Népszava, 2016. november (143. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-03 / 258. szám
Jobbikos figyelemelterelés a paramilitáris szervezetekről, amelyek működését tétlenül nézi a hatalom Gyöngyösi lehet a baljós szélső kapocs A Jobbiknak, legalábbis képviselőin keresztül, kapcsolata lehet a rendőrgyilkosságig is eljutó szélsőségesekkel. A Népszava birtokába került fotón Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő tárgyal bizalmasan a hungarista mozgalom egyik prominensével, illetve a nyíltan oroszbaráttá vált szélsőjobbos „fiókszervezetek" képviselőjével. Eközben a párt jogosan, de álságosan tereli a figyelmet Orbán Viktor szaúdi szomszédja ügyére. Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a szaúdi üzletember, Ghaith Pharaon személye, illetve az, hogy a kormány közvetlenül segíti a férfi üzleti tevékenységét, és fél év alatt nem tettek semmit elfogása és kiadatása érdekében - mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke jelezte: a Jobbik mindent megtesz, hogy a kormányt az ügyben számon kérje és Orbán Viktort is megszólalásra kényszerítse. A politikus felidézte: a párt fél éve kezdett nyilvánosan foglalkozni Ghaith Pharaonnal, akit több mint egy évtizede köröz az FBI és az Interpol, és egy francia parlamenti határozat szerint összefüggésbe hozható a terrorizmus finanszírozását segítő pénzügyi műveletekkel. A szaúdi üzletember a külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőházzal közös export-import céget hozott létre, a volt Postabank-székházat pedig a miniszterelnök veje, Tiborcz István vállalkozásától vette meg. Gyöngyösinek alapvetően igaza van, de figyelnünk kell arra is, hogy pártja nehezen magyarázható kapcsolatokat ápol(t) a legszélsőségesebb jobboldali szervezetekkel. Egyebek mellett a rendőrgyilkossággal gyanúsított bőnyi Györkös István alapította Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA). A példátlan bűneset ráirányította a figyelmet a legális, illetve az illegális mozgalmak közötti veszélyes összefüggésekre. Továbbá arra, hogy a magyar hatóságok évtizedek óta hagyták tevékenykedni a militáns egységeket, amelyek fegyveres, katonai kiképzőtáborokat is működtettek. Már a ’90-es évektől a hatóságok látókörében volt Györkös István MNA-ja. Eredeti neve Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportok volt. 1992-ben büntetőeljárás indult ellenük, s Györköst is - egyebek mellett közösség elleni izgatás és lőfegyverrel visszaélés miatt - felfüggesztett börtönre ítélték. Meggyőződéses újfasiszta, aki a legnyíltabban hangsúlyozza interjúiban, hogy nemzetiszocialista állam előkészítésén dolgozik Magyarországon - írta róla 1993 júniusában a Nouvel Observateur francia lap, amely a magyar szkinhedeknek szentelt kétoldalas képes tudósítást. Sőt, ugyanabban az évben az akkori amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentésében is név szerint hivatkoztak rá, mint ismert magyar neonácira. A szkinhedek körében is országos ismertségre szert tevő - önmagát a Hungarista Mozgalom kizárólagos vezetőjének kikiáltó Györkös 1999-re nemzetközi szintű demonstrációvá fejlesztette a Becsület Napja megemlékezést. A Blood and Honour Hungária és a Hungária Skins (valamint egyéb nemzetiszocialista bőrfejű csoportok) később eltávolodtak a mintegy száz főt aktivizálni képes MNA-tól. Györköst és szervezetét - amely széthullott és más formációkban alakult újjá - közvetve a Jobbikhoz köti a közvélemény. Egy lapunk birtokába került fotón - amely lapunk 1. oldalán látható - Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő egy másik férfi társaságában tárgyal egy kávéházban, tudomásunk szerint a nemzetiszocialista-hungaristaantiszemita, fegyveres kiképzéseket is tartó új mozgalmak egyik fontos személyiségével, Sz. Gáborral. Ő rendszeresen részt vesz különböző szélsőséges rendezvényeken, és információink szerint táborok szervezésébe is belefolyik. Gyöngyösi 2012. november 26-i parlamenti felszólalásában felszólította a kormányt, hogy mérje fel „azt, hogy