Népszava, 2019. február (146. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-01 / 27. szám

Howard Schultz­­ kávémilliárdos demokrata jelölt Négy nő is versenybe száll a Fehér Házért 7. oldal NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban 2019. február L, péntek 146. évfolyam 27. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 330 forint BATKA ZOLTÁN, MARNITZ ISTVÁN A képviselőknek csütörtök éjfélig kellett leadniuk vagyonnyilatkoza­tukat. Az aktuális bevallásokat csak lapzártánk után hozták nyilvános­ságra, ám a lényeg sokszor amúgy sem a sokat bírált nyilatkozatokban van. Orbán Viktor például rendre jelképes megtakarításról számolt be, miközben körülötte szinte min­denki őrült tempóban gazdagodik. Lapunk összesítése szerint a kor­mányfő testvéréhez, édesapjához kötődő, nagy állami beruházások be­szállítójaként rendszeresen felbuk­kanó bányászati cégekből mintegy hatmilliárd forint profit került a csa­ládhoz 2010 és 2017 vége között. Az Orbán-cégek nyeresége 2014 után megugrott - ekkor romlott meg a kapcsolat Orbán és Simicska között. A kormányfő veje, Tiborcz István központi cége, a BDPST Zrt. eszköz­értéke a legutóbbi nyilvános adatok szerint ötmilliárd forint, ám a tár­saság áttételesen számos, önmagá­ban is milliárdos értékű ingatlant­­ birtokol, fejleszt. Az üzleti sikereket­­ főként házassága után elérő Tiborcz­y cége tavalyelőtt négymilliárdos nye­­­­reségre tett szert. .. FOLYTATÁS A 3. OLDALON • Multimilliárdos lett az Orbán család 2010 óta BEVALLÁS Bár a kormányfő saját anyagi helyzetét szerénynek mondja, hozzátartozóinak vagyona fénysebességgel gyarapszik. ÉLETKÉP Kormányfői por­ta stadionnal OECD: kettészakadt ország VÁLSÁG Az imponáló növekedési és munkanélküliségi számok csak elfedik a gazdaságban, az ország­ban meglévő feszültségeket - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) leg­frissebb országjelentéséből. A ke­leti és nyugati régiók között szinte szakadék tátong a beruházásokat, a foglalkoztatást, valamint a jöve­delmeket tekintve. Az OECD refor­mokat sürget. A korengedményes nyugdíjba vonulás megszüntetése mellett alapnyugdíj bevezetését is javasolja a szervezet. BŐVEBBEN A 6. OLDALON ordító különb­ségek vannak a régiók között Megbüntette az ÁSZ a Jobbikot és a DK-t 5. oldal Polt Péterék most inkább maradnának a Markóban MÉGSE A Legfőbb Ügyészség megerősítette lapunk informá­cióját: a Polt Péter-féle szervezet nem költözik a Markó utcából a Kúriával együtt a Kossuth téri volt Igazságügyi Palotába, ahol a bezárt Néprajzi Múzeum és az állammal perben álló Politikatörténeti Inté­zet található. A Népszavának küldött tájékoz­tatásában a Legfőbb Ügyészség azt állította, hogy az eredeti tervek szerint nem is költöztek volna a Kossuth térre, csak néhány iroda­­helyiséget kaptak volna ott. Ezzel szemben a helyzet az: 2017 szep­temberében együttműködési szán­déknyilatkozatot írt alá a Kúria el­nöke, az Országos Bírósági Hivatal vezetője és a legfőbb ügyész arról, hogy a Kúria és a Legfőbb Ügyész­ség visszaköltözik a Kossuth téri épületbe. RÉSZLETEK A 3. OLDALON PALOTA Igazságügy részletekben O A HOLNAPI LAPSZÁMBAN OLDAL MELLÉKLET! VIP-menekültek még jöhetnek BEZÁRKÓZVA Magyarország ta­valy 367 menekültet fogadott be, de a folyamat 2018 eleje óta lassult, sőt az utolsó negyedévre szinte teljesen leállt - derül ki azokból az adatok­ból, amelyeket a Népszava közér­dekű adatigénylésére küldött a Be­vándorlási és Menekültügyi Hivatal. 2017-ben még csaknem ötször ennyi menekültet fogadott be Magyaror­szág. A 2018-as statisztika szerint továbbra is elsősorban afgánok és irakiak érkeztek, de szírek, pakisz­tániak és irániak is adtak be mene­kültkérelmet Magyarországon, ők szerepelnek a lista első öt helyén. A befogadások jelentős megvágá­­sának a tavaly nyár elején elfogadott alkotmánymódosítás és a Stop, So­ros! jogszabály ágyazott meg. A ver­bális kormányzati szigort az év végé­re ültették át a gyakorlatba. Az első kilenc hónapban az 560 kérelemből - amihez jöttek még az előző évből áthúzódó ügyek is - 354 pozitív dön­tés született. Az utolsó három hó­napban viszont hiába érkezett újabb 111 menekültkérelem, már csak 13 esetben - például a korrupció miatt elítélt volt macedón kormányfő, Nikola Gruevszki ügyében - adták meg a hatóságok a nemzetközi véde­lem valamilyen formáját. FOLYTATÁS A 4. OLDALON TÉTLEN ŐRÖK Elnéptelenedett a déli határ

Next