Népszava, 2020. augusztus (147. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-14 / 190. szám
10 NÉPSZAVA 2020. augusztus 14., péntek Kásler és az Árpád-ház Identitásunkat (bizonyos kivételekkel) a nyelvünk határozza meg, ami egyben egy kulturális közösséget is kialakít. A nyelvi kontinuitás alapján keresett őseink 1500-2000 évvel ezelőtt szakadtak ki az ugor nyelvi közösségből. A folyamatosan módosuló nyelvű, nyelvi alapjait mégis megtartó magyar törzsek etnikuma azóta teljesen kicserélődött, talán többször is, miközben kevert etnikumok keveredtek kevertekkel. A székesfehérvári bazilikában kilenc előkelő személy sírja vészelte át a törökdúlást és egy robbanást. Az egyik sír III. Béla királyunk csontvázát rejtette. Kásler doktor csoportja a csontokból DNS-t vont ki, és modern módszerekkel vizsgálatokat végzett a mintákon. Az Y-kromoszóma a többi kromoszómához képest kevés gént tartalmaz, de ezek a gének teszik a férfit férfivá. A géneken kívüli DNS nem kódol fehérjéket/tulajdonságokat, ezért a természetes szelekció sem hat rá. A mutációk ezért ezeken a részeken összegyűlnek az ezer évek során, és a leszármazási vonalra jellemző „mintázatok” alakulnak ki. Az ilyen úgynevezett haplocsoportok segítségével lehet a férfiági rokonságra következtetni. A szerzők az irodalmi adatok alapján úgy számoltak, hogy a vizsgált DNS-szakaszon 100-150 évenként történik egy-egy mutáció, ami alapot ad a haplocsoportok elágazódási idejének (sajnos eléggé pontatlan) becslésére, illetve a III. Bélához viszonyított rokonsági fok meghatározására. A kutatók Baskíria hegyes vidékén találtak bizonyos százalékban egy az Árpád-házival távoli rokonságban levő haplocsoportot, egy még távolabbit pedig Észak-Afganisztánban, az ókori Baktriában. Az észak-kaukázusi cserkész minták pedig annyira távoli rokonságot mutattak, hogy a szerzők ezeket figyelembe se vették. A szerzők eredményeiket 2020. július 7-én közölték elektronikus formában a European Journal of Human Genetics c. folyóiratban. A munkának van egy előzménye is: Archaeological and Anthropological Sciences, 11, 1345-1357, 2019. A közleményeket letöltöttem az internetről, és átnéztem őket. Kásler doktor sajtótájékoztatóján nem vehettem részt, a közlést a 444.hutól vettem át, úgyhogy ebben a tekintetben csak az ott megírtakból tudok idézni. Kásler doktor hallgatólagosan feltételezi, hogy a férfiági leszármazás egybeesik a dinasztikus leszármazással, pedig ez csak akkor igaz, ha 4500 éven át egyik ősanya sem lépett félre. Az Árpád-házi királyok krónikásai nemcsak azért nevezték ki Attilát r Árpád // / t os eve, mert ő is keletről jött, hanem mert Dzsingisz kán és Napóleon ehhez túl későn születtek Kásler doktor szerint „Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az »Árpádok« családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el.” Az eredeti cikkben viszont szó sincs a Baktriából Baskíria felé történő „lassú mozgásról”, a vizsgálati adatokból ilyen következtetést nem lehet levonni. Ugyanakkor a régóta ismert és nagyon gazdag nyelvészeti és régészeti adatok épp egy ellentétes irányú, több hullámban történő masszív vándorlást bizonyítanak, egészen India közepéig terjedően. Kásler doktor teóriája az újkori magyar mitológiának ágyaz meg. Autodidakta őstörténészeinknek (egyébként én is az vagyok) egyik kedvelt véleménye, hogy a magyar, vagyis ez a pozitívan különleges lény nem származhat mástól, csakis a legrégibb kultúrnéptől, a sumeroktól. De hát hogyan kerülhettek állítólagos sumer őseink Baskíriába vagy az Urál menti sztyeppére? Kásler doktor segítségével a félút már megvan. De amennyiben a Krisztus nevű parthus hercegtől vagy annak rokonaitól származnánk, szinte már az egész utat megtettük. Van azonban egy