Népszava, 2019. szeptember (146. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-02 / 203. szám

21 NÉPSZAVA , 2019. szeptember 2., hétfő LAPSZÉL Pálinkás új pártot szeretne Egyre többen látják úgy, hogy szükség lenne egy új politikai pártra - nyilatkozta Pálinkás József, az első Orbán-kormány volt minisztere, az MTA korábbi elnöke a Hírklikknek. Komoly változáshoz szerinte csak a po­litikai erőviszonyok jelentős át­alakulása vezethet, például egy olyan politikai formáció meg­jelenése, amely képes a társa­dalomban létrehozott esztelen megosztottságot feloldani. Arra, hogy az új párt mikor jöhet lét­re, Pálinkás még nem tudja a vá­laszt. NÉPSZAVA Nyaralás tizenkét méteres vitorlással Orbán Viktor egy horvát falu­ban, Brgulje-ban nyaralt szom­baton - írta az Index.hu a Slo­­bodna Dalmacija nevű portál alapján, amely fotókat is közölt az árnyékban hűsölő minisz­terelnökről. A lap szerint a kor­mányfő egy 12 méteres vitorlás hajóval érkezett a településre, amit máshogyan nehéz is lenne megközelíteni, mivel egy szige­ten fekszik. Orbán egy híres he­lyi étteremben reggelizett, majd vásárolt egy vekni kenyeret. A kormányfő mezítláb közleke­dett, kezében a tangapapucsá­­val, borostásan, láthatóan nya­ralásra hangolódva. NÉPSZAVA Ütés a fényképezés után FORRÁS: FACEBOOK-OLDAL A Balatonakarattyán marcipán­osztogatással kampányolt Ma­­tolcsy Gyöngyi polgármester, Matolcsy György jegybankel­nök volt felesége. Amikor ezt lefényképezte az LMP-s Nusz­­baum Tibor, fültövön vágták, barátját pedig leteperték - szá­molt be az Azonnali.hu. Ma­tolcsy Gyöngyi a Facebookon reagált: szerinte Nuszbaumék támadták meg őket. A polgár­­mester sajnálkozott, hogy a vá­lasztópolgároknak ilyesmit kel­lett elviselniük. Nuszbaumék azt nyilatkozták, hogy látleletet vetetnek fel, aztán feljelentést tesznek. NÉPSZAVA Közvetlen uniós forrásokat sürgetnek Ahhoz, hogy véget vessünk az orbáni maffiahálózatnak, minél több várost és települést kell felszabadítani a narancselnyo­másból - hangsúlyozta közle­ményében Újhelyi István. A szocialista EP-képviselő ellen­zéki polgármestereket, polgár­mester-jelölteket lát vendégül Brüsszelben, a következő évek együttműködéséről és az ön­­kormányzatoknak járó közvet­len uniós források megterem­téséről egyeztetnek. NÉPSZAVA FOTÓ: NÉPSZAVA BELFÖLD Forró ősz az iskolákban OKTATÁS Míg a túlterhelt tanárok és a dühös diákok sztrájkra készülnek, addig a kormány „hazafiasítja” a Nemzeti alaptantervet. Kezdődik a tanév. JUHÁSZ DÁNIEL Országos diáksztrájk lesz szeptem­ber 13-án, pénteken - jelentették be a hétvégi budapesti diáktüntetés szervezői. A középiskolások felhívá­sára mintegy 1500-an jelentek meg a Parlament előtt szombat délután, hogy a köznevelési törvény legutób­bi, épp a tanévzáráskor elfogadott módosításai ellen tiltakozzanak. A megmozdulás szervezői azt kérték diáktársaiktól: szeptember 13-án ne menjenek iskolába, így tiltakozza­nak a mindent uralni vágyó rendszer ellen. A diákok dühét ugyanaz váltotta ki, mint korábban a tanárokét, szü­lőkét: a kormány - széles körű szak­mai és társadalmi egyeztetés nélkül - úgy módosította a köznevelési törvényt, hogy tovább szűkítették az oktatás kereteit. A tantestületeknek, szülőknek már nincs beleszólásuk abba, kit neveznek ki iskolaigazgató­nak. Megszüntették a magántanulói jogviszonyt, helyette „egyéni mun­karendet” lehet igényelni, amit csak állami hivatal hagyhat jóvá. Ugyan­így az állam dönt a továbbiakban a gyerekek óvoda- és iskolaérettségé­ről. A törvénymódosítás lehetőséget ad arra is, hogy kiüresítsék az álla­mitól eltérő oktatási módszereket alkalmazó alternatív iskolák keret­­tanterveit. A tankönytörvény kive­zetésével végleg megszűnt a szabad tankönyválasztás is. A szombati tüntetés és a közok­tatási törvénymódosítás csak a jég­hegy csúcsa: már szeptemberben a parlament elé kerülhet egy önálló szakképzési és felnőttképzési tör­vény, amivel végleg elszakítanák a szakképzést a köznevelés rendsze­rétől. Várhatóan novemberben ke­rül a nyilvánosság elé az új Nemzeti alaptanterv átdolgozott, az antisze­mita kijelentéseiről elhíresült iro­­dalomtörénész, Takaró Mihály által „hazafiasított” új verziója. 