Népszava, 2016. november (143. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-07 / 261. szám

Vlagyimir Vlagyimirja GÁL MÁRIA galma@nepszava.hu V­lagyimir Putyin kétségtelenül a világ legszeretettebb diktátora. Hazájában népszerűsége az egek­ben szárnyal, októberben épp 84 szá­zalékon állt, de a világ egyre több pontján tekintenek megmentőként, modellként rá és rendszerére. És ah­hoz, hogy ő a „szeretett diktátorrá” váljon, igencsak besegített a nyugati média és politika. Putyin számára mennyei manna az állandó támadás és bírálat, az a leegy­szerűsítő, egyoldalú, objektívnek nem mondható viszonyulás, amely a nyu­gati médiából és állásfoglalásokból visszaköszön. Ez táplálja oroszországi személyi kultuszát, ennek is (no meg szíriai harci sikereinek) köszönhető, hogy a Közel-Kelet válsággócaiban mára ő lett a potenciális megváltó, hogy Európa radikális jobb és balolda­li köreiben egyaránt növekszik csodá­lóinak tábora, hogy az Egyesült Álla­mokban is szaporodnak az őt nagy ál­lamférfinak, követendő mintának be­állító nyilatkozatok. Ha Putyin egy lenne a G8-akból, a világ erős embereiből, nem pedig min­denki opponense, akkor nem is vál­hatna magányos hőssé, ha az épp ak­tuális fegyveres konfliktusok nem úgy jelennének meg a nyugati médiában és politikai diskurzusokban, mint vala­mi angyalok és démonok harca, amelyben csakis Putyin követ el hábo­rús bűnöket, akkor a körülötte formá­lódó „csakazértis” szolidaritásra sem lenne szükség. Kívülről nézve akár legyinthetnénk, s idézhetnénk a legnagyobb magyar mondását, miszerint „Minden nem­zetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, ak­kor a nép azokat a silány fickókat mi­nél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamo­san megmarad a helyén, akkor bizo­nyos, hogy a nemzetben van a hiba.” Csakhogy nem az orosz az egyetlen nép tájainkon, amely a demokratikus jogállam helyett inkább az autokráci­át választja, amely nem küldi pokol fe­nekére a hitvány fickókat, hanem de­mokratikusan újra- és újraválasztja őket, s kis diktátoraiból egyre nagyobb magányos nemzeti hőst farag. Sokan vagyunk, akinek történelméből hiány­zik a szabadság és demokrácia tapasz­talata, s amikor elkezdtük felépíteni azt, az első nehézségeknél feladtuk, s inkább a jól bevált a „vezető azért ve­zető, hogy tudja, mi kell a népnek” megoldást választottuk, s mindenféle valós ellenállás nélkül engedjük leépí­teni még azt is, amit kínkeservesen két évtized alatt összehoztunk. Pedig Oroszország példája intő le­hetne Európa, és főképp Kelet-Közép- Európa számára. Putyin is elsősorban a nemzeti büszkeség visszaállítójaként válhatott azzá, aki. Az egykori törté­nelmi nagyság elvesztése iránti fájdal­mat és nosztalgiát (az orosz Trianon­­szindrómát) meglovagolva, a „merjünk nagyok lenni ismét” jelszavával hozta össze mai támogatottságát. A homo sovieticus pedig feláldozta jövőjét a múltért. Mi a titka? Hogyan válhatott az egykori szovjet titkosszolgálati ügy­nökből az orosz nemzeti büszkeség visszaállítójává, az orosz egyház és bi­rodalmi érdek védelmezőjévé, modern, szeretett cáratyuskává? Azt mondanám: a manipuláció nagymestere, átalakulási képessége páratlan, elképesztő gyorsasággal tud mindig újabb és újabb cirkuszt adni a népnek, akár a kenyér helyett is. Ez tette lehetővé az egykori vallásosnak igencsak nem mondható KGB-ügynök számára, hogy államfőként olyan na­cionalista autokráciát valósítson meg országában, amely a vallásosságban Elvette november 7-e ünnepét, s adta novemberjét