Népszava, 2019. október (146. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-11 / 237. szám

2019. október 11., péntek Nyitott mondat A Népszava irodalmi melléklete a Vasárnapi Hírek szerkesztőségétől A XVIII. század végére kalauzol el bennünket új regényében a Győrei- Schlachtovszky szerzőpáros. Az 1786-ban elhalálozott nagyhírű debreceni tudós professzor - és sokak szerint az ördöggel lepaktáló­­ Hatvani István egy süldő leány iránt érzett szerelmét írták meg a maguk csavaros és humoros észjárása szerint, Magyariné szeretője című ördögrománjukban. A nyelvi és történeti fordulatokban gazdag, Csokonai Vitéz Mihályt is szerepeltető könyv alkotóival boszorkányos hangulatban beszélgettünk. RÁCZI­ PÉTER - Előző regényük, az Emmuska megjelenése óta 6 év telt el. Ennyire sokat rá kellett pihenni a „kackiás nemzeti vadregény”-re vagy az új „ördögromán”, a Magyariné szeretője megal­kotása kívánta meg a több mint fél évtizedet? Győrei Zsolt: Ezt az új regényt nyűttük. Olyan történetnek szántuk, amelynek sok szá­la van, és olyan világba kalauzolt el bennünket, amelyet korábban kevésbé ismertünk - idő kellett a körül­­és bejárására. - A jó munkához idő kell, nem vitás. Az, hogy szerzőpárosként dolgoznak, mennyire jelent könnyebbséget vagy nehézséget a mun­kában? Schlachtovszky Csaba: Időben biztosan elnyújtja, mert nem tudunk olyan sűrűn talál­kozni, mint az ideális lenne. De ha újra talál­kozunk, hamar egymásra hangolódunk, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk volt. Gy. Zs.: Ugyanakkor gyakorta hasznát is látjuk a túlerőnek, mármint hogy ketten tá­madunk egy történetre. Hol egyikünk, hol má­sikunk jön rá, hogyan is kéne esetleg csavarni rajta egyet. Előfordulnak olyan helyzetek is, amikor egyikünk hamarabb lekerekítené a tör­ténetet, a másikunk viszont sejt még nyulat a cilinderben, amelyet érdemes lenne előhúzni. A meseszövés fázisában szoktunk vitázni is, de érdekes, hogy magánál a szövegmegírásnál már nem.­­ Az elkészült szövegben rá lehet mutat­ni, melyik részt, szót, mondatot ki adta a kö­zösbe? Gy. Zs.: Hatéves korunk óta vagyunk ba­rátok, tizenegy évesen kezdtük a közös mun­kát, nincs semmiféle enyém-tied felosztás. Kialakítottunk egy saját univerzumot, amely­be kettőnknek egy­ közös útipasszusunk van. Egyikünk sem akar a másik fölébe kerekedni, így azt sem méricskéljük, hogy az együtt alko­tott szövegben kinek mi jutott eszébe. Minden közös kincs. Sch. Cs.: Ha egyikünknek rosszabb napja van, akkor a másikunk teszi oda magát jobban. Gy. Zs.: De persze mindig mindkettőnknek fantasztikus napja van.­­ Az Orczy Emma bárónő világába kalan­dozó Emmuska című regényük fogadtatásá­val elégedettek? Szerintem sokkal nagyobb sikert érdemelt volna már csak a parádés in­tellektuális humora miatt is. Gy. Zs.: Inkább bátorító volt az Emmuska fogadtatása. Egyáltalán nem teljesített ros­­­szul, csaknem háromezer-ötszáz példányban elkelt, ami a mai könyvpiacon tisztességes eredmény - sőt, talán egy újabb kiadás remé­nyével is kecsegtet. Visszaigazolta, hogy erre az intellektuális humorra van kereslet. Sch. Cs.: Lehet persze, hogy többet érde­melt volna, de bármennyi elismerés is érje az Emmuskát, aligha sokallanánk.­­ Ezúttal a magyar Faust történetét dol­gozták fel: kötöttek valamilyen egyezséget, kompromisszumot az ördöggel a szélesebb el­ismerés érdekében? Sch. Cs.: Ha kompromisszumért hiába is könyörgött az ördög, sok mindenben, első­sorban a narráció tekintetében egyszerűsí­tettünk: az Emmuska szerteágazó narrációját egy másképpen izgalmasra cseréltük. A mese fordulatosságából és sodró lendületéből most sem engedtünk, és rafinált, elgondolkodtató szöveget sem féltünk írni, ami elkirándul a szó­kincs kevésbé használatos régióiba is.