2020-tól pedig csak az felvételizhet egyetem­re, akinek van legalább egy középfo­kú nyelvvizsgája - miközben a hazai iskolai nyelvoktatás az Oktatási Hi­vatal saját kutatása szerint is ezer sebből vérzik. A pedagógusok mindezen felül sem számíthatnak semmi jóra: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az elmúlt hónapok egyez­tetései „reménykeltőek” voltak a kormánnyal, volt esély arra is, hogy a bérek is emelkedjenek a mostani tanévben, de végül sem a jövő évi költségvetésben, sem a köznevelési törvényben nem kaptak erre garan­ciákat. A kormány felrúgta azt a stra­tégiai együttműködési megállapo­dást is, amit még márciusban írt alá Kásler Miklós emberi erőforrás mi­niszter és Szabó Zsuzsa, a PSZ elnö­ke. A szakszervezet szeptember 22- re kongresszust hívott össze, ahol a sztrájk lehetőségét is megvitatják.­­ Egy színvonalas budapesti, bel­városi iskolában augusztusban 13-an mondtak fel, hárman az utolsó héten távoztak. El lehet képzelni, a tanárok hogyan fogják elkezdeni a tanévet. A betöltetlen állások óraszáma­it szétosztják a többiek között - ez már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szombati Országos Tantestületi Értekezletén hangzott el. Noha a kormány és az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ folyamatosan tagadja, hogy tanárhiány lenne, a közigazgatási állásportálon még augusztus utolsó hetében is több mint 1500 pedagó­gus álláshelyet hirdettek, ami csak a jéghegy csúcsát jelenti.­­ Nagyon könnyű azt nyilatkozni, hogy nincs tanárhiány, miközben a betöltetlen álláshelyeket úgy fedik el, hogy az ellátatlan óraszámokat rápakolják a tantestület többi tagjá­ra - mondta Komjáthy Anna, a PDSZ budapesti ügyvivője. Nagy Erzsébet, a szakszervezet pécsi ügyvivője pe­dig arra világított rá: a tanárok eddig sem túl alacsony munkaterhelése így sok esetben tovább növekedett. Az „eseti helyettesítésekért” pedig gyakran elfelejt külön fizetni a mun­káltató. Nagy Erzsébet bejelentette: a PDSZ perek sorozatát fogja indíta­ni azért, hogy „kifizessék a tanárok­nak, ami jár nekik”. FOTÓ: KÁLLAI MÁRTON ELEGÜK VAN A középiskolá­sok felhívására mintegy 1500- an tiltakoztak szombaton a köznevelési törvény módo­sításai ellen ZÁRT RENDEZVÉNY SZŰCS TAMÁST, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeté­nek elnökét nem akarták been­gedni a nemzeti tanévnyitóra 13 tanár mondott fel egyetlen budapesti iskolában augusztusban Botrány a nemzeti tanévnyitón A sárvári Nádasdy Tamás Általános Is­kolában tartotta vasárnap délelőtt az idei nemzeti tanévnyitót Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, ahova a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökét, Szűcs Tamást nem akarták been­gedni. A PDSZ vezetője és munkatársai molinókkal felszerelkezve érkeztek az isko­lához, ahol a tanévnyitó megkezdése előtt élő Facebook-videóban tartottak tájékoz­tatót. Egy perc sem telt el, mire egy bizton­sági őr átküldte őket az utca túloldalára. Az érdekvédők eleget tettek a kérésnek, majd a tájékoztató lezárása után megpróbáltak be­menni az iskolába, ám az őr az útjukat állta, a „gyermekek jólétére" hivatkozva. Az egyik PDSZ-tag - egy tanárnő - videózni kezdett, mire a biztonsági ember megpróbálta kicsa­varni a kezéből a mobiltelefont. - Én egy szakszervezeti elnök vagyok, mi­ért nem mehetek be a nemzeti tanévnyitóra? - kérdezte Szűcs Tamás. - Nem lehet - hangzott a válasz. - Kinek az utasítására? - Nem mondok neveket, legyenek szíve­sek kifáradni - felelte az iskola őre. Szűcs Tamás ennek dacára bevitte a ren­dezvényre a PDSZ üzeneteit: önálló okta­tási minisztériumot, a bérek rendezését, a sztrájkjogtiprás leállítását követelte. Erdogantól vesz harci terepjárókat Orbán BESZERZÉS Magyarország török El­der Yalcin 4x4 típusú páncélozott harci járműveket vásárol - futott végig ismét a hír a török médián a hétvégén. A cikkekből az nem derül ki, hogy mikor, mennyiért és hány járművet venne a kormány, de az írá­sok arra rámutatnak: a beszerzéssel Magyarország lenne az első uniós, és a hatodik Törökországon kívü­li állam, amely bevásárol a Nuroi Makina által gyártott többcélú pán­célozott terepjáróból. A négykerék meghajtású, 14 tonna saját tömegű, városban és a legkeményebb tere­pen egyaránt bevethető monstrum­nak többféle verziója van, akár lég­védelmi rendszerrel is felvértezhető, de határrendészeti járműként is be­vethető. A török sajtó már korábban meglebegtette, hogy Elder Yalcino­­kat vásárolna a magyar kormány, a járművet pedig a budaörsi Magyar Honvédelem Napján is bemutatták a nyáron. Orbán Viktor miniszterel­nök szintén többször utalt rá, hogy hadiipari együttműködést igyekszik kialakítani Törökországgal. Recep Tayyip Erdogan török elnök idén novemberben ismét Budapestre lá­togat. L. D. KETESELSOSEG Magyarország lenne az első uniós ál­lam, amely bevásárol a Nuroi Makina páncélozott terepjárójából

Next