Népszava, 2019. augusztus (146. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-23 / 195. szám
NÉPSZAVA 2019. augusztus 23., péntek Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. Mediátorokra vár az ellenzék A demokratikus ellenzék is két hatás között őrlődik. Az egyik: mindenki tisztában van azzal, hogy akkor és csakis akkor van esély a győzelemre, ha egyetlen jelölt áll szemben a kormánypárti jelölttel. A másik: helyben vagy országosan, a pártoknak és mozgalmaknak, támogatóik, célközösségük és az egész társadalom előtt, önmagukat kell egyetlen lehetséges és perspektivikus jelöltként felmutatni. Ez arra ösztönöz, hogy fenntartsák igényüket: ők, és csakis ők adhatják a közös jelöltet, és elutasítják mások ajánlatát. Erről a „jó volna megegyezni, de csak ha mindenki elfogadja, amit én ajánlok” helyzetről a „rendszerváltó” 1990-es évek közepének időszaka jutott az eszembe. Ma egyre gyakrabban hivatkoznak erre a korra, amikor a gazdaságban és a politikában fokozatosan meghatározóvá vált a piacgazdaság és a demokrácia. Elfogadottá vált a munkaerőpiac létezése, és ezzel a tulajdonosok (gyakran az állam) és a szakszervezetek közötti vita elveszítette politikai jellegét. A szabadon kibontakozó konfliktusok „kezelésére” jött létre Magyarországon a Munkaügyi Közvetítők és Döntőbírók Szervezete, amelynek sokáig magam is tagja voltam. A szervezet akkor lép közbe, amikor a vitázó felek ráébrednek: bár szeretnének, de nem tudnak megegyezni. Ami már akkor is meghökkentő volt: viszonylag kevés ilyen ügy merült fel, és azok is többnyire külső - többnyire állami - nyomásra oldódtak meg. Mintha a megakadt tárgyalásba a külső fél bevonása, a segítség kérése a gyengeség beismerése lenne. Ez akkor vált előttem világossá, amikor - még a 90-es évek végén - részt vehettem az USA-ban egy ún. shadow-mediator programban. Egy tapasztalt „helyi” mediátorral körbejártunk néhány várost - én partneremmel Pittsburghben és Cincinnatiben voltam -, ahol beültünk szakszervezetek és tulajdonosok tárgyalásaira, és figyelemmel kísérhettem, hogyan zajlik az egyezkedés. Itthon megszoktuk, hogy a felek csak kényszerből tárgyalnak, és akkor sem a megegyezés szán-Ahogyan közeleg a választás, úgy várható, hogy az érdekellentétek újra és újra kiéleződnek, a megegyezések felbomlanak, a pozíciókat újratárgyalják, és a megkötött koalíciók szétesnek békától vezetve, hanem csak azért, hogy a társadalom számára jelezzék: hajlandó vagyok tárgyalni, de hajthatatlan vagyok. A másik dolog, ami meghökkentett, hogy tapasztalt partnerem „távolságtartóan” és engedékenyen vezette a tárgyalást: hagyta, hogy a felek maguk irányítsák a folyamatot. Amikor ezt a megfigyelésemet megosztottam vele, a partnerem egy kicsit meglepődött. „Szóval te a »serif«-stratégiát választanád. Úgy gondolod, hogy te jobban tudod, mint ők, mi a megoldás, ezt eléjük tárod, és a tekintélyedre támaszkodva ráveszed őket, hogy fogadják el, amit te javasolsz. Ám észre sem veszed: abba a helyzetbe csöppensz, hogy ők ahelyett, hogy egymással próbálnának szót érteni, veled alkudoznak. Én azt gondolom, ők a tárgyalás főszereplői. Ezért azt mondom nekik: ha maguk sikerrel tárgyalnak, és megegyeznek, az a maguk dicsősége és jutalma, ha viszont nem tudnak megegyezni, az a maguk baja és szégyene. Én abban segítek nekik, hogy ha veszekedni kezdenek, közbelépek, ha mindenki hallgat, kérdést teszek fel, javaslok valamit, ami kimozdítja a tárgyalást a holtpontról.” Szóval - világosított fel partnerem - a demokráciához és a piacgazdasághoz jobban illik a pszichológusi és a kommunikátori mediátori stílus, mint a seriffé. Hogy jön ez