Népszava, 2019. január (146. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-26 / 22. szám
ÜLÉSEZIK AZ 0KORAPATI EGYLET Lubickolnak a színészek, így Hajdú Steve Petőfi Sándor sorai ma is érvényesek. Nem véletlenül, hiszen saját tapasztalatából indult ki: „Miénk a hatalom / Az emberszív felett: / Idézni egyaránt / Mosolyt vagy könnyeket”. 1844-ben vetette papírra e sorokat, amikor maga is a világot jelentő deszkákon igyekezett maradandót alkotni. A Színészdal című vers igazságát az élet igazolja napjainkban is, amikor színészeket nemcsak a színpadon láthatunk, hanem filmeken, tévében meg különböző talkshow-kban is. A kérdés csak az, hogy a költő szellemében működnek-e mindig. „Mi szép, mi szép, mi szép / A mi feladatunk! / Legyünk büszkék reá, /Hogy színészek vagyunk” - így Petőfi. Mostanában azonban gyakran hideglelős érzéseink lehetnek, ha színészek lépnek fel tévéműsorokban. Tudják, amikor az ember szinte el sem hiszi, amit lát, s egyre kínosabban feszeng a produkciók közben. Ilyen az, amikor viccesnek szánt jelenetekkel és keretjátékokkal igyekeznek fenntartani a figyelmet, mint például a Duna Tv szilveszteri műsorában. Vagy említhetnénk az RTL Klub Szenzációs négyes című, vetélkedőnek álcázott borzalmát, ami közben az egyik zsűritag, Alföldi Róbert is többször kénytelen volt megjegyezni, hogy az épp látott szám már minden képzeletet alulmúlt. Vagyis gyakran kiderül, hogy nevettetni vagy szórakoztatni nem is olyan könnyű. Vannak persze követendő példák is, kár, hogy többségük a régmúltból. Az archív felvételekből minőségi műsort közvetítő M3-as csatornán például nemrég az 1987 szilveszteri programot ismételték. És egy pillanatig nem volt kínos, amit láttunk, sőt nagyon élveztük minden percét. Nem véletlenül. A magyar színészek színe-java gyűlt össze annak idején a Fészek Klubban egy tehetségkutatónak álcázott Színházibulira (ez volt az adás címe). Vitray Tamás vezette a műsort a tőle megszokott profi módon, de néhányszor dalra is fakadt. Szilágyi Jánossal előadták a Hegedűs a háztetőn egyik „slágerét” - Szeretsz engem? -, persze sok humorral, hiszen két konkurens riporterről volt szó. A végén, amikor összeölelkezve eltávoztak, láthattuk, hogy kis cetliket Hatalmasok hatalma SEBES GYÖRGY is tűztek egymás hátára, rajta, hogy a másik „hülye”. És a show tele volt hasonló ötletekkel. Schütz Ila és Sztankay István - amúgy is feledhetetlen páros - Dollyval és Novai Gáborral adott elő egy számot, mintha egymás tükörképei lennének. Jó volt látni azóta elhunyt művészeket erejük teljében. Kálmán György - tőle szokatlan módon - még dalra is fakadt. Psota Irén az Omega együttessel adta elő a Régi csibészeket, Bessenyei Ferenc Cserháti Zsuzsával, Darvas Iván pedig Pápai Erikával lépett fel. Felejthetetlen Törőcsik Mari, aki ezúttal Presser Gáborral énekelte a Trombitás Frédit. Frenetikus volt Mikó István, aki Pitti Katalinnal együtt komédiázott. Volt még Cini Labor - a Z’zi Labor mintájára -, csak ebben Zalatnay háta mögött hat nagyszerű színész - köztük Székhelyi József és Szilágyi Tibor - tercelt és csujogatott. Alig több mint egyórás műsort láthattunk, amiben nem volt üresjárat. Kitűnő művészek vállaltak apró szerepeket (is), és megmutatták benne, hogy milyen