Népszava, 2018. június (145. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-27 / 147. szám
BELFÖLD kettőnél biztosan lesz olyan jelölt, aki nagy ellenzéki támogatással indul. A XV. kerületben azonban továbbra is bizonytalan a helyzet. ZOLTAI ÁKOS Budapesten három kerületben lesz időközi önkormányzati választás a közeljövőben. Az V. kerületben, ahol képviselőt választanak július 8-án, Nagy Béla nyugdíjas pedagógus mögé állt az ellenzék. A VIII. kerületben Kocsis Máté fideszes polgármester utódját választják meg szintén július 8-án: a fideszes jelölttel, Sára Botond alpolgármesterrel szemben indul itt függetlenként Győri Péter, aki mögé felsorakoztak az ellenzéki pártok. A XV. kerületi polgármester-választásnak még nincs hivatalos időpontja, de vélhetően szeptember közepén tartják majd. Az V. és a VIII. kerületben már összehoztunk egy átfogó ellenzéki megállapodást, és a XV. kerületben is közel járunk hozzá - nyilatkozta lapunknak még május végén Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a közelgő időközi választásokra reagálva. Egy hónappal később még nincs teljes megoldás a Rákospalotát, Pestújhelyt és Újpalotát magában foglaló körzetben, de az már biztos: a szocialisták, a Liberálisok és a DK is Németh Angélát támogatja. Az alpolgármestert, a kerületet eddig vezető DK-s Hajdú László ajánlotta a pártok figyelmébe, sőt a parlamentbe bejutó politikus azt mondta, tárgyalnak a Jobbikkal és az LMP-vel is. (A Fidesz jelöltje itt László Tamás korábbi polgármester.) A Jobbik májusban már bejelentette, hogy az V. kerületi önkormányzati, illetve a VIII. kerületi polgármester-választáson nem indít saját jelöltet pénzhiány miatt, a XV. kerületet akkor nem említették. Most lapunk kérdésére a párt sajtóosztálya szűkszavúan annyit válaszolt: az országos elnökség még nem döntött, lesz-e jelöltjük az XV. kerületi időközin. Az LMP fontosnak tartja az időközi választásokat, amelyeken ellensúlyt tudunk képezni a Fidesszel szemben, a kiválasztási folyamat két budapesti kerületben, az ötödikben és a nyolcadikban, valamint Veszprémben gördülékenyen ment, bizalomteljes légkörben, és jó helyi jelölteket sikerült találni - szögezte le érdeklődésünkre Kanász-Nagy Máté. Az LMP országos titkára hozzátette viszont, hogy a XV. kerületi LMP szervezet még nem döntött arról, támogatnák-e Németh Angélát. Ennek részint az az oka: semmilyen visszajelzést nem kaptunk Németh alpolgármester asszonytól arra a június 4-én neki is elküldött nyílt levélre, amelyben egy programalapú egyeztetésre hívtuk. Elég nehéz a támogatásról egyeztetni, ha az induló fél válaszra se méltatja azt a szervezetet, amellyel együttműködést szeretne - hangsúlyozta Kanász-Nagy. Az ellenzéki politikus bízik benne, hogy a többi párt a választási eredményeket - beleértve a sajátjukat is - helyén kezeli, és nemcsak matematikai pótlékként tekint az LMP- re és szavazóira. - Hanem olyan pártnak tekintik, amely szakítani szeretne azzal a politikai kultúra- VISSZADOBTA A LABDÁT ! NÉMETH ANGÉLA XV. kerületi polgármesterjelölt szerint az LMP csak az időt húzza AKADOZÓ KOMMUNIKÁCIÓ 1 KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP országos titkára szerint nehéz úgy megegyezni, ha válaszra sem méltatják őket Az elveszett hitel FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A friss cégadatok ismeretében újra megkerestük Kósa Lajost, és kértük, adjon magyarázatot. Ezt nem tette meg, csak a már sokszor elhangozottakat ismételte meg: „Nem közszereplő magánemberek magánügyleteivel kapcsolatban eddig sem tudtam, és ezután sem fogok tudni felvilágosítást adni.” A nem létező óriáshitelre elvileg még magyarázat lehetne az: az üzleti év közben adott valaki kölcsön a cégnek, amit aztán a tulajdonosok még 2017-ben vissza is fizettek. Ez azonban már a volt miniszter ELSZÁMOLTA MAGÁT Nem látni az óriási kölcsönt első magyarázatánál is valószínűt ?lenebb. Egyfelől a Kosa család az ismert, legális keresetéből nem lehet megmagyarázni, hogy miből tudtak volna egy legalább 100 milliós hitelt néhány hónap alatt visszafizetni. Ráadásul mint arról már korábban írtunk, a 6 millió forintért vett cég Kósáék kezében valóságos aranytojást tojó tyúkká változott: a korábban nullás árbevételű, éveken át veszteséges vállalkozás hirtelen termőre fordult, egy év alatt 91,5 milliós profitot ért el, annak viszont egyáltalán nincs nyoma, hogy ezt az összeget hiteltörlesztésre fordították volna. A legújabb cégbírósági adatokból az is kiderül, hogy finoman szólva jól jövedelmező vállalkozás Kósáéké: a papíron „tanácsadó” cég 2017-ben ugyanis 164 milliós árbevételre tett szert. Vagyis a bevétel több mint fele jelentkezett tiszta nyereségként, ami az üzleti világban általában csak vágyálom. A hatóságok sem segítik elő az ügyben a tisztánlátást: a Fővárosi Főügyészség még tavasszal elutasította Hadházy hivatali vesztegetés gyanújával beadott feljelentését. