Népszava, 2016. április (143. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-07 / 81. szám

12 NÉPSZAVA INTERJÚ 2016. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK www.nepszava.hu belfold@nepszava.hu Kínai opera is bekerült a III. MITEM programjába, amelyről Vidnyánszky Attila, a Nemzeti főigazgatója és Rideg Zsófia dramaturg beszél Új forradalmak talán nem várhatók A budapesti Nemzeti Színházban április 11-én kezdődik a III. Madách Nemzet­közi Színházi Találkozó (MITEM), amelyen 13 országból 22 előadás szerepel. Miközben a hazai szakma is egyre jobban elismeri a kezdeményezést, tavaly a Burgtheater vendégjátéka körüli események borzolták a kedélyeket. Akkor az egyik társulati tag a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvasott fel, válaszul pedig kivetítették az aradi tizenhárom vértanú névsorát. Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját és Rideg Zsófia drama­turgot, a MITEM főszervezőjét erről is, de elsősorban az idei fesztivál előké­születeiről kérdeztük. BALOGH GYULA - A Madách Nemzetközi Szín­házi Találkozóra (MITEM) sike­rült kiharcolni garantált állami támogatást, amely évi kétszáz millió forint. Egy, a Nemzetihez köthető nemzetközi fesztivál ötlete másokban is megfogal­mazódott már, de a finanszíro­zással mindig probléma volt. Önök ügyesebbek voltak? Vidnyánszky Attila: Úgy gondolom, hogyha ez korábban kellő hangsúllyal vetődött vol­na fel, akkor meg tudták volna rendezni, és a pénzt is megkap­ták volna hozzá.­­ Alföldi Róbertnek konkré­tan volt ilyen elképzelése. V.A: Elképzelhető. Az biztos, hogy eltelt legalább tíz-tizenöt év úgy, hogy senki nem tett semmit ez ügyben. Valóban, Robi elindult ebbe az irányba, és valameddig el is jutott. Ne­künk sem egy csapásra jött össze, már a debreceni idősza­kunkban is terveztük egy ilyen találkozó megszervezését. Let­tek szövetségeseink, természe­tesen politikai támogatás nél­kül nem tudtuk volna megvaló­sítani. Sokat leveleztem ezzel kapcsolatban, tanulmányoz­tunk más színházi fesztiválo­kat, megnéztük, miként megy ez Romániában, Lengyelország­ban, vagy Szlovákiában. Több forduló után jutottunk el a po­zitív visszajelzésig. Még a követ­kező évre is garantált az állami támogatás, azután pedig el kel­lene érni, hogy újabb három, vagy öt évre biztosítva legyen. Az lenne jó, ha a MITEM nem attól függne, hogy éppen ki a Nemzeti Színház igazgatója. Sőt, az is jó lenne, ha lehetne még több ilyen fesztivált ren­dezni, vidéki nagy­városaink­ban például, mert szakmai szempontból fontos, hogy folya­matos megmérettetési helyzet­ben legyünk. - Mégis sokan azt mondják, hogy a jelenlegi politikai támo­gatás elsődleges oka, hogy a főigazgatót Vidnyánszky Attilá­nak hívják. V.A.: Épp az lenne a cél, hogy ne az én személyemnek szóljon, hanem az ügynek. Ráadásul nagyon fontos színházi embe­rek erősítenek meg bennünket abban, hogy erre szükség van.