Népszava, 2018. június (145. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-27 / 147. szám
NÉPSZAVA 2018. június 27, szerda Közös lista? Felejtsük el! « IDEA Hetente az Echo Tv egyik vitaműsorában (Angard) egy liberális elemzővel próbáljuk nemcsak felvenni az elemzői és (nyelv)politikai küzdelmet a másik oldalon ülőkkel, hanem egyúttal eleget tenni annak a minimális intellektuális kötelezettségnek is, hogy megismerjük a politikai ellenfél logikáját. Nem állítom, hogy ilyenkor nem sérül a politikai elemzői integritás, de a politikai elemzés a NER-ben eleve olyan szintű értékmentességet és fegyelmezettséget kívánna meg, amilyen egy vitaműsorban, ahol az egyik szemben ülő a Magyar Idők főszerkesztője, szinte kivitelezhetetlen. Számos esetben így nem is törekszünk erre, ha pedig mégis, úgy egyegy „pozitivista” megjegyzésünk után azonnal felhorkan a közösségi médiában a Közéleti Antiorbánista Értelmiség: „Már te is?!” De ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mit gondol mások politikai-erkölcsi integritásáról az évek óta egyetlen célnak élő, önéletrajza számos elemén lazán túllépő morális jakobinus értelmiségi, inkább érdemes átgondolni, milyen (politikai) céllal ül be az ember a stúdióba. A műsor legkellemetlenebb percei nem azok, amikor egy-egy Németh Szilárdtól vett mondatra kell reflektálni értelmesen (az csupán kihívás), hanem amikor az ellenzéki (értelmiségi) ötletbörze újabb, már megszületése pillanatában lejárt szavatosságú, leginkább a politikai tehetetlenséget és meggondolatlanságot tükröző megoldás javaslatára kell úgy reagálni, hogy abból ne a politikai (diszkurzív) mező túloldalán ülők jöjjenek ki győztesen. Ilyen volt legutóbb az EP-választás bojkottja (Ungváry Krisztián vetette fel) és a közös, de Jobbik nélküli ellenzéki EP-lista kérdése. Jelen írásomban csupán az utóbbival foglalkozom, tekintve, hogy előbbihez nem tartózkodtam még eleget a tűző napon. Az utóbbi ötletet az MSZP új választmányi elnökétől, Kunhalmi Ágnestől hallottam először egy konferencián: úgy vetette fel mindezt, hogy semmilyen stratégiai megfontolást nem rendelt mellé. Ha létezik arányos választás, akkor az EP-választás az, és bár számos specialitása miatt csak óvatosan jelenthető ki. Azt illetően messze nincsen konszenzus - leszámítva az orbáni „nemzetállamok Európájának” elutasítását, hogy milyen Európában éljünk hogy a pártok valós erejét reprezentálná, a verseny lehetősége ettől függetlenül adott, és a kisebb pártok nem járnak rosszul a 21 mandátum arányos elosztásakor. Jóllehet az MSZP ma minden lehetséges megméretéstől tart, egyelőre kevés esélye van arra, hogy belátható időn belül elveszítené a harmadik „legnagyobb” párt státuszát. Ugyanakkor érezhető a bizonytalanság a tekintetben, hogy vajon meddig fenntartható annak látszata, hogy az MSZP referenciapont a baloldali-liberális ellenzéki térben. Négy éve éppen annyi mandátumot szereztek a szocialisták az EP-választáson, mint a DK (21-ből négyet, ami megint nem a közös lista melletti érv), s nyilván valamelyest eltakarná a párt aktuális krízisét, ha létrejönne egy közös ellenzéki lista. A választópolgár számára nem tisztázott és nem is érthető, hogy a minden, nyilvánosan ismertetett stratégiai megalapozottság nélküli ötlet hogyan kivitelezhető, azaz miként egyezkedik Tóth Bertalantól Szél Bernadetten át Fekete-Győr Andrásig az ellenzék a lista helyeiről. Ez pedig elégséges érv is amellett, hogy egy arányos választás (amelyen például magyarországi listákra nem szavazhatnak a határon túli magyarok) alkalmával hagyjuk, hogy a pártok az elemi logika alapján járjanak el, azaz ne csak versenyezzenek a Fidesszel, hanem különböző Európa(így részben Magyarország)-víziók bontakozzanak ki. Merthogy azt illetően messze nincsen konszenzus - leszámítva az