Népszava, 2021. január (148. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-02 / 1. szám

Színház - Rock&Roll A január 3-án 82 éves Sas /■ Józsefet nem én ripacso­­­zom le, ő mondta magá­t----■ ról pár esztendeje, ami­­ ■­kor megkérdezték tőle, * mi a műfaja, hogy ripacs. Méltósággal kihúzta magát hozzá, és ko­molyan a kamerába nézett, de azért iro­nikusan mosolygott. Érezhető volt, hogy amit mások szitokszónak tartanak, arra ő büszke. Esze ágában sincs megtagadni vidéki színházas, táncos-komikus énjét, a Győrben, Békéscsabán, Pécsen, Kecs­keméten töltött éveket. Azt a temérdek szakmai fogást, remek vagy netán ócska, de hatásos trükköt, ami színészgenerá­ciókon keresztül öröklődött. A poentíro­­zást, a táncos figurákat, a könnyed dalra fakadást, a kiváló ritmusérzéket, a taps­sal való bejövetel és kimenetel fortélyát, az odaadással gyakorolt mesterséget. És a hatásvadászatot, az ízléshatáron való lavírozást, netán annak átlépését, a hangos, kiadós siker érdekében. Ez az, amiért Sas annyira megosz­tó. Óriási a rajongótábora. Az ATV-n arcpirítóan sokszor ismételt jelenetei, a műsoraiból készített, végkimerülé­sig tartó szilveszteri programok néző­számban többször alaposan elpáholták a nagy kereskedelmi csatornákat is. Ugyanakkor sokan elhúzzák a szájukat akár csak a neve említésekor. Olcsónak, gagyinak, gatyaletolósnak tartják. Tény, a szó szoros értelmében is nemegyszer tolt le gatyát a Mikroszkóp Színpadon, amit csaknem 25 évig igazgatott. Akár egy szál, naná, hogy rikítóan színes, harsogóan mintás alsónadrágra vet­kőzött. Lehet szájat húzni, fanyalogni, ízlésrendőrért kiáltani. Én is megtet­tem többször. Vitatkoztam vele nem egy alkalommal, hogy ugyan minek ez. Tehetségesebb ő ennél. Öncélúan is adódott ilyesmi nála. De menet közben megtanulta a nemtelennek tűnő eszkö­zöket ütős mondandó szolgálatába ál­lítani. Egy alsónadrágra vetkőzés lehet a csóróság, a totális kiszolgáltatottság jelképe. Ahogy lett is nála. Az ócskának tűnő fogást mély, már-már hideglelős csendre tudta változtatni. A kabaré plebejus műfaj, kiáll az el­esettek, szegények, társadalmi hierar­chiában alul lévők mellett, perlekedik a hatalmon lévőkkel, fityiszt mutat nekik. A szókimondása miatt katedrá­jától megfosztott kukázó tanár száma csaknem klasszikusnak számít. A lefo­kozott, alulfizetett, gyakran semmibe Sas, a rimes BÓTA GÁBOR vett értelmiségi megtestesülése. Ennek a tanárnak más-más „mutánsai” külön­böző műsorokban kerültek elő. Példá­ul az, aki reszketegen, de még mindig tartással, visszalátogat régi iskolájába, és elmereng a múlton. Minket tekint egykori osztályának. Ránk nézve idézi fel, milyenek voltak a fideszesek tanu­lókként, mennyire hitt bennük. Aztán akár konkrét neveket is említve sorol­ja, most mit gondol róluk. Szája csaló­dottan lefelé fittyed, keze megfáradtan legyintésre kész. Egy valaha minden bizonnyal jó tanár áll előttünk, akit fö­löslegesnek minősítettek, nyugdíjba zavartak, nincs már semmije, csak az elkeseredése, a reménytelensége, és ezzel rendkívül sokak életérzését tes­tesíti meg. Telitalálat. Ki merem mon­dani, bármennyien is szapulnak majd érte, hogy egy nagy színész kis kabaré remekműve. Ami egyébként szintén tartalmaz vaskos fogásokat. Eltúlzott szörcsögést, hörgést, felnagyított kéz­­remegtetést. A kabaré túlzó, a kabaré karikíroz. Csak közben ott van ebben a figurában nem csupán egy ember sorsa, hanem mindazoké, akik nagyon hittek a rend­szerváltásban, és csúnyán ráfaragtak. Ha Sas például elénekli a zsidó kis­ember, Tevje legismertebb dalát, a He­gedűs a háztetőn-ből a „Ha én gazdag lennék” refrénnel közismert nótát, és ezt