most ide? Az utóbbi időben a demokratikus ellenzék egy sor helyen sikeresen egyeztetett a közös jelöltről, bár nyugtával dicsérjük a napot. Ahogyan közeleg a választás, úgy nő a tét, és ezzel együtt nő - különösen a Fidesz „rásegítésével” - az önálló indulás csábítása. Várható tehát, hogy az érdekellentétek újra és újra kiéleződnek, a megegyezések felbomlanak, a pozíciókat újratárgyalják, és a megkötött koalíciók szétesnek. A viták pedig újra és újra fellobbannak, nyilvánosan folyik az üzengetés, a megegyezés esélye nélkül. Nos, itt lépne be a mediátor! A demokratikus ellenzéknek létre kellene hozni egy mediátori csapatot. Ők pártokon kívüli, független - habár tudjuk, bárki vádolható azzal, hogy le- és elkötelezett némi mediátori tapasztalattal rendelkező személyek, akik vállalnák, ha valamilyen megkeresés jön, hajlandók segíteni a megegyezést, és végigtárgyalni egy helyi, megyei vagy akár országos megállapodást. Ehhez az kell, hogy a demokratikus ellenzék pártjai és mozgalmai elfogadják: ha konfliktus lép fel, amit maguk nem tudnak megoldani, vagy ha a kialakult egyezség felbomlani látszik, mielőtt kilépnek a nyilvánosság elé, előbb keressék meg a mediátorokat, és kérjék a segítségüket. Vagyis ne a párt küldöttértekezletéhez, központi vezető testületéhez, tagjaihoz, vagy éppen a választópolgárokhoz forduljanak - elmondva a másik felet, feleket mindennek -, hanem első lépésben mediátorokhoz. A mediátorok végigvezetnék a tárgyalást, ők adnának információt a sajtónak, és a szereplők nem szivárogtatnának ki semmit. Az egyezkedések során persze van lehetőség kilépni, elutasítani a megegyezést. Váljon azonban természetessé - fokozatosan gyakorlattá -, hogy vita esetén először külső, független és némi gyakorlattal rendelkező személyek segítenek közelíteni az álláspontokat. A mediátoroknak pedig azt ajánlom: ne a seriffstratégiát kövessék. Vagyis ne az erő vagy az atyai tekintély szerepéből utasítsák a feleket, hogy ezt vagy azt tegyék. Soha ne feledkezzenek el arról: nem ők a főszereplők. Szerepük „mindössze” menedzselni a folyamatot, tisztázó kérdéseket feltenni, értelmezést kérni, újabb lehetőségeket javasolni, és segíteni, hogy a felek kommunikálni tudjanak egymással. Annak, hogy a mediáció a demokratikus ellenzék politikai gyakorlatába beépül, lesz még egy hosszú távú előnye. Azt a képet erősíti, hogy ezek a pártok és mozgalmak képesek együtt kormányozni. A társadalom számára azt jelezné: hajlandók és képesek is konfliktusaikat egymással rendezni. Végső soron pedig ez az egyik legfontosabb eleme a kormányképességnek. Nem kell attól félni, hogy bármilyen megegyezés és koalíció gyorsan felbomlik. Tulajdonképpen ez a majdani választási győzelem talán legfontosabb tényezője. MAROSÁN GYÖRGY főiskolai tanár MÚLTUNK NÉPSZAVA, 1969. AUGUSZTUS 23. Megújuló pályaudvarok Azt mondják, hogy a nagy pályaudvarok egyben a városok kapui, névjegyei is. A budapesti pályaudvarokkal nem dicsekedhetünk: ezek az indóházak általában több mint egy évszázada épültek, a gőzvasúti gyér forgalomnak kitűnően megfeleltek. A Keleti és a Nyugati most viszont naponta negyedmillió utast fogad. Felmerül a kérdés, miért nem építenek helyettük újat, hiszen rekonstrukciójuk milliárdokba kerül. A vasút egyik legnagyobb előnye, hogy a városok, községek központjaiból a főváros központjába hozza az utasokat. A pályaudvaroknak kitűnő a kapcsolatuk a városi közlekedéssel, és ezt az előnyt semmiképpen sem akarják feladni. A kelenföldi rekonstrukciót is tervezik, ez talán Budapest legelavultabb nagy forgalmú vasútállomása. Új állomásépületet, aluljárórendszert terveznek. Most a Ferencvárosból