Népszava, 2018. február (145. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-17 / 41. szám

BELFÖLD Tiborczéknál nem ég a világ ELIOS-FŐHŐS A közbeszerzési botrány kirobbanása óta nem látták állandó lakóhelyén Tiborcz Istvánt. Tegnap kiderült, hogy a kormányfő vejének egykori cége Kalocsát is átverte. BATKA ZOLTÁN Hűlt helye Tiborcz Istvánnak a Fejér megyei Csabaiban bejelen­tett lakhelyén. Korábban a falube­liek gyakran látták - ahogy egyikük fogalmazott - „Istvánka” autóját átsöpörni a falun, egy ideje azon­ban nyoma sincs, legalábbis ottj­ár­tunkkor egyetlen helyit sem talál­tunk, aki az Elios-ügy kirobbanása óta látta volna a környéken a kor­mányfő vejét. A fiatal vállalkozó otthonához közelítve az tűnik fel: a legköze­lebbi buszmegállót „Tiborcz-ta­­nyának” nevezik. Igaz, a tanya megnevezés még azokra a régmúlt időkre utalhat, amikor Tiborczék megvették a korábbi téeszből levá­lasztott, Csabdi határában lévő te­rületet. Tanya helyett ugyanis az út menti kis erdőfolt takarásában egy hatalmas, több száz négyzetméte­res luxusvillát találtunk, amelyet gondosan nyírt gyep ölel körbe, mi­közben az épület falain megannyi biztonsági kamera figyel. A ház körül nyoma sem volt élet­nek, csöngetésünkre sokáig nem felelt senki. Végül aztán a villához tartozó egyik gazdasági épületből előbb egy megtermett kaukázusi juhászkutya került elő, majd egy idősebb úr, aki érdeklődésünk­re csak annyit mondott: „Valahol Budapesten” kell Tiborcz Istvánt keresnünk. Hasonlóan jártunk a közeli tükröspusztai Tiborcz-lo­­vardánál, a közelben dolgozók is csak a vállukat vonogatták, egy jó ideje nem látták az ifiurat. „Nem áll ő már itt meg ná­lunk” - mondta a faluban egy férfi Tiborczról, mire a mellette álló ba­rátja egyetértőn bólogatott. Mint mesélték, hajdanában még meg­szokott volt, hogy a községbe be­költöző újgazdagok - ide sorolták // // Tiborczékat is­­ leálltak beszél­getni a helyiekkel, így „Istvánka is bejárt” a faluba. Sőt a helyi legen­dárium szerint egyszer régen, még 2010 előtt az is előfordult, hogy maga Orbán Viktor is beállt fociz­ni a helyi meccsen, sőt utána leült bográcsozni a helyiekkel. Az utóbbi években azonban - mondták többen is - megváltozott az élet Csabdiban. Gyakorlatilag kettős társadalom épült ki: a főleg fővárosból érkező fontosságok - ügyvédek, cégvezetők - sorra fel­vásárolták a környékbeli földeket, uradalmaknak beillő kúriák, lovar­dák épültek. „A helyiek is csak hüle­­deznek, amikor belebotlanak egy­­egy újabb több százmilliós villába” - ecsetelte egy falubeli. Az újonnan jöttek azonban már inkább csak át­haladnak a községen, bezárkózva élnek a Tiborczékéhoz hasonlóan luxuskivitelű, biztonsági cégek ál­tal védett uradalmaikban. A községben csak nagyokat mo­solyogtak, amikor az Elios-ügyről tettünk fel kérdéseket. Ennél töb­bet azonban még név nélkül sem nagyon reagáltak a botrány hírére. Egyvalaki akadt csak, aki kifejtet­te véleményét, de még ő is csak áttételesen utalt a csalásokra: „Az uniós pályázati források jó részét ellopják, itt a faluban például az út felújítása során a buszfordulót spó­rolták ki, így a helyi járat csak nagy üggyel-bajjal tud be- és kiállni.” Ezzel együtt hozzátette azt is: „De legalább van fejlődés...” Csabdi és környéke fejlődése