Népszava, 2017. július (144. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-06 / 155. szám

10 NÉPSZAVA 2017. július 6., csütörtök Van kit féltenünk M­ i, Auschwitz-Birke­nau, Bergen-Bel­­sen, Dachau, Lichtenwörth, Ma­uthausen, Strass­hof, valamint a budapesti gettó túl­élői megdöbbenve szembesültünk azzal, hogy Orbán Viktor, Magyar­­ország miniszterelnöke Horthy Miklós kormányzót kiemelkedő személyiségnek nevezte. Vártunk azzal, hogy megszólaljunk, mert reméltük azt, hogy e szavak ponto­sításra kerülnek. Sajnos hiába vár­tunk, ez igazából nem történt meg. Miniszterelnök úr figyelmét felhívjuk­ azzal, hogy a kormány­zó Bethlen István személyében olyan miniszterelnököt nevezett ki, akinek elismerhető szakmai te­vékenysége volt, nem mentesíti a döntéshozót azon felelősség alól, ami az ország romba döntését és a mi deportálásunkat eredményezte. Bethlen tevékenységét is lehet­ne árnyalni, de az őt követők kö­zül - akiket szintén a kormányzó nevezett ki - többen hozzájárul­tak az ország pusztulásához, több százezer ember halálához. Göm­bös kötötte az ország sorsát a náci Németországhoz, korlátozta az el­lenzéket. Utóda, Darányi időszaká­ban született meg az újabb és még keményebben korlátozó zsidótör­vény. Az őt követő Imrédy ellehe­tetlenítette a sajtó tevékenységét, és meghozta a faji alapú zsidótör­vényt. Teleki még tovább szigorí­totta a zsidótörvényeket, létrehoz­ta a munkaszolgálat intézményét. Öngyilkossága előtt Horthynak írt levelében jelezte a közelgő tragédi­át. Bárdossy hadat üzent a Szovjet­uniónak, pedig Kristóffy nagykövet tájékoztatta a szovjet javaslatról: maradjon az ország semleges, és akkor Erdély kérdésében Magyar­­ország mellé állnak. Ezt követően üzent hadat Angliának és az USA- nak is. Hivatali ideje alatt gyűj­töttek össze 19 426 embert, 1941 júliusában deportálták őket Kame­­nyec-Podolszkijba és lőtték őket tömegsírba. 1942-ben Újvidéken több ezer zsidót és szerbet lőtt a Dunába a magyar csendőrség és ka­tonaság. Ebben az időben született meg a zsidó tulajdonok kisajátítá­sáról szóló törvény. És ekkor már mind a kormányzó, mind pedig a miniszterelnöke tudott a „végső megoldás” lényegéről. Azzal, hogy az 1944. márciusi német megszállás után a kormány­zó a helyén maradt, és Sztójay Dömét, aki meggyőződéses náci, Hitler-hívő és antiszemita volt, kinevezte, törvényessé tette az új rendet, szabad kezet adott a zsi­dókérdés „megoldására”. A depor­tálás feladatára külön államtitká­rokat nevezett ki Endre László és Baky László személyében. Hagyta, hogy korábbi politikustársait, kép­viselőket tartóztassanak le. És ő volt az, aki kinevezte Szálasit. A miniszterelnök hivatkozá­sa olyan, mintha azt mondanánk, hogy Sztálin II. világháborús tevé­kenysége (együttműködés a szö­vetségesekkel, ami a nácik legyő­zésével járt, és hozzájárult ahhoz, hogy mi túlélők legyünk) miatt el lehetne felejteni az ő borzasz­tó diktatúráját vagy akár Rákosit, a háború utáni helyreállításban elvégzett tevékenységéért nevez­nénk kiemelkedőnek. Mi már nem félünk, de féltjük gyermekeinket, unokáinkat, déd­unokáinkat, mert mi átéltük azt, hogy a szalonzsidózás hogyan ve­zetett a gázkamrákba. Mi, holokauszt-túlélők, a NÜB - Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének tagjai nevében kér­jük a miniszterelnököt, revideálja álláspontját, hogy ebben a Horthy­­szobrokat állító, szabadcsapatok által garázdálkodó, idegengyűlölő világban ne legyen megint tragédia. Drucker Tibor (Strasshof), Forgács János (Auschwitz), Geiger Tibor (Gettó), Harsányi Iván (Gettó), dr. Jeney Sándorné (Bergen-Belsen), dr. Kárpáti Pál (Gettó), Kende Já­nos (Gettó), Kovács Györgyné (Lich­tenwörth), dr. Lebovits Imre (Maut­hausen), Lebovits Éva dr. (Gettó), Miklósi Imre (Strasshof), dr. Misur­­né dr. Gerő Zsuzsa (Bergen-Belsen), Réti