Népszava, 2019. február (146. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-16 / 40. szám

SZÉP SZÓ 3 2019. február 16., szombat r Interjú A Freedom House ez évi / ■ jelentése szerint világ­/ ■ szerte romlott a demok­/----■­rácia helyzete. Európá­/ ■ ban a leglátványosabb A - visszaesés Magyarorszá­gon történt. Haraszti Miklós író-politi­kust, az EBESZ volt sajtószabadság-fele­lősét kérdeztük. Ön is úgy látja, hogy valóban van egy álta­lános, világszintű demokrácia- és jogállami romlás? Még keresi a neveket a haladó em­beriség erre a jelenségre, és olyanokkal próbálkozik, mint a populizmus, illibera­­lizmus, hibrid vagy kompetitív autokrá­cia, ami magyarul kevert rendszerű, vá­lasztásokon bebiztosított egyeduralmat jelent. De ez mind ugyanaz a romlás, és sajnos valóban világszerte jelen van. És mi e jelenség sikerének az oka? A demokrácia harmadik hulláma, amely 1989-ben indult be igazán, most járványszerűen áldozatul esik az új demokráciák gyermekbetegségének. Annak, hogy először a hatalomszerzés, a szembenállás, a rivalizálás szabadsá­gát élik meg, és még nem kultiválják az együttműködés, a konszenzus, a szabá­lyokon alapuló versengés szabadságát. A Weimari Köztársaság a leghíresebb példa erre, Németországot hívták így az 1918-as kiváló demokratikus alkotmánya nyomán. Amelynek dacára már 1933- ban szabad választáson vette át Hitler a hatalmat. Most is ezen a válságon halad át sok új demokrácia, de persze kellett hozzá a 2008-as világválság is, amely az 1930-as válsághoz hasonlóan megtörte a demokratikus rendszerbe és nem mel­lesleg a nemzetközi együttműködésbe vetett bizalmat. Ilyenkor kicsi a költsé­ge, de nagy a haszna a kiélező, ellenség­kereső „mi vagy­ok” uszításnak, a kreált nemzeti veszélyhelyzetnek, a festett hagyománynak, a demokráciát idegen uralomként ábrázoló nacionalizmusnak. Ez a próbálkozás már elérte a stabil de­mokráciákat is. De a nyugati demokrá­ciák éppen attól érettek és önfenntartók, hogy legalább egyszer átmentek olyan válságon, amikor a szabadságjogok ve­szélyeztetve voltak, és sikerült leküzde­niük. Ez a tudás beépült az immunrend­szerükbe, tudatosult bennük, hogy mi ellen kell idejében védekezniük. Orbán Viktor illiberalizmusa is ilyen válság? Igen, a fiatal magyar demokrácia válsága. Abban reménykedem, hogy a magyar nép is megérti, a szabadságot nemcsak vesztett háborúk, idegen hódí­tások nyomán lehet elveszíteni, hanem belülről is, ha úgy tetszik, demokrati­kus úton. És végigvívja ezt a válságot, és beépíti a biztosítékokat a rendszerbe, de leginkább az ösztöneibe. Szerintem már el is kezdődött ez a tanulás. Egyelőre úgy tűnik, a magyar demokrácia immunrendszere nem működik. Magyarország sem kivétel, immun­­rendszere működésbe fog lépni. Ha 1848 óta készül a magyar demokrácia, nehogy már éppen az Európai Unió tagjaként vesszen el. Nálunk a sokk most igen ala­pos, mert a demokráciánk egy külön­legesen elvetemült népbutítót segített hatalomra, aki erős csapásokkal irtja a hatalommegosztás garanciáit. Aki ráadá­sul ideig-óráig nemzetközileg is hatásos, különösen a menekültválság nyomán. Utat mutat a hasonszőrűeknek, hogyan lehet ezt a csakis nemzetközileg szabá­lyozható globális problémát az idegen­­gyűlölet felébresztésére, ellenségképzés­re és hatalomszerzésre használni. Minek tulajdonítja azt, hogy épp Magyar­­ország válhatott e téren zászlóvivővé az EU-n belül? A vég kezdete GÁL MÁRIA NÉVJEGY Haraszti Miklós író a demokrati­kus ellenzék egyik alapítója, az 1989-es Nem­zeti Kerekasztal résztvevője. Az SZDSZ alapí­tója, majd képvi­selője és sajtóügyi szóvivője az első szabadon válasz­tott Országgyű­lésben. Ezután nemzetközi megbízatásoknak tett eleget. 