amúgy valóban figyelemre méltó. Nemrég például egymilliárdból épült új, kivilágított, Csabáin is Tiborcz falujának kerék­párútját nem az Elios lámpái világítják meg keresztülvezető kerékpárút Etyek és Tarján között. Utánajártunk: a LED-lámpákat ezúttal nem az Elios szállította, hanem egy másik kormánykedvenc cég. FOTÓ: TÓTH GERGŐ MAGÁNYOSAN A „Tiborcz­­tanya" valójá­ban lakatlan luxusvilla Kalocsán is volt lámpabunda TRÜKKÖZÉS Az Orbán Viktor vejéhez köthető Elios a szolnoki pályázatnál már megismert mód­szerrel nyerte el a Bács-Kiskun megyei Kalocsán is a közvilágí­tás felújítását. Harangozó Tamás szocialista parlamenti képviselő az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a város önkormányzatának címzett levele alapján jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy az utolsó pillanatban ott is megvál­toztatták a pályázati feltételeket, így a Tiborcz-féle cég drága ajánlata nyerhetett. Az MSZP képviselője szerint a birtokába került dokumentum an­nak gyanúját erősíti, hogy országo­san szervezett ügyről van szó, egy bűnszövetkezet menedzselte a köz­­világítási pályázatokat és az uniós források megszerzését. Kalocsán az energiafogyasztás-csökkentési projektekre és a közvilágítás kor­szerűsítésére kiírt pályázatot 2013. február 11-én lehetett benyújtani. A megelőző munkanapon, vagy­is pénteken az irányító hatóság (a pályázatokat kiíró kormányszerv) módosította a kiírást, lehetővé téve, hogy az eredetileg 50 ezer órás élet­tartamúként feltüntetett LED-es fényforrások esetében 100 ezer órás élettartammal számoljanak. Ennek azért van jelentősége, mert ha papíron hosszabb az élettartam, akkor magasabb vállalási árral szá­molva is kijön az elvárt megtérülés. Csakhogy mindhárom pályázó cég ajánlatát ugyanaz a cég készítette, amit egy számítási hiba igazol: az OLAF ellenőrei szúrták ki, hogy mindegyik vállalásban egyformán szerepel egy elírás. A kiíró bemon­dásra elfogadta és pluszpontokkal honorálta a hosszabb élettarta­mot, garanciát viszont nem kért rá, így a magasabb árral elérhető profit az Eliosnál landolt, a kockázatot viszont az önkormányzat magára vállalta. A pályázat lezárása előtt módo­sított feltételeket végül természe­tesen csak az Orbán-vő cége tudta teljesíteni, így nem csoda, hogy Ka­locsán végül csak egyetlen pályázat érkezett a lámpatenderre: az Eliosé mintegy 410 millió forint értékben. HARGITAI MIKLÓS Harangozó Tamás szerint az uniós ellenőrök ugyan­azt az elírást találták a pályáza­tokban EGYENLÁMPA ORSZÁGSZERTE Tiborcz faluja nem kért belőle Nem lehet abbahagyni Félkész dunakanyari luxushotelt fejezhet be Tiborcz cége - tudta meg a hvg.hu. Nemrég ugyanis a miniszterelnök vejének érdekeltsége, a Hotel Vigrd Kft. nyújtotta be a szálló környezetvédelmi hatástanulmányát. Az épületet egy ír vállalkozó kezdte felhúzni, ám a gazdasági válság miatt végül nem tudta visszafizetni a bankhitelt. Ezután a bedőlt projekt az MKB-hoz került, majd a közben Mészáros Lőrinchez kötődő bank a he­tilap szerint gyaníthatóan sokkal olcsóbban adta el az épületet a később Tiborcz érdekeltségébe került Hotel Vigrd Kft.