nagyok. Hat operaénekes például az egykor nálunk is népszerű King’s Singers magyar változatával szórakoztatott, hat remek színésznő pedig Karády Katalint utánozta (és parodizálta egyben). Csúcs volt, amikor Katona Klári és Hernádi Judit a Ripacsok című Sándor Pál-film betétdalát - Egyedül nem megy - énekelte és játszotta el úgy, hogy azt még az eredeti Kern-Garas kettős is irigyelhette. És végül az egykori színészzenekar - benne a filigrán Gesztesi Károllyal, s az azóta már csak az emlékekben élő Bubik Istvánnal és Sipos Andrással - Petőfi megzenésített Színészdalát adta elő. Méltó lezárásaként egy pompás estének. Ma már ilyen nincs. És valóban, hiányoznak a megismételhetetlen színésznagyságok, de az olyan programok is, amelyekben úgy brillíroz (ná)nak, hogy közben a nézőnek nem kell kínosan feszengenie. Ugyanakkor egy mai népszerű - és kissé celebként is működő - színész példája azt jelzi, hogy azért van remény. Hajdú Steve-ről van szó, akit (túl) gyakran láthatunk a tévében. Ott volt a Heti Hetesben, napjainkban az ATV vasárnap esti, Bochkor Gábor nevével fémjelzett beszélgető (?) műsorában vesz részt. A Szenzációs négyesben is benne volt természetesen, s ott is igyekezett poénkodni, civilként viselkedni. Mindez már sok (belőle és tőle). Ám egyszer csak némiképp váratlanul - kiderült, hogy még nem felejtett el játszani, sőt jó színész. Egyik szereplője ugyanis az RTL Klub idén indult sorozatának, a Drága örökösöknek. Egy falusi tűzoltót - azaz katasztrófavédőt - alakít remekül. Tulajdonképpen nem csinál semmi különöset, ám abban tökéletes. A legnagyobb dicséret, hogy egy pillanatig nem jut eszünkbe, hogy Hajdú Steve-et - a nagy dumás, mindenről véleményt formáló celebet - látjuk. Nem, a helyi (Ökörapáti) egylet egyik tagja, egy botcsinálta hősszerelmes és fontoskodó figura lép elénk esténként. Vagyis a színész - minden maszk vagy külső eszköz nélkül - úgy tud átlényegülni, ahogy azt a szerep megkívánja. Sinkovits, Kállai, Bessenyei, Darvas, Psota és a többi egykori nagy valóban úgy játszott, ahogy Petőfi írta: övék volt a hatalom. Hajdú Steve - és még néhány pályatársa azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy új korszak egészen új körülményei között is lesznek (vannak) utódaik. ETETŐ # # Ötven évvel ezelőtt Marvin Gaye letarolta Amerikát: 1969 egész januárjában - meg már 1968 decemberének második felében is - az ő I Heard It Through the Grapevine című dala vezette a Billboard magazin slágerlistáját. Azért kell hangsúlyozni, hogy az ő Grapevine-ja, mert Norman Whitfield és Barrett Strong 1966-ban írt számát három változatban is felvették: először Smokey Robinsonnal és a Miraclesszel, majd Gladys Knighttal és a Pipsszel; ez utóbbi variáció 1967 szeptemberében jelent meg, és két hónappal később a második helyig jutott a Billboard-lajstromban. Ám a harmadik verzió volt az igazi dobás. Azt szintén hatvanhétben rögzítették, majd hatvannyolc augusztusában az A oldal negyedik darabjaként jelenítették meg Gaye albumán, és októberben kislemezen is közreadták. Meglett az eredménye. Hatvankilenc februárjának végén Nagy-Britanniában is ez a verzió állt az élen, s addigra az Egyesült Államokban már milliós tételben kelt el a kislemez. Gaye 1961-ben szerződött