orbáni „nemzetállamok Európájának” elutasítását -, hogy milyen Európában éljünk. A magyar liberalizált baloldal Európa-képe eleve számos tekintetben egy képzelt Európa, a DK-s Európai Egyesült Államoktól kezdve az Újhelyi István-i uniópártiságon át a technokrata, a meritokratikus elit Európáját hirdető Momentumig terjed a paletta. Ugyanakkor az LMP éppen ezekkel az uniós (eszmei) automatizmusokkal szemben foglal állást: erőteljesen elkötelezett a föderális, nemzeti szuverenitást negligáló Európa-modellel szemben. Ne legyen illúziónk, egy közös - Jobbik nélküli - ellenzéki lista ötlete nemcsak a fentiek figyelmen kívül hagyásáról szól, hanem a konstruktivitás látszatáról, annak felmutatásáról és hirdetéséről, hogy „az én pártom a legelkötelezettebb az együttműködésre”. A szavazók - számos esetben indokoltan és helyesen igénylik a legszorosabb együttműködést, és ez minden olyan választás esetén szükséges is, amelynek „Orbán-rezsim-megmozgató” jellege van. Ha az arányos EP-választás alkalmával az ellenzék külön-külön jól szerepel, az uniós színtéren erősíthetik azokat a frakciókat, amelyek szemben állnak az orbáni politikával. Arra viszont, hogy egyetlen lista esetén - illetve a Jobbiké mellett - az ellenzék jobban szerepelne, semmilyen garancia nincsen, nem beszélve a „kicsiket” segítő arányosítási szisztéma előnyeiről. A közös EP-lista olyan gondolat, melyhez hasonlókhoz évek óta hozzászokhattunk: cél van, de az oda vezető út nem létezik. S amíg ez így marad, addig könnyű lesz az Echo Tv-ben G. Fodor Gábornak és Gajdicsnak lenni. _A__________ BÖCSKEI BALÁZS politikai elemző, az IDEA Intézet vezetője FOTÓ: NÉPSZAVA A túlélés záloga Hazánk kormánypárti médiumai csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a brüsszeli migrációs minicsúcson az újdonsült olasz miniszterelnök is a menedékkérők arányos szétosztása mellett foglalt állást az EU országai közt. Holott nincs ebben semmi ellentmondás. Az egyébként populistának nevezhető római kabinet a rá nehezedő óriási nyomás alatt az egész kontinenst sújtó migrációs válság mielőbbi megoldására törekszik, míg az Orbán-kormány éppenséggel a bevándorlás miatti európai káosz és tanácstalanság elhúzódásában érdekelt. A szóban forgó brüsszeli találkozóról, melyen a visegrádi négyek nem vettek részt, úgyszólván dolgukvégezetlenül távoztak a részt vevő állam- és kormányfők, reményt ébresztve a budapesti vezetésben. Orbán Viktort egyetlen dolog motiválja, amikor rendre megtorpedózza a válság megoldására tett összeurópai kísérleteket. Minusz Orbán stratégiájának lényege: permanenssé tenni a menekültválságot terelnökünk időben felismerte, hogy önnön politikai túlélésének zálogát jelentik a balkáni útvonal lezárása óta főként a Földközi-tengeren át tömegével érkező szerencsétlenek. Vissza kell mennünk az időben nyolc évet, ha meg akarjuk érteni a magyar kormányfő észjárását. Orbán autoriter vezetési stílusából adódik, hogy a fontos posztokra csaknem valamennyi szakterületen hozzá feltétlenül lojális, ám szakmai szempontból többnyire alkalmatlan személyeket helyezett. Ezen mamelukok hamar megmutatkozó dilettantizmusának komoly szerepe volt abban, hogy mélyrepülésbe kezdett a hazai gazdaság, a tönk szélére jutottak a társadalmi ellátórendszerek, járványszerűen terjedt szét a nyomor, a társadalmi mobilitás pedig gyakorlatilag megszűnt idehaza. A magyar társadalom közvetlenül a migrációs válság kirobbanása előtt már felismerte Orbán adminisztrációjának inkompetenciáját; a sorozatban bekövetkező három kormánypárti vereség (Újpest, Veszprém, Tapolca) az időközi választásokon megfosztotta a Fideszt alkotmányozó többségétől, s előrevetítette „a nemzet miniszterelnökének” bukását. A bevándorlási hullám röviddel később azonban új helyzetet teremtett. Az Orbán Viktor által