Népszava, 2019. március (146. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-13 / 61. szám

in : NÉPSZAVA I­I 2019. március 13., szerda POSZT: függetlenek nélkül MUSTRA Idén nem lesz a Pé­csi Országos Színházi Találkozón (POSZT) Alföldi Róbert, Mohácsi János, Vidnyánszky Attila és Zsótér Sándor által rendezett előadás. Pe­dig az elmúlt évek mustráin megha­tározó szerepet játszott a jelenlétük. Az Örkény Színházból a Second­hand jutott be a versenybe, melyet többen is jegyeznek rendezőként: Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások. Utazik Pécsre a Yaroslav Fedoryshyn által színre vitt Ványa bácsi, amely a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunaka­nyar Színház koprodukciója. Látha­tó lesz az Eszenyi Enikő által rende­zett A diktátor a Vígből, a Galambos Péter által színpadra állított Mi tör­tént Baby Jane-nel? A debreceni Idióta rendezője Sardar Tagirovsky. A válogatás időszakába épphogy belefért a Rozsdatemető 2.0 a Ka­tona József Színházból. A József Attila Színházból a Karenina, Anna Telihay Péter Sepsiszentgyörgyről, Az üvegcipő Radu Afrim, a Pesti Magyar Színházból A székek Szabó K. István, a Katona József Színház kamaraszínházából, a Kamrából a Jeanne dArc Hegymegi Máté, a Nemzetiből a Woyzeck ifj. Vid­nyánszky Attila, a Caligula helytar­tója Szász János, a Radnótiból a 10 Sebestyén Aba és Székesfehérvárról a Kartonpapa Hargitai Iván ren­dezésében. Nem lesz ugyanakkor egyetlen független produkció sem a versenyprogramban, amelyet Gu­lyás Gábor esztéta, a Ferenczy Mú­zeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író állított össze. A válogatás­ban Gulyás Gábornak Mispál Attila rendező, Zalán Tibornak pedig Csi­kós Attila író volt segítségére. B. GY. ROZSDATEMETŐ 2.0 Az előadás épphogy befért a váloga­tás időszakába LAPSZÉL Hat és fél milliárd történelmi filmekre Összesen hétmilliárd forintot kapna idén a költségvetésből egy törvény­­tervezet szerint a tavaly létrehozott Televíziós Film Mecenatúra - derül ki a parlament honlapjára feltett előterjesztésből. A hétmilliárdból 130 millió forint lenne a személyi kiadás, 25 millió menne járulékok­ra, 245 millió dologi kiadásokra, 100 millió különböző beruházásokra, beszerzésre, a filmek támogatására pedig összesen 6,5 milliárdot oszt­hatnak szét. HVG.HU Dokumentumfilm Mata Hariról Ma este 10-kor látható a Mata Hari - A gyönyörű kém című dokumen­tumfilm a Spektrum Tv-n. Mata Hari a női vonzerő megtestesülése. Sokan táncosnőket, sokan kémként ismerik, de ki volt? Sok részlet kide­rül a filmből. NÉPSZAVA James Heather azA38-on Ma este az A38 színpadán adja első magyarországi szóló-zongorakon­certjét James Heather brit kortárs zeneszerző és zongorista, az online zenevilág népszerű előadója. Ez az első és valószínűleg az utolsó lehe­tőség is, hogy klubközegben élvez­hessük előadását. NÉPSZAVA HIRDETÉS --------------------------------------------­ APRÓ ADÁS-VÉTEL GYŰJTŐ régi fotókat, fotónegatívokat, diákat venne: +36-30/942-1362. JÁRMŰ AUTÓFELVÁSÁRLÁS készpénzért +36-30/682-1390. AUTÓJÁT megvenném 06-1/420-2703, 06-30/362-0674. APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL: 3S Karakter Kft. Reklámügynökség Tel.: +36-1/475-0802, fax: +36-1/475-0803 E-mail: 3skaraktenagmail.com, www.3skarakter.hu EGYÉB HIRDETÉS ESETÉN kérjük, hívja a 06-1/9999-528-as telefonszámot. Szubjektív igazság FILM Nem lehet nem hinni Michael Jackson két „kis barátjának”, ám az elbeszélés nem bizonyíték. CSÁKVÁRI GÉZA A tapasztalt dokumentumfilmes Dan Reed megosztotta a világot a Neverland elhagyása című művével. A Michael Jackson