másik probléma is. Kásler doktor ur hallgatólagosan feltételezi, hogy Baktria lakói 4500 éven át egy helyben ülve várták, hogy mintát lehessen venni tőlük. Más szóval: fel sem merült benne, hogy a mostani tádzsik, pastun és dáni lakók máshonnan is érkezhettek. A kutatók Baskíriában találták meg III. Béla távoli, de az afgánnál közelebbi férfiági rokonait. Ezek az adatok nagyon érdekesek, de Kásler doktor igyekezetének ellenére sem alkalmasak arra, hogy térben és időben elhelyezzük III. Béla távoli felmenőit: „Kétezer évvel ezelőtt már az »Árpádok« családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el.” Ez a mondat egyébként azt az állítást látszik alátámasztani, miszerint az ősmagyarság vándorlásának egyik állomása a baskíriai Magna Hungária lett volna. Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy az onogur törzsszövetség felbomlásakor került fel délebbről Baskíria szélére egy ősmagyar nyelvű töredéknép.A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia és a kísérő népek innen folytatták tovább az útjukat.” Ezzel Kásler doktor a középkori magyar királyság intézményét a távoli múltra is kiterjeszti, pedig még az ennél jóval későbbi Árpádnak is csupán egy laza törzsszövetség vezetőjévé sikerült felemelkednie. Az idézett mondat egyébként azt is feltételezi, hogy Árpád férfiági ősei sok generáción át együtt mozogtak a magyar törzsekkel. Lehet, hogy így volt, de erre sincs bizonyíték. Ugyanez a probléma fordul elő az eredeti közlemény diszkussziójának számomra zavaros utolsó bekezdésében is. Az angol nyelvű közlemény bevezetése a következőt írja: „The Dynasty was founded by Prince Álmos (ca. 820 CE-ca. 894 CE).” Azazhogy a dinasztiát a kb. 820 és 894 között élt Álmos herceg alapította, pedig akkoriban az emberek nem szoktak 74 évig élni. A cikk legelső irodalmi hivatkozása Hóman 1940-43-as könyvére utal. Hóman Bálint kiváló történész volt és vitatott politikus, de az utóbbi nem tartozik ide. Viszont egyedüli hivatkozásként használva a Kásler-féle cikk azt a látszatot kelti, mintha Hómannal lezárult volna a magyar középkor kutatása. Egyébként pedig megvan az oka, hogy épp ezt a hivatkozást választották ki: Prince Árpád lead the Hungarians into the Carpathian basin between 862 CE and 896 CE. (Árpád herceg 862 és 896 között bevezette a magyarokat a Kárpát-medencébe.) A honfoglalás egyik lehetséges, 862-es évszáma a sokszorosan cáfolt „kettős honfoglalás” elméletének ágyaz meg. Az egyébként kiváló régész László Gyula ui. az általa feltételezett első honfoglalást 870-re tette. „A Kárpát-medencét elfoglaló magyarok filogenetikai eredete erősen vitatott.” „Nyelvészeti érvek alapján azt feltételezték, hogy főként finnugor nyelvű népességből állt, míg az Árpád-ház szóbeli és írott hagyománya hun rokonságra utal.” Ezekben a mondatokban nem válik szét a nyelv és az etnikum fogalma. A nyelv nem etnikai kategória, a migrációk során a nyelv és az etnikum is erősen megváltozhat. A hun rokonságról való vita pedig már régen lezajlott. A H betűt egy ófrancia szerzetes biggyesztette az Ungar elé. A h hangot a franciák egyébként sem ejtik ki. Az Árpád-házi királyok krónikásai pedig nemcsak azért nevezték ki Attilát Árpád ősévé, mert ő is keletről jött, hanem mert Dzsingisz kán és Napóleon ehhez túl későn születtek. Nemcsak Kásler doktor, de előtte már mások is kijelentették: „A tényekkel nem lehet vitatkozni!” Én sem vitatkozom a feltehetően korrekt laboratóriumi meghatározások adataival. A probléma ott kezdődik, hogy a vezető archeogenetikai folyóiratoknak kiváló lektori (peer review) gárdájuk van a laborvizsgálatok elbírálására, de nem tudnak és nem is akarnak hozzászólni a magyar eredetmondák igazságtartalmához. Ez lehetővé tette, hogy a szerzők közül