az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. A képviselő másnap úgy nyilatkozott, parlamenti felszólalásában félreérthetően fogalmazott, és valójában csak „a magyar kormányban és Országgyűlésben potenciálisan jelen lévő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra” kívánta felhívni a figyelmet. A jobbikos képviselőnek egy átlagos magyar fiataltól igencsak eltérő az életútja. Édesapja külkereskedőként dolgozott, így gyermekkorát Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában töltötte. Gyöngyösi 2006 ősze óta vesz részt a Jobbik munkájában. Elképzelése szerint Magyarország külpolitikájában a Kínával, Oroszországgal, Kazahsztánnal és Törökországgal való kapcsolatoknak kellene meghatározó szerepet játszaniuk. Kiáll a palesztin néppel való - Izraellel szembeni - szolidaritás mellett, és szorgalmazza a magyar katonák hazahívását Afganisztánból. Mindezek után, a szélsőjobboldali indíttatás és az oroszbarát ideológia okán joggal vált uralkodóvá a bőnyi gyilkosság kapcsán az az elképzelés, hogy a Győrkös-féle szervezet a Jobbikhoz is kötődik. Ezt erősíti a Fidesz kommunikációja is, amely azt hangsúlyozza, hogy tudomásuk szerint a Jobbik több képviselője is kapcsolatot tart vagy tartott fenn olyan szervezetekkel, mint az MNA és utódai. Erről tanúskodik a lapunk birtokába került fotó is. A Györkös vezette csoport sajátos ideológiát képviselő, vélhetően az orosz titkosszolgálat által mozgatott paramilitáris szervezetté vált. Ennek legnyilvánvalóbb jele a Győrkösék által létrehozott Hídfő elnevezésű hírportál, amely mára oroszországi URL-címre (hidfo.ru) költözött. A Nyugat- és EU-ellenes oldal teljesen leplezetlen orosz propagandát folytat, miközben szimpatizál az európai szélsőjobboldallal és a szélsőbaloldallal egyaránt. Másfelől viszont az is tény, hogy a Hidfő sosem foglalkozott kiemelten a Jobbik ügyeivel. Sok forrás szerint az oldal jelenleg közvetve vagy közvetlenül, de az orosz titkosszolgálat irányítása alatt áll. Azokról a szolgálatokról beszélünk, amelyekkel a Jobbikot is számtalanszor hírbe hozták. És amely szolgálat tagjai - némelyek diplomata fedésben - szintén több forrás szerint rendszeresen együtt gyakorlatoztak a szélsőséges magyar fegyveresekkel. Ahogy a Political Capital blogja már 2014-ben megírta, a Hídfő marginális helyzete ellenére szokatlanul jól értesült, például már 2013-ban „megjósolta” az ukrajnai orosz beavatkozás lehetőségét egy újabb ukrán „narancsos forradalom” esetére. Ez volt az a hírportál, amelyre hivatkozva 2014 nyarán az orosz külügyminisztérium azzal vádolta meg Magyarországot, hogy fegyvereket, köztük T-72-es tankokat szállít Ukrajnának, megsértve az uniós fegyverexportot. Egyes vélekedések szerint a Jobbik elmarasztalható a holdudvarába tartozó extrém szervezetek, így például a Betyársereg, a Farkasok vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom miatt, de az MNA nem tartozik ezek sorába. Vagy nem más ez sem, csak közönséges konspiráció. Azt is vélelmezhetjük, hogy a Jobbik és a nála jóval radikálisabb hungarista szárnyak a konszolidált - „cukisodó”, magát a Fidesszel szemben meghatározó és kormányra készülő párt képét mutató átalakulás érdekében formálisan nem tartanak kapcsolatot, de az információcsere, a kooperáció működik. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS • A Jobbik fél éve kezdett foglalkozni a szaúdi üzletember viselt dolgaival • Györkös Magyar Nemzeti Arcvonalát a '90-es évektől figyelik tétlenül a hatóságok • Betyársereg, Farkasok, Hatvannégy Vármegye: a cukiság árnyékai Titkos Farkas és a legyalult mások Miközben a kormány hónapok óta mindent megtesz azért, hogy a közvélemény semmit ne tudhasson meg a Farkas Flóriánhoz mai napig erősen köthető Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) botrányos ügyeiről, addig a Roma Parlamentet gond nélkül felszámolják. A rendőrséggel jelent meg október végén a VIII. kerületi önkormányzat a Tavaszmező utca 6.