a fekete zenészek-előadók legendás kiadójához, a Motown Recordshoz, s bár addig is akadtak fényes sikerei, az I Heard It Through the Grapevine héthetes elsőségével és hétmillió példányos eladásával cégrekordot állított fel. Pedig az agytumor következtében huszonnégy éves korában elhunyt fekete énekesnővel, Tammi Terrell-lel közösen előadott Ain’t No Mountain High Enough ugyancsak listavezető volt a tengeren- Motown-rekord Olyan hatása volt, hogy nagyságok sora dolgozta fel a márkaművet túlon, és Amerika imádta például a Hitch Hike-ot, a Pride and Joyt vagy a You’re a Wonderful One-t. Nem beszélve későbbi listavezető dalairól, a Let’s Go Get It On és a Got to Give It Up című nótáról (1973-ból, illetve 1977-ből). Az utóbb a Motown-alapító Berry Gordy lányával egybekelő Gaye számának olyan hatása volt, hogy nagyságok sora dolgozta fel a márkaművet. Adaptálta a dalt Ella Fitzgerald, Martha Reeves és a Vandellas, Ike és Tina Turner, a Temptations, Joe Cocker, az Average White Band, továbbá a Creedence Clearwater Revival, amely 11 perces variánssal kötötte le (hosszasan) a hallgatók figyelmét ragyogó albumán, az 1970-ben kiadott Cosmo’s Factoryn. A maratoni változat olyan örökbecsű John Fogerty-szerzemények között kapott helyet a B oldalon, mint az Up Around the Bend, a Who’ll Stop the Rain, a Long As I Can See the Light. (A nagylemez címe arra utal, hogy Doug Clifford, a CCR Cosmónak becézett dobosa ironikusan gyárnak hívta a valóban üzemi területen lévő próbahelyet, mert szerinte oly rettenetesen sokszor gyűltek egybe gyakorolni, mintha blokkolni kellett volna a művekben.) Átformálta még a nótát King Curtis, a tenorszaxofon királya, akit 1971 nyarán, mikor még csak harminchét volt, halálra késett egy drogdíler. Marvin Gaye sem élt sokkal tovább: egy nappal az előtt érte utol a végzete, hogy betöltötte volna a negyvenötödiket. Ez 1984. április elsején történt; akkor már Gaye súlyos depresszióval küzdött, és túl volt több sikertelen öngyilkossági kísérleten. A letargiát nem az okozta, hogy csillaga leáldozni látszott, hiszen 1983-ban az amerikai profi kosárlabda-bajnokság All Star-gáláján ő énekelte a himnuszt, és a Motown fennállásának negyedszázados jubileumán a zongora mellől hosszasan beszélt a fekete zene (ma már tudjuk: múlhatatlan) évtizedeiről, mielőtt eljátszotta volna legismertebb számainak egyikét, az 1971-ben az Egyesült Államokban másodikként jegyzett What’s Going Ont. Inkább abba roppant bele, hogy mind rosszabbá vált a viszonya lelkész édesapjával, aki nem tudta elviselni, hogy a fia rendszeresen kokainozik. Marvin a szörnyű napon addig hergelte a papát, pisztolyt nyomva szülője kezébe - „tessék, végezz velem!” -, amíg az tényleg lelőtte őt. Testvére, Frankie így idézte fel utolsó szavait: „Megkaptam, amit akartam. Én nem tudtam megtenni, de kierőltettem, hogy ő megtegye.” Mivel bebizonyosodott, hogy az elhunyt kiprovokált gyilkosság áldozata lett, a bíróság öt év felfüggesztett börtönre ítélte az apát. Az idősebb Gaye aztán - ha nem is büntetés-végrehajtási gyógyintézetben töltötte le élete további részét. Rádiót, magnót, lemezjátszót soha nem hallgatott. NEGYI IVÁN LEMEZEKET FEL! MARVIN GAYE LETAROLTA AMERIKÁT az I Heard It Through the Grapevine-nal