kijátszott „migránskártya” jolly jokernek bizonyult; a kormányfő a félelem- és gyűlöletkeltés révén újból megerősítette belpolitikai pozícióit és legitimitását, s minden eddiginél magabiztosabbnak mutatkozik. Ha belföldön gyakorlatilag nem is maradt Orbánnak komolyan vehető ellenfele, a nemzetközi porondon annál inkább. Immáron nem csupán az EP liberális, illetve szociáldemokrata frakciójából kap esetenként heves bírálatokat, hanem az Európai Néppártból is kifelé áll szekerének a rúdja. Stratégiájának lényege: permanenssé tenni a menekültválságot, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon szignifikánsan megerősödjenek a populisták, akiknek nem áll majd érdekükben a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítása a jogállamot lebontó Orbán-kormány ellen. Az „Orbán-Salvini-tengely” eltűrése a brüsszeli minicsúcson azonban arról tanúskodik, hogy már potenciális szövetségesei is felismerték: hazánk miniszterelnöke a megoldás keresése helyett a zavarosban halászik. BECKTAMAS publicista Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. VELEMENY SZERINTEM Zsebpénz Vajszló, egy Baranya megyei 1800 fős kisfalu 2,4 milliárd forintot kapott Orbán Viktortól. Volt ő ott a választások előtt is, kampányolt, hogy neki szavazzanak bizalmat, és a győzelem után visszament megköszönni szavazataikat, egyúttal pénzt is tett az asztalukra. Régi magyar mondóka jutott eszembe a hír hallatán: „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.” Vajszló ezek szerint egyszerre lépett, kapott is rétest. Nekem nem az a bajom ezzel, hogy kaptak, hanem az, hogy miért. Ha egy 18 ezres kisváros is Orbánra szavazott, akkor nekik 24 milliárd jár, egy 180 ezres városnak meg 240 milliárd?Hogy bírná el ezt a költségvetés?Az EU-s pénzek segíthetnének, de akkor mi marad Orbán csókosainak? A másik probléma az, hogy Orbán mint az ország miniszterelnöke arra nem kapott felhatalmazást, hogy az adófizetők pénzét sajátjaként kezelje, mint a zsebpénzét. Vadászat MOLNÁR ISTVÁN Semjén miniszterelnök-helyettes minden, a vadászatai utáni érdeklődésre konokul azt hajtogatja, hogy senkinek semmi köze, magánemberként hol és mikor, mire vadászik. Pedig nem afelől érdeklődnek az újságírók, hogy miért Svédországban, miért nem Oroszországban, miért rénszarvasra, miért nem mókusra vadászott, hanem csak arra kíváncsiak, hogy miből? Semjén szándékosan elfelejti, hogy ő történetesen közszereplő, mivel miniszterelnök-helyettes. Márpedig egy közszereplőnek egy ilyen esetben magyarázatot kell adnia. Vagy saját zsebből fizette, ekkor vagyonnyilatkozatában tisztán kellene látni, hogy a vadászatai neki mennyibe kerültek - márpedig a teljes keresete sem lett volna elég ezekre. A másik esetben kutya kötelessége megnevezni a finanszírozót, hogy látható legyen, ő nem került-e közel valamelyik állami zsírosbödönhöz. Ha igen, a kör bezárult, és nyilvánvaló a korrupció. BAITZ GÁBOR Ruházat Miniszterelnökünkről elképesztő fotók jelentek meg, melyeket nem lehet másként minősíteni: röhejesek! Nem beszélve gesztusairól, a zsebben tartott kezéről. A nemzetközi politikában vannak elvárások, szokások, melyeket tiszteletben kellene tartani, elvégre a kormányfő nem celeb, hogy röhejes ruhákban szerepeljen, melyek saját magát, környezetét és egyben az országot is lejáratják. Ennyire semmibe venni alapvető dolgokat, ez nagyon szánalmas, másrészt épp elég közpénzt kapnak a kormánytagok és a képviselők is, hogy ruházatukat megfelelő módon rendben tartsák. Vezérünknek nyilván nem az angol minőségi használtruha-kereskedésben kell beszereznie a ruháit, megvan arra a keret szép számjegyekkel, mégis ilyen elszabott öltözékekben jelenik meg. Jót röhög rajta és rajtunk is mindenki. MAKOVICS JÁNOS Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelanepszava.hu