és a „konzervatív értékekben” gyöke­rezik. Ez utóbbiban békésen megfér a cári orosz és lenini-sztálini szovjet múlt minden népnek tetsző eleme, így kerül egymás mellé ma a nagy orosz nemzettudatban az egyre népszerűbb véreskezű diktátor, Sztálin és az oro­szok Szent Istvánja, I. Vlagyimir. Nem magától alakul e katyvasz. A minap, november 4-én 12 méter ma­gas, 2 méteres alapzaton álló szobrot kapott Moszkvában I. Vlagyimir feje­delem, az orosz keresztény egyház megalapítója, a Kijevi Rusz megkeresz­­telője. Putyin 2005-ben elvette az oro­szoktól november 7-e ünnepét, s adta helyette november 4-ét. Tudta, miköz­ben maga is épít a virágzó Sztálin-kul­­tuszra és szovjet nosztalgiára, jobban teszi, ha nem kiirtja, hanem kihasz­nálja azt. Lenin kultusza kihalóban, így nem a nagy honvédő háborúhoz és Sztálinhoz köthető május 9-e, a győ­zelem napja ment a kukába, hanem Lenin és a nagy októberi szocialista forradalom. Úgy csinálta meg a saját ünnepét, úgy találta meg saját hősét, hogy a Sztálin feje fölött ragyogó glória az övére is átsugározhasson. Nem hagy­ta novemberi ünnep nélkül a népet: „rátalált” az 1917-ben eltörölt novem­ber 4-re, a lengyel megszállás elleni felkelést ünneplő orosz népi egység napjára. Miért épp Vlagyimir kapott monumentális szobrot az ünnepen? Putyin szerint azért, mert a fejedelem „az orosz állam lelki alapítója, az orosz földek egyesítője és védelmezője volt, aki lefektette az egységes, központosí­tott állam alapjait”. Félelmetesen okos húzás­­ megta­lálta saját politikájának történelmi motivációját. A Nobel-díjas fehérorosz író, Szvetlána Alekszijevics mondta egy interjúban: „Mi nem dolgozzuk fel a saját múltunkat, hanem vagy félünk tőle, vagy újraalkotjuk. A múlt nem mögöttünk van, hanem előttünk. Ha végignézünk a történelmünkön, azt látjuk, ezt nem is egyszer, de többször is átéltük már.” Szavai sajnos, nemcsak az oroszok­ra igazak. A következő szobor Putyiné lesz, és talán nem is csak Moszkvá­ban. Hiányozni fogsz, Piróka! Tegnap hajnalban, 84 éves korában elhunyt Szigeti Piroska, lapunk munkatársa. Régóta betegeskedett, az idős korral járó egészségügyi problémák ellenére is szinte az utol­só napokig dolgozott, írásai ezen a helyen jelentek meg. R­égen ismertük egymást, még a „történelem előtti” időkből. Hol egymás közelébe sodort minket a szakma, hol évekig nem is hallottunk egymásról. Újságíró volt a Pajtás Új­ságnál, ő szerkesztette régebben az akkor nagyon népszerű „Hahota” gyerekviccmagazinokat, amikbe írt is. „Megfordult” a Képes Újságnál, a Nők Lapjánál, a Fáklyánál, de a legkedve­sebb mindig a Népszava volt számára, több mint 35 év hűsége kötötte ide. Na­gyon szerette a „Horoszkópot” és a Népszava Magazint szerkeszteni, „kéz­ben tartani”. Újságíró és tanár is volt egy személyben, szívesen csiszolgatta a fiatal kollégák dolgozatait. Aztán a Népszavánál ugyanabba a szobába kerültünk. Hol ő jött be előbb, hol én, de minden napot azzal kezd­tünk, hogy versenyben zsörtölődtünk a világ dolgain. Nem volt olyan hír, ami­hez ne lett volna hozzáfűzni való meg­jegyzése. Nem volt olyan írás a lapok­ban, amit ne dicsért volna, vagy ne csóválta volna a fejét, hogy ezt más­képp kellett volna megírni. Mert ő mindent a „másképpen kell” oldaláról közelített meg. Fantasztikus asszociációs készségével olyan logikai bukfencekre volt képes, amire talán senki más a szakmában. Egyik felejt­hetetlen tárcajegyzetében arról a rétisaspárról írt, amelynek fészke kö­zelébe webkamerát helyeztek el, hogy szemmel