Népszava, 2016. november (143. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-09 / 263. szám
Gyorsabban gyógyul a Vasas sérült kapusa A labdarúgó NB I 2016/2017-es idényének első mérkőzésein még a nyáron átigazolt montenegrói kapus, Vukasin Poleksic nevével kezdődött a meglepetésre az ötödik forduló óta éllovas Vasas összeállítása, a játékos azonban a 4. játéknapon megsérült, s azóta sem léphetett pályára. Poleksic keresztszalagszakadást szenvedett, kisvártatva megműtötték, az orvosi diagnózis szerint hozzávetőlegesen nyolc hónapig nem futballozhat. A 34 éves, magyarországi pályafutása során - az angyalföldiekkel együtt - hat különböző klubot szolgáló, a rehabilitáció 13. hetében járó hálóőr tegnap a futballklub honlapjának nyilatkozott. „A műtét óta három hónap telt el és jelenthetem, hogy szobabiciklin már mozoghatok. Rendszeresen járok konditerembe is, ahol láberősítő gyakorlatokat végzek, valamint sok guggolást csinálok. Várhatóan december elejétől már kocoghatok is, majd a 20. héttől, január közepétől a kapusmunkába is bekapcsolódhatok. Már nagyon várom” - olvasható a vasasfc.hu-n. A kapus elmondta, az orvosok visszajelzése szerint a vártnál gyorsabban gyógyul, rehabilitációjának heteiben viszont örömmel követi a csapattársak eredményeit. „Senki nem várta azt, hogy az 5. forduló óta az élen fogunk állni. Az eddigi kiváló szereplésünk kulcsa talán a jó kezdés volt, ahol kevés gólt kaptunk, ez adott megfelelő lökést arra, hogy jól folytassa a csapat. A legkevesebb, 13 kapott gól azt bizonyítja, hogy ez sikerült. Jó lenne minél tovább a dobogó közelében maradni.” A sérülése miatt a montenegrói válogatottból kiszoruló, 38- szoros válogatott Poleksic csapata egyelőre szintén várakozáson felül teljesít a vb-re vezető selejtezősorozatban, hiszen három forduló után Montenegró veretlenül a kvalifikációt érő első helyen található. Poleksic szerint ez egy változásnak köszönhető. „Sajnos nem tudok részese lenni az ottani történéseknek, de nagyon szurkoltam a srácoknak. Három mérkőzés, hét pont, ez bravúr. Ennek oka részben az új kapitány is, aki egy más típusú rendszert alkalmaz, inkább a kontrákra fektetve a hangsúlyt.” NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ MTK: merész vízió Merésznek tetsző jövőképről számolt be hétfő este Domonyai László, az MTK klubigazgatója a Sport Tv „Mai helyzet” című műsorában. A Domonyai által elmondottak első fele még reális célkitűzésnek tűnik, a nézőszámra vonatkozó kijelentése azonban - ismervén a kék-fehérek iránt már az Új Hidegkúti Nándor Stadionban is megmutatkozó csekély érdeklődést - némi optimizmusra enged következtetni. „Az MTK-nak egy 3-5 éves periódusban gondolkodva az a célja, hogy innentől számított öt éven belül egy olyan csapat játsszon az NB I- ben, melynek a keretét 75 százalékban saját nevelésű játékos alkotja , amely telt ház előtt, minden meccsen ötezer néző előtt játszik, valamint dobogós helyen végez az NB I-ben. Illetve az előttünk álló években egyszer bejut az Európa-liga csoportkörébe. Ez a mi víziónk, ezt szeretnénk megvalósítani a Sándor Károly Akadémia neveltjeivel” - hangzott el. