Népszava, 2020. május (147. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-05 / 104. szám
2 NÉPSZAVA 2020. május 5., kedd REFLEKTOR Maszkos diákok lepték el a hazai iskolákat VIZSGA Felügyelő tanárokból nem volt hiány, de vizsgaelnök már nem jutott mindenhova a hétfői magyar írásbeli érettségin. DOBOS JUDIT, JUHÁSZ DÁNIEL, VAS ANDRÁS Nem volt nehéz és nem is történt semmi rendkívüli - röviden így lehetne összegezni a lapunknak nyilatkozó középiskolások véleményét a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségiről. A vizsgák reggel kilenckor kezdődtek és délután egy óra körül értek véget, de a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból már délután fél egykor szállingóztak a diákok, akik hamarabb befejezték a feladatlapok kitöltését. Egyikük - Márk - emelt szinten vizsgázott, mint mondta, erre az egyetemi felvételijéhez is szükség van. Úgy érezte, jól meg tudta oldani a feladatokat, a felkészülésben a március közepén elrendelt digitális távoktatás sem okozott nehézséget. Egy kölcseys diáklány - ő középszinten érettségizett - szintén azt mondta, bár nem a magyar a kedvenc tantárgya, a feladatokat nem találta nehéznek. Minden vizsgázó kapott maszkot, a tantermekben is szellősen ültek, ahol ő vizsgázott, összesen nyolcan. Szerinte - a biztonsági intézkedésektől eltekintve - ez ugyanolyan érettségi volt, mint máskor, nem nevezné kifejezetten „rendkívülinek”. A vizsgák elhalasztása meg sem fordult a fejében. A halasztás lehetőségét azok számára biztosították, akik a koronavírus-járvány miatt inkább egy későbbi időpontban érettségiznének. Ezt az utat azonban csak 2455- en választották a több mint 84 ezer érettségiző közül. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfő reggeli rádiónyilatkozatában azt mondta: az oktatásirányítás tisztában van azzal, hogy „mindenkiben van egy kis félelem”, de ő biztos abban, hogy minden rendben lesz a következő két hétben. Sikerült elegendő felügyelő tanárt is biztosítani. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete korábbi értesülései szerint felmerült, hogy akár tanárszakos egyetemistákat és kormányhivatali tisztségviselőket is bevonhatnak felügyelőnek, ám ilyen visszajelzések egyelőre nem érkeztek. A felügyelő tanárok megbízása nálunk gördülékenyen ment, sikerült „házon belül” megoldani, tudomásom szerint nem kellett külsős kollégát megbízni erről a Kölcsey egyik tanára, Törley Katalin beszélt lapunknak. Az idősebb tanárokat igyekeztek minél jobban tehermentesíteni, így van, aki több felügyeletet is elvállalt. Törley például a szerdai történelem- és a csütörtöki angolérettségin is ott lesz. A terézvárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt ottjártunkkor egy négyfős diáktársaság „csoportosult”, őket az önkormányzati rendészet egyik munkatársa arrébb küldte. Az utca túloldalán már gond nélkül folytathatták a „csoportosulást”. Azt mondták, bár nem volt kötelező és nem is volt túl kényelmes, a maszkot vizsga közben is magukon hagyták. A feladatsort ők sem találták különösebben nehéznek. Kaposváron rendőrök és polgárőrök biztosították az érettségit. A diákok az intézmények ajtajában maszkot és gumikesztyűt kaptak, előbbit a folyosókon kötelező volt viselni, a vizsga négy órája alatt viszont, aki akarta, levehette. - A kesztyűt sem volt kötelező felvenni, csak ha valaki elkérte a helyesírási szótárt - mondta Ádám, aki Budapestre a műegyetemre készül gépészmérnöknek, így inkább a keddi matematikaérettségitől tart jobban. A szótárakat használat után azonnal lefertőtlenítették. Ádám kifejezetten könnyűnek találta a magyar feladatokat, állítása szerint a szövegértés még könnyebb is volt, mint az év közbeni gyakorlófeladatok. Egy kaposvári diáklány, Kitti úgy vélte, feleslegesen izgult, mert a körülményeket, azaz a szigorú beengedést és ültetést leszámítva olyan érzése volt, mintha egy dupla órás dolgozatot írt volna. - A szüleim nagyon féltettek, nem értették, ha eddig nem lehetett iskolába menni, akkor most miért engednek össze több száz gyereket - jegyezte meg a lány. Néhány osztálytársával összejártak tanulni, de így együtt utoljára márciusban voltak. Sajnálta, hogy elmaradt a ballagás, a szerenádok, igazából el sem köszöntek egymástól, mármint úgy, ahogyan négy év után szokás. A közgazdásznak készülő Kristóf ugyancsak könnyűnek találta a feladatokat; szerinte akik összeállították, szándékosan vitték lejjebb a szintet, hiszen másfél hónap mégiscsak kimaradt a „normális” oktatásból. Meg aztán szóbeli sem lesz, ahol javítani lehetne, ha valaki nagyon megcsúszik az írásbelin, azt pedig elég nehezen magyarázták volna el az illetékesek: nem elég, hogy a járványban megtartják a vizsgákat, de még jó sokan meg is buknak. Az egri Neumann János Gimnázium egy végzős diákja arról számolt be a Népszavának: a