követhessék a szakemberek a „szaporulatot”. Pirinek erről az jutott eszébe: webkamera, távcső és telesz­kóp kellene Palkovics László államtit­kár kezébe is, hogy jobban rálásson az iskolák gondjaira. Vagy egy tudomá­nyos hír „indította be” a fantáziáját: Európa legöregebb fája nemet váltott. Háromezer évig hímivarúként viselke­dett, pollent termelt, de most megunta, és az idén megjelent rajta néhány pi­ros bogyótermés, ami a nőivarú fák jel­legzetessége. Ha ez így van, akkor a magyar kormánytagok miért ne vált­hatnának nemet, hogy gyerekeket, vagy azonnal unokákat szülhessenek maguknak? - tette fel a kérdést. Ezzel Kövér László emlékezetes megszólalá­sára utalt, mi volna a házelnök szerint a nők dolga. Váltson nemet ő, és akkor nem kellene a gyengébb nemet hábor­gatnia, javasolta. Máskor egy szilvesz­terről eltett halászlé „sorsa” indította el a gondolatsort. Kidobja vagy kezdjen valamit vele? Miért ne kezdhetne, ami­kor lépten-nyomon hallani a dalt, hogy „Magyarország halszagú”, ráadásul ez is másodfelhasználású, kicsit „büdös”, mint az a halászlé is... Aztán egyre gyakrabban hiányzott. Sokat panaszkodott a szívére, a vér­nyomására, a lábaira, amelyek gyak­ran fájtak, nem akartak engedelmes­kedni neki. Talán majd egy éve annak, hogy csak ígérgette, talán holnap, a jö­vő héten bejön, de aztán végleg elma­radt. Hiányoztak a reggeli „újságfél­­órák”, de igyekezett pótolni az űrt, he­­tente-két hetente elküldött egy újabb jegyzetet, amihez mindig mellékelt egy rövid üzenetet: „talán ez nem egészen jól sikerült, nyugodtan felejtsd el...” És amikor visszaírtam neki, „Piróka, ez így lesz jó”, szinte láttam, ahogyan el­mosolyodik, hiszen pontosan tudta ő is, bizony, megint nagyon jót írt. Amikor hosszabb ideig nem jelentke­zett, írtam neki: „Piróka, ugye minden rendben?” Kisvártatva küldte a követ­kező tárcát. Az utolsó levelemre már nem válaszolt. Aztán már csak a hír jött: Szigeti Pi­roska meghalt. 84 éves volt. Nyugodj békében! Hiányozni fogsz. somfaip@nepszava.hu VÉLEMÉNY NÉPSZAVA 7 2016. NOVEMBER 7., HÉTFŐ A veszteségről sebesgy@nepszava.hu A család tagja volt. Arra kért, higgyünk neki, és sosem okozott csa­lódást.” így búcsúzott hét évvel ezelőtti halálakor az amerikai újság­írás legendájától Barack Obama. Walter Cronkite - akit egy időben Amerika leghitelesebb emberének választottak - éppen most lenne százéves. És egy múló pillanatra képzeljük el, mi lett volna, ha letiltják őt a CBS hír­adójából, vagy - mondjuk gazdasági okokra hivatkozva - elküldik. Ez elkép­zelhetetlen, ilyen nem fordulhatott elő. A vietnami háború még felfelé ívelő szakaszában, 1968-ban mondta róla az akkori elnök, Lyndon B. Johnson: „Ha elveszíteném Cronkite-ot, elveszíteném az amerikai népet is.” Persze ez Amerika. Nincs párhuzam Magyarországgal, még ha kínálkoz­na is. Mondhatnánk például, hogy az éppen egy hónapja bezárt Népsza­badság családtag volt. Igaz lenne, még akkor is, ha a lap azért okozott csa­lódásokat is. Mégis része volt a magyar mindennapoknak, a közéletnek. De az egy pillanatra sem jutott eszébe a hatalomnak, hogy ha elveszítené, baj­ba kerülne a néppel is. Itt lényegében következmények nélkül meg lehet tenni mindent. Még a vezető politikai napilapot is meg lehet szüntetni egyik pillanatról a másikra. Természetesen kizárólag gazdasági okokból és a po­­litika már csak azért sem avatkozhat be, mert a sajtó független és szabad. Ahogy azt a rendszer elképzeli. És lényegében hiába volt tüntetés, tiltakozás. Lapunk még petíciót is in­dított