­­ Mire elég a költségvetés? VA: Ha összehasonlítjuk más közép-európai ország színházi fesztiváljának költségvetésével, akkor ez egy elfogadható, mél­tó összegnek számít. De nyil­ván nem lehet a nagy nyugat­európai fesztiválokra szánt pénzekhez mérni, hiszen azok támogatása a miénknek sok­szorosa­. - Az elmúlt évek tapasztala­tai alapján miként látják, hol tart most a világszínház? Képes a megújulásra? VA: A színház folyamatosan keresi a helyét. Válaszokat pró­bál adni azokra a kihívásokra, amelyekkel állandóan kényte­len szembesülni. De a színház­művészet a világban ma is tö­retlenül létezik és virul. Úgy gondolom, hogy a színház jövő­je sehol nem kérdőjeleződött meg, az igazi színházi nagyha­talmak úgy tapasztalták az el­múlt években, hogy jó időszakot zártak, a közönség kitart, ra­gaszkodik a színházhoz. Én úgy látom, hogy azok a színházújí­tói gondolatok, amelyek a hat­vanas, hetvenes években domi­náltak és forradalmasították a világszínházat, beépültek a je­lenlegi színházi működésbe, és új forradalmak talán nem vár­hatók. A szintézis korszaka zaj­lik. Mindenki innen-onnan csi­peget, és újra felfedez sok min­dent. Jelentős tény, hogy Ma­gyarországon ma is évente hat­millió jegyet adunk el és az is nagy dolog, hogy ennyire sok­színű a kínálat a nyári szabad­téri színházaktól a kőszínháza­kon át a függetlenekig. Alapve­tő fontosságú, hogy a társula­­tos kőszínházaknak az a háló­zata, amely túlélte a zűrzavaros rendszerváltási időszakot, to­vábbra is megmaradjon. Ezért kellett változtatnunk a korábbi előadó-művészeti törvényen.­­ Ezt többen vitatják is, első­sorban a függetlenek, akik úgy értékelik, hogy kárvallottjai let­tek ennek a változtatásnak. VA: Én még nem láttam olyan színházi világot Párizstól Moszkván át Kínától az Egye­sült Államokig, ahol ne lett vol­na elégedetlenkedő. A pénzügyi elosztás sehol és soha nem füg­getlen a politikától. Rideg Zsófia: Mi úgy harco­lunk a kőszínházakért, hogy bebizonyítjuk: a kőszínházak­ban helye van a kísérletezés­nek, sőt nagyon termékenyen hathatnak a művészi innováci­ókra. Jó példa erre a mostani fesztiválra a Sirály rendezésé­vel érkező Thomas Ostermeier, akit annak idején Thomas Langhoff úgy hozott helyzetbe, hogy odaadta neki az általa ve­zetett Deutsches Theater ka­maraszínházát, ahol a fiatal Ostermeier egy fantasztikus műhelyt hozott létre. - Ostermeier valóban egy vi­lágsztárnak számít, az ő Sirály rendezése, amelyet csupán né­hány hete mutattak be Svájc­ban a Théatre Vicy-Lausanne­­ban, hogyan került be a prog­ramba? R.Zs.: A társulat egyik cso­dálatos színésznőjével, Valérie Dreville-el régóta jó szakmai kapcsolatban vagyunk, a re­mek orosz rendezőnek, Anatolij Vasziljevnek köszönhetően. Ez is segített, hisz ő alakítja Arkagyinát a Sirályban. V.A: Emellett az is segített, hogy tavaly már ez a társulat járt nálunk és rendkívül pozi­tív véleménye volt a fesztiválról. Elégedettek voltak a szervezés­sel, a beállási és próbalehető­séggel. Matthias Langhoffal is nagyszerű beszélgetés zajlott. De ezt az odafigyelést minden hozzánk érkező társulatnak szeretnénk megadni, függetle­nül attól, hogy egy sztárrende­zőről vagy egy kis színház tár­sulatáról van szó. R.Zs. Egyébként a Sirály épp arra keresi a választ, amiről előbb beszéltünk, vagyis, hogy merre megy a színház. - És mire számíthatunk? R.Zs.: Ostermeier, szerencsé­re, nem foglal állást. Nem mond ítéletet sem a lázadó fiatal Trepljov, sem az édesanyja, a befutott színésznő, Arkagyina színházáról. Minden figurának megvan a maga igazsága. Ta­lán annyi azért elmondható, hogy Ostermeier kerülné a for­malista provokációt, és az em­ber érdekli. De lehet, hogy ez csak az én olvasatom és mások másként értelmezik