Népszava, 2021. február (148. évfolyam, 26-49. szám)
2021-02-10 / 34. szám
VELEMENY Kanyarban előz A kanyarban előzés - ehhez elegendő a KRESZ-t ismerni alapvetően ellenjavallt. Ennek ellenére sokan próbálkoznak vele, az eredményt pedig hiába jelzik út menti haláljelek, attól ez még része a magyar virtusnak, rezonál rá a néplélek. Az újkori történelmünk is tele van kanyarban előzési kísérletekkel (meg a hozzájuk tartozó haláljelekkel). Amit igazán nem szeretünk, az a járt úton, a szabályokat betartva történő tempós haladás: nekünk a rövidebb útvonal, az okosabb megoldás - a fizika helyett a fizika - való. A hatalmi kommunikáció 2018 óta használja rendszeresen a kanyarban előzés kifejezést, nagyjából akkortól, amikor Ausztria utolérésének örök toposzát is megint elővették. Amióta beütött a járvány és nyomában a válság, azóta ugyanakkor megfigyelhető némi diszharmónia. Matolcsy György jegybankelnök, aki korábban maga is nagy kanyarban előző volt, a saját gazdaságpolitikai jóslatainak felsülése óta többször is kimondta - érezhető csalódottsággal -, hogy a mutatvány nem sikerült. Sőt, inkább mellettünk húzott el a mezőny nagy része: európai összehasonlításban kiugróan nagy adósságnövelés árán produkáltunk az átlagosnál nagyobb visszaesést. (Összehasonlításul: Görögországban, amelyet meglehetősen szétzilált állapotban ért a krízis, tele migránsokkal, akik a magyar közmédia által sugallt köztudat szerint a fő járványhordozók, szignifikánsan jobbak a koronavírus-fertőzési és halálozási statisztikák. Amire nincs racionális magyarázat, ha Orbán Viktor bármely járványügyi mondását elhisszük - és a gazdasági mutatók sem rosszabbak annyival a mieinknél, amennyire az a tény indokolná, hogy gyakorlatilag az egész görög gazdaság az egy éve tetszhalott turizmusból élt.) Orbán viszont még csak most kezd bemelegedni: szerinte igenis meg fogjuk mutatni, és akkora beindulás/visszapattanás/ előzés jön, hogy a fal adja a másikat. Az orbáni víziónak annyi a logikai tartalma, hogy a gazdasági újraindulás dátuma leginkább az oltás tempójától függ, Magyarország pedig az uniós engedély nélküli keleti vakcinákkal előnyt szerez, tehát másoknál hamarabb pörgetheti fel a gazdaságot. Erről szól az új fürkész-portyász igyekezet, meg az összes kavarás és terelés az oltóanyagok választhatósága körül: a kormány (azaz Orbán Viktor) azt akarja, hogy minél előbb oltasd be magad az első szembejövő vakcinával, és utána menj dolgozni. Ennyi a nagy terv, és akár még be is jöhet, de azért vannak jelentős kockázatai. Egészségügyi szempontból az, hogy transzparens III. fázisú klinikai vizsgálati eredmények híján - abban az értelemben, ahogyan ezeket a fogalmakat Európában használják - nem tudjuk, mit nyomnak belénk, nincs megbízható információnk a mellékhatásokról. Gazdasági értelemben pedig főként az, hogy az Európába integrált, rekordmértéken export- és importfüggő hazai ipar akkor se tudna egyedül, mások előtt felpattanni, ha minden magyar dolgozó védett lenne (amitől még nagyon messze vagyunk.) Az pedig már csak a ráadás, hogy - újra a KRESZ-t idézve - előzni fő szabály szerint balról illene. MIKLÓS Hordó Egy csepp méz néha többet ér, mint egy hordó ecet - mondta a nagymamámnak a tanfelügyelő, miután érdeklődéssel végignézte a fiatal és roppant szigorú tanítónő egyik óráját. Ez a példabeszéd a fideszes Bajkai képviselő kiáltványáról jutott most eszembe. Egy közleményt, amely úgy kezdődik, hogy „a kereszténygyűlölő Niedermüller Péter vezetésével a baloldali szörnykoalíció elvette a méltán híres művészeti műhely, a Molnár Antal Zeneiskola elől” az épületet, és azt ostorozza, hogy odaadta Tudjukkiknek, így