Józsefné (Gettó), Sándor György (Strasshof), Szegő Katalin (a Nem­zetközi Dachau Bizottság tagja). FOTÓ: FORTEPAN DARVAS LÁSZLÓ Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. Osztályfőnöki óra K­edves gyerekek, az iro­dalomórán megismer­hettétek Petőfi Sándor gyönyörű költeményét, a Nemzeti dalt, bizonyára megrendítő esztétikai élményben volt részetek. Most osztályfőnöki óra következik, ez sokkal próza­ibb, itt nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. (Ezt a szállóigét előbb-utóbb latinul is hallani fog­játok.) Ma az úgynevezett manipuláció­val foglalkozunk. A biológiaórán már elmondták nektek (vagy még­sem?), hogy állítólag még emberré válásunknak is a manipuláció volt a legfőbb mozgatórugója. Nagyon okossá kellett válnunk, mert ne­künk nem holmi rókákat meg de­nevéreket kell átvernünk napon­ta, hanem magunkfajta dörzsölt homo sapienseket. Nektek is meg kell tanulnotok rábeszélni a többi embert erre-arra, s főleg észre kell vennetek mások beszédében a ma­nipulativ szándékot, hogy hosszú életűek legyetek ezen a földön. Ve­gyük mindjárt azt az ismert verset, amely így kezdődik: Talpra magyar, hí a haza! Ilyen és hasonló esetekben már az első mondatnál közbe kell vágnotok. Kérjetek az illetőtől írásos felhatal­mazást, hogy valóban a Haza nevé­ben hív benneteket. Két tanú alá­írása nem elég, a dokumentumon ott kell legyen a Haza körpecsétje is. A manipulátor ebből már gyanít­hatná, hogy ti igenis a talpatokon álltok, de azért tovább kísérletezik: Itt az idő, most vagy soha! Mondjá­tok neki: hohó, tisztázzuk csak az idő­határozókat! Miből gondolja, hogy Nektek is meg kell tanulno­tok rá­beszélni a többi embert erre-arra, s észre kell ven­netek mások beszédé­ben a ma­nipulativ szándékot éppen most következett el az ideje valaminek, s pláne, ha nem most, ak­kor már soha többé? Hátha holnap­után vagy éppen jövő karácsonykor is időszerű lehet a­­­mi is? Az, hogy: Rabok legyünk vagy szabadok? Figyeljétek, mennyire sarkítva fo­galmaz, csak szélsőségeket ismer. Ha igaza volna, szerte az országban csak kétféle embert látnátok, az egyiknek bilincs van kezén-lábán, a másik felegyenesedve jár-kel, te­kintete tiszta és derűs, szeme előtt biztos és boldog jövő lebeg. De mi­előtt észbe kapnátok, a manipulá­tor már le is csap­nátok. Ez a kérdés, válasszatok! Hát, ami azt illeti, léteznek fontosabb kérdések is, például, hogy a szüléi­tek ebédet vegyenek-e nektek vagy inkább tankönyvet, és még ennek eldöntése is gyakran meghaladja az erejüket, nem is döntenek róla most vagy soha, legfeljebb holnap... A manipulátor ezért, mielőtt köp­­ni-nyelni tudnátok, maga válaszol helyettetek, odamennydörgi: A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Okvetlenül fel kell hívnotok a figyelmét, hogy miként a Hazától nem kapott felhatalmazást az eskü­­dözésre, tőletek még annyira sem, így a többes szám első személyt tekintse tárgytalannak... Számítva erre az ellenvetésre a lőszer bedü­hödik, és gyalázkodni kezd: Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer... Vegyétek észre, hogy rátok gon­dol. Jó szorosan fogjátok meg a ka­bátgombját, és ide-oda csavargatva, míg csak le nem szakad, meséljétek el neki a példabeszédet, miszerint „óvakodj az olyan embertől, aki meg akar halni a hitéért, mert feltehe­tően azt akarja, hogy te is halj meg vele... avagy előtte... avagy helyette”. És kérjétek ki magatoknak, hogy bárki le sehamnaizzon, lelitangoz­­zon benneteket mint olyan embert, kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. Ez tényleg behatóbb elemzésre érdemes, fel is adom nektek házi feladatnak: találjátok meg az ös­­­szefüggést alany, állítmány, jelző, birtokviszony, előzmény és követ­keztetés között, mielőtt a szónok­latban terjengő köd leereszkedik, és mindent tejfehér maszatba burkol. Az