Népszava, 2019. július (146. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-24 / 170. szám

A MAI és CSS^­­ CZÁRAD­AM •■eI Brüsszeli kirakós: Ursula von der Leyen szétosztja a tárcákat NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban 2019. július 24., szerda 146. évfolyam, 170. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 330 forint PAPP ZSOLT A 2020-as költségvetés egyik nagy vesztese a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Míg a köztes­tület idén még 103,6 milliárd fo­rintból gazdálkodhat, addig jövő­re - a kutatóintézetek elvonása és projektek kifutása miatt - már csak 17,1 milliárd forint jut rá. Az MTA így 2020-ban az adófi­zetők pénzéből már kevesebbet kap, mint a kormány által kedvelt sportakadémiák. Az elfogadott költségvetésből utóbbiak kerek tízmilliárdot kapnak, ami a tavalyi Sportra és szabad­időre 321 milli­árd, tudo­mányra csak 112 milli­árd jut .A tagállami kormányok és az EP között kell egyensúlyoznia 8. oldal Tudomány­ sport 1-3 ÉRTÉKREND Többet költ a kormány a labdarúgásra, mint a kutatásra. A finanszírozás terén az MTA csúnyán lemarad a fociakadémiák mögött, összeg kétszerese. Egy külön soron viszont további 9,1 milliárd forint szerepel, amit a kormány javaslata alapján az „országos sportági szak­­szövetségek akadémiai rendszeré­nek kialakítására, továbbá a Ma­gyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) feladatainak támogatására” külö­nítettek el. A fejezeti indoklásokból kiderül, hogy e keretből 1,9 milliárd jut az MLSZ-nek. De ezt is utánpót­lás-neveléssel kapcsolatos kiadá­sokra, vagyis gyakorlatilag az aka­démiákra költhetik. A fennmaradó 7,2 milliárdot pedig közvetlenül az akadémiák kapják. Ezek összege pedig már több, mint amennyit az Orbán-kormány az MTA-ra szán. A sportakadémiák költségveté­si támogatása azonban ezzel nem ér véget. Jelentősen részesednek ugyanis a társasági adó (tao) sport­célú felajánlásaiból is. Ebből akár újabb tízmilliárdot szívhat fel a sportegyesületek utánpótlási rend­szere. A kormányfő strómanjaként számon tartott Mészáros Lőrinc elnökölte Felcsúti Utánpótlás­nevelésért Alapítvány csak 2017- ben 9 milliárdhoz, tavaly pedig 1,9 milliárdhoz jutott e soron. FOLYTATÁS A 6. OLDALON FOTÓ: ORBÁN VIKTOR FACEBOOK-OLDALA ÖN(ARC)KÉP A kormányfő számára a holnap focistái fontosabbak a jelen és a jövő tudósainál Teljesült Boris Johnson régi álma LONDON Ma veszi át a kormány­fői tisztséget Theresa Maytől a to­­ryk belső választását fölényesen megnyerő Boris Johnson. A volt külügyminiszter, korábban Lon­don főpolgármestere a 160 ezer párttag 87 százalékos részvétele mellett 92 153 szavazattal lett első. Döntőbe jutott ellenfele, Jeremy Hunt 46 656 voksot szerzett, vagy­is Johnson a párt 66 százalékának rokonszenvét élvezi. Ezzel teljesült az 55 éves politikus régi álma, hi­szen egész életében arra a nagy pil­lanatra készült, hogy a toryk veze­tője és a szigetország kormányfője lehessen. Ma délután át is veheti megbízólevelét II. Erzsébettől, és hozzáláthat kormánya megalakítá­sához. Boris Johnson Brexit-párti, „élet vagy halál kérdéseként” be akarja tartani az EU-ból való kilé­pés október 31-i határidejét. Az új brit kormányfőnek sorra gratulálnak a világ és Európa ve­zető politikusai. Donald Trump a Twitteren köszöntötte Johnsont, és hozzátette, „nagyszerű lesz”, na­gyon jó kapcsolatot fognak ápolni. ÍRÁSUNK A 7. OLDALON JÖHET A KORMÁNYALAKÍTÁS Sorskérdés lesz a Brexit A legtöbb elkerülhető halál oka diagnosztikai tévedés 3. oldal Menekülnek a pedagógusok az oktatásból PÁLYAELHAGYÁS Ugyan min­den évben sokan jelentkeznek a tanári képzésekre, a felvett hallga­tók kevesebb mint fele jut el addig, hogy iskolában tanítson. A hiva­talos statisztikák szerint például a 2018/2019-es tanévben 12 ezren kezdtek meg valamilyen pedagó­gus-munkakör betöltéséhez szük­séges képzést, diplomát ugyaneb­ben az évben 8026-an szereztek, a pedagóguspályára lépők száma pe­dig éppen hogy csak meghaladta a 6 ezret. Igaz, akik tavaly végeztek, ko­rábban kezdték a képzést, de az ará­nyok változatlanok: a 2013/2014-es tanévben például 13 874-en kezd­ték meg tanulmányaikat ezen a te­rületen, a diplomát szerzők száma 8 ezer volt, a pályakezdőké kicsivel kevesebb mint 6 ezer. A lemorzsolódás nem megle­pő, egy kezdő pedagógus ugyanis ma bruttó 180 ezret keres, más területen tanári diplomával ennél jóval többért lehet elhelyezkedni. A PDSZ számításai szerint ráadá­sul a kezdő tanárok mintegy 30 százaléka egy év után, további 30 százalék öt év után elhagyja a pá­lyát. BŐVEBBEN A 4. OLDALON DILEMMA Aki marad, megalázó bérre számíthat Microsoft-botrány: fagyosan hallgat az állam KORRUPCIÓ Hiába derült ki hétfőn az amerikai igazságügyi mi­nisztérium tájékoztatásából, hogy a Microsoft magyar leányvállalata magyar döntéshozókat fizetett le 2013 és 2015 között, a Miniszter­­elnökség mindössze annyit közölt lapunk kérdéseire: „az amerikai ha­tóságok Microsoft elleni eljárásában a kormánynak nincs sem hatásköre, sem bővebb információja”. A Leg­főbb Ügyészség pedig csak azt írta: a válaszhoz „több ügyészi szervezet megkeresése szükséges”. A nyomozó szervek ennyit sem reagáltak, pedig lenne mire: a ma­gyar Microsoft nem közvetlenül, ha­nem jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező cégeken keresztül adta el a szoftvereit a közigazgatásnak. FOLYTATÁS A 3. OLDALON A FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ FŐHADISZÁLLÁS A szoftvercég budapesti székháza

Next