Népszava, 2020. augusztus (147. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-14 / 190. szám

10 NÉPSZAVA 2020. augusztus 14., péntek Kásler és az Árpád-ház I­dentitásunkat (bizonyos kivé­telekkel) a nyelvünk határozza meg, ami egyben egy kulturális közösséget is kialakít. A nyel­vi kontinuitás alapján keresett őseink 1500-2000 évvel ezelőtt szakadtak ki az ugor nyelvi közös­ségből. A folyamatosan módosuló nyelvű, nyelvi alapjait mégis meg­tartó magyar törzsek etnikuma azóta teljesen kicserélődött, talán többször is, miközben kevert etni­kumok keveredtek kevertekkel. A székesfehérvári bazilikában kilenc előkelő személy sírja vészel­te át a törökdúlást és egy robba­nást. Az egyik sír III. Béla királyunk csontvázát rejtette. Kásler doktor csoportja a csontokból DNS-t vont ki, és modern módszerekkel vizsgá­latokat végzett a mintákon. Az Y-kromoszóma a többi kro­moszómához képest kevés gént tartalmaz, de ezek a gének teszik a férfit férfivá. A géneken kívüli DNS nem kódol fehérjéket/tulajdonsá­­gokat, ezért a természetes szelek­ció sem hat rá. A mutációk ezért ezeken a részeken összegyűlnek az ezer évek során, és a leszármazá­si vonalra jellemző „mintázatok” alakulnak ki. Az ilyen úgynevezett haplocsoportok segítségével lehet a férfiági rokonságra következtetni. A szerzők az irodalmi adatok alap­ján úgy számoltak, hogy a vizsgált DNS-szakaszon 100-150 évenként történik egy-egy mutáció, ami ala­pot ad a haplocsoportok elágazódási idejének (sajnos eléggé pontatlan) becslésére, illetve a III. Bélához vi­szonyított rokonsági fok meghatá­rozására. A kutatók Baskíria hegyes vidé­kén találtak bizonyos százalékban egy az Árpád-házival távoli rokon­ságban levő haplocsoportot, egy még távolabbit pedig Észak-Afga­­nisztánban, az ókori Baktriában. Az észak-kaukázusi cserkész minták pedig annyira távoli rokonságot mutattak, hogy a szerzők ezeket fi­gyelembe se vették. A szerzők eredményeiket 2020. július 7-én közölték elektronikus formában a European Journal of Human Genetics c. folyóiratban. A munkának van egy előzménye is: Archaeological and Anthropolo­gical Sciences, 11, 1345-1357, 2019.­­ A közleményeket letöltöttem az internetről, és átnéztem őket. Kás­ler doktor sajtótájékoztatóján nem vehettem részt, a közlést a 444.hu­­tól vettem át, úgyhogy ebben a te­kintetben csak az ott megírtakból tudok idézni. Kásler doktor hallgatólagosan feltételezi, hogy a férfiági leszárma­zás egybeesik a dinasztikus leszár­mazással, pedig ez csak akkor igaz, ha 4500 éven át egyik ősanya sem lépett félre. Az Ár­pád-házi királyok króniká­sai nem­csak azért nevezték ki Attilát r Árpád // / t os eve, mert ő is keletről jött, ha­nem mert Dzsingisz kán és Napóle­on ehhez túl későn születtek Kásler doktor szerint „Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd két­ezer évvel ezelőtt már az »Árpádok« családja és rokonaik az Uráltól dél­re és nyugatra helyezkedtek el.” Az eredeti cikkben viszont szó sincs a Baktriából Baskíria felé történő „lassú mozgásról”, a vizsgálati ada­tokból ilyen következtetést nem lehet levonni. Ugyanakkor a régóta ismert és nagyon gazdag nyelvészeti és régészeti adatok épp egy ellenté­tes irányú, több hullámban történő masszív vándorlást bizonyítanak, egészen India közepéig terjedően. Kásler doktor teóriája az újkori magyar mitológiának ágyaz meg. Autodidakta őstörténészeinknek (egyébként én is az vagyok) egyik kedvelt véleménye, hogy a magyar, vagyis ez a pozitívan különleges lény nem származhat mástól, csak­is a legrégibb kultúrnéptől, a sume­roktól. De hát hogyan kerülhettek állítólagos sumer őseink Baskíriá­ba vagy az Urál menti sztyeppére? Kásler doktor segítségével a félút már megvan. De amennyiben a Krisztus nevű parthus hercegtől vagy annak rokonaitól származ­nánk, szinte már az egész utat meg­tettük. Van