Népszava, 2021. január (148. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-02 / 1. szám

*>8­LDAL LLÉKLET A MAI PSZÁMUNKBAN NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban Az elit felzabálja a jövőt, amit ma elmulasztunk, nem lehet bepótolni 2021. január 2., szombat 148. évfolyam, 1. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 420 forint Interjú Bass László szociológussal 5. oldal £ ZÖLDTÉRÍTŐ A remény éve előtt SZOLIDARITÁS Az újrakezdés esztendeje lehet 2021, hiszen várhatóan sikerül legyőzni a koronavírust - emelték ki a világ vezetői újévi üzeneteikben. RÓNAY TAMÁS Remény és összetartás. Ez a két fogalom volt a világ vezetői által elhangzott újévi üzenetek fő mon­danivalója. Reménykedhet a világ abban, hogy 2021-ben a vakcina­kampánnyal sikerül legyőzni a ko­ronavírust, ehhez azonban szolida­ritás, egység szükséges. Emmanuel Macron francia elnök reményét fe­jezte ki, hogy „megerősödve kerü­lünk ki a járványból”; mint mondta, 2020 nehéz volt, de a jövőre nézve is tanulságokkal szolgált. Angela Merkel kancellár szintén megje­gyezte, hogy az előző esztendő ko­moly megpróbáltatások elé állított mindannyiunkat, hiszen emberi mivoltunk legszebb mozzanatairól kellett lemondani, az ölelésről, be­szélgetésről, az ünnepről, de látni a fényt az alagút végén. Merkelnek ez volt kancellárként az utolsó új­évi üzenete. Hszi Csin-ping kínai elnök azt emelte ki, hogy honfitársai ös­­­szetartásával sikerült visszaszorí­tani a járványt, teljes szolidaritás jellemezte a társadalmat, kortól függetlenül. Beszédében egyúttal a kommunista párt eredményeit méltatta, egyebek mellett a sze­génység elleni küzdelem sikereit emelte ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök a koronavírust nevezte az új esztendő legnagyobb kihívásá­nak. „Sajnos nem sikerült teljesen megállítani a járványt” - fejtette ki Putyin, hozzátéve, hogy a vírus feje tetejére állította a világot. Előzőleg Tatjana Golikova kormányfőhe­lyettes elismerte, hogy 115 ezren haltak meg Oroszországban a jár­vány következtében. Sergio Mat­­tarella olasz elnök az újrakezdés évének nevezte 2021-et. Bátorító­­nak nevezte, hogy idén az unió tag­országai hozzájuthatnak a járvány gazdasági hatásait enyhíteni hiva­tott helyreállítási alaphoz. Donald Trump nem tagadta meg önmagát, az újévi beszédét is ön­tömjénezésre használta fel, mint fogalmazott, „történelmi győzel­meket” arattak az elmúlt évben. Arról nem beszélt, hogy a járvány tragikus következményekkel járt, és Washington válságkezelése cső­döt mondott. HOVA TOVÁBB? ARC-kiállítás Újbudán, a Bikás parkban. Egy van belőle, nem lesz másik. Timár Dániel és Gazdig Bence plakátja - válogatás fotósaink munkáiból a Népszava online-on / Újabb földrengés pusztított Horvátországban KATASZTRÓFA Újabb, 3,6-es erősségű földrengés rázta péntek délután 1 óra körül a horvátor­szági Sisakot - derült ki az EMSC földregésfigyelő szervezet közle­ményéből. December 28-a óta több földrengés is megrázta Horvátor­szágot, a legerősebb a keddi 6,4-es erősségű volt, amit Magyarorszá­gon is érezni lehetett. Az EMSC szerint az utóbbi három napban ez volt a 174. földrengés a térségben. A magyar katasztrófavédelem után tízmillió forintnyi segély és több mint másfél milliós szállít­mány érkezik déli szomszédunk­hoz, miután a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és karitatív szervezete, a Katolikus Karitász segéllyel és adomány­­gyűjtéssel segíti a horvátorszá­gi károsultakat. Az MKPK arról döntött, hogy 10 millió forint gyorssegéllyel segíti a sziszeki egyházmegyét. Az első felmérések szerint ötezer gyerek maradt is­kola nélkül, mivel öt iskolaépület teljesen megrongálódott, kilenc jelentős felújításra szorul. A hétfő óta tartó katasztrófasorozatnak eddig hét halálos áldozata van. RÉSZLETEK A 16. OLDALON MAJSKE POLJANE Öten meghal­tak a Zágrábtól 50 kilométerre lévő települé­sen. A képen Tomislav Suknakc helyi lakos Portugália váltja a németeket EU-ELNÖKSÉG Komoly változá­sokkal indul az év, hiszen Nagy-Bri­tannia elsejétől távozott az Európai Unióból. Az EU új soros elnöke, a Németországot felváltó Portugá­lia feladata azonban az is lesz, hogy átültesse a gyakorlatba azt a megál­lapodást, amely év végén született London és Brüsszel között. Az óév utolsó óráiban Spanyolország és Nagy-Britannia pedig megállapo­dott arról, hogy Gibraltár a schen­­geni övezet része marad. A portugál elnökséget is a pandémia elleni küz­delem dominálja, ideje alatt több száz millió dózis vakcinát osztanak el az EU országai között, s a végétől kaphatják meg a tagállamok a jár­vány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alapból a ne­kik jutó pénzt. A portugál elnökség ideje nem lesz olyan mozgalmas, mint a német volt, de tennivalója bőven akad. NÉPSZAVA Antonio Costa kormányfő - tennivalója bőven akad o A kór neve: ember ZÖLDTÉRÍTŐ Nagynak látszó fába vágta a fejszéjét egy magyar kutató, az eredmény ugyanakkor az évszázad minden bizonnyal egyik legfontosabb könyve lett: Horváth Balázs megírta a világ történetét, de nem az ember, hanem a földi élet történetét­­ a fenntarthatóság szempontjából. Az eredmény egy olyan alternatív történelemkönyv lett, amely az ősrobbanástól nap­jainkig követi a sztorit, de egyrészt a lehető legnagyobb mértékben különbözik attól, amit eddig tör­ténelemnek gondoltunk, másrészt a tudományos ismeretterjesztés legjobb magyar és nemzetközi ha­gyományait követve, a beavatás és a bevonás eszközeivel segít új­raértelmezni, átélhetővé tenni és a saját mindennapjainkhoz kap­csolni az olyan (unalomig ismételt, de igazán soha meg nem értett) fogalmakat, mint a túlnépesedés, a klímaváltozás vagy a fajok kiha­lása. A csaknem 500 oldalas mű, A beteg bolygó végére érve az olvasó nem csupán megérti - sőt a saját szavaival el is tudja majd magya­rázni -, hogy mekkora bajban van a Föld, hanem arra is rájön, hogy mit rontott el az ember (általában az emberiség, illetve személyesen ő maga), és min tud még esetleg változtatni, hogy túlélhesse a maga által okozott krízist. FOLYTATÁS A 16. OLDALON FOTÓ: HUSZÁR DÁVID NÉPTELEN SZILVESZTER Kijárási tilalom, kihalt fővárosi utcák, néma maradt a Blaha Lujza téri alul­járó is: így búcsúzott 2020

Next