­­ Egyikőjük sem Debrecenben végezte az egyetemet, hogy találtak rá a híres-hírhedt XVIII. századi debreceni professzor, Hatvani István figurájára ? Gy. Zs.: A legendáját már régóta ismertük. Még jóval az Emmuska előtt, az ezredfordulón indultunk egy drámapályázaton, egy Hatva­ni-dráma szinopszisával és egyetlen megírt jelenetével. Ám akkor még csak csírájában találtuk ki a magunk történetét. Amikor nem nyertünk, félretettük az ötletet, majd az Em­muska megírását követően téma után kutatva szétnéztünk a padláson. Mivel a dráma kevés szereplővel dolgozott, időben-térben viszony­lag zártan, az első kérdés az volt, hogyan nyis­suk ki regénnyé a történetet.­­ Nehéz átállítani a drámaírói észjárást regényíróivá? Sch. Cs.: Nem igazán. A drámaiság, az erős helyzetek, következetes karakterek, nagy ös­­­szecsapások egy regényben is ugyanolyan fontosak, mint egy színdarabban. A különbség persze nem csak annyi, hogy a név és a ket­tőspont helyett gondolatjelet írsz, meg azt, hogy „mondotta”­­ sokkal tágabb tered nyílik arra, hogy a hátteret, a szereplők elő- és utó­életét, illetve ki nem mondott szavaikat, szán­dékaikat, mozgatórugóikat megragadd. Nem csoda, hogy beleszerettünk a műfajba, ha a cselekmény építését, a jelenetezést, a poen­­tírozás igényét a drámai műnemből hozzuk is magunkkal. Például az Emmuska is filmötlet­nek indult. A szerzőkkel a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron találkozhatnak október 12-én 14.30-kor a Várkert Bazár Kazamata színpadán, ahol a Magyariné szeretője regény kapcsán Ka­­rafiáth Orsolya beszélget velük. Gy. Zs .: Az Emmuska regényesítését többek közt az indította el, hogy kitaláltunk egy nar­­rációs játékot, amelyben minden megszólaló magára irányítja a figyelmet, úgy érzi, ő a főhős, miközben csak epizodista, aki csupán a törté­net egy kis darabját meséli el. Az új regényben ellenben egyetlen idegenvezető mellett dön­töttünk, aki nemcsak elkalauzol a történetben, de maga is bevonódik az eseményekbe.­­ Ez az alak Makai Sámuel joghallgató, akinek a neve nekem gyanúsan a Hatvani Ist­­ván-legenda korábbi két feldolgozójának ne­véből eredeztethető. Gy. Zs.: Ejha! Nem téved, valóban Kazinczy Sámuel, egy XIX. század elején élt orvos ala­pozta meg Hatvani kétes hírnevét, méghozzá szándéka ellenére. A debreceni kollégiumba járt, Hatvani halála után kevéssel, és végte­lenül irritálta a professzor figurája köré szö­vődött temérdek babonás história. Tudniillik fizikai kísérletei miatt elkezdték terjeszteni Hatvaniról, hogy az ördöggel cimborál. Kazin­czy ezt cáfolandó írt egy szellemdús gúnyiratot, amelyben tréfásan bizonygatja Hatvani ördön­gösségét. Ám az olvasók figyelmen kívül hagy­ták az iróniát, és komolyan vették a csúfolódást - így lett ő a boszorkánymester Hatvani első apostola, Arany János is írt egy vidám balladát Hatvaniról, Mikszáth és Jókai is feldolgozta a magyar Faust legendáját. A századfordulós szecessziós költő, Makai Emil pedig drámában emlékezett meg róla. Az egyik főhősünk nevét, Fruzinkáét Mikszáthtól kölcsönöztük, ahogy az ördög maga kezével írt könyvének, a Mágyi­­kának - a mágia népetimológiai változatának - a nevét is. A két nagy író iránti tiszteletünk jeléül pedig az egyik szereplő neve Szelistyei Kálmán, egy másiké pedig Lőcsey Mór lett. Sch. Cs.: Ötvözni