Népszava, 2019. március (146. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-20 / 66. szám

VELEMENY Nem korrupt S­zijjártó Péter Közgázt vég­zett, akár érthetne is a köz­­gazdaságtanhoz. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk persze, hogy éveken át a Fidesz és Orbán Viktor szóvivője volt, tehát akár tudhatna is hihető­­en hazudni. (A kormánypárt dedi­kált embereket tart a füllentésre, aztán ha az érintettek megfáradtak, és elveszítették a szavahihetősé­güket, akkor más fontos megbíza­tást kapnak, így került Szijjártó a külügybe.) A jelek szerint azonban egyikhez sem ért - a ma Corvinus néven futó egyetem tetszőleges vizsgájáról minden bizonnyal ki­vágták volna azért a minapi mon­datáért, amely szerint „ha egy or­szágban rendszerszintű korrupció működik, akkor nemzetgazdasága nem tud olyan adatokat produkál­ni, mint amilyen adatokat a magyar gazdaság produkált az elmúlt nyolc esztendőben”. A külügyi és külgazdasági mi­niszter nem kevesebbet állított, mint hogy amennyiben egy állam korrupt, akkor ott nem lehet gyors a gazdasági növekedés. Ami, ha igaz lenne, mindenképpen jó hír lenne a világ fejlődése szempontjából, hi­szen azt jelentené, hogy Líbiában, Etiópiában, Ghánában, Elefánt­csontparton, Örményországban, Törökországban, Bangladesben, Szenegálban, Tádzsikisztánban, Romániában, Kínában, Indiában, sőt Panamában is megszűnt a kor­rupció - merthogy az itt felsorolt országok mindegyikében maga­sabb a gazdasági növekedés, mint a Szijjártó Péter szerint nem korrupt Magyarországon. Nem is kevés­sel: a polgárháború után éledező Líbiában 64, Etiópiában 10,8, de még Panamában is 5,3 százalékos volt 2017-ben a gazdaság bővülése, szemben a soványka magyar 3,9 százalékkal. Akit a politikai nyilatkozatokon túl a tények is érdekelnek, annak érdemes egy pillantást vetnie a szé­les körben elfogadott korrupciós rangsorokra, összevetve azokat a növekedési indexekkel. A gazdasági bővülési listán Magyarország előtt és mögött a világ legkorruptabb országai közé tartozó Malawi és Kazahsztán van - ők tehát nagyon durva korrupció mellett tudnak ugyanolyan növekedést produkál­ni, mint mi, ami már önmagában is cáfolja Szijjártó tételét. Még szomo­rúbb, hogy a hozzánk hasonló kor­rupciós szinten lévő országok közül a legtöbben gyorsabban nő a gazda­ság, mint nálunk - ez lefordítva an­­­nyit jelent, hogy az ottani elitek még a közösből ellopott pénzt is sokkal hatékonyabban használják föl, mint a magyar korrupció haszonélvezői. Talán a fentiekből is kiderül: olyan összefüggést, hogy a korrupt államban nem lehet látványos nö­vekedés, a közgazdaságtan nem ismer. A két változó között nem fordított arányosság van, sokkal összetettebb a viszonyuk. Hogy Szijjártó Péter is megértse: a GDP szempontjából rövid távon mind­egy, hogy az uniós támogatásból falusi focistadion épül vagy isko­la - netán nem is betonba öntik a pénzt, hanem korszerű tananyag­ba és tanerőbe. A korrupció ott jön a képbe, hogy ahol olyan korrupt a rendszer, mint nálunk, ott sokkal nagyobb eséllyel költik a közjava­kat olyan projektekre, amelyekből - bár a GDP-t növelik - az állampol­gárok közössége helyett csak egy szűk hatalmi kör profitál. HARGITAI MIKLÓS Rajongás T­arlós István budapesti főpolgármester és a fő­városi önkormányzat egyik pillanatról a má­sikra sportrajongó lett. A világklasszis úszó, a háromszo­ros olimpiai bajnok Hosszú Katin­ka rajongója. Nagy szerencséje az úszónőnek, hogy ennyien szeretik. Ennek köszönhetően használta klubja az