-nek. NÉPSZAVA 2018. február 17., szombat3 Tiborcz-ügyi sorvezető A miniszterelnök vejéhez köthe­tő szervezett csalássorozat ko­moly fejtörést okoz a Fidesz és a kormány vezetőinek, ezért a ha­sonló helyzetekben megszokott módon központi válaszmondato­kat gyártottak, hogy kisegítsék a nyilvános szereplésekre készülő képviselőket és pártvezetőket. A Magyar Nemzet információi szerint a kommunikációs csapat „gyöngyszemeit" Gulyás Gergely frakcióvezető küldte szét kötele­ző felhasználásra, hangsúlyozva, hogy különösen az egyéni körze­tekben induló jelöltek számítsa­nak az Elios-üggyel kapcsolatos kérdésekre. A szétküldött három kötelező mondat: 1. Az Elios-jelentés egy kam­pányjelentés, Brüsszel beavatko­zása a magyar választási kam­pányba. 2. Ezt az ügyet egyszer már megvizsgálták, most csak megis­métlik a vádaskodást. 3. Orbán Viktort próbálják tá­madni az üggyel, de az OLAF által vizsgált időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt a tulajdonos. A Magyar Nemzet ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy a való­ságban „Tiborcz Istvánnak a cég 2009-es alapítása óta folyama­tosan volt valamilyen formában köze az Elioshoz az Unió által vizsgált időszakban". NÉPSZAVA Kosa körül sem nyomoz az ügyészség KORRUPCIÓ Nem hajlandó nyo­mozni az ügyészség Kósa Lajos tárca nélküli miniszter felesége gyanúsan alacsony áron vett cége körül. A Polt Péter vezette Közpon­ti Nyomozó Főügyészség (KNYF) elutasította Hadházy Ákos (LMP) az ügyben hivatali vesztegetés gya­nújával tett feljelentését. Mint arról beszámoltunk, Kosa felesége tavaly májusban mindös­­­sze 6 millió forintért vette meg a Tócó-Pece Kft.-t, miközben a cég eszközállománya korábban 140 millió forintra rúgott. Kosa ezt az­zal magyarázta lapunknak, hogy a cég az eladás előtt hirtelen eladóso­dott, ám erről azóta sem mutatott be semmiféle bizonyítékot. Ami korrupciógyanússá tette az eljá­rást az az, hogy a céget Kosa régi fegyvertársa, az iskolaszövetkeze­ti szektor egyik fő lobbistája, Fiák István ügyvéd adta el Kosa fele­ségének, úgy, hogy mind az ügylet előtt, mind utána a miniszter több­­ diák és üzleti köre számára fon­tos törvényt kezdeményezett, így a Tócó-Pece tulajdonosváltása után nem sokkal nyújtotta be a diákszö­vetkezetek mintájára induló nyug­díjas szövetkezetekről szóló tervet. Az ügyészség nyomozást eluta­sító levele szerint azonban mindez önmagában még nem bűncselek­mény, így „nyomozás elrendelésére sincs törvényes alap”. Más szóval a Polt vezette ügyészség lényegében azt várná el a felj­elentő Hadházytól, hogy saját szakállára nyomozzon az ügyben, szerezzen büntetőjogilag értékelhető bizonyítékot és a köz­pénzen fizetett ügyészség csak ez után lenne hajlandó érdemben fog­lalkozni az üggyel. A Polt-féle szervezet eddigi mű­ködését nézve az is kérdés, hogy mit tekint az ügyészség ilyen bizonyí­téknak? Korábban a trafikcsalás­nál Hadházy Ákos hangfelvételt is készített arról, ahogy a szekszárdi fideszesek a híveiknek osztogatták a trafikokat, ám az ügyészség akko­ri - sokadik - nyomozást elutasító levele szerint önmagában a hang­­felvételből és a trafikpályázat kime­neteléből sem következett, hogy a városatyák ténylegesen visszaéltek volna a befolyásukkal. Az ügyészség levele ezúttal is le­szögezi: döntésükkel szemben pa­nasznak nincs helye. BATKA ZOLTÁN Polt Péter ügyészsége nem fogad el a kormánytagokra terhelő bizonyíté­kokat

Next