-ban, hogy erőszakkal lakoltassa ki a Phralipe és a Roma Parlament cigány szervezeteket. Babos Béla, a Phralipe (a rendszerváltás előtt alakult első ellenzéki cigány szervezet) elnöke a Népszavának azt mondta: életveszélyre hivatkoznak, ami teljesen „alibi", ráadásul szerződésben áll az önkormányzattal a Phralipe, és nincs semmiféle tartozása sem. Mi lehet az oka annak, hogy a Fidesz az ORÖ miatt vállalja a konfliktusokat és menti a már régóta menthetetlennek tűnő volt vezetőjét, míg egy másik cigányszervezetnek gond nélkül rakja ki a szűrét? Farkas Flórián a miniszterelnök szolnoki barátja, Orbán Viktor védelme alatt áll, Florváth Aladár -a kilakoltatott Roma Parlament elnöke - viszont 1990-94 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt. Sz.Á. BELFÖLD NÉPSZAVA 3 2016. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Gyászszertartás a Tavaszmező utca 6.-ban „Eddig életveszélyes volt, most már csak balesetveszélyes” - tolmácsolta a lépcsőházba is alig férőknek Horváth Aladár, hogy a folyosó ajtajára függesztett cetli mivel magyarázza, miért van lezárva a Roma Parlament épülete a Tavaszmező utca 6. alatt. Legutóbb még a lépcsőházig sem jutottak a roma érdekképviselet munkatársai. Horváth Aladár és Zsigó Jenő ide hívta szerdán mindazokat, „akiknek fontos volt a magyar demokrácia ügye, amelynek a hazai cigányság is része volt, fontos volt a több mint negyed évszázados Roma Parlament”. A múlt idő indokolt, hiszen „gyászszertartásra” gyűlt össze az egyébként óriásinak sajnos nem mondható gyülekezet. Horváthék lapunkban tegnap megjelent véleménycikkének állításai szerint a Roma Parlament „az állam által feltört, kirabolt, és ledózerolni tervezett székházától” búcsúztak. Horváth Aladár először a Roma Parlament indulásáról emlékezett meg, 1990. december 27-én a Parlamentben elmondott beszédét idézte fel, amelyben a cigányság életkörülményei, kirekesztettsége mellett a nemzetiségi politika, különösen a romapolitika szükségességéről beszélt. „Ezt az épületet elvehetik tőlünk, de az elveinket, a meggyőződésünket, a céljainkat nem. Negyed évszázad alatt nem változott a hatalmi bánásmód. A politikai rendszerek változnak, de a cigánypolitika nem változik. Ezt csak megerősíti, ami a Roma Parlamenttel történt”- így Zsigó Jenő, aki szerint a politika mesterfokon űzi a romák és nem romák, valamint a romák és romák szembeállítását. „A szegénységben, a nyomorban tartás azonos a szabadságjogok teljes felszámolásával. Nincsenek döntésképes roma tömegek, ezért bármilyen megalázást, megfélemlítést magatehetetlenül szenved el a cigányság. Szinte kéjjel alázzák és kínozzák a cigányok tömegeit, akiket éhségbe és nyomorba kényszerítve egyetemes emberi jogaitól megfosztott életre kényszerítenek” - mondta Zsigó, aki után Horváth M. Judit fotóművész beszélt a gyászolókhoz. Az időközben megszüntetett Amaro Drom folyóirat egykori főszerkesztője élete egyik legszebb és legtermékenyebb időszakának nevezte a lapnál töltött esztendőket. „Én itt lettem cigány. Az a szellemi közösség, a szerkesztőség, amelyik ezt a lapot működtette, ma már nincs sehol. Most pedig, úgy látszik, a tetőt is elveszik a Roma Parlament fölül” - mondta. Iványi Gábor lelkész gyászbeszéde után Szikinger István beszélt. A jogász szerint a Roma Parlamenttel kapcsolatos állami eljárás „nemcsak embertelen, hanem jogsértő is. Magyarországnak még mindig van Alaptörvénye, annak egy első cikkelye, amely szerint az emberi jogok védelme az állam elsőrendű kötelessége” - mondta Szikinger, aki szerint világos tudatos politikai szándék van a rekvirálás mögött, és a látszat ellenére, miszerint itt jogállami lépések történnének, a dolgok lényegét tekintve éppen azzal ellentétes folyamatnak lehetünk szemtanúi. A jogász szerint durva jogsértés, hogy a kiürítési per lezárulta előtt a cigány érdekképviseletnek mégis el kellett hagynia a Tavaszmező utca 6.-ot. „Bízunk abban, hogy a bíróság igazat ad a Roma Parlamentnek” - mondta Szikinger István, ezután az egybegyűltek mécseseket helyeztek el a részben lezárt lépcsőházban. cs. s.z. Horváth Aladár és Iványi Gábor lelkész a volt Roma Parlament kapujában fotó: molnár ádám