cigánynak öltözve teszi, majd végül könyörgően hozzátoldja, hogy „legalább a minimálbér adassék meg”, akkor egy kisebbség helyzetét jeleníti meg. Ha megint csak lerongyolódott cigányként jön be, és mellette Beregi Péter a gazdag muzsikus cigány, akkor már arról van szó, milyen rémületesen kinyílt a társadalmi „olló”, mennyire módosak lettek egyesek, és milyen iszo­nyatosan leszakadtak mások. Sas maga is szegénysorból jön. Édes­anyja egyedül neveli, mert színész édes­apja a vészkorszak áldozatává válik. Amikor talált egy régi filmrészletet, ami­ben feltűnik a papa, behozta a kabaréba, és meghatottan beszélt róla. Ez is ő, a nagyon elérzékenyülő, az elcsendesed­ni tudó. Aki azzal is tisztában van, hogy ezután „levezetésként” egy könnyedebb számnak kell következnie, hogy aztán jöhessen valami fajsúlyosabb. Megta­nult szerkeszteni, kabarét rendezni, és igen, megtanult közönséget kiszolgálni, akár alámenni a nézők igényeinek. Tud­na ő irodalmi kabarét is csinálni, csak az jó ha tízszer, hússzor elmenne - mondta nekem egyszer. De ő habzsolni akarta a végeérhetetlen sikert, tán a gyerekkori nélkülözésekért is kárpótolva magát. Ezért akarhatott sok pénzt, temérdek finom, elegáns ruhát, zöldövezetben lifttel felszerelt emeletes házat, ami valóságos múzeum, telis-tele színházi fotókkal, kellékekkel, még a garázst is plakátokkal tapétázták ki. Mindent be akart happolni. Tán ez vezetett oda, hogy felfüggesztettet kapott adócsalásért. Minden tartozását az utolsó fillérig vis­­­szafizette. Nem csak magának gyűjtött, a Mikroszkóp népszerűségét kihasználva, a színház valamennyi tagjának belföldi és külföldi nyaralásokat vagy éppen új ingyentévét intézett. Olyan szelek fúj­tak, hogy kiebrudalták a Mikroszkóp­ból, aminek több mint 35 évig volt tagja. A Fészek Klub fogadta be, maradék tár­sulatával együtt. Ide is utánament a kö­zönség. Szegény színházi körülmények között, gyakran otthonról hozott ruhák­ban, díszleteket, kellékeket alig használ­va is megállta a helyét. 2018 novemberében orvosi tanácsra - túl volt már ekkor szívműtéten, nyaki érműtéten - lemondta összes fellépé­sét. Ha felhúzta magát a színház körüli ügyeken, azon például, hogy kitűzött előadás-időpontok helyett esetleg a kollégák a jobban fizető haknit válasz­tották, akkor egekbe szökött a vérnyo­mása. A felesége, Zsuzsa, aki évtizedek óta mindenben mögötte áll, próbálta mondani, hogy most ne hódoljanak a szokásuknak, hogy januárban elutaz­nak Thaiföldre. Belföldi telelést javasolt. De ő kötötte az ebet a karóhoz, és mivel úgysincs fellépés, két hónapot is befizet­tek. Néhány nap lett belőle, aztán táma­dott a kétoldali agyvérzés és vele a bénu­lás. Különrepülővel kellett hazahozni. Amikor otthonában meglátogattam, kis­sé lassabban, halkabban beszélt, mint ál­talában, de tiszta volt az agya, és viccelő­dött. Nemrég felhívtam. Azt mondta, a gondozója vagy a masszőre segítségével már tud lépegetni. És szilárdul hisz ben­ne, hogy színpadra áll még. Nem ő lenne, ha ebben nem bízna váltig. Zeppelin afellegekben ajos januárja volt 1969- ben a hollywoodi Whis­ky-A-Go-Go klubnak: másodika és ötödike között négy koncertet adott ott a Led Zep­pelin. Az 1964. január 15-én, Johnny Rivers rock&roll bulijával megnyílt szórakozóhely falait szerencsére jól megépítették, így nem hullott a vako­lat, amikor John Bonham, John Paul Jones, Jimmy Page és Robert Plant - még az idők során az AC/DC, a Byrds, a Cream, a Doors, a Guns N’ Roses vagy a Steppenwolf - a bőrök és a húrok közé csapott. A Zeppelint azért hívták Ameri­kába, hogy turnén népszerűsítse első nagylemezét. Annak elkészítésére bi­tang nagy előleget, csaknem 