néhányan a vizsgálati eredményektől elrugaszkodva olyan régebbi és újabb mítoszoknak ágyazzanak meg, amelyek lelkes fogadtatásra találnak a laikus közönségnél és egyes vezető politikusainknál. Egy második menetben pedig Kásler doktor a tényeket ürügyként használta fel vágyvezérelt mesék kitalálására. A fantáziálás lehántása után a megmaradó adatok már sokkal kevésbé érdekesek a laikusok számára. Jelentőségüket a következőképp próbálom behatárolni: a világ tudománya számára a vizsgálat eredménye csupán egy újabb haplotípus felfedezése a sok között. Számunkra viszont azért jelentős, mert ez a haplotípus az Árpádok férfiágára jellemző. Más, jövőbeli adatokkal összevetve pedig valamikor még értékes és fontos mozaikkockája lehet a magyar őstörténet jobb megismerésének. BAINTNER KÁROLY nyugalmazott egyetemi tanár Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. VÉLEMÉNY SZERINTEM N Idős vezetők A magyar utakon naponta több tucat baleset történik. Felelőtlenül száguldozó hetvenen túliak törik a saját és mások kocsiját, kábítószer és alkohol hatása alatt valóságos rémületet keltenek a többi vezető körében, minden második halálos baleset az ő művük, rengetegen vannak, és esténként a tévéhíradókban láthatjuk, miket műveltek már megint Ezenközben huszonéves vezetők kocognak az utakon engedelmesen, és ez a korosztály talán csak havonta egy balesetért felelős... Ja, nem. Fordítva van! Lehet még vagy tízezer hetvenen felüli, akik fél évszázados rutinnal és jobbára óvatosan vezetnek, kevés balesetet okoznak. Ám nap mint nap emberéleteket követelnek és havonta kocsik százait törik össze a 18-30 éves úrvezetők, akiknek nincs kellő gyakorlatuk, van viszont igen nagy önbizalmuk és indokolatlan bátorságuk. Ezek után érthetetlen, miért indult valóságos hajtóvadászat egyes orgánumokban az idős vezetők ellen, miközben a huszonéves korosztály esetében nem hoznak semmilyen szigorítást, és így továbbra is zavartalanul okozhatnak bajokat a közutakon. Tényleg az időseket kéne korlátozni, sőt elvenni tőlük a közlekedés jogát? E korosztály többsége soha nem okoz balesetet. Nem lenne hasznosabb azoknak a huszonéves autó- és motorvezetőknek nézni a körmére, akik felelőtlen közúti viselkedésükkel veszélyeztetik mások életét? Jobb lenne hagyni az öregeket tovább vezetni megfontoltan. Nekünk már így is megterhelő, és sokszor megalázó is, hogy hetvenen felül kétévente kell orvosi vizsgálatra mennünk. Hadd éljünk a vezetés jogával, amíg lehet. Zsebpénz NEMERE ISTVÁN Izland, Liechtenstein, Norvégia ugyan nem uniós tag, de hozzáfér egységes piacához, ezért egy alapba ezek az államok pénzt fizetnek, amiből a kevésbé fejlett uniós országok részesednek, köztük hazánk is. Ez az alap többek között a civil szervezeteket segítő programokat is finanszírozza, a jogállam tiszteletben tartása mellett. 2009 és 2014 között ebből az alapból 153 millió eurót kapott hazánk. Orbán Viktor azonban 2014 óta nem állapodott meg Norvégiával, mert nem tetszik neki, hogy a pénzek egy része a civil szervezeteken keresztül jut az emberekhez, és a kormány ebbe a folyamatba nem szólhat bele. Orbán inkább úgy bánna ezekkel a pénzekkel, mintha az ő zsebpénze lenne. Lehet, hogy neki nem jelent semmit ez a rengeteg pénz, de a civil szervezeteknek igen: mennyi hasznos dologra fel lehetett volna használni azt a 75 milliárd forintot, amit 2014 óta nem kaptunk meg! A norvégok hajthatatlanok, az összes pénzt nem teszik Orbán zsebébe, ahhoz túl jól ismerik. A hatalom megtartása érdekében Orbán nem akarja elveszíteni a jóságos, pénzt kegyesen osztogató szerepét, ráadásul zavarja, hogy azok is forráshoz jutnának, akik nem tolják a Fidesz szekerét. MOLNÁR ISTVÁN Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelonepszava.hu