pedofíliáját és két „kis barátjának” visszaemléke­zéseit kétszer két órában bemuta­tó produkció láttán megmozdult a világ. A rajongók felháborodtak, és legszívesebben keresztre feszíte­nék a filmkészítőket, a film állításait tényként kezelő újságírókat és kriti­kusokat, de leginkább a megszólaló Wade Robsont és Jimmy Safechu­­ckot. Nem véletlen ez a szélsőséges reakció, hiszen pontosan ugyanez történt, amikor Jacksont kétszer meggyanúsították a pedofília vád­jával. Pluszt most az jelent, hogy a két egykori áldozat és családtagjai arccal és névvel vállalják a múltat. Azt a múltat, amit most igaznak és hitelesnek éreznek. De az oral his­tory nem bizonyíték. A Neverland elhagyása inter­júfilm, amelyben Wade Robson és Jimmy Safechuck elmeséli, hogyan találkozott a popikonnal, ő hogyan „csábította el” őket és a családjaikat a kedvességével és a nagylelkűsé­gével, majd az intenzív barátságból hogyan vált szexuálissá a kapcsola­tuk. Beszélnek arról, hogy milyen volt különlegesnek érezni magukat, mert a bálványuk ott volt a közelük­ben, és milyen volt tudomásul ven­ni, amikor az eufórikus időszak után jött egy újabb fiú. Dan Reed rendezésében az a profi, ahogyan pszichológiailag szerkeszti az interjúkat: hagyja, hogy a néző azt gondoljon a két fia­talemberről, a zenész iránti lelkese­désükről, elszenvedett fájdalmaik­ról, amit akar. Arról a kényes tényről is szó esik, hogy annak idején miért hazudott Wade Robson a médiában, majd később a bíróságon eskü alatt. Művész és művészet viszonya A film hatására világszerte több rádió felfüggesztette Michael Jackson dalainak sugárzását. A két nyilatkozó kártérítési pert indított az örökö­sök ellen, akik viszont 100 millió dollárra perlik az HBO-t, és meg akarták akadályozni, hogy a filmet bemutassák a Sundance Fesztiválon, az Egye­sült Államok legnagyobb független filmes mustráján. De amit és ahogyan most monda­nak, nem lehet nem elhinni: mély és őszinte átéléssel, megrendültséggel beszélnek - nincs az a hazugság a vi­lágon, amit így lehet elmesélni. Dan Reed a hatalomtól, pénz­től, népszerűségtől bevaduló vagy abba beleroppanó emberek sorsát mutatja meg. Jackson úgy csábított el mindenkit, hogy a vágyaikat tel­jesítette. A film némi cinizmussal, ügyesen illusztrálja, hogyan tud az ember hazudni önmagának. Azt senki sem mondja, hogy a szülők, akik ott voltak az abúzusok köze­lében, soha nem láttak, hallottak, gyanítottak semmit. Miközben ajándékokat fogadtak el, mondjuk egy házat. A legszomorúbb az egy­más iránti felelősségérzet hiánya. Nem propagandisztikus alko­tás Dan Reed műve. Még magából Jacksonból sem akar szörnyeteget kreálni. Minden fontos tényre rá­világít: a megnyomorított gyerek­korra, a kegyetlen apára, a kivételes tehetségére és sztárkvalitásaira, az önazonossági kételyeire és a per­manens jótékonykodásra. Egyedül akkor éreztem hatásvadásznak, amikor két férfi a szexuális aktusok­ról beszél kíméletlen részletesség­gel: túl sokszor vág be gyermekport­rékat harsány zene kíséretében. Kár, mert a kevesebb több lett volna. Filmnyelvi szempontól pedig kont­­raproduktívak a drónnal készített níTcfvtntálak­ mintha rcak­ pdV 1 Neverland elhagyása. Bemutatja az HBO és az HBO GO SZABADSÁG A rendező hagyja, hogy a néző gondol­jon, amit akar, és nem cél, hogy a két fiút és családjukat szimpatikusnak lássuk MEGOSZTÓ ALKOTÁS DÁN REED Nem próbálja azt sulykolni, hogy ők voltak az ártatlanok, mivel Jacksonnal zaj­lott barátságuk számos stációját végigveszi KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ , Duna 07.15 Ecranul nostra 07.50 Ridikül (ism.) (12) 08.45 