átadás után ingyen a Duna Arénát, hónapokig a műugróme­­dencébe szorítva egy korábbi kiváló úszó, a négyszeres olimpiai arany­érmes Darnyi Tamás úszóiskoláját. Azért tehette ezt meg (és gyakor­latilag bármi mást is), mert rajong érte Orbán Viktor miniszterelnök, de rajongói közé tartoznak az úszó­szövetség vezetői is. Ez a rajongói kör most tovább bővült, immár a fővárosi önkormányzat is a hívek közé tartozik. Az imádat odáig ter­jedt, hogy a Hosszú Katinka vezette Iron Swim 45 millió forintot kap azután, hogy nevében szerepelteti a Budapest szót is. Névadó szponzora lett az úszóklubnak a főváros. Apró szép­séghiba - az elmúlt években hozzá kellett ezekhez szokni -, hogy er­ről a kifizetésről nincs közgyűlési határozat, de még egy támogatói szerződést sem tudnak felmutatni a felek. Valaki eldöntötte, hogy az úszóklubnak jár 45 millió forint, az összeg pedig úgy kerül az Iron Swimhez, hogy érdemi egyeztetés erről nem volt. A fővárosi önkormányzat köz­pénzt fizet ki zsebbe. Ez akkor is törvénytelen cselekedet, ha olyan sportoló klubja kapja az összeget, aki világraszóló sikereivel fantasz­tikus reklámot jelent az országnak. A sportsikereket nem vitatja el sen­ki, maximális tisztelet és csodálat jár értük, de ezek sem mentesíthet­nek a törvények betartásának köte­lezettsége alól. Egy pozitívuma van a történet­nek: kiderült, hogy a fővárosi ön­­kormányzat tud rajongani. Biza­kodjunk! Talán elkezd majd egyszer rajongani Tarlós István a fákért, a budapesti utakért, a várostól elvett kórházakért és oktatásért is. MARABU RAJZA NÉPSZAVA 2019. március 20., szerda9 Egyhavi bérüket költi Schmidt Mária alapítvá­nya arra, hogy ők is megtud­ják, Dózsa Lászlót kiskorá­ban Pruck Pálnak hívták Wellness N­em úgy van ám az, hogy a NER-társak meg a saját lábukon álló családtagok alaposan bevásárolnak, dagad a cekker a sok szállodától, aztán meg­áll­­ a temérdek szoba, mert ha randa az idő, a magyar juszt sem megy well­­nessezni a Balatonhoz. Egy jó ötlet ilyenkor aranyat ér, és persze az sem árt, ha kéznél van mondjuk egymil­­liárd, amit sebtében el lehet költeni. Ötletnek pedig egyenesen kitű­nő, hogy képezzük ki ’56 történeté­ből a nemzet napszámosait. Az élet­hosszig tartó tanulás igazán nemes cél, a tanárok pedig, addig is, amíg türelmesen várják a már megint beígért harmincszázalékos béreme­lést, nyugodtan élvezhetik egy kicsit a jakuzzit meg a svédasztalt. Nyá­ron, amikor nekik kéne kifizetni a szállodai számlát, úgyis legfeljebb felszolgálóként vagy takarítóként láthatnak majd ilyet közelről. Mi vagyunk az utolsók, akik saj­nálják ezt a kis kikapcsolódást a pedagógusoktól, és szívből remél­jük, hogy nem jön rájuk a táblázás, amikor kiszámolják, egyhavi bérü­ket költi Schmidt Mária alapítványa arra, hogy ők is megtudják, Dózsa Lászlót kiskorában Pruck Pálnak hívták. Egy­ fene, két lávaköves masszázs között az ember simán végighallgatja ’56 újmódi értelme­zését, amelyben a ciki kommunis­ták helyett a fotogén pesti srácok játszották a főszerepet - ha majd magára csukja az osztályajtót, még mindig nem tilthatja meg neki sen­ki, hogy a valóságról beszéljen. De azért mégiscsak van ebben az egészben valami nagyon meg­alázó. Nyolc éve trappol szöges bakancsban a Fidesz keresztül-ka­­sul az oktatáson, a felelős és önálló értelmiségi cselekvés lehetőségét is megtagadja a tanároktól, egész nemzedékek sorsát építi egy nagy­­mellényű szaniteráru-kereskedő hagymázos fantazmagóriáira. És amikor felhorgad a jogos indulat, egyszerűen elfelejt