2004- től 2010-ig az EBESZ sajtósza­badság-felelőse, 2012-től 2018-ig az ENSZ belorusz emberi jogi ra­­portőre. Számos EBESZ válasz­tási megfigyelő missziót vezetett, többek között Kazahsztánban, Tádzsikisztánban és Türkmenisz­tánban. Nem csatlakozom a meakulpázókhoz, akik azt mondják, hogy a saját rendszer­­váltásunk ilyen­ vagy olyansága volt en­nek az oka. Igenis van a személyiségnek történelmi szerepe, és bizony legtöbb­ször negatív szerep. Orbán az emberte­lenségig céltudatos diktátoraspiráns, aki a hatalom érdekében instrumentalizálta önmagát, a pártját és a nemzetét. Sutba vetette az összes erkölcsi elvet, a társa­dalmi párbeszédet és a béke hosszú távú fenntartásának érdekét. A béke hosszú távú fenntartásának érdekét? Igen, a békét veszélyezteti, hogy ismét a geopolitikai alapú nemzeti versengés­be igyekszik visszalökni Európát, amely nagy nehezen leküzdötte átkát, a há­borúval terhes nacionalista hőbörgést. Mindig úgy volt, hogy külső veszélyt kell produkálni és hozzá belső árulókat fel­mutatni. Ez volt az előjátéka a jugoszláv testvérháborúnak vagy a csecsenföldi, grúziai és ukrajnai orosz agressziónak, így lehet megosztani a nemzetet, vakon szerelmes politikai bázist létrehozni és eltörölni a játékszabályokat. Ilyen az új­módi demokráciarombolás mintája is, csak annyi változott, hogy most válasz­tási sikert kell elérniük az uszítóknak. A választási siker csak lehetőség a demok­ráciarombolásra vagy törvényszerűen ide vezet? Ha még nincs meg az a bizonyos szerzett immunreakció, akkor elő­ször ide vezet. Kell hozzá persze az intézmények bizonyos gyengesége is, amilyen nálunk például az arány­talan választási rendszer, amely nem megérdemelt túlhatalmat ajándékoz a győztesnek. Fiatal demokráciában a legkisebb intézményi gyengeséget is arra használják a politikai élősködők, hogy hatalomkoncentrációvá fordítsák át a népszerűséget. Nincs is feltétlenül szükségük fizikai erőszakra az alkot­mányos puccshoz, amíg az eladható a választás cégére alatt. Magyarország még kétségtelenül itt tart, de senki­nek ne legyen kétsége, hogy amikor az ellenzék össze tudja szedni magát, és bebizonyítja, hogy a nép többsége mö­götte áll, akkor a hatalom belevághat a választás meghamisításába, és akár erőszakhoz is folyamodhat. Ez történt Törökországban, Oroszországban és számos közép-ázsiai köztársaságban, amelyekben gyakran jártam külön­böző nemzetközi pozíciókban. Erre a megpróbáltatásra fel kell készülnie a magyar erőszakmentes ellenállási mozgalomnak is. A végjáték közelebb van, mint gondolnánk, hiszen 2017-ben az ellenzék pártjai megtalálták a va­lódi többség felmutatásának elméleti útját, amikor az agorán kidolgozták az arányos választási rendszert, és 2018 karácsonyán gyakorlatilag is ráléptek a győzelemhez vezető közös útra. Úgy látja, valóban van esély erőszakmen­tes rendszerváltásra? Az említett orszá­gokban ugyanis az ellenzéknek esélye sincs összeszednie magát, hiszen nem adott számára ehhez a terep, ahol ezt megteheti. Ugyanakkor a nagy tömegek mindenhol, mindennek ellenére a diktáto­rok mögött állnak. Nem, nincsenek mögöttük a töme­gek, csakhogy ott már az erőszak az úr. Itthon pedig egyedül 2010-ben, a balol­dal összeomlása után kapott Orbán 51 százalékot, amire aztán felépített egy kétharmados parlamenti diktatúrát. Azóta soha nem kapott népi többséget, a szavazók többsége 2014-ben és 2018- ban is a leváltására voksolt. A propagan­da sikere és az ellenzék kudarca, hogy ez nem köztudomású. De karácsonykor az ellenzéki pártok a civilekkel együtt végre összefogtak, ellentétben a keleti diktatúrákkal, ahol még mindig képte­lenek erre. Tehát a válaszom a kérdésé­re nagyon határozott igen. Vagyis van remény az erőszakmentes ma­gyar rendszerváltásra? Komoly esély van rá. Persze Orbán elszánt hatalomvágya előrevetíti, hogy képes erőszakot is alkalmazni. De a nyílt erőszak elviselésére is teljes nyugalom­mal kell felkészülni, mert ez a játszma része. Hadd hozzak Keletről egy pozitív példát is. Tavalyig Örményországban ugyanilyen elnyomó rendszer regnált, ráadásul az oroszok támogatásával. De a békés, véget nem érő tüntetések és az ellenzék összefogása elsöpörte az illiberális kormányt, amely megpróbált