Népszava, 2017. március (144. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-28 / 73. szám

Egy szegény ország szegény polgárai A Népszava 2017. március 10-i szá­mában Herényi Károly úr (a to­vábbiakban nem udvariatlanság­ból csak célszerűségből: HK) - Orbán és az alapjövedelem című írásában - hosszan érvel a feltétel nélküli alapjö­vedelem mellett, amelyet Nemzeti Alapjövedelemnek nevezett el. Néhány kérdésére és felvetésére reagálok dol­gozatomban. Mi a Nemzeti Alapjövedelem célja? - kérdi­­k és sommásan így felel: „az, hogy Magyarország egyetlen polgára se haljon éhen, vagy fagyjon meg.” Vé­leményem szerint ennek semmi köze nincs az alapjövedelem rendszeresíté­séhez, mivel annak bevezetésétől füg­getlenül gondoskodnunk kell a legel­esettebbekről, a nélkülözőkről. Finn­országban és Kanadában senki nem éhezik, mégis ezekben az országokban a legbiztatóbbak az alapjövedelem in­tézményesítésére vonatkozó kísérle­tek. Miért kapják a gazdagok is? HK sze­rint „azért, hogy ne kelljen nagyon drágán, nagyon rossz hatékonysággal működő szervezeteket fenntartani an­nak elbírálására, ki a szegény és ki a gazdag. (...) A gazdagabbaktól az adó­rendszeren keresztül, különös tekin­tettel a vagyonadó intézményére, a ki­fizetett összeg visszafolyhat a költség­­vetésbe.” A vagyonadó bevezetése nem egyszerű (és nem is olcsó) történet, ki­forrott hazai megoldás még nincs, egyébként meg rendkívül népszerűt­len. Emlékeztetek arra, hogy csaknem egy évtizede volt már erre irányuló kezdeményezés, amely rövid úton el­bukott. A vagyonadó megemlítésével sok alapjövedelem-támogató biztosan nem szerezhető, ellenző viszont annál több. Nem gyógyszer Miből finanszírozza ezt egy ilyen sze­gény ország, mint Magyarország? HK minősítése: „szögezzük le, Magyaror­szág nem szegény ország. Csak a pol­gárai szegények, ők viszont nagyon. A nagymérvű szegénység oka a társa­dalmi elosztórendszerek rendkívül drága, a társadalmi igazságosság el­vét mellőző és rossz hatékonyságú működése. A magyar szociális elosz­tórendszer nem csökkenti a szegény­séget, hanem évről évre bővülten új­ratermeli.” Nekem erről egészen más a véleményem: európai viszonylatban hazánk szegény, folyamatosan gyen­gülő versenyképességű ország, és en­nek megfelelően polgárai közül na­gyon sokan rossz körülmények között élnek. Az oktatási rendszer korszerűt­len és forráshiányos, az egészségügyi hálózat lerongyolódott, menekül, ki merre lát. Nem vitatom az ellátórend­szerek működésének rossz hatékony­ságát, azon természetesen javítani kell, de szerintem nem ez a funda­mentális probléma. Alapvetően a gaz­daság erejével, jövedelemtermelő ké­pességével, azaz az alacsony termelé­kenységgel és az állami feladatok hi­bás rangsorolásával van baj. Erre a súlyos szövődményekkel járó „beteg­ségre” nem gyógyszer a Nemzeti Alap­­jövedelem! Mennyivel terhelné a központi költ­ségvetést a Nemzeti Alapjövedelem? HR: „Ha 10 millió magyar állampol­gárral számolunk, és az újszülöttek­től a halni készülékig mindenki havi ötvenezer forint juttatást kapna, ak­kor az évi hatezer milliárd forintos ki­adással terhelné a büdzsét. Ez a 2017. évi költségvetés bevételi főösszegének hozzávetőleg az egyharmada. Ha a hatezer milliárdból levonjuk a szoci­ális kiadások közel négyezer milliárd­­ját, hiszen a Nemzeti Alapjövedelem feleslegessé teszi a munkanélküli já­radéktól kezdve a családi pótlékon, a gyeden, a lakhatási, oktatási támoga­táson át a kiegészítő özvegyi juttatá­sok kifizetését, akkor már csak két­ezer milliárd hiányzik.” Ha a 17,5 ezer milliárd forintnyi főösszegből 2 ezer milliárd forint hiányzik, az nem gye­rekjáték. Megengedhetetlen az effajta