és a Déliből induló vonatok itt „keresztezik” egymást, a vasút megemelésével, illetve lesüllyesztésével akarják ezt megszüntetni. PÁRHUZAMOSOK A VÉGTELENBEN A Szabadság híd pesti hídfőjénél tartotta nyilvános össztáncát szerda este Swingin' on the Streets jelszóval a Keep Swinging Egyesület. A 20-as-40-es évekbeli amerikai szvingzenéhez, -tánchoz és -kultúrához kapcsolódó ismeretterjesztést és táncoktatást céljául tűző szervezet programja alig pár lépésnyire zajlott a Horthy Miklós Társaság rendezvényétől: ők a „kis kormányzóra" emlékeztek abból az alkalomból, hogy augusztus 20-án 77 éve zuhant le Alekszejevkánál Horthy István repülő főhadnagy. A kormányzóhelyettes emlékét a Nagyvásárcsarnoknál tábla őrzi, tekintve, hogy néhány éven át az ő nevét viselte a Vámház körút. FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ VELEMENY SZERINTEM Hajrá, MOK! (3.) A Magyar Orvosi Kamara szeptember 21-re, „Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal” címmel rendkívüli közgyűlést hívott össze. Követeli az orvosok méltányos béremelését és a paraszolvencia büntethetőségét. Akár örülhetnénk is, hogy végre a MOK és elnöke, Éger István a sarkára állt, de valahogy „kilóg a lóláb”. Miért kellett erre több mint tíz évet várni? Nem véletlenül alakultak az orvosok érdekeit valóban képviselő szervezetek, mint a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete és az Újratervezés csoport. A nővérek fizetésemelését sem a MOK, hanem a szakszervezet érte el. Éger István Fidesz-barátsága közismert. Amikor Orbán 2010-ben hatalomra került, ott sertepertélt körülötte, egy komoly beosztásra számított a kormányban. Nem jött össze. Most ősszel önkormányzati választás és kamarai tisztújítás is lesz. Félő, hogy ez a nagy demonstrációra való felhívás ezért történik. Két legyet egy csapásra. Ha Orbán újra tárgyalásokat kezd a MOK-kal, akár ígéreteket is tehet a választás előestéjén a követelések teljesítésére, Eger pedig a tisztújítás előtt hivatkozhat arra, hogy milyen eredményes volt a szorgos munkájuk. Aztán a választások után a tárgyalásokat el lehet húzni, akár a parlamenti választásig is. Ne legyen igazam, Dávid Ferenc szavaival élve, mindannyiunk érdekében. MOLNÁR ISTVÁN Nem értik Sokan értetlenül állnak az Orbán Viktor által használt fogalmak előtt: a legutóbbi ilyen a keresztény szabadság. Mit jelenthet ez? Nem nehéz észrevenni hasonlóságát a kádári népi demokrácia kifejezéssel. Annak pedig tudtuk a definícióját: azon pontok mértani helye, melyek egyenlő távolságra vannak a néptől és a demokráciától, így a keresztény szabadság nem más, mint azon pontok mértani helye, melyek egyenlő távolságra vannak a kereszténységtől meg a szabadságtól. ÁBRAHÁM ZOLTÁN Magyarázat Angela Merkel köszönetét mondani jött Sopronba a páneurópai piknik 30. évfordulója alkalmából. A köszönetét jó volt hallani, de a magyar miniszterelnökkel, a két ország kapcsolatával és a nemzetközi helyzet értékelésével kapcsolatos mondatai sokunknál „kiverték a biztosítékot”. A tájékoztató elején szólt a német ipar magyarországi befektetéseiről, majd ezt követően a kohéziós és strukturális alapokról beszélt. Ezt követte a vitatott mondat: „Ha Magyarország költségvetési rátáját nézzük, akkor azt látjuk, hogy Magyarország mót költötte el ezt a pénzt.” Az igaz, hogy konkrétan nem EU-s pénznek nevezi a juttatásokat, de kohéziós és strukturális alapokkal csak az EU rendelkezik. Ez pedig végeredményben azt jelenti, hogy a magyarországi gondokat csak mi magunk oldhatjuk meg, nem számíthatunk külső segítségre. DR. JÓKAI OSZKÁR Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelanepszava.hu