választási és közjogi trükkökkel hatal­mon maradni. És korábban ez történt minden úgynevezett színes forrada­lomban, kétszer is Ukrajnában, Grúziá­ban ugyancsak, és ez történt 2000-ben Szerbiában is. Ukrajnában másodjára nem sikerült békésen. Valóban, lövetett az oroszok által támogatott diktátor. De kitartottak. A strukturális erőszakba belekezdett már az Orbán-kormány is... Mire gondol? Az ÁSZ bevetése a Jobbik és más el­lenzéki pártok likvidálására már erő­szakpróba. Nagyszerű, hogy ez ellen közösen tiltakoznak. Az erőszakmen­tes változás azért nem csupán remény, mert karácsonykor az ellenzéki oldalon két módon is túlléptek a NER csapdáin. Először is kiléptek a parlamenti mó­kuskerékből, amely a fő legitimáló ereje ennek a nem többségi kétharmadnak. A hírhedt stabilitását, amelyre oly büsz­ke ez a rendszer, nem a népszerűsége adta, hanem az, hogy az ellenzékiek részt vettek a színjátékaiban. A másik jó dolog, hogy ezt a kilépést együtt haj­tották végre. Az összes említett esetben hatalmas tö­megek mentek utcára. Magyarországon viszont, bár a felmérések azt mutatják, hogy a választani tudók többsége ugyan Orbán-ellenes, nagy a passzivitás. Még mindig nincs akkora elégedetlenség, hogy a színes forradalmakhoz mérhető ellen­állást szüljön. Nincs más út, mint az ellenzéki erők diktatúraellenes együttműködé­se. Amint erre képesek, a civil társada­lom is velük lesz. Az önkényuralmak a korrupcióba szoktak belebukni, amint történt Ukrajnában vagy Grúziában. A korrupció bombája pedig Magyaror­szágon is ketyeg. Azt mondta, hogy Orbán Viktor személye volt az, ami ezt a rendszert létrehozta... Ne is folytassa. Nem kétséges, hogy egy vezető személy egyesítő ereje még hiányzik az ellenzéki térfélen, de most sikerülhet az ország egyetlen közvet­lenül választott hatalmi pozíciójára, a budapesti főpolgármesterségre egysé­ges ellenzéki jelöltet állítani. És jön­nek az újabb nemzedékek, a dolog időt igényel, optimizmust, kitartást és egy kis nemzetközi kitekintést. Látni kell, hogy sem a demokráciarontás, sem annak a leküzdése nem szigetszerű. Mindig minden forradalom nemzet­közi hullám része, és a reakció is az. Mi például megünnepeljük ’48-at vagy a ’18-as polgári forradalmat meg ’56-ot. Valójában mindegyik nemzetközi volt, a mi ’56-unk is Lengyelországban kez­dődött. Az orbánizmus, amellyel az or­szág a demokráciarombolás élére állt, szintén nemzetközi főzet, Orbán csak belecsapott. De Európa keresztülmegy ezen a válságon, az immunrendszere pedig védekezni fog. Mire számíthatunk az EP-választáson e téren? Orbán el fogja érni, hogy róla szól­jon az EP-választás, de ennek nem fog örülni. Azt hiszi, a migránsozással át tudja fordítani a néppártot, de ez nem fog összejönni. Az EP-választás ugyan szállíthatja Orbánnak az eddigi belső támogatást, s az ellenzék ebben sokat segíthet neki, ha májusban szünetelteti a karácsonyi forradalmat... Ugyanakkor Európa-szerte a kampány központi ele­mévé válhat az orbánizmus, az EU szét­­baltázásának a veszélye, különösen, ha a német-francia tengely ismét fel­épül. Ebben az esetben pedig összeáll az EU-t és az integrációt, a békét meg­menteni akaró pártok együttese. Ez az orbánizmus vereségének kezdete lesz. Miért? A néppárt el fog fordulni tőle a vá­lasztás után, különben elveszíti alapító tagjait és a skandinávokat. A kampány idejére ideiglenes békét kötöttek, de utána nem lesznek hajlandók tovább együtt élni az orbánizmussal. Már a Sargentini-jelentés igazi súlya is az volt, hogy vége Orbán álmának, hogy ő vezes­se Európát. Európa úgy döntött, nem kér a bölcsességéből. Igazuk van Orbá­­néknak, nem a jelentés jogi hozadéka számít, az viszont annál inkább, hogy az orbánizmus Európa közellensége lett. Ez a pávatánc vége és a vég kezdete. Az embertelenségig céltudatos diktátoraspiráns, aki a hatalom érdekében instrumentalizálta önmagát, a pártját és a nemzetét FOTÓ: LAKOS GÁBOR HARASZTI MIKLÓS: Az orbánizmus nemzetközi főzet

Next