nagyvonalúság, főként akkor, ha a.) vannak, akik (helyesen) emelni akar­ják a nyugdíjminimum összegét, b.) mások állampolgári jogon járó nyug­díjról értekeznek (kb. ezermilliárdos tétel), c.) sokan - köztük a költségve­tési szektor munkavállalói - jelentős béremelésre várnak. Ne feledjük el azt sem, hogy az alapjövedelmet is illene karbantartani, azaz évente legalább a pénzromlás ütemével megegyezően valorizálni. Tízmillió ember számá­ra! Itt tehát nem csupán kétezer mil­liárdos költségvetési hiány keletkezé­séről és annak egyszeri áthidalásáról van szó, hanem sokkal többről. Gon­doljunk a megálmodott alapjövedelem és a minimális bér (garantált bérmi­nimum) jövőbeni arányaira. Ma nem­zetgazdasági szinten csaknem 1,3 millió ember teljes munkaidőben dol­gozik a két legkisebb munkabértari­fáért. A HK által javasolt nettó 50.000 forintos alapjövedelemhez vajon mek­kora nettó minimális bér párosulna? Álláspontom szerint - figyelemmel a munkavégzésre való ösztönzés fon­tosságára is - legalább háromszoros szorzó dukálna, azaz a legkisebb ha­vi munkabér összegének már az indu­lás pillanatában el kellene érnie a net­tó 150.000 forintot. 2017-ben a mini­mális bér nettó összege 84.788 forint/ hó/fő (bruttó 127.500), a garantált bérminimum (szakmunkás minimál­bér) nettója: 107.065 forint/hó/fő (bruttó 161.000). A munkáltatói ter­hek az említett bruttó bérekre rakód­nak. Ezek a bértételek az idei 15, illet­ve 25 százalékos tarifaemelés eredmé­nyei, a jövő évben újabb automatikus 8, illetve 12 százalékos emelés követ­kezik ebben a munkavállalói körben. Könnyen kiolvasható, hogy az említett tarifatételek nettó értékben még 2018- ban sem közelítik meg a nettó 150 ez­res határt. Márpedig az alapjövedelemnek és a munkaerő-piaci bértételeknek jelen­tősen el kell térniük egymástól, ter­mészetesen az utóbbi javára. Aki alapjövedelmet tervez, annak kö­rültekintően elemeznie kell az adó-Az alapjövedelem bevezetéséhez szükséges Alaptörvény­módosításnak mennyi a realitása? Végiggondolt stratégia az, hogy nagy jövedelmű vállalkozókat, magas bérű menedzsereket, jól kereső alkalmazottakat alapjövedelemben részesítsünk a rendszer, a munkavállalói és a vállal­kozói közterhek, valamint a kialakult nyugdíj- és bérarányok közötti össze­függéseket is. Társadalmi haszon Mi a Nemzeti Alapjövedelem várható társadalmi haszna? HK:„A méltó em­beri élet és létezés feltételeinek a meg­teremtése. A létbizonytalanság, a hol­naptól való rettegés megszüntetése. A demokrácia szempontjából a legfonto­sabb a mellérendelt viszonyrendszer alapjainak megteremtése. A segélye­kért való folyamodás megalázó, lélek­romboló helyzeteinek kizárása. A ma­gasabb jövedelem és a túlmunka vis­­­szaszorulása miatt megnövekedett szabadidő az életminőség javulásának lehetőségét hordozza magában.” En­nél a kérdésnél, illetve válasznál töp­rengtem a legtöbbet, ugyanis a szerző jó szándékát és humanitását nincs okom megkérdőjelezni. Ezért e pont­nál nem is vitatkozom vele, csak ide­vonatkozó kétségeimet, egyszerű kér­déseimet vetem papírra. Nem látom az alapjövedelem gazda­sági-társadalmi hasznát, mivel lassan és ellentmondásosan fejlődő piacgaz­daságunkban nem időszerű egy - a fi­zikai és szellemi teljesítménytől ab­szolút mértékben elszakított - tízmil­liós sokaságot érintő új juttatás beve­zetése. Tanulásra és munkaaktivitás­ra nem ösztönöz, nem differenciál rá­szorultság szerint, a javadalmazásból való kizárásra szinte alig van lehető­ség. Jó az, hogy mindössze annyi a tár­sadalmi elvárás, hogy „itt élned, hal­nod kell”? Az alapjövedelem bevezeté­séhez szükséges Alaptörvény-módosí­tásnak mennyi a realitása? Végiggon­dolt stratégia