akartuk a történeti figurát a legendák boszorkánymesterével, a mágikus ördögrománt egy szerelmi történettel, mely­ben egy idős professzor és egy fiatal lány fordu­latos kapcsolatát dolgozzák fel. - Mekkora XVIII. századi dokumentum­­kötegeken kellett átrágniuk magukat, kü­lönösképp Debrecenre és a démonológiára fókuszálva, hogy a kellő háttér-információk birtokába jussanak? Gy. Zs.: Rengeteg szöveget olvastunk Deb­recen és a kollégium történetéről, régieket és újakat egyaránt. Ekkoriban találtunk rá Szege­di Károlyra is, aki hobbiból Debrecen történeti látképeit rajzolja meg korabeli leírások alap­ján, a könyv előzéklapján szerepel is az egyik munkája. De belefutottunk érdekes problé­mákba is: az újabb monográfiák ugyan rész­letgazdagon és izgalmasan tárgyalják a város történetét, de természetesen mai kifejezéseket használnak - például emlegetik a kollégium tűzoltóegyletét is, holott maga a „tűzoltó” szó akkoriban még nem volt közhasználatú. Természetesen a boszorkányosság és az ör­dögűzés szakirodalmát is áttanulmányoztuk, különös tekintettel a már akkortájt elérhető szövegekre.­­ Az említett nyelvezetbeli érdekesség mel­lett ne menjünk el szó nélkül! Számomra a regény egyik hatalmas és izgalmas erénye az a nyelvi hibriditás, amely középutat talált a régi és a mai magyar nyelv között úgy, hogy közérthető és olvasmányos tudott maradni. Hogy sikerült ezt kiegyensúlyozottá mívelni? Gy. Zs.: A stíljátéknak megvan az a veszé­lye, hogy minél tökéletesebb, annál nehezeb­ben olvasható. Meg kell találni a középutat, hogy az olvasó egyszerre nyerjen beavatást egy régies szövegvilágba, ugyanakkor élvezetet is találjon benne. Nagyjából 95 százalékos bizo­nyossággal csak olyan szavak fordulnak elő a regényben, melyek már megvoltak 1802-ben, amikor narrátorunk lejegyzi a részben akkor, részben 1786-ban végbement eseményeket. Arra törekedtünk, hogy a mondatok megszer­kesztésében mai szöveget állítsunk elő, a szó­kincs tekintetében viszont régit. Minden egyes szót leellenőriztünk az etimológiai szótárak­ban vagy korabeli forrásokban, például a Cso­­konai-összesben. - Vitéz Mihály és életműve nemcsak szak­mai segítséget nyújtott, de egyben igen élénk és komikus szereplője is a Magyariné szere­tőjének. Mennyire olvasható a költészete több mint 200 évvel a szerző halála után ? Sch. Cs.: Korábban is nagyon kedveltük őt, a regényírás ezen csak lendített. A regényben nem akartuk idealizálni az alakját, inkább egy nagyon is élő, szerethető figurát igyekeztünk formálni belőle. Gy. Zs.: Csokonai élményei nem avultak el. Ha egy erre fogékony fiatal megérzi, mi­lyen sors és milyen érzések bujkálnak a versek mögött, akkor a nyelvi különbségek ellenére rákaphat arra a frissességre és elevenségre, ami a lényegüket adja, és akkor a régi nyelve­zet még kedvet is csinálhat a felfedezéshez. A klasszikusok eltemetésének egyik legbizto­sabb módja, ha patetikusan, tökéletességüket magasztalva, haptákban állva beszélünk róluk. Ezt máskor is, most is igyekeztünk messziről elkerülni. +1 kérdés - A regényhez kapcsolódva, de nem lőve le előre a csavarosságát, érdekelne, ha újjá­születnének, kik szeretnének lenni? Gy. Zs. és Sch. Cs. (összekacsintva, már­­már boszorkányos összhangban): Egyikünk a másika, másikunk az egyike. Vagy fordítva. A Magyarné szeretője című ördögrománhoz plusztartalmak érhetők el a kék „f”-fel jelölt kö­zösségi oldalon - például nemcsak a szerzők, de neves tudósok, színészek olvasnak fel izgalmas­nál izgalmasabb részleteket a könyvből.

Next