azonban egy másik problé­ma is. Kásler doktor ur­ hallgatóla­gosan feltételezi, hogy Baktria la­kói 4500 éven át egy helyben ülve várták, hogy mintát lehessen venni tőlük. Más szóval: fel sem merült benne, hogy a mostani tádzsik, pas­­tun és dáni lakók máshonnan is ér­kezhettek. A kutatók Baskíriában találták meg III. Béla távoli, de az afgánnál közelebbi férfiági rokonait. Ezek az adatok nagyon érdekesek, de Kásler doktor igyekezetének ellenére sem alkalmasak arra, hogy térben és idő­ben elhelyezzük III. Béla távoli fel­menőit: „Kétezer évvel ezelőtt már az »Árpádok« családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyez­kedtek el.” Ez a mondat egyébként azt az állítást látszik alátámasztani, miszerint az ősmagyarság vándor­lásának egyik állomása a baskíriai Magna Hungária lett volna. Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy az onogur törzsszövetség felbomlá­sakor került fel délebbről Baskíria szélére egy ősmagyar nyelvű töre­déknép.­­A miniszter nagyon valószínű­nek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérő népek innen folytatták to­vább az útjukat.” Ezzel Kásler dok­tor a középkori magyar királyság intézményét a távoli múltra is kiter­jeszti, pedig még az ennél jóval ké­sőbbi Árpádnak is csupán egy laza törzsszövetség vezetőjévé sikerült felemelkednie. Az idézett mondat egyébként azt is feltételezi, hogy Árpád férfiági ősei sok generáción át együtt mozogtak a magyar tör­zsekkel. Lehet, hogy így volt, de erre sincs bizonyíték. Ugyanez a problé­ma fordul elő az eredeti közlemény diszkussziójának számomra zava­ros utolsó bekezdésében is. Az angol nyelvű közlemény be­vezetése a következőt írja: „The Dy­nasty was founded by Prince Álmos (ca. 820 CE-ca. 894 CE).” Azazhogy a dinasztiát a kb. 820 és 894 között élt Álmos herceg alapította, pedig akkoriban az emberek nem szoktak 74 évig élni. A cikk legelső irodalmi hivatkozása Hóman 1940-43-as könyvére utal. Hóman Bálint kivá­ló történész volt és vitatott politi­kus, de az utóbbi nem tartozik ide. Viszont egyedüli hivatkozásként használva a Kásler-féle cikk azt a látszatot kelti, mintha Hómannal lezárult volna a magyar középkor kutatása. Egyébként pedig megvan az oka, hogy épp ezt a hivatkozást választották ki: Prince Árpád lead the Hungarians into the Carpa­thian basin between 862 CE and 896 CE. (Árpád herceg 862 és 896 között bevezette a magyarokat a Kárpát-medencébe.) A honfoglalás egyik lehetséges, 862-es évszáma a sokszorosan cáfolt „kettős hon­foglalás” elméletének ágyaz meg. Az egyébként kiváló régész László Gyula ui. az általa feltételezett első honfoglalást 870-re tette. „A Kárpát-medencét elfogla­ló magyarok filogenetikai eredete erősen vitatott.” „Nyelvészeti érvek alapján azt feltételezték, hogy fő­ként finnugor nyelvű népességből állt, míg az Árpád-ház szóbeli és írott hagyománya hun rokonságra utal.” Ezekben a mondatokban nem válik szét a nyelv és az etnikum fo­galma. A nyelv nem etnikai kategó­ria, a migrációk során a nyelv és az etnikum is erősen megváltozhat. A hun rokonságról való vita pedig már régen lezajlott. A H betűt egy ófran­cia szerzetes biggyesztette az Ungar elé. A h hangot a franciák egyébként sem ejtik ki. Az Árpád-házi királyok krónikásai pedig nemcsak azért ne­vezték ki Attilát Árpád ősévé, mert ő is keletről jött, hanem mert Dzsin­gisz kán és Napóleon ehhez túl ké­sőn születtek. Nemcsak Kásler doktor, de előtte már mások is kijelentették: „A té­nyekkel nem lehet vitatkozni!” Én sem vitatkozom a feltehetően kor­rekt laboratóriumi meghatározások adataival. A probléma ott kezdődik, hogy a vezető archeogenetikai fo­lyóiratoknak kiváló lektori (peer review) gárdájuk van a laborvizsgá­latok elbírálására, de nem tudnak és nem is akarnak hozzászólni a magyar eredetmondák igazságtar­talmához. Ez lehetővé tette, hogy