az, hogy nagy jövedelmű vállalkozókat, magas bérű menedzse­reket, jól kereső alkalmazottakat alapjövedelemben részesítsünk? Nem lenne célravezetőbb egy célzott, átlát­ható támogatási rendszer bevezetése, amely kizárólag azokat segíti (esetleg még 50.000 forintnál is nagyobb ös­­­szeggel), akik tartósan a vesztes ol­dalra kerültek? Nincs haladék Mi a Nemzeti Alapjövedelem várható gazdasági haszna? Itt és most szerin­tem semmi, és ezzel akár be is fejez­hetném a dolgozatot, hiszen az előző pontokban (és korábbi jegyzeteimben) már sokat írtam az intézmény rend­szerbe állításával kapcsolatos fenn­tartásaimról. De HK cigánysággal kapcsolatos mondataira reflektálnom kell: „Miközben a keresztény Európa bástyájának hirdetjük magunkat, ez­zel az egymillió magyar, születését és emberi mivoltát tekintve egyenértékű polgárral mit kívánunk kezdeni? A ke­resztény erkölcsöket hangoztatva hagyjuk őket éhen veszni? Megfagy­ni? Esetleg a Dunába, Tiszába lőjük őket, hogy gazdagítsuk a cigánygyil­kosságok elkövetőinek repertoárját? Nem kellene taníttatni, képezni a ci­gány magyarokat?” Az előbbiekben idézett kérdésekre a feltétel nélküli állami juttatás egyál­talán nem ad megnyugtató választ, már csak azért sem, mert - tekintet­tel a társadalmi közhangulatra és po­litikai viszonyainkra - a Nemzeti Alapjövedelem bevezetésére vélhetően még évekig, esetleg évtizedekig kell várnunk. A cigányokat viszont egy pil­lanatig sem hagyhatjuk éhezni, és azt sem engedhetjük meg, hogy bárki ke­zet emeljen rájuk! Ez emberi köteles­ségünk. Iskolát, egészséges életkörül­ményeket és munkahelyet kell bizto­sítani számukra. Már ma, de legké­sőbb holnap. Nincs további haladék. főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége A nyét, határon túli magyarságról szervezett kerekasztal beszélgetést a Mo­mentum Mozgalom. Az esemény téma lett a közösségi médiában is, s újfent megmutatta az Orbán-kormány nemzetpolitikájának eredmé­Már az esemény Facebook beharangozója alatt is látható olyan beírás, amely azért háborog, hogy az új párt nem a külföldön dolgozó, de szavaza­ti joguktól gyakorlatilag megfosztott magyar állampolgárokkal, hanem a kormány által „ajnározott” „trianonisákkal” foglalkozik. Az esemény után pedig már az jött elő, hogy bezzeg „ezek” mennyi pénzt kapnak, miközben magyarországi iskolák rohadnak a pénztelenségtől. És nemcsak hivatásos gyűlölködők, hanem ismert közéleti személyiségek is beszálltak ilyen fel­hanggal a vitába, külhoni magyar támogatási tételeket helyezve szembe magyarországi iskolagondokkal. Akik ilyeneket posztolnak, pontosan tudják, elenyésző költségvetési té­telről van szó, s nem ennek tudhatók be a hazai intézmények anyagi gond­jai, annak ellenére, hogy 2010 óta a külhoni támogatási keret a hatszoro­sára emelkedett. A 2016-os költségvetési kiadási főösszeg 16 561 milliárd volt, a Bethlen Gábor Alap pedig 60 milliárdot osztott szét. Azt is tudják: nem a külhoniak kérték a szavazati jogot, azt meg pláne nem, hogy ők sza­vazhassanak levélben, míg a külföldön dolgozók nem. Sőt azt is, hogy az egymilliónyi új állampolgár közül alig százezren éltek e jogukkal. Azt viszont talán nem tudják, hogy Magyarországnak alkotmányos kö­telezettsége a határon túli magyar kultúra és oktatás támogatása, hogy a hazai román, szlovák stb. kisebbségi intézmények is kapnak anyaorszá­gaiktól anyagi támogatást. Azt sem tudják talán, hogy a budapesti pénzek „odaát” sem a kulturális, oktatási intézményeket hozzák helyzetbe, hanem hokiakadémia, fociklub létrehozására, látványos ingatlanberuházásokra mennek el. A döntések ad hoc születnek, a keret 90 százaléka nem nyílt pályázati rendszerben