Népszava, 2020. február (147. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-05 / 30. szám

Nincs vírusfertőzött a karanténban MEGFIGYELÉS Senkinél sem mutatták ki a koronavírust azok közül, akiket karanténban tartanak Budapesten - jelentette ki Szlávik János. A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosának sza­vaiból kiderült, hogy a megfigyelt kilenc elkülönítetten kívül újabb gyanús eset nincs, de nem zárható ki, hogy további lázas emberek ér­keznek. A repülőgépen utazók esetében, ha fertőző betegség gyanúja merül fel, a járványügyi protokoll szerint a beteg előtt és mögött ülő két-két sorban lévőket is potenciálisan fer­tőzöttnek tekintik. A vuhani koro­navírus-járványnál azonban csak a lázas embereket emelik ki az uta­zók közül. Ebben a járványban még nem volt indokolt a szigorúbb lépés - magyarázta Szlávik János. Mind­eddig nincs arra utaló adat, hogy az azonos gépen utazók között terjedt volna a fertőzés. RÉSZLETEK A 16. OLDALON FOTÓ: PAVEL BOGOLEPOV ÓVATOSSÁG Szájmaszkos turisták Ferihegyen • • Agytengerbe fulladnak a rendőrségen LÉTSZÁM Minden, a kapitányságokra átlépő kormányhivatali dolgozó csaknem ezer szabálysértési eljárást visz magával. GULYÁS ERIKA Mindössze 140, szabálysértési ügyekkel foglalkozó kormányhiva­tali dolgozó vállalta az országban, hogy márciustól átmegy a rend­őrség állományába, és ott folytat­ja ugyanezt a munkát - értesült a A kormányhivatalok „bonuszban” megkapták az építési eljárásokat Népszava. Közülük 120 ügyintéző vett részt a múlt héten a Belügymi­nisztériumban tartott tájékozta­tón, de értesüléseinket sem a tárca, sem az Országos Rendőr-főkapi­tányság nem erősítette meg. Nehéz megítélni, hogy az átlépők száma sok vagy kevés, de a két szervezet­nél egy évben összegyűlő nagyjából 350 ezer ilyen eset (ebből 142 ezer a kormányhivataloknál) megfelelő elintézéséhez biztos, hogy nagyon sokan kellenének, miközben mind­két területről tömegesen távoznak a munkatársak, így a rendőrség ne­hezen boldogul majd azzal a hely­zettel, hogy az eddigi közlekedési vagy hajléktalanokat érintő ügyek mellett például a túl sok iskolai hi­ányzás miatt is nekik kell eljárást kezdeniük a szülőkkel szemben. A kormányhivatalok sem léle­gezhetnek fel, a szabálysértések­től megszabadulnak, ám az építési hatósági feladatokkal bővül a te­vékenységük, és értesüléseink sze­rint nem találnak hozzáértő jelent­kezőket. FOLYTATÁS A 3. OLDALON ilyen ügy volt tavaly a kormányhivata­loknál 142 ezer TEHER A közlekedési szabálysérté­seket eddig is a rendőrség vitte, most újabb feladatokat kapnak „Ez olyan hely, mint a többi” LAKÓPARK Itt senki nem fog ma­gukkal beszélni! - mondja egy as­­­szony az egyik ócsai ház udvarán, miután megtudja, hogy a devizahi­telesek megmentésére létrehozott lakóparkról szeretnénk kérdezni a helyieket. Szerinte az embereknek már elegük van abból, hogy az újsá­gok mindig rosszat írnak a telepről. - Értsék meg, ez egy ugyanolyan te­lepülés, mint a többi - tette hozzá. Abban az asszonynak biztosan igaza van, hogy a lakópark élete ma már nem sokban különbözik a többi, budapesti agglomerációhoz tartozó teleptől. Gettósodásnak egyelőre nyoma nincs, a 2013-ban felhúzott házak kifejezetten jó állapotban vannak, a kertek pedig ugyanolyan gondozottnak tűnnek, mint bár­melyik közeli faluban. Más telepü­lésekhez képest tehát mindössze annyi az eltérés, hogy a tökéletesen egyforma házakban szociális rászo­rultsági alapon laknak a helyiek. FOLYTATÁS A 4. OLDALON / Újabb csapás az önkormányzati bevételekre ADÓ A vállalkozóknak kedvezne, de közben az önkormányzatok be­vételeire mér újabb csapást a Nem­zeti Versenyképességi Tanács ipar­űzési adót módosító javaslata. A Varga Mihály pénzügyminiszter ál­tal is felkarolt elképzelés szerint a jövőben csökkenti az adóalapot az értékcsökkenés leírása, és nagyobb mértékben vehetők figyelembe a K+F-költségek, továbbá megszűn­ne a cégek év végi „feltöltési köte­lezettsége”. A kormány korábban már korlátozta az iparűzési adó felhasználását; előírta, hogy abból főleg a helyi tömegközlekedést kell fizetni. A mostani javaslat elsősor­ban a nagy adóbevételű városokat sújtja, amelyek közül több ellenzé­ki vezetés alá került ősszel. CIKKÜNK AZ 5. OLDALON Varga Mihály azt ígérte, hogy még egyeztet a javas­latról a helyható­ságokkal E-jegy: nem működik, mégis viszi a milliárdokat Az e-jegy-projekt összköltsége (millió forint) KÖVETELÉS Hiába mondták fel az elektronikus jegyrendszer szál­lítói szerződését másfél éve, még a perindításig se jutott el a Buda­pesti Közlekedési Központ (BKK). Holott egy választott bíróság előtti eljárás akár 2-4 évig is elhúzódhat. A jogi szakértők szerint kevés esély van arra, hogy visszaszerez­zék azoknak a rendszerelemeknek az ellenértékét, amelyeket a BKK átvett és tesztelésre visszaadott a hálózat kiépítését vállaló Scheidt & 9 Scheidt & Bachmann: 6309 9 +1282 (kifizetett, de költségként fel nem számolt összeg) 9 Szakértők: 907 Munkabér, járulékok: 833­9 EBRD-hitel-felvétel költsége: 567­9 Hitelkamat, árfolyamveszteség: 430­9 Ügyvédek, közjegyzők: 215­9 Egyéb szolgáltatások: 46 Forrás: BKK/NÉPSZAVA-grafika Bachmann-nak (SB). Ráadásul a fel­mondás után számos nagy értékű, a BKK tulajdonában lévő eszköz is a cégnél maradt. Sőt, mint ahogyan az a BKK Karácsony Gergely fő­polgármester hivatalba lépése után megválasztott új igazgatóságának készített jelentésből kiderül: a szer­ződés furcsa módosításai miatt az LB jogosan követelheti az addig le­gyártott, de még át nem vett termé­kek árának a megfizetését is. FOLYTATÁS A 3. OLDALON

Next