Népszava, 2020. április (147. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-08 / 84. szám

NÉPSZAVA 2020. április 8., szerda Összejöttek a pandák Párosodott a hongkongi állatkert két óri­áspandája, Ying Ying és Le Le. Már tíz éve próbálták őket erre rávenni, de eddig si­kertelenül. Az állatkert január végi bezá­rása nyomán létrejött nyugalom, úgy tű­nik, jót tett nekik. Azt még nem tudni, lesznek-e kispandák. NÉPSZAVA Megbüntették a nudistákat, mert nem volt rajtuk szájmaszk Egy néhány fős nudistacsoport tagjait büntette meg Csehországban a rendőrség, mert nyilvános helyen szeg­ték meg a védőmaszk viselésére vonatkozó szabályokat. Az üzenet ugyanis egyértelmű: ha van ruha az állampolgá­rokon, ha nincs, az arcmaszkot nyilvános helyen így is, úgy is hordani kell. NÉPSZAVA Bővül az ÉletMentő app Frissítést kapott az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone Alapítvány közös alkalmazása, az ÉletMentő app, így a felhasználók könnyebben elérik a kormány hivatalos tájékoztató oldalát, valamint a legfrissebb létfontosságú tudnivalókat a járványról. Az utóbbihoz engedélyezni kell, hogy az app értesítéseket küldhessen. NÉPSZAVA Hosszú még az út az oltás alkalmazásáig KUTATÁS Hamarosan megkezdődik az egyik vakcina embereken történő tesztelése, de még ha gyorsan meg is találják a hatásosat, a világszerte kialakítható immunitás előtt sok akadály tornyosul. VARGA PÉTER A világon nagyjából 35 vállalat, tu­dományos szervezet foglalkozik COVID-19 betegséget okozó vírus elleni vakcina kifejlesztésével, kö­zülük négyen állítják, van jelöltjük, amit állatokon már tesztelnek is. A fejlesztésben tapasztalható gyorsaság annak is köszönhető, hogy kínai tudósok már a kezde­tektől megpróbálták feltérképezni a SARS-CoV-2 vírus teljes genetikai anyagát, és január elején már közzé is tették eredményeiket. Az is segí­tett, hogy a tudósok megpróbáltak rájönni, mi okozza maj­d a következő világjárványt, így nemcsak a lehet­séges kórokozókat állították elő, ha­nem közben azzal is foglalkoztak a „prototípus” kórokozókkal kísérle­tezve hogyan lehet vakcinát találni ellenük. A korábbi koronavírus-jár­­ványok - a 2002-2003-as SARS és a 2012-es MERS - idején már el­kezdték ellenszerek kifejlesztését, de ezek a pandémia lecsengése után polcokra kerültek. A marylandi ol­tóanyaggyártó cég, a Novavax most ezekkel kezdett kísérletezni, és azt állítja, van néhány olyan eredmé­nyes anyaguk, ami hamarosan em­bereken is kipróbálható. Az Inovio vakcinája a harmadik, amely a klinikai tesztek első fázisá­ba lépett, ezzel embereken is elkez­dik kipróbálni. Az amerikai gyógy­szerészeti hatóság (FDA) engedélye után az INO-4800 nevű szert az elkövetkező hetekben összesen 40 egészséges önkéntesnek fogják be­adni Philadelphiában és a Missouri állambeli Kansas Cityben. Az első eredmények nyár vége felé várha­tók. Ha a klinikai tesztek sikeres­­ ­­ nek bizonyulnak, az Inovio szerint év végére akár egymillió vakcinát is elő tudnának állítani. Március közepén a bostoni bio­technológiai vállalat, a Moderna és az amerikai allergológiai és járvá­nyos betegségeket kutató központ közös fejlesztését kezdték el em­bereken tesztelni. Ezt a vakcinát a DNS-alapú módszerrel tervezték, és várhatóan 2021 júniusáig tart a klinikai tesztjeinek első fázisa. Embereken tesztelik már a CanSino Biologies és a Pekingi Bio­technológiai Intézet fejlesztését is. Ez hagyományos technológiával készült, egy ebola elleni vakcina alapján, és decemberig fog tartani a jelenleg folyó tesztfázis. Az Egészségügyi Világszervezet összesítése szerint április vége felé várható egy negyedik vakcinajelölt, a BioNTech, a Fosun Pharma és a Pfizer fejlesztésének klinikai teszt­fázisba lépése, míg a CureVac júni­usban kezdheti az emberi teszteket. Mindkét vakcina DNS-alapú mód­szerrel készült. Minden vakcina hasonló elven működik: a kórokozót részben vagy teljes egészében injekció formájá­ban kis mennyiségben bejuttatják a szervezetbe, amely ellenanyagot, antitesteket termel ellene. Ezek egyfajta immunrendszeri emléke­zetként újra működésbe lépnek, ha a valódi kórokozók megjelennek. Hagyományosan a vírusok élő, ám hőkezelés vagy vegyszerek által legyengített formáját használják, de ennek vannak hátrányai. Az élő vírusok kifejlődhetnek a szerve­zetben, fenntartva fertőzőképes­ségüket, miközben az inaktivált vírusok újabb adagjának bejuttatá­sa szükséges a megkívánt immuni­tás eléréséhez. Több kutatás ezen a régebbi módszeren alapul, de a Novavax újabb megközelítést ta­lált ki. Ennek az alapja az, hogy az emberekből a védekező reakciót a vírus koronájának tüskéi - vagyis a fehérje, ami alkotja - váltja ki. Ezért kivonják a vírusokból azok geneti­kai kódját, amit baktériumok vagy élesztőgombák DNS-ére „ragasz­tanak” rá. Azok azután nagy men­­­nyiségben