább 15 ezren, legfeljebb 20 ezren vehettek részt. Utoljára január 12-én volt hasonló tömeg, amikor 25 ezren vonultak az utcára. Januárban aztán úgy tűnt, lecseng a mozgalom, s a PEGIDA kezdi elveszteni varázsát. Vezetői egyre megosztottabbakká váltak, ami szintén negatív hatást gyakorolt a mozgalom megítélésére. Most azonban ismét ezrek vesznek részt a hétfői „szeánszokon”. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint a tavaly év végi megmozdulásokon: az alapító, Lutz Bachmann és más felszólalók is a bevándorlók ellen heccelték a tömeget. A Spiegel megállapította, a résztvevőket az sem tántorította el, hogy szombaton egy munkanélküli, szélsőjobboldali férfi merényletet hajtott végre a kölni polgármesterjelölt, Henriette Reker ellen, akit másnap abszolút többséggel választottak meg városvezetőnek, miközben a kölni klinikán mesterséges kómában tartották. A „kölni esetről” Lutz Bachmann csak egyszer, két mondat erejéig beszélt, s „mélységes sajnálkozását” fejezte ki. A jelenlévő tömeg azt skandálta, „békések maradunk”. A transzparensek esetenként félelmet keltőek voltak. Angela Merkelt náci egyenruhában ábrázolták, egy másikon távozását követelték azzal a jelszóval, hogy „elvesztitek a saját nemzetetek ellen indított háborút”. Lutz Bachmannt sem kellett félteni, Heiko Maas igazságügyi minisztert a harmincas évek náci vezetőihez hasonlította. Thomas de Maiziere belügyminisztert pedig fel akarja jelenteni, mert egy vasárnapi interjúban szélsőjobboldalinak nevezte a PEGIDA mozgalmat. Tüntettek a PEGIDA ellenfelei is, ők körülbelül 15-19 ezren lehettek, s a két csoport annyira közel állt egymáshoz, hogy esetenként a másik beszédeit is hallhatták. Később tumultuózus jelenetek játszódtak le az ellenséges csoportok között, s egy személy súlyosan megsérült, amikor eltalálta egy petárda. A rendőrség sem tudta megmondani, melyik táborból dobták. Megtámadták a Sächsische Zeitung egy újságíróját is. A rendőrség vízágyúkkal vonult fel, s könnygázspray-t is bevetett. Markus Ulbig, Szász- Anhalt tartomány belügyminisztere azt közölte, hogy mintegy ezer rendőr ügyelt a rendre. Az ellentüntetésen több politikus is részt vett. Simone Peter, a Zöldek vezetője közölte, hogy a bevándorlók révén színesebbé válik a társadalom. Más német városokban is tüntettek, köztük Münchenben. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ VILÁG NÉPSZAVA 9 2015. OKTÓBER 21., SZERDA Bár csak 2017-ben voksolnak a francia elnök személyéről, máris öt önjelölt jelentkezett Hadjárat az államfői székért Választási lázban ég Franciaország. Alig másfél hónap múlva, decemberben regionális választást rendeznek, a helyi önkormányzatok összetételére voksolnak. E választásnak nem csekély a tétje. Erősen tartani lehet attól, hogy Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontja (FN) előretör, tekintélyes pozíciókat hódít meg magának a régiók nagy részében, és ezzel jelentős változásokat indíthat el országosan is, amelyek hosszú időre befolyásolhatják a közeljövőt. Mégis, csupán átmenetinek tekintik ezt a közelgő szakaszt, a franciák zöme valójában már messzebbre, 2017-re tekint. A következő államfőválasztásokra, amikor lejár Francois Hollande ötesztendős elnöki mandátuma. VÁRKONYI TIBOR Nincs abban semmi meglepő, írta a Le Monde politikai elemzésében Gérard Courtois publicisztikai rovatvezető, hogy már javában tart a 2017-es visszaszámlálás. A szocialista Francois Hollande újabb, immár második fél évtizedére készül, hallani se akar arról, hogy a baloldalon egyáltalán számítania