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága sem találta úgy, hogy a mélyen áron aluli cégvásárlásnál költségvetési csalás történt volna, igaz, az elutasító határozatból legalább kiderült, hogy a cég 20 millió forintnyi magyar és 40 milliónyi külföldi ingatlanvagyonnal rendelkezik. Ugyanakkor minden mégsem mehetett teljesen simán a cég körül: azt korábban az RTL Klub tudta meg, hogy a NAV szerint a Tecó-Pece eladása kapcsán felmerült a számvitel rendje megsértésének gyanúja, így még márciusban feljelentést tettek a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága felé. BATKA ZOLTÁN Hivatalosan is palota- és kastélytulajdonos lett Tiborcz István, a kormányfő veje A Direkt36 oknyomozó portál írta meg, hogy Orbán Viktor kormányfő veje, Tiborcz István lett a többségi tulajdonosa a néhány év alatt milliárdos ingatlanvagyont felhalmozott BDPST Zrt.-ben. A társaságé többek között a Turai-kastély és a pesti Vigadó melletti palota is. A rekordgyorsasággal gyarapodó ingatlanos cég tulajdonosi köre sokáig rejtélyes volt, ám kezdettől több jel utalt Tiborcz István érintettségére. Tavaly ősszel Tiborcz a kormányportál Origónak adott interjúban „beismerte", hogy részesedése van a vállalkozásban, ám ekkor még az egyik fő tulajdonos a kormányfő vejének mindenes jobbkezeként ismert Hamar Endre volt. Időközben azonban a miniszterelnöki vő felvásárolta Hamar részesedését. NÉPSZAVA 2018. június 27., szerda3 KAMPÁNY A VIII. kerületi független polgármesterjelölt, Győri Péter mögé hamar beállt a demokratikus ellenzék Kis józsefvárosi győzelmek Két ügyben is Győri Péter VIII. kerületi polgármesterjelöltnek adott igazat a Fővárosi Választási Bizottság. Ezzel a testület felülbírálta a Helyi Választási Bizottságot (HVB), amely a múlt héten elmarasztalta Győrit, mert a kampányban független jelöltként feltüntette támogató szervezetei logóját is. Győri álláspontja szerint nem egyik vagy másik szervezet jelöltje, ezért a választási törvény előírásai szerint független jelöltnek számít, a választók is mint független polgármesterjelöltre adhatják majd rá a szavazatukat. Ugyanakkor a felsorolt szervezetek, pártok egyöntetűen támogatják, s ezért - szerinte - jogszerű és tisztességes erről a választókat megfelelően tájékoztatni. Egy másik fellebbezésben is a civil jelölt mellé állt a fellebbviteli fórum. A HVB korábban úgy döntött, nem jogsértő Győri plakátjainak lefújása és megrongálása, mivel azok nem váltak teljesen felismerhetetlenné - ezt is felülbírálta a Fővárosi Választási Bizottság. val, amely a XV. kerületben tapasztalható volt az elmúlt 28 évben - tette hozzá az LMP titkára. Németh Angéla érdeklődésünkre elismerte, hogy megkapta a nyílt levelet, de ezt „finoman szólva is időhúzásnak” gondolja. A kerületnek elfogadott költségvetése van 2018-ra, ráadásul van egy tíz évre szóló programunk, amelyet 2015- ben fogadtak el. Innentől kezdve nagy meglepetésre tőlem nem számíthat senki, sem polgármesterjelöltként, sem győzelmem esetén polgármesterként - hangsúlyozta Németh. Az alpolgármester ezt az LMP kerületi képviselőinek is elmondta már, hozzátéve, hogy a vita és a beszélgetés elől sem ugrik el, de a párt által javasolt meghallgatásnak nem látja értelmét. Félredobott törzskartonok FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Tavaly októberben jelent meg az a jogszabály, amely adatgyűjtésre kötelezte a háziorvosokat. Akkor a kormány azzal érvelt: hatékonyabban költené el az ágazat keretét, ám ehhez ismerni kellene, hogy hol, milyen megbetegedések kezelésére van szükség. A háziorvosoknak három év alatt kellene az elektronikus törzskartont kitölteniük valamennyi betegükről. Olyan kérdésekre kell választ adni, mint például: a családban milyen krónikus betegségek fordultak elő, volt-e valakinek daganata, diagnosztizáltak-e magas vérnyomást? A karton rákérdez az apa, anya, testvér, gyermek, unokatestvér betegségeire is, a szociális helyzetre és életmódbeli szokásokra. Az orvosok kezdettől fogva tiltakoztak a jogszabály ellen. Volt, aki kiszámolta: képtelenség a rendelési időben ezt a munkát elvégezni. Mások szerint ha kitöltik a kérdéssort, szembemennek a hippokratészi esküvel. Legutóbb május végén Éger István, az orvosi kamara elnöke nevezte átgondolatlannak a háziorvosi törzskarton júliusi bevezetését. DANÓ ANNA