diákok többsége pár perccel a vizsga megkezdése után levette a maszkot és a kesztyűt, mert kényelmetlen volt benne írni, s akkor sem vették fel, amikor kimentek a teremből. A tanárok viszont végig magukon tartották a védőfelszerelést. Miskolcon is biztosították a védőfelszerelést a diákoknak, tanároknak, ezeket már korábban kiszállították az iskolákba. Az egyik itteni gimnázium pedagógusa lapunknak azt mondta: ha szűken is, de a saját tantestületükből sikerült biztosítani a tantermenkénti két felügyelőt. Ha valaki hétfőn reggel betegség vagy más ok miatt kiesett volna, arra az esetre a fenntartó ígért helyettesítést. Az érettségi kedden a matematika írásbelikkel folytatódik. JÁRVÁNY A diákok szerint a biztonsági intézkedésektől eltekintve ugyanolyan érettségi volt a hétfői, mint máskor AKTUÁLIS 1 SCHILLER MARIANN szerint helyes, hogy némelyik kérdés érintette a fake news jelenségét PDSZ: nem mindenhol volt vizsgaelnök Több iskolában nem volt elnöke az érettségi vizsgabizottságnak - közölte megkeresésünkre Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke a szakszervezethez hétfőn beérkezett visszajelzések alapján. A jogszabályok szerint a vizsgaelnök felel az érettségi szakszerű és törvényes megtartásáért, a vizsgabizottság törvényes működéséért. Szűcs Tamás szerint ez a helyzet azért jött létre, mert több helyen nem mentek ki időben a megbízólevelek. Ugyanakkor még nem volt példa arra, hogy egy iskolában vizsgaelnök nélkül tartsák meg az érettségiket. Ebben az esetben a törvényességért csak az iskola igazgatója felel. Magyartanárok: időben meg lehetett oldani a feladatokat ÉRTÉKELÉS A középszintű érettségi első részében a könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről szóló szöveget kellett értelmezni, majd a sportról, a szabadidős tevékenységekről szóló érvelést, vagy egy fogyatékkal élőknek szóló program szervezéséhez kapcsolódó hivatalos levelet kellett írni. A második részben Fekete István novellaelemzés vagy Arany János és Tóth Árpád vers-összehasonlítás közül választhattak a diákok. Emelt szinten Márai Sándor Halotti beszédéhez kapcsolódó nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsort kellett megoldani, ezt Szabó Lőrinc versének értelmezése, és a meseolvasáshoz kapcsolódó véleményalkotás követte. Alapvetően jó feladatokról, időben is megoldható, helyenként problémás, ügyetlen kérdésfeltevésekről számolt be lapunknak Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének tagja, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezetőtanára. - Az első feladatnál jó szöveget kaptak a diákok, megoldhatók voltak a feladatok mindenki számára, korrektek a kérdések, egy kivételével mindegyik valóban csak szövegértés volt. Valószínű, hogy a kicsit gyakorlottabb olvasóknak nem is kellett hozzá hatvan perc - mondta. Schiller Mariann szerint a hivatalos levél írása ugyanakkor problémásabb lehetett, a felvezető szövegben nem volt elég egyértelmű a feladat. A magyartanár kiemelte, örömmel vette, hogy a szövegértési feladatsor finoman utal a fake news (álhír) jelenségére: egy kérdés arra vonatkozott, mely elemek, mondatok erősítik vagy gyengítik az adott szövegrész megbízhatóságát. - Ez szerintem nagyon fontos, és visszatér a Fekete István-novellában is. Nyilván véletlenül, de az is arról szól, hogy a pletyka, fecsegés, megbízhatatlanság miféle kárt okozhat egy ember életében. Az emelt szintű érettségi mindig nehezebb, ezért minden évben kevesebben választják, ez így volt idén is - mondta Jobbágy László, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium magyartanára. - Az első részben, a nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsornál Márai Sándor Halotti beszéde volt a bázisszöveg, ehhez sok adatszerű kérdés kapcsolódott, megoldásuk komplexebb tudást igényelt. Olyan szerzők is előkerültek, akiknek a munkásságáig nem biztos, hogy eljutottak a tananyagban a gyerekek - ismertette a magyartanár. A második rész, Szabó Lőrinc Májusi orgonaszag című versének műelemzése sokkal elfogadhatóbb volt Jobbágy László szerint. Szabó Lőrinc többször volt már az érettségi vizsgán, és Tücsökzene című kötete az emelt szóbeli tételekben is szerepelt. A harmadik, reflektálási feladat lehetett az emelt szintű vizsga legsikeresebb része a magyartanár szerint: arra kérdeztek rá, hogy a meseolvasás hogyan fejlesztheti az irodalmi érzékenységet. Mint Jobbágy László elmondta, a gyerekek érdekeit szem előtt tartva helyesnek tartja, hogy megrendezzék a vizsgákat. - Mindennel együtt, azt hiszem, ezzel segítjük a gyerekeket abban, hogy pontot tudjanak tenni annak a végére, amiért négy-öt-hat évet keményen dolgoztak. CSEPREGI EVELYN SZÍNVONAL Volt olyan diák, aki szerint szándékosan vitték lejjebb a szintet, hiszen másfél hónap mégiscsak kimaradt a „normális" oktatásból