időben válaszol­ni a sztrájkot kezdeményezőknek, sőt még vissza is kérdez, hogy ja, nem gondoltam, hogy ez maguknak olyan fontos. Ugye legalább nem gondol­ja senki, hogy annak az ötezer­nek a szemében, aki most elmegy wellnessezni, ezzel jóvá van téve bármi is? N. KOSA JUDIT A sorok között WASHINGTONI NAPLÓ ztálin halála után a szovjet Politikai Bizottság összes tagja - egy kivétellel - el­ment a Bolsoj Színházba A hattyúk tava előadására. Nyugati kremlinológusok már más­nap a hiányzó Berija politikai sor­sáról cikkeztek, szinte egyhangúlag megelőlegezve a bukását. Egyedül a New York Post rukkolt elő azzal, hogy Berija esetleg meg volt fázva. Az is lehet, így a bulvárlap, hogy az akkori KGB-s főnök éppen a család­jával volt elfoglalva. A cikk csatta­nója: Lehet, hogy Berija egyszerűen nem szereti a balettet? Soha nem derült ki, hogy Berija valójában kedvelte-e a balettet vagy sem. Elvtársai ugyanis hamarosan kivégezték. Útban volt, hatalomra tört, a dossziék nála voltak. Az sincs kizárva, hogy a balettet szerette, de Csajkovszkijt nem találta eléggé pártszerűnek. Ha valaki nem olvas a sorok kö­zött vagy nem próbálja megfejteni a kávézacc jósló üzeneteit, ne legyen Színlelés és két­színűség jellemzi most a magyar­amerikai kapcsola­tokat politikus, sőt ne is írjon a politiká­ról. Politológiát tanuló diákjaim­nak azt is megsúgom, hogy tanul­mányozzák a vízipólót. Ugyanis mind a politikában, mind a vízipó­lóban az igazi akció a víz alatt zajlik. Mint egykori bíró, jól emlékszem a trükkre, a színlelés taktikájára: két kéz a magasba, hogy a bíró lássa, a játékos ártatlan, de közben folyik az aknamunka a víz alatt. Színlelés és kétszínűség jellem­zi most a magyar-amerikai kap­csolatokat. Obama idején az USA elég gyakran kritizálta a magyar kormányt. Gyakorlati eredménye nem volt, de az ellenzék legalább érezte, hogy Washington szimpati­zál a pluralista, azaz a liberális de­mokráciát támogató pártokkal és csoportokkal. A magyar kormány panaszkodott: hagyja abba Ame­rika a kritikát, beszéljünk csak a külpolitikai együttműködésről, minden rendben lesz. Obama után Washington elfogadta a magyar érvelést. Szijj­ártót magas szinten fogadták, jöttek-mentek a diplo­maták és a hivatalnokok, az ameri­kai külügyminiszter, Mike Pompeo európai útján Budapest lett az első állomás. És a gyakorlatban mi tör­tént? Semmi. A két ország között most meg­újított 1997-es katonai egyezményt egyelőre nem ratifikálta a par­lament. A magyar kormány még nem rendelt amerikai fegyvereket. Orbán nem módosította az osztrák semlegességet dicsérő kijelentését. Orosz érdekeket támogatva a ma­gyar kormány továbbra is ellenzi a NATO Ukrajna-politikáját. Ám Washingtonban azt is látják, hogy a mai Európa elleni propagan­da-hadjárat már nem a valódi, be­fogadó judeo-keresztény értékek, hanem a kirekesztő, rasszista „ke­resztény” értékek állítólagos védel­mét jelenti. Március 15-én David Cornstein amerikai nagykövet elment a hiva­talos ünnepségre, de nem várta meg Orbán beszédét. Talán fájt a feje, vagy várta a felesége. Mit üzent a sorok között? Lehet, hogy észrevet­te: Manfred Weber is Budapesten járt, és első útja a CEU-ra vezetett, majd később a Dohány utcai zsina­gógában válaszolt újságírók kérdé­seire. Aztán átadta elvárásai három pontját a magyar kormánynak. Egyik üzenet a másikat követte, a kávézacc nem téved. A nyugati po­litikusok egy része észrevette, hogy Orbán Moszkvához fűzte Magyar­­ország jövőjét. Csak azt nem értik, hogy miért. CHARLES GÁTIS

Next