150 ezer dollárt kapott az Atlantic Recordstól, és az amilyen vakmerő, olyan vájt fülű kiadó egy centet sem akart veszíteni az üzleten. Peter Grant, az együttes me­nedzsere harminchat előadást kötött le 1968. december 26-tól 1969. február 16-ig, Denvertől Baltimore-ig. Ennek a menetnek volt része a Go-Go-banzáj; a parti kifejezést kerülném, mivel annak van némi kellemetlen mellékíze a big bandet kultiváló Szájer elszánt behato­lása és hervatag kimenekülése óta. A tengerentúli körúton a hangulat nem volt különösebben vidám, mert az utazások közben influenzában meg­betegedtek a zenekar tagjai, és nem a végtag- vagy a torokfájdalmakra vo­natkozik, hogy játszani csak lázasan érdemes. Az album, melynek számait Amerikában nemegyszer hidegrá­­zós állapotban nyomta az együttes, már október elején, alig harmincórai stúdiózenéléssel elkészült Londonban, és január 12-én, egy héttel a záró hol­­­lywoodi fellépés után piacra került az Egyesült Államokban. Már előrende­lésben 50 ezer példány elkelt belőle; az amerikai közönség, úgy tetszik, ráér­zett, hogy a nagylemez és a banda meg­jelenésével korszakhatárhoz érkezik a rockzene. Grant és az Atlantic vezetői utóbb dörzsölték a tenyerüket: az al­bum hét év alatt éppen hétmillió dollár hasznot hozott. Ez azonban semmi sem volt a hang­záshoz képest. Ahogyan a Zeppelin megszólalt, az Jimi Hendrix-i magas­ságokba vezetett, mert kitágította a rockmuzsika körvonalait, ha voltak annak keretei egyáltalán. Aki meg­hallgatta az album első két számát, egyik ámulatból a másikba esett, mi­vel a Good Times, Bad Times gyomron vágó nyitánya és a Babe I’m Gonna Leave You finom gitárjátéka azt az ér­zést keltette: ilyen még nem volt. S jött még a Dazed and Confused, a Com­munication Breakdown... Ezt a négy dalt kislemezen is megjelentették, s hármat közülük a tizenhárom legjobb Zeppelin-szám között jegyez a Rolling Stone magazin. Az Államok mégsem csak Amerika volt az örök érvényű együttes számá­ra. Plant hetvenhét júliusában az óce­án túlsó oldalán tudta meg, hogy oda­haza meghalt ötéves kisfia. A zenekar az idő tájt tért vissza a színpadokra: az előző másfél évben nem adott kon­certet Plant és családja súlyos rodoszi autóbalesete miatt. A karambol kö­vetkeztében a rocker felesége napokig kómában volt, de felépült, a sztárnak a könyöke és mindkét bokája eltört. Az összesen 512 hangversenyt adó együttes 1980-ban újabb tengerentúli turnéra készült - a nyitány október 17- én Montrealban lett volna­­, és Page windsori háza közelében próbált, ami­kor Bonhamet egy reggel holtan talál­ták a szobájában. A nagy dobos halál­ra itta magát, a vizsgálat sze­rint legalább tizenhat kupica vodka volt a szervezetében. Az év utolsó hónapjában társai bejelentették: a Led Zeppelin nem létezik többé. Ám a zenekar néhányszor azóta is fellépett, és a hatás tekintetében változatlanul eleven. Amikor Jones, Page és Plant a doboknál Bonham fi­ával, Jasonnel 2007 decemberében Londonban koncertet adott az At­­lantic-alapító Ahmet Ertegün emlé­kére, 25 millió rajongó ostroma tette tönkre a jegyvásárlásra létrehozott weboldalt. Végül az addig regisztrált igénylők között sorsolták ki a belépő­ket, és két szám emlékeztetett a kez­detekre: az elsőként felhangzó Good Times, Bad Times, valamint a Dazed and Confused. A koncertről film készült, azt öt évvel később mutatták be Celebration Day címmel. A Daily Telegraph így írt róla: „Valóban a rock and roll legpompásabb, legvarázslatosabb ünnepe.” Jobb végszót magam sem tudok. ROBERT PLANT 1 ÉS JIMMY PAGE MÉG AZ EREDETI FELÁLLÁSBAN A brit együttes kitágította a rockmuzsika kereteit N­EGYI IVÁN LEMEZEKET FEL!

Next