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Tömött lelátó a stadionavatón - ez a jövő? fotó: molnár ádám Doll jelölt a A laolal.at portál címben tette fel a kérdést, hogy felmerült-e a Ferencváros labdarúgócsapatánál dolgozó vezetőedző neve jelöltként a bécsi Rapid együttesénél. A magyar játékost, Szántó Tamást is soraiban tudó osztrák klub azért menesztette hétfőn az eddigi trénert, Mike Büskenst, mert a csapat vasárnap hazai pályán kikapott a Wolfsberger AC-tól, és a bajnoki tabellán visszacsúszott az ötödik helyre, 9 ponttal lemaradva az első helyezett Sturmtól. Lapunk továbbította a kérdést a magyar bajnokcsapat részére, az FTC-től azonban az a válasz érkezett, hogy a zöld-fehér klubot nem keresték Thomas Doll esetleges „átigazolása” kapcsán. Az osztrák ORF honlapján nem szerepel a Magyarországon dolgozó tréner neve a lehet Rapidnál? céges jelöltek listáján - felkerült ugyanakkor Damir Canadi, Thomas Schaaf, Andreas Herzog, Dietmar Kühbauer és Mirko Slomka is. Tizenkét szempont alapján vizsgálják a jelölteket a Rapidnál. A jelölt kell, hogy több játékrendszert jól ismerjen, beszéljen németül és képes legyen visszavezetni a csapatot az élmezőnybe. Michael Krammer, a Rapid elnöke nem kommentálta a közzétett névsort, annyit jegyzett meg, a válogatott mérkőzések alatti szünetben szeretné megtalálni az új edzőt, illetve a kiválasztásnál előny, ha valakinek van kötődése a Rapidhoz. Hozzátette, a jelölteket HR-szakemberek is meghallgatják, az ő véleményük is számít a döntés meghozatalánál. b. p. A válogatott vb-selejtezős programja Feröer-szigetek-Magyarország 0-0 (2016. 09. 06.,Tórshavn) Magyarország-Svájc 2-3 (2016.10. 07., Groupama Aréna) Lettország-Magyarország 0-2 (2016.10.10., Riga) Magyarország-Andorra 18.00 (2016.11.13., Groupama Aréna) Portugália-Magyarország 20.45 (2017.03.25., Portugália) Andorra-Magyarország 19.45 (2017.06.09., Andorra) Magyarország-Lettország 19.45 (2017.08.31., Magyarország) Magyarország-Portugália 19.45 (2017.09. 03., Magyarország) Svájc-Magyarország 19.45 (2017.10.07., Svájc) Magyarország-Feröer-szigetek 19.45 (2017.10.10, Magyarország) A B csoport állása 3 játéknap után: 1. Svájc 9 pont, 2. Portugália 6,3. Magyarország 4 (4-3), 4. Feröer-szigetek 4 (2-6), 5. Lettország 3,6. Feröer-szigetek 0. A csoportelső - csakúgy, mint a további nyolc első - automatikusan kvalifikálja magát a 2018-as, oroszországi labdarúgó-vb-re, a második helyezettek pótselejtezőn vívhatják ki a továbblépést. SPORT NÉPSZAVA 15 2016. NOVEMBER 9., SZERDA Storck szerint kulcsfontosságú, hogy mielőbb gólt szerezzen a magyar fociválogatott Csak a győzelem számít A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Andorrával játssza idei utolsó tétmérkőzését, az ellenfél kilétéből kiindulva pedig a közvélemény elvárása az egyértelmű, lehetőleg gólarányjavító győzelem. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint kulcsfontosságú, hogy a magyar játékosok mielőbb a hálóba találjanak, a német szakember védekező ellenfélre számít. HATOS SZABOLCS Az alig nyolcvanezer lakost számláló törpeállam labdarúgásban nem nagyhatalom. Andorra nemzeti csapata az együttes 1996 óta íródó története során nemhogy soha nem jutott el még jelentős világversenyre, gólt is alig szerzett: a 2016-os Európa-bajnokságra vezető úton négyszer örülhettek az andorrai játékosok, míg a jelenlegi sorozatban egyszer, Svájc ellen. Mi történik, ha valamelyik futballistájuk mégis beveszi a magyar kaput? Erre is válaszolt Bernd Storck a hétfőn, Telkiben tartott sajtótájékoztatón. „Ez tipikusan magyaros felvetés. Pozitív hozzáállással kell nekimennünk a találkozónak! Az elsődleges cél az, hogy nyerjünk, az már másodlagos, hogy milyen arányban. Sohasem adok tippet azt illetően, mennyivel kell legyőznünk az ellenfelet, ezt a