Mámoros szerelem. Mexikói telenovella (12) 09.35 A vidé­ki doktor. Német sorozat (12) 10.25 Csa­lád-barát 12.00 Híradó 12.50 Kulináris kalandozások a világ körül. Thaiföldi cse­megék (6) 13.25 Honfoglaló (ism.) (12) 14.20 Végtelen szerelem. Török sorozat (12) 15.10 Hat nővér. Spanyol romantikus sorozat (12) 16.10 Rex felügyelő. Osztrák­német bűnügyi sorozat (12) 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesz­tője. Török sorozat (12) 19.20 Hej, páva 201919.30 Honfoglaló (12) 20.25 Skandi­náv lottó (12) 20.35 A mi kis állatkertünk. Angol sorozat (6) 21.35 A becsület ideje. Lengyel történelmi sorozat (16) 22.20 Ke­nő (12) 22.30 Csontváry. Magyar játékfilm (1979). R.: Huszárik Zoltán (12) TV2 06.15 Mokka. Magazinműsor (12). Ben­ne: Tények reggel 08.50 Teleshop 10.45 Asztro-Világ 12.00 Tények délben 12.30 Piszkos pénz, tiszta szerelem. Török so­rozat (12) 13.35 Walker, a texasi kopó. Amerikai akciófilm-sorozat (12) 15.40 Szerelmem, Ramón. Mexikói sorozat (12) 16.45 Cennet. Török sorozat (12) 18.00 Tények 19.15 Exatlon Hungary. Extrém­­sport-reality (12) 21.45 Pénzt vagy éve­ket! Vetélkedő (12) 23.00 Columbo: Rö­vid szivar. Amerikai krimi (1972) (12) RTL Klub 06.00 Reggeli: Élő magazinműsor (12) 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 12.00 Kölyökkalauz. Családi magazin (ism.) (12) 12.25 Isten veled, Magyar­­ország! (ism.) (12) 13.40 Drága örökö­sök (ism.) (12) 14.45 Castle. Amerikai krimisorozat (12) 16.50 Elit - A szeretet útján. Török sorozat (12) 18.00 RTL Hír­adó - Esti kiadás 19.05 Fókusz (12) 19.55 Drága örökösök. Magyar sorozat (12) 21.00 Barátok közt. Magyar sorozat (12) 21.35 Toplista. Visszaszámláló show (12) 22.50 Halálos fegyver. Amerikai akció­­vígjáték-sorozat (2019) (16) 23.55 RTL Híradó - Késő esti kiadás ATV 06.00 ATV Start. Reggeli politikai és köz­életi vitaműsor 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer Tv 12.00 ATV Hír­adó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer Tv 15.40 500 - Az ország géniusza 16.45 Világ­híradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 19.00 500 - Az ország géniusza. Tudásalapú kvízműsor 20.00 Egyenes beszéd 21.00 Jakupcsek plusz. Közérzeti talkshow (12) 22.00 Magnum. Amerikai sorozat (12) 23.00 Hazahú­zó 24.00 700 -as klub. Amerikai közéle­ti magazin (12) M4 Sport 07.30 Rövid pályás gyorskorcsolya-világ­bajnokság (ism.) 09.00 UEFA Bajnokok Li­­gája-összefoglaló. Manchester City-Schal­­ke 04 nyolcaddöntő-visszavágó (ism.) 10.00 Sporthíradó 10.30 UEFA Bajno­kok Ligája. Juventus-Atlético Madrid nyol­caddöntő-visszavágó (ism.) 12.30 Hun­­garoring­ magazin (ism.) 13.00 Sporthír­adó 13.25 Fradi Tv (ism.) 13.55 UEFA Bajnokok Ligája-összefoglaló. Manches­ter City-Schalke 04 nyolcaddöntő-vis­­­szavágó (ism.) 15.00 Labdarúgás. OTP Bank Liga: DVTK-Puskás Akadémia FC 17.15 Kerékpártúra-magazin 17.45 Stú­dió: Labdarúgás 18.00 Labdarúgás: Ma­gyar Kupa-negyeddöntő: Ferencvárosi TC­­Mol Vidi FC (élő) 19.50 Stúdió: Labdarú­gás 21.00 UEFA Bajnokok Ligája: Bayern München-Liverpool nyolcaddöntő-vissza­vágó (élő) 22.50 Stúdió­ Labdarúgás 23.15 UEFA Bajnokok Ligája-összefoglaló: FC Barcelona-Lyon nyolcaddöntő-visszavágó Klubrádió 06.00 Reggeli gyors 09.55 Könyvklub 10.00 Ötös 11.50 Retró (ism.) 12.00 A lényeg - A Klubrádió hírműsora 12.15 Ez itt a kérdés 12.55 Könyvklub 13.00 Élő­ben a városból 2.0 14.00 Szolidaritás. hu 15.00 Popfilter 16.00 Megbeszél­jük 18.00 Esti gyors 19.00 Szószátyár 20.00 Dobszerda 21.00 Felütés 22.00 Ötös (ism.) 2019. március 13., szerda A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Next