Vissza a Népszabadságot, vissza a sajtószabadságot! címmel. Egy hó­nap alatt - amíg lehetett - négyezer-háromszázharmincöten írták alá. Hét­ezer-ötszázan megosztották. Ne foglaljunk állást, hogy sok ez, vagy kevés, még ha arra számítottunk is, hogy sokkal többen vállalnak ezen a módon is szolidaritást bezárt laptársunkkal. Valamint a sajtó szabadságával. En­­­nyire futotta. Magyarország lelkiismerete ennyit engedett. Lapot, lapokat be lehet zárni, meg lehet szüntetni, újságírókat is el lehet küldeni, de még érvényesek Walter Cronkite szavai: „A sajtószabadság alap­vető fontosságú a demokráciában... A szabad sajtó egy demokratikus tár­sadalom központi idegrendszere.” Ez olyan igazság, amely nem ország- vagy rendszerfüggő. Itt és most is érdemes emlékezni és emlékeztetni rá. SEBES GYÖRGY • •Összelopott ’56 VERESS JENŐ veressj@nepszava.hu N em a Pruck Pált ábrázoló, de Dózsa László névvel ellátott - amúgy a Life magazintól lopott - fotó az egyetlen botrány ’56 idei kampányá­ban. Schmidt Mária kormánybiztos, a maga vezette halszagú emlék­­bizottság nevében impertinensen válaszolt a hozzátartozóknak, amiért szó­vá tették, hogy az önmúltját regényesítő Dózsa színész nevét írták felmenő­jük világszerte ismert fotójára. (Amint a komédiás mesélte: őt agyonlőtték, ezért nem is idegesítették a megtorlásokkal, és mehetett főiskolára rögtön - mert közben meg nem is halt meg...) Dózsának nem sül ki a szeme, amikor elsőre azt nyilatkozza, hogy haj­landó „antropológiai vizsgálatnak” is alávetni magát, mert ő van a képen. Schmidtnek sem, aki dühében visszafordítja a dózsai dumát: „azt állítani, ahogyan a Dózsa Lászlót támadók teszik, hogy csupán külső szakértő azo­nosíthatja a fotón szereplőket, nélkülöz minden jogi alapot és nem egyez­tethető a történészszakmai megfontolásokkal sem”. De még ez is semmi. Schmidt írja: Pruck szabadságharcos tevékenysé­géről máig semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésre. (Ahogyan a fel­támadott Dózsáéról sem...) Valamint: „tudjuk, hogy Pruck többszörösen büntetett köztörvényes bűnöző volt...” De kedves Mária! Ugyan ki kötelez­te önöket, hogy egy ilyen „gazfickó” képét a Life-ból a plakátra lopják, Dó­zsa nevén? A 168 óra további fotókkal igazolja, hogy igazolványképekből egész ala­kossá retusált vagy emblematikus, világszerte ismert fotók átfestéseinek hosszú sora leplezi le a történelemhamisítást, amivel láthatóan képtelenek felhagyni. Hoppá, annak a ma is élő francia fotósnak is ellopták és rajzol­ták át teljesen a képét, akit meghívtak az emlékünnepségre. Világlapok ügyvédeinek sora perli most a kormányt: sokba kerül az adófizetőknek, mi­re minden jogdíjat és elvesztett pert kifizetnek. Sárközy Réka szakértő mondja a lényeget: ma csak harcosokat látunk, csupa fegyveres embert. Hol vannak az egyetemisták, hol a Petőfi kör, hol vannak a felvonulók, a derű? A militáns agresszióra helyezték a hangsúlyt. ’56-ról manipulált torzkép kerül a köztudatba. Ott tartunk, mint régen. Te partizán voltál? Nem, de már intézik. FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, FRISS RÓBERT (mb.), RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN,TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: GULYÁS ERIKA (mb.) Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, FAZEKAS ÁGNES (parlamenti stábvezető), VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA • Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1 -767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA

Next