kellene vetélytársra. Ha mégis akadna ilyen, az esetleges önjelöltet úgyis gond nélkül legyőzné az úgynevezett előválasztáson - véli az elnök. Szeptember óta kampánymódba kapcsolt, szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne avatna föl egy új létesítményt, ne mondana el valamilyen „rendkívül fontos beszédet”, uralni igyekszik a politika teljes terepét. Mondhatni hasonló a helyzet az úgynevezett jobbközépen, Nicolas Sarkozy hajdani pártjában, a Népi Mozgalom Unióban (UMP), amely néhány hónapja a „Köztársaságiak” címet viseli. Sarkozy azt harsogja, hogy a Nemzeti Fronttal szemben ő az egyetlen alternatíva, Hollande-nak szerinte „befellegzett”. Még derűsebb a hangulat a szélsőjobboldalon, ahol Marine Le Pen eddig veretlenül áll az apjával, Jean-Marie Le Pennel vívott, valójában mégis befejezetlen küzdelemben. Agresszívebb, mint valaha, gúnyolódik Hollande elnökön, Merkel „alkancellárjának” nevezi őt, mint hirdeti, semmi kétség, „történjék bármi, ott látom már magam a mindent eldöntő második fordulóban”. Sokkal bonyolultabb azonban a valóság. Hollande hiába magabiztos, hogy a baloldalon nem kell vetélytársra számítania, rosszul áll a szénája. A sorsát ahhoz kötötte, hogy megígérte, enyhíti a krónikus munkanélküliséget, de az eddig jottányit sem változott. És minden másban is csalódások érték. Az utóbbi hónapokban nem vette észre, hogy ügyetlenül lépett, amidőn második emberévé avatta a fiatal Emmanuel Macron gazdasági minisztert, aki a népszerűségi listán száguldani kezdett felfelé. Ami azonban nem éppen kedvező fejlemény, hogy főként a jobbközép szavazók kedvelik: e táborban immár állítólag 44 százalékra nőtt a róla kedvezően vélekedők aránya. Macron úgynevezett jobboldali szocdemmé nőtte ki magát. Főként Hollande kétbalkezessége miatt, és nagy meglepést aligha okozna, ha 2016-ban, a szocialista előválasztásokon akár meg is előzné protektorát. Nyílt ellenfélként léphetne színre, és ezzel elütné a szerencsétlen mai államfőt, akiből már a szocialista hívők nagy része is kiábrándult. Ezzel azonban még nem értek véget a bizonytalansági tényezők. A „klasszikus fölállás” szerint De Gaulle visszavonulása és Pompidou halála óta az elnökválasztások „háromjelöltesek”. A centristának tekinthető jelölt a mérsékelt jobboldal embere, a baloldali jelölt szintén mérsékelt, s a szocialistáktól kerül ki, a harmadik pedig nacionalista, szélsőjobboldali nézeteket képvisel. A Nemzeti Front eddig minden alkalommal kiesett, egy kivétellel, 2002-ben, amikor az FN akkori elnöke, Jean-Marie Le Pen az első fordulóban megelőzte a szocialista Lionel Jospint, ezzel a „döntőbe” verekedte magát. Itt, a második fordulóban aztán már sima vereséget szenvedett Jacques Chiractól. Mára, illetve 2017-re a korábbiakhoz képest az az alapvető változás, hogy a mezőny ötösre duzzad, az úgynevezett jobbközépen három ellenfél is csatasorban áll, szemben egymással. A köztársaságiakra átkeresztelt volt UMP élén álló pártelnök, Nicolas Sarkozy volt államfő hallani se akar arról, hogy bárki is ellenfeleként léphessen föl, mindenki mást nem létezőnek tekint. Korántsem biztos azonban hogy mozgalmának a tagsága is egyöntetűen osztja ezt a véleményt, ezért most azon buzgólkodik, hogy átszervezze az előválasztásokat. A hajdani UMP-nek országosan 10 ezer alapszervezete van, ő közülük kettőt eleve kizárna a szavazásokból, mindössze nyolcezernek adna döntési jogot, vagyis egyetlen tollvonással fölszámolná a demokráciát. S mindezt csak azért, mert három vetélytárssal is meg kellene