továbbiakban sem teszem. Korábban láthattuk, hogy egy olyan játékerőt képviselő csapatnak, mint Svájc, sem volt túlzottan sok lehetősége Andorra ellen a gólszerzésre. Hogy hány gólt szerzünk, azt csak a Jóisten tudja.” Noha a futballt gólra játsszák, Andorra együttese a játék egy másik mutatójában „eredményesebb” - mégpedig a begyűjtött büntetőkártyák számában. Ha a válogatott mellett a klubcsapatok szereplését is beleszámítjuk, Andorra évekre visszamenőleg sereghajtó az Európai Labdarúgó-szövetség fair play rangsorában (egészen pontosan 2006-ig kell visszakeresni - a szerk.), s ehhez nagyban a nemzeti együttes is hozzájárul. Andorra válogatottjának játékosai a mostani selejtezősorozatban három forduló során 12 sárga lap mellett két kiállítást „érdemeltek” ki. Durvaságban a prímet az andorrai Santa Coloma 29 éves védője, Jordi Rubio viszi, őt Lettország ellen egyszer, az Eb-címvédő Portugália ellen kétszer figyelmeztették. Utóbbi mérkőzésen természetesen idejekorán az öltözőbe parancsolta a játékvezető Rubiót, aki 4-0-nál, kilenc perc alatt állíttatta ki magát a védekezés hevében. Storck ezzel kapcsolatban elmondta, abszolút védekező együttesre számít vasárnap. „Andorra esetében defenzív ellenfélre számítunk, akik legtöbbször öt emberrel védekeznek, gyakran választják az 5-4-1-es hadrendet. Azt nem szeretném elárulni, hogy mi mire készülünk, nem teregetném ki a kártyáimat, viszont alaposan átbeszéljük a játékosokkal, hogy egy ilyen stílusú ellenféllel szemben miként juttathatják érvényre az akaratukat. Gólra törően futballozunk majd. Próbálunk minél több gólesélyt teremteni a kapujuk előtt, nekik pedig minél kevesebbet hagyni s minél előbb megszerezni az első gólunkat” - mondta el a német szakember. Az andorrai és a magyar futballválogatott csupán két mérkőzést számláló közös múltra tekint vissza, a két találkozó alapján ugyanakkor meglepő volna, ha a mérkőzés játékvezetője mellőzhetné a sárga lap használatát. Amikor Egervári Sándor kapitánysága alatt, 2012 szeptemberében története során először vizitált Andorrában a magyar labdarúgó-válogatott, hatszor villant a sárga: az Estadi Comunal d’Andorra la Vellában kétszer az egyik védekezőt figyelmeztették, aki így idő előtt mehetett zuhanyozni. A 2013 októberében lejátszott visszavágón ugyancsak hat alkalommal mutatott fel rikító színű kártyát a játékvezető, a kiállítás akkor sem maradt el. Ha a válogatott mellett a klubcsapatok szereplését is beleszámítjuk, Andorra évekre visszamenőleg sereghajtó az Európai Labdarúgó-szövetség fair play rangsorában A szövetségi kapitány (középen) szerint gólra törően futballozik majd a magyar labdarúgó-válogatott fotók:vajda József Szalai Ádám (előtérben) Andorra ellen javíthat a statisztikáján Még kaphatók jegyek Korlátozott számban, de a Magyar Labdarúgó-szövetség internetes jegyértékesítő felületének tanúsága szerint még tegnap délután is lehetett jegyet foglalni a nemzeti tizenegy utolsó idei selejtezőmérkőzésére. A válogatott iránt megugró érdeklődés okán hat - leginkább a két kapu mögött található - szektorba nincs több elérhető belépő, ugyanakkor a „hosszú oldalakon" még kínálja magát mintegy 1500 ülőhely (6 és 20 ezer forint közötti árakon). Közben zajlik a jegyértékesítés a keddi, Svédország elleni barátságos mérkőzésre, illetve ha úgy tetszik, Király Gábor és Juhász Roland búcsúmeccsére is: pillanatnyilag minden szektorban van még szabad hely, a jegyárak 2 és 20 ezer forint között alakulnak.