a lényeg, hogy a haza be­csületéért, vagyis egy tökéletesen értelmezhetetlen fogalomért kéne meghalnotok: itt, Isonzónál, Do­­berdónál vagy bárhol. A történelemórán már elmond­ták nektek (vagy mégsem?), hogy amikor bizonyos ifjú emberek Pesten, az akkoriban még nem túl jelentékeny, német nyelvű város­ban nagy ribilliót csaptak, Kossuth apánk ezt verébcsiripelésnek ne­vezte. Később ő is elgaloppírozta (eltrónfosztásozta) magát, ettől meg Széchenyi kapott frászt, holott őt éppen Kossuth nevezte a legna­gyobb magyarnak. Merthogy nekik sem sikerült tisztázniuk a haza be­csülete fogalmát. Tehát felhábo­rodottan utasítsátok vissza, ha a ti saját megismételhetetlen és igenis értékes életeteket bárki is minősí­teni próbálja, ha pedig éppenség­gel rongynak merészeli nevezni, keverjetek le az ipsének egy nagy büdös pofont. No de csöngetnek, vége az osz­tályfőnöki órának. Szellőztessétek ki a fejeteket, és aztán el ne mulas­­­szátok az etikaórát, ahol is olyan szép dolgokat mesélnek majd nek­tek, mint hogy: Édes és felemelő meghalni a ha­záért! Latinul ez is meggyőzőbben hangzik. VELEMENY SZERINTEM Cinizmus Rétvári Bencét eszes politikus­nak tartom. Legutóbb azonban már követte a nagy kinyilatkoz­­tatókat, akik számára az a való­ság, amit föntről sugallnak. Rét­vári Bencének most az a feladat jutott, hogy meg kell magyarázni a miniszterelnök sportőrületét, amelynek egyik tünete stadion­építési mániája. Az államtitkár a következőket jelentette ki: a stadionokra költés tulajdonkép­pen sok terhet vesz le az egész­ségügy válláról, hiszen a spor­tolókra háromszor kevesebbet kell költeni. Nagy kár, hogy a bizonyító számok hiányoztak. Ezek szerint a stadionok költ­sége kiváltja a kórházi kezelést. Kérdés, hányan sportolnak ben­nük. Az elöregedő társadalom idős tagjai aligha. Nekik inkább normális egészségügyi ellátásra és jól működő kórházakra volna szükségük, a futópályát szívesen átengedik Rétvári Bencének és társainak. Ők sajnos még nem szaladnak, az egészségügyi dol­gozók viszont igen­­ külföldre. RÁCZ TAMÁS / Óvjuk a demokráciát! Marosán György megfogalmaz­ta, hogy a demokráciát csak hozzáértő és érdeklődő polgár képes működtetni. Gondolatá­val egyetértek. Ezért állítom, hogy minden olyan lépés, amely a hozzáértést és érdeklődést csökkenti, a demokrácia elleni támadás. Azok a kormányzati döntések, amelyek a szakmát adó iskolákban nem biztosítják az általános műveltséget fej­lesztő oktatást, a demokráciát csorbítják. Demokráciaromboló az is, hogy a gimnáziumi tanu­lók számát csökkenteni akarja a kormány, ugyanis a közismereti tantárgyak megalapozzák, hogy a diákok a társadalmi ismere­tek területén hozzáértőbbek és érdeklődőbbek legyenek. A tu­datlanság erősítésével biztosít­ható a hatalom megtartása vagy megszerzése. Tele kell rakni az országot óriásplakátokkal, rö­vid mondatokkal befolyásolni a választópolgárok döntéseit. A nagy plakátcsatározásban azon­ban vigyázni kell arra, hogy ne is legyen túl sok a plakát, mert a tájékozottabbak ettől hátat for­díthatnak a plakátoló pártnak. A tömegközlekedési eszközökön már magam is tapasztaltam az utazók elutasító véleményét az óriásplakátokra írt mondatok­ról. Erről azonban a hatalom emberei nem tudnak, mert ők a tömegközlekedést nem veszik igénybe. Egyetemi tanárom a diploma átvételekor azzal bo­csátott utamra: ha kocsim lesz, ne felejtsek el gyalog járni. Én nem felejtettem el, de a hatalom gyakorlói? TAKÁCS IMRE Hajdúszoboszló Soros plakát Itt van az újabb plakát, amely túlzottan személyeskedő, már ellenszenves. A folytatás milyen lesz? Mindenki sorra kerül, aki szembeszáll a kormány elképze­léseivel? Meglátjuk. MAKOVICS JÁNOS Várjuk olvasóink leveleit az alábbi címünkön: Népszava szerkesztősége, 1066 Budapest, Jókai utca 6. vagy a nepszava@nepszava.hu e-mail címen

Next