majd. V.A.: Az előadásban több improvizációs rész szerepel, ezekben nagyon is aktuális szövegek hangzanak el. Épp azon tanakodunk hetek óta, hogy miként lehet majd ezeket az improvizációs részeket lefor­dítani. Egyébként magyarul fel­iratozzuk a francia nyelvű elő­adást, az improvizációs részek­nél pedig minden bizonnyal egy szinkrontolmács segítségét vesszük majd igénybe. R.Zs.: Mivel februári bemu­tatóról van szó, a második kül­földi állomásra utazik az elő­adás. Az első Torino volt, és utánunk lesz Párizsban az Odéonban. - Korábban volt olyan társu­lat, amely nem szeretett volna részt venni a fesztiválon, most előfordult, hogy valaki vissza­utasította a felkérést? V.A.: Senkitől sem kaptunk elutasítást. Persze hozzá kell tennem, hogy most a Burgtheatert nem hívtuk. Jó úton haladunk afelé, hogy ko­moly nevünk legyen az európai fesztiválpalettán.­­ Tavaly kisebb botrány lett abból, hogy a Burgtheater tár­­sulatának tagjai, akik szintén a Sirállyal érkeztek, a tapsrend­ben a magyarországi demokrá­ciát féltő politikai nyilatkozatot olvastak fel, önök pedig vála­szul kivetítették az aradi tizen­három vértanú névsorát. Ma hogy látják, nem kezelhette volna jobban a Nemzeti Szín­ház ezt a szituációt? Ma más­ként csinálnák? V.A.: Én nem csinálnám másként. Amikor délután meg­tudtam, mire készülnek, pró­báltam mindent megtenni, hogy ne történjen meg, sajnos nem sikerült. Azt is felajánlottuk, hogy felolvasás helyett a vitatott kérdéseket az előadás utáni kö­zönségtalálkozón beszéljük meg, de ettől is elzárkóztak. R.Zs: Az előadás előtti napon rendeztünk egy széles körű szakmai beszélgetést a Nemze­ti Színházak szerepéről. A Burgtheater igazgatónőjét, Karin Bergmannt is meghív­tuk, ott is lett volna lehetőség a párbeszédre, de ezzel sem kí­vántak élni. Az igazgatónő az­nap reggel lemondta a tanács­kozáson való részvételét. - Ezek a tanácskozások mennyire érdemiek? V. A.: Ezek általában nagyon komoly beszélgetések, persze beleférnek ebbe erőteljes egy­másnak feszülések is. A lényeg, hogy kommunikáltunk egy­mással, tavaly egyébként töb­bek között Dejan Projkovski, a Macedón Nemzeti Színház mű­vészeti vezetője, Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinsz­­kij Színház művészeti vezetője, Omar Fetmouche, az algériai Béjaia-i Nemzetközi Fesztivál ré­széről, illetve Franciaországból Thomas Jolly rendező osztotta meg egymással a gondolatait. - Egy fesztiválnál rendkívül fontos a válogatás. A MITEM esetében a budapesti Nemzeti dramaturgjai válogatnak. Be­vált ez a gyakorlat? Mekkora szabadsággal jár? V.A.: A nyelvhez és kultúrá­hoz kötöttség miatt minden vá­logató dramaturgnak megvan a saját felségterülete. Zsófihoz tartozik a francia, spanyol, olasz nyelvterület, Verebes Er­nőé Szerbia, Macedónia, Bulgá­ria és Montenegró. A főként len­­gyeles Király Nyinának rendkí­vül széles a látóköre, sokfelé utazik, és ez nagyon sokat se­gít nekünk. Kozma András az orosz nyelvterület szakértője, de hozzá tartozik a Baltikum is. Kulcsár Edit pedig a román színházakat figyeli, illetve övé Moldova is. Mindannyian, ha lehet, személyesen néznek elő­adásokat, nagyon komoly válo­gató munkát folytatnak. Igyek­szünk előre tervezni, például már azt is tudjuk, hogy jövőre az egyik vendégünk a világhí­rű Piccolo Teatro lesz. - Egy színházi