termelik azt a fehérjét, amit vakcinaként lehet használni. A még újabb fejlesztések már ezt a fehérjét is kikerülik, magát a ge­netikai kódot használják a vakcina kifejlesztésére, a Moderna ezen az úton jár. FEJLESZTÉS A legújabb próbálkozások magát a geneti­kai kódot hasz­nálják a vakcina kifejlesztésére Megkerülhetetlen és időigényes a próbafolyamat Először néhány tucat egészséges önkéntesre van szükség, hogy kiderüljenek a káros mel­lékhatások. A második fázisban több száz beteg ember szükséges a tesztekhez a világ egy adott pontjáról, a harmadikban több ezer, ekkor már a szer hatásosságát vizsgálják. De nem mindegyik vakcinajelölt biztonsá­gos vagy hatásos, a használhatatlanokat ki kell szűrni. Ezért a próbafolyamat hosszú és megkerülhetetlen, azonban felgyorsítható, ha olyan szereket alkalmaznak, amiket már elfo­gadtak. Jelenleg olyan vakcinát még nem fo­gadtak el, amely közvetlenül DNS-alapon ké­szült, így ezeknél marad a hosszú vizsgálat. Ez normál esetben egy évtizedig vagy hosszabb ideig is eltarthat. Ha most sikerülne 18 hó­nap alatt lefolytatni az eljárást, nagyon nagy mennyiségű vakcinára volna szükség, aminek gyártására nincs kapacitás. Továbbá, ha meg­lenne a hatásos vakcina, akkor is csak a prob­léma harmada lenne megoldott. A politikai és a gazdasági helyzet komolyan befolyásolná, el tudna-e jutni a megfelelő helyekre, képesek-e az egészségügyi rendszerek ellátni a beadás feladatát. A 2009-es influenzajárvány idején a gazdagabb országok felvásárolták a vakci­nakészleteket, és a szegényebbeknek nem nagyon maradt, miközben utóbbiak sokkal kitettebbek a fertőzéseknek, és a kezelésre sincs megfelelő erőforrásuk. MOZAIK Tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén dolgoznak INNOVÁCIÓ Magyar kutatók egy olyan tömeg-lélegeztetőgép fejlesz­tésén dolgoznak, amely egyszerre akár 5,10, 50, esetleg még több kri­tikus állapotú koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet - írja a qubit.hu. Az Óbudai Egyetem Bio- Tech Kutató Központja és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központja által kezdeményezett, nonprofit MassVentil Projecthez március eleje óta egyre több hazai és külföl­di kutató, hallgató és ipari szereplő csatlakozik. Az olasz tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az életmentésben az egyik legnagyobb problémát a lélegeztetőgépek szá­ma jelenti, illetve az, hogy a jelenleg használatos berendezések egyszer­re csak egy embert képesek ellátni. A projekt résztvevőinek elsődleges célja egy moduláris tömeglélegez­tető prototípusának kifejlesztése, amely nemcsak azzal fejti ki áldásos hatását, hogy általa több beteg életét lehet megmenteni, hanem az egész­ségügyi dolgozók védelmével is. A kilélegzett fertőző levegőt a beren­dezés elvezeti a közös légtérből (és szűri is), ezzel lényegesen csökkenti az ápolószemélyzet megfertőződé­­sének kockázatát. További óriási előnyt jelenthet, hogy a berendezés a tervek szerint ad hoc jelleggel te­lepíthető kórházon kívüli környe­zetben, kórházi infrastruktúra nél­kül is. NÉPSZAVA A prog­ramhoz a MassVen­til Project Face­­book-ol­­dalán keresztül lehet csat­lakozni ÉLETKÉP A LABORBÓL A projekthez egyre több ha­zai és külföldi kutató, hallgató és ipari szerep­lő csatlakozik Boldog névnapot, Dénes! A Dénes férfinév a görög Dionüsziosz névből szár­mazik. Jelentése: Dionüszosznak ajánlott. A görög mitológiában Dionüszosz a bor és a szőlő istene. NEPSZÁMY FEJTŐ FERENC 1909-2008 Tiszteletbeli főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő: NAGY B. GYÖRGY ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Főszerkesztő-helyettes: FRISS RÓBERT • Szerkesztők: HARGITAI MIKLÓS, MARKOTAY CSABA • Rovatvezetők: BERNAU PÉTER (sport), BODA ANDRÁS (belpolitika), HOMPOLA KRISZTINA (kultúra), HORVÁTH GÁBOR (külpolitika), F. SZABÓ KATA (Visszhang), MUZSLAI KATALIN (mozaik), N. KÓSA JUDIT (publicisztika), RÁCZ I. PÉTER (Nyitott mondat), SIMON ZOLTÁN (Szép Szó), HÁRS KATALIN (fotó), TÖRŐ ANDRÁS (gazdaság), OLASZ ANDREA (online) • Főmunkatársak: BALOGH GYULA, CZENE GÁBOR, DANÓ ANNA, KUCZOGI SZILVIA, MARNITZ ISTVÁN, RÓNAY TAMÁS, SZALAI ANNA Kiadja a XX. Század Média Kft. • Felelős kiadó: a kft. vezetője • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Jókai utca 6. • Telefon: 477-9000 • Központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés: hirdetes@nepszava.hu, telefon: 999-9528, 489-8811 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1-767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008,477-9000/008, 508, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 5450 Ft, negyedévre 16050 Ft, fél évre 31800 Ft, egy évre 62 400 Ft. • Nyomdai előállítás: I Partnerünk^^ Mediaworks Hungary Zrt. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti I IMEDIA

Next