Népszava, 2016. március (143. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-01 / 51. szám

Nemes Jeles László és csapata kiemelkedő teljesítményével vívta ki a díjat az erős mezőnyben Csúcsra ért a Saul fia az Oscarral Filmtörténeti pillanatot élhet­tünk át vasárnap éjjel: minden idők legsikeresebb magyar film­je lett a Saul fia. Rendezője, Ne­mes Jeles László átvette az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a 88. díjkiosztó gálán Los Angeles­ben. A tavaly májusi cannes-i Zsűri Nagydíja óta fantasztikus sikert futott be az elsőfilmes fia­tal magyar rendező munkája: első magyar filmként kapta meg a Golden Globe-díjat, első­ként a függetlenek Oscarjának nevezett Independent Spirit Awards díjat, és 34 év után is­mét meghódította a legjelentő­sebb filmes elismerést a film fő­városában. Közben pedig még körülbelül 40 díjat gyűjtött be, és ami ugyancsak csúcsnak számít: itthon túl van a 173 ezer mozinézőn is. „Köszönöm szépen az Akadé­miának ezt a fantasztikus meg­tiszteltetést, köszönöm szépen a Sony Pictures Classicsnek, hogy támogatott bennünket, köszönöm szépen Magyaror­szágnak, hogy finanszírozta. Szeretném megosztani ezt a dí­jat Röhrig Gézával, a főszerep­lővel és a fantasztikus stábbal és szereplőgárdával, akik hittek ebben a projektben, amikor senki más nem tette azt.” Ezek­kel a szavakkal vette át a díjat az Oscar-gálán Nemes Jeles László. A Saul fia rendezője volt a kevesek egyike a fényes gá­lán, aki filmjével kapcsolatban nagyon fontosat tett hozzá a köszönethez: „Az emberiség leg­sötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi azt, hogy embe­rek maradjunk. Erről szól ez a film.” Rajk László építész, dísz­lettervező, a Saul fia látvány­­tervezője szerint ez az első szelfifilm. Eddig az ember állt a középpontban, és a külvilá­got fényképezte. Ez a viszony Rajk szerint a szelfi esetében megfordul, vagyis szintén az ember áll a középpontban, de önmagát fényképezi. Az egész külvilág pedig kicsit elhalvá­nyul. Ami a többi díjat illeti: a leg­jobb film díját a Spotlight kap­ta, a legjobb férfi főszereplő dí­ját Leonardo DiCaprio vehette át, a legjobb rendező A vissza­térővel Alejandro G. Inárritu lett, a legjobb filmzenéért pedig Ennio Morriconét díjazták. HÁTTÉR A 13. OLDALON Nemes Jeles László rendező az Oscar-szoborral fotó: europress/getty images NAPI KÉRDÉS politikai elemző Miért győzhetett az ellenzéki jelölt Salgótarjánban? A salgótarjáni voksolás egyik tanulsága az, hogy a politika na­gyon gyorsan tud változni, és hatottak a választókra azok a bot­rányok, amelyek az utóbbi időben rászakadtak a Fideszre: a kockás inges tiltakozás vagy az egészségügyi dolgozók problé­mái. A korábbi felmérésekkel szemben azért sem lett szoros az eredmény, mert az ellenzéknek azokat a rejtőzködő szavazókat is sikerült megmozgatnia, akik nem merték vállalni, hogy a bal­oldal jelöltjére szavaznak majd. CEGLÉDI ZOLTÁN Titkosítanák az MNB-társaságok adatait A Magyar Posta Zrt. szerződé­sei után a Magyar Nemzeti Bank által tulajdonolt gazdasá­gi társaságok és alapítványok ügyleteit is láthatatlanná tenné a gazdasági bizottság fideszes elnöke által beadott javaslat. Érvei szerint a jegybank alapít­ványainak az alapító által jut­tatott közpénz nem közvagyon. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke bírálta a tervezetet. CIKKÜNK A 4. OLDALON NVB: Fidesz-referendum mehet, MSZP-s nem A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette a kormány­nak a kötelező betelepítési kvó­ta ügyében beadott népszava­zási kezdeményezését. A PM és az MLP a Kúriánál támadja meg a döntést. Átengedte a tes­tület Erdősi Lászlónénak a va­sárnapi boltzárral kapcsolatos kezdeményezését is. A határo­zat ellen szavazott Patyi And­rás NVB-elnök, az LMP, az MSZP és a Jobbik delegáltja. Az NVB részben helyt adott a szo­cialista Nyakó István kifogásá­nak: megállapította, hogy múlt kedden a Nemzeti Választási Irodán megsértették a válasz­tás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakor­lás alapelvét. Ám a megtekin­tett felvételek alapján nem tud­ták megállapítani, hogy Erdösi­­né, illetve kísérője kihasználta volna a helyzetet. RÉSZLETEK A 3. OLDALON A képzeletbeli Oscar-díj már megvan az új polgármes­ternek Sebes György írása a 7. oldalon

Next