oszlik szét, a kedvezményezettek köre nem kérdés. Ezek a kiadások kisebbek, mint bármely hazai kormányzati propaganda­­kampány kerete. Az eredmény viszont ugyanaz: egy közösség célponttá lett, a magyar-magyar gyűlölködés célpontjává. A kormány hátradőlhet. Nemzetegyesítési programja remekmű. GÁL MÁRIA galm@nepszava.hu Törtészi szájzár Í­rásbeli figyelmeztetésben részesítette felettesük, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója az ’56-os Intézet négy történészét, Rainer M. Já­nost, Sárközy Rékát, Eörsi Lászlót és Ungváry Krisztiánt, amiért tavaly nyilatkoztak az ’56-os emlékév plakátügyével kapcsolatban - adta hírül a sajtó. Pechükre a renitens historikusok a kormányközeli propaganda in­tézmény, a Terror Háza vezetőjével, a milliárdos üzletasszonnyal, Schmidt Máriával szálltak vitába. A történet eleje unalomig ismert: az ’56-os forradalom 60. évfordulójára kiadott egyik plakáton Dózsa László színész és a több százmillió forintos adófizetői pénzzel kistafírozott emlékbizottság szerint a nevezett színész látható 15 évesen egy puskával, míg a korabeli fotós a kép alá Pruck Pál nevét írta. Nem hétköznapi név, nem Kovács vagy Kiss, tehát nehéz azt ál­lítani, hogy az amúgy az életét is kockáztató haditudósító hasra ütéssel ta­lálta ki a nevet. Az egykori „pesti srác” családja is megerősítette, valóban Pruck Pál látható a fotón. Sokat elárul a milliárdos üzletasszony és a bizottság történészi elkötele­zettségéről, hogy nekik elegendő volt Dózsa állítása, aki egyéb hőstetteiről is szívesen beszélt, bár sajna eddig azokat rajta kívül sem szemtanúk, sem dokumentumok nem támasztották alá. A történészek példája is igazolja, nem szabad a tényeknek hinni, mert azok csak összezavarnak. Szakály Sándor óta tudjuk például, hogy 1941- ben tizenvalahány ezer hontalan zsidónak számító gyereket, nőt, férfit, időst, fiatalt kiadni a németeknek és az ukrán antiszemita csőcseléknek, majd őket agyonverni, tömegsírba lődözni egyszerű rendészeti intézkedés volt. Kapott is az említett személy egy állami pénzzel dúsan ellátott Veritas nevű műintézményt, így ’56-ról és az elmúlt ezer évről most már tudjuk, hogy nem az történt, ami történt, hanem amiben némely üzletasszonyok, színészek, udvari „tör­ténészek” közmegegyeznek. A filozófusok meghurcolása, renitens történé­szek megfenyítése után talán már ért a szóból az értelmiség, és igazodik a központi pártvonalhoz. Aki pedig mégsem, az ne csodálkozzon, ha partvonalon kívülre kerül. BIHARI TAMÁS biharit@nepszava.hu NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH GÁBOR ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Szerkesztők: FRISS RÓBERT, HARGITAI MIKLÓS, RÓNAY TAMÁS, Rovatvezetők: BERNAU PÉTER mb. (sport), BÍRÓ MARIANNA (belpolitika), KUCZOGI SZILVIA (kultúra), MUZSLAI KATALIN (mozaik), N. KÓSA JUDIT (publicisztika), RÓNAY TAMÁS (külpolitika), SZALMÁS PÉTER (fotó), TÖRŐ ANDRÁS (gazdaság), OLASZ ANDREA (online), KISPÉTER CSABA (művészeti vezető) Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, CZENE GÁBOR, DANÓ ANNA, ELEKES ÉVA, FAZEKAS ÁGNES, SIMON ZOLTÁN, VERESS JENŐ • Vezető tördelőszerkesztő: ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a XX. Század Média Kft. • Felelős kiadó: a kft. vezetője • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Jókai utca 6. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés: hirdetes@nepszava.hu, telefon: 489-8813,999-9528 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1 -767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/008,508, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN BB 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti

Next