a szerzők közül néhányan a vizsgá­lati eredményektől elrugaszkodva olyan régebbi és újabb mítoszok­nak ágyazzanak meg, amelyek lel­kes fogadtatásra találnak a laikus közönségnél és egyes vezető poli­tikusainknál. Egy második menet­ben pedig Kásler doktor a tényeket ürügyként használta fel vágyvezé­relt mesék kitalálására. A fantáziálás lehántása után a megmaradó adatok már sokkal ke­vésbé érdekesek a laikusok számá­ra. Jelentőségüket a következőképp próbálom behatárolni: a világ tudo­mánya számára a vizsgálat eredmé­nye csupán egy újabb haplotípus felfedezése a sok között. Számunk­ra viszont azért jelentős, mert ez a haplotípus az Árpádok férfiágára jellemző. Más, jövőbeli adatokkal összevetve pedig valamikor még ér­tékes és fontos mozaikkockája lehet a magyar őstörténet jobb megisme­résének. BAINTNER KÁROLY nyugalmazott egyetemi tanár Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. VÉLEMÉNY SZERINTEM N Idős vezetők A magyar utakon naponta több tucat baleset történik. Felelőtle­nül száguldozó hetvenen túliak törik a saját és mások kocsiját, kábítószer és alkohol hatása alatt valóságos rémületet kelte­nek a többi vezető körében, min­den második halálos baleset az ő művük, rengetegen vannak, és es­ténként a tévéhíradókban láthat­juk, miket műveltek már megint Ezenközben huszonéves vezetők kocognak az utakon engedelme­sen, és ez a korosztály talán csak havonta egy balesetért felelős... Ja, nem. Fordítva van! Lehet még vagy tízezer hetvenen felüli, akik fél évszázados rutinnal és job­bára óvatosan vezetnek, kevés balesetet okoznak. Ám nap mint nap emberéleteket követelnek és havonta kocsik százait törik ös­­­sze a 18-30 éves úrvezetők, akik­nek nincs kellő gyakorlatuk, van viszont igen nagy önbizalmuk és indokolatlan bátorságuk. Ezek után érthetetlen, miért in­dult valóságos hajtóvadászat egyes orgánumokban az idős ve­zetők ellen, miközben a huszon­éves korosztály esetében nem hoznak semmilyen szigorítást, és így továbbra is zavartalanul okozhatnak bajokat a közuta­kon. Tényleg az időseket kéne korlátozni, sőt elvenni tőlük a közlekedés jogát? E korosztály többsége soha nem okoz balese­tet. Nem lenne hasznosabb azok­nak a huszonéves autó- és motor­vezetőknek nézni a körmére, akik felelőtlen közúti viselkedésükkel veszélyeztetik mások életét? Jobb lenne hagyni az öregeket tovább vezetni megfontoltan. Nekünk már így is megterhelő, és sokszor megalázó is, hogy hetvenen felül kétévente kell orvosi vizsgálatra mennünk. Hadd éljünk a vezetés jogával, amíg lehet. Zsebpénz NEMERE ISTVÁN Izland, Liechtenstein, Norvégia ugyan nem uniós tag, de hozzá­fér egységes piacához, ezért egy alapba ezek az államok pénzt fizetnek, amiből a kevésbé fejlett uniós országok részesednek, köz­tük hazánk is. Ez az alap többek között a civil szervezeteket segítő programokat is finanszírozza, a jogállam tiszteletben tartása mellett. 2009 és 2014 között eb­ből az alapból 153 millió eurót kapott hazánk. Orbán Viktor azonban 2014 óta nem állapo­dott meg Norvégiával, mert nem tetszik neki, hogy a pénzek egy ré­sze a civil szervezeteken keresztül jut az emberekhez, és a kormány ebbe a folyamatba nem szólhat bele. Orbán inkább úgy bánna ezekkel a pénzekkel, mintha az ő zsebpénze lenne. Lehet, hogy neki nem jelent semmit ez a rengeteg pénz, de a civil szervezeteknek igen: mennyi hasznos dologra fel lehetett volna használni azt a 75 milliárd forintot, amit 2014 óta nem kaptunk meg! A norvégok hajthatatlanok, az összes pénzt nem teszik Orbán zsebébe, ah­hoz túl jól ismerik. A hatalom megtartása érdekében Orbán nem akarja elveszíteni a jóságos, pénzt kegyesen osztogató szere­pét, ráadásul zavarja, hogy azok is forráshoz jutnának, akik nem tolják a Fidesz szekerét. MOLNÁR ISTVÁN Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelonepszava.hu

Next