fesztivált nem lehet rendezni nemzetközi sztárok, húzónevek nélkül. Emellett figyelnek arra is, hogy számunkra kevésbé ismert tár­sulatok is bekerüljenek a prog­ramba? V.A: Fontosak a nemzetközi sztárok, a már említett Oster­meier mellett újra jön hozzánk Silvio Purcarete a Gulliver uta­zásaival. Valére Novarina pedig tavaly nyáron az Avignoni Fesz­tiválon nagy sikerrel bemuta­tott francia produkciójával, va­lamint egy debreceni rendezé­sével érkezik. Emellett törek­szünk arra, hogy kuriózumokat is bemutassunk, ilyennek szá­mít a kínai Li Yaxian című szecsuáni operaelőadás. A fő­szerepet alakító fiatal művész­nő, Shen Tiemei élő nemzeti kincsnek számít Kínában, sze­mélyesen neki építettek Kíná­ban egy színházat. Az is jó, hogy vannak barátaink a világ­ban, akik ajánlanak előadáso­kat, így került be a programba egy koreai sámánszertartás, vagy az olasz utcaszínházi elő­adás, amellyel nyitjuk az idei fesztivált. Állandó vendégeink is vannak már, ezek közé tartozik például a grúz David Dolasvili, aki rendezett már nálunk és fog is, most pedig az általa színre vitt Éjjeli menedékhelyet a grúz Állami és Zenés Színház elő­adásában láthatjuk. Szintén visszatérőnek számít Viktor Rizsakov, aki moszkvai növen­dékeinek egyik vizsgaelőadását, a korszerűtlen koncertet hozza el hozzánk. - A válogatásánál szempont, hogy olyan előadás is legyen a programban, amelynek közéle­ti aktualitása is van, tavalyelőtt egy török színház a menekül­tekről szóló előadással érke­zett. V.A.: Mi a Nemzeti Színház­ban egy határozott művészi koncepció alapján dolgozunk. De azt hiszem, a MITEM nyitot­tabb kell, hogy legyen, ezért ke­rült be például a programba a Szerb Nemzeti Színház Hazafi­ak című előadása Urbán And­rás rendezésében, vagy Lorca A közönség című darabja, a mad­ridi Teatro de La Abadía és a Katalán Nemzeti Színház kop­rodukciójában. E két előadás ugyan nem tartozik bele a mi profilunkba, de mivel értékes­nek tartjuk őket, ezért helyet adunk nekik. - A Nemzeti Színház profilja miért szűkebb, mint egy nem­zetközi fesztivál látóköre? V.A.: Nem is az a jó szó, hogy szűkebb. Az nem jó színház, amely több művészi nyelven szólal meg. Inkább az a jó, ami­kor egy néző felismeri egy adott színház jellegzetes színházi nyelvét, gondoljunk csak a Víg­színházra, a Katona József Színházra, vagy a Radnóti Színházra. Egy színháznak kell, hogy legyen saját arca és mi ennek a kialakítására törek­szünk. Olyat szeretnénk, ami csak ránk jellemző, ilyen érte­lemben teljesen különbözik a már említett Hazafiak. A Lorca adaptáció nem is annyira, hi­szen képekben fogalmaz, és sok érzéki, metaforikus gesztussal dolgozik. Az is izgat bennünket, hogy a saját hagyományaink erőteljes lenyomatát miként tudjuk megmutatni, illetve ho­gyan tudjuk átvinni az értéke­ket generációról generációra. A Nemzetinek segített ab­ban a MITEM, hogy nyisson és kitörjön a hazai szakmai elszi­geteltségből? V.A: Azt hiszem, igen. Nem­rég a Pécsi Országos Színházi Találkozóról volt egy megbeszé­lés, ahol szóba jött a MITEM, és öröm volt számomra, hogy Má­té Gábor, a Katona József Szín­ház igazgatója és Mácsai Pál az Örkény Színház vezetője is po­zitívan beszélt a fesztiválról. Még egyszer mondom, az én személyemtől függetlenül is jó volna, ha megkapaszkodna és gyökeret verne.

Next