küzdenie. Igaz, a három inkább csak egy: Alain Juppének, Bordeaux jelenlegi polgármesterének reális esélye lenne a legyőzésére. Juppét hiteles, igazi jobbközép politikusnak tartják, ellentétben Sarkozyvel, aki a szélsőjobbra kacsingat. Juppét a köztudat Chirac örököseként tarja számon. Sarkozy manipulációinak az a háttere, hogy úgy számolja, mögötte biztosan kizárólag a mintegy 80 ezer párttag áll, a hozzávetőlegesen 3 millió jobbközép voksolók többsége pedig Juppét támogatná, vagyis Sarkozyt vereség is fenyegetheti, ezért amolyan „pártdiktátorként” mindent megtesz a körülmények összekuszálására. A Le Point hetilap címoldalán Sarkozy fotója alá azt az aláírást illesztette, „A nagytakarító”, az elemzés szerint, aki útját állja, mindenkit elsöpörne. Legújabban viszont nem teljesen váratlan, mégis meglepetésnek számító újdonság bukkant föl. A Köztársaságiak alelnöke, a nagy politikai étvágyú, lengyel származású hölgy, Nathalie Koszciusko-Morizet soha nem titkolta el, hogy többre vágyik, Sarkozy helyére áhítozik a párt élén is. Pedzegeti, nem volna ellenére, ha a neve beilleszkednék a 2017-es elnökjelöltek névsorába. Színrelépésével tovább növelné Juppé győzelmi lehetőségeit. A döntő év 2016 lesz, addig igencsak sokszor fordulhat a szerencse kereke, de a máris népszerűen NEM-ként emlegetett dáma neve nem egészen a hátul kullogók között szerepel. A legkeservesebb helyzetben azonban az elárvult baloldal van. Egyik leghűségesebb sajtóterméke, az esztendők óta rendíthetetlen Le Nouvel Observateur (mára L’Obsra rövidült című hetilap) fújja meg riadóként a harci trombitát. Matthieu Croissandeau azzal riogat, hogy „a baloldal szétmorzsolva kullog, ébredj végre, elvtársi”, holnap nagyon késő lesz. Késő a siránkozáshoz, de túlságosan is késő a haraghoz, és még később a forradalomhoz. A megbénított baloldali szavazó minden szándéka ellenére is máris statiszta szerepre kárhoztatott, a köztársasági elnökválasztás számára lidércnyomás lesz, a szocialisták szerinte mindent elveszíthetnek, nem lehet semmi esélyük azoknak, akik magányos jelöltekként indulnak rohamra. Azzal vigasztal csupán, hogy végképpen azért talán még nem veszett el minden, a baloldal 2017-ig észhez térhet még. A másik zsenge vigasz a bal féltekén, hogy a legrosszabb semmiképpen sem következhet be. Ijesztésre kétségtelenül alkalmas, hogy a mezőnyben jelen lesz Marine Le Pen is, és ez magában hordja azt az esélyt is, hogy a három szóba jöhető kandidátus között elképzelhető az ő neve is. De igazán komolyan nem. A francia választók között ugyan túlságosan is magasra szökött a Nemzeti Front népszerűségi mutatója, meghaladhatja akár a 30 százalékot is, de arra a nagy többség teljesen alkalmatlannak ítéli személy szerint Marine Le Pent, de még inkább a pártját, hogy egyáltalán kormánytényezőnek vélje. A Szocialista Párt 2007- ben pillanatig sem habozott Chirac mögé állni, hogy elhárítsa a szélsőjobboldali kísértést, és most sem lehet másképp. A felmérések szerint három francia közül egy azt tartja, Juppé lenne a legjobb jelölt, akár újabb Chirac is válhatna belőle, akinek az érdemeit annak idején Hollande is elismerte, és nem csak kényszerből. Persze az igazi mégis a baloldali ismétlés lenne, alkalmas jelölttel, akinek eddig alig van nyoma. • Sarkozy azt tartja magáról, ő az egyetlen alternatíva • Változtatna az előválasztás szabályain • Juppéból akár új Chirac válhat Nicolas Sarkozy visszaköltözne, Francois Hollande maradna az Élysée-palotában fotó:europress/gettyimages/thierrychesnot ÉRTED, HA AKAROD! NÉPSZAVA