aztán „egy kulturális álarcot viselő baloldali, nyíltan kormányellenes kampányközpont fogja innen harcát vívni az általuk vizionált migránsbarát, szélsőségesen liberális, keresztényellenes világ eljövetele érdekében”, lehetetlen komolyan végigolvasni. Egy csepp józanság néha többet ér, mint egy hordó giccses lózung - már ha nem az a cél, hogy az olvasóból felbugyogjon a nevetés. Ha a tényeket nézzük, akkor egyébként az van, hogy a minap, 2011-ben Erzsébetváros akkori fideszes önkormányzata megszavazta, hogy egy meg nem nevezett célra, előbb 99, majd még 600 millió forintért újítsák fel a Damjanich utca 4. alatti régi iskolaépületet. Meglehet, a hat helyen működő zeneiskolát akarták odatelepíteni, de ennek rendeleti nyomát eddig senki sem találta meg. No meg Bajkai István párttársai akkoriban államosították éppen az összes iskolát - érdekes is lett volna, ha a kerület az államnak ajándékoz egy ilyen ingatlant. Most viszont az országgyűlési ellenzéket képviselő önkormányzat átadta az épületet a kiebrudalt színművészetiseknek. Ami Bajkai képviselő megfogalmazásában így fest: „a baloldal már a látszatra sem adva építi le Erzsébetváros kulturális életét”. Egy tíz éve üresen álló házra vonatkoztatva ez legalábbis merész kijelentés, viszont mivel az SZFE fiataljai megkapták a kulcsot, bízvást mondhatjuk: meglátjuk. NÉPSZAVA 2021. február 10., szerda9 Kétségtelenül vereség volt Borrell moszkvai útja, de nem az ő vagy az EU, hanem Putyin veresége Vereség Az Európai Unió külügyi főbiztosának menesztését követeli 60 EP-képviselő a múlt pénteki megalázó moszkvai látogatás miatt. Josep Borrel jelenül porig alázta Szergej Lavrov, de hogy ki szenvedett vereséget, az nézőpont kérdése, mint ahogy az is, hogy emiatt le kellene-e mondania az uniós főképviselőnek. Az EU, ha nem is épp baráti jobbot, de mindenképpen kezet nyújtott Oroszországnak, amikor 2017 óta először küldte Moszkvába külügyi főbiztosát. Sokan már magát a látogatás tényét is eleve elhibázottnak, feleslegesnek tartották, hiszen két nappal Alekszej Navalnij elítélése után, a tüntetők elleni brutális hatósági fellépés, ezrek letartóztatása és az ellenzék ismert arcainak meghurcolása közepette került rá sor. Mindezt tetőzte Lavrov és a Kreml cinizmusa, hogy miközben a két fődiplomata az együttműködésről tárgyalt, a moszkvai külügyminisztériumban meghozták a döntést három uniós ország diplomatájának kiutasításáról. Borrell kálváriája ezzel még nem ért véget, a közös sajtótájékoztatón a minden hájjal megkent Lavrov meglepetésszerű vádözönt zúdított a vendégre, és egyenesen megbízhatatlan partnernek nevezte az EU-t. Lehet, hogy sokan otthagytak volna csapot-papot, és sértődötten faképnél hagyták volna az orosz külügyminisztert, de egy vezető diplomata részéről ez talán hiba lett volna. Az ő dolguk nem az, hogy sértett büszkeségből hozzanak elhamarkodott döntést, hanem hogy abszolút mindent megpróbáljanak a békés rendezés érdekében. Kétségtelenül vereség volt Borrell moszkvai útja, de nem az ő vagy az EU, hanem Putyin veresége. Az orosz elnök saját csapdájában vergődik, és elszabadult hajóágyúként rombolja le az utolsó hidakat is, amelyek a civilizált világhoz kötik. Putyin legnagyobb fájdalma a perifériára szorulás, ez évek óta komoly frusztrációt okoz számára, ahogy az Oliver Stone amerikai sztárrendezőnek adott interjúkból is kiderül. Putyin az EU-t akarta megalázni, de csak magát nyomta még mélyebb elszigeteltségbe. Bebiztosította magának hosszú távra azt, ami leginkább fáj neki a mellőzöttséget. GÁL MÁRIA Szerelem a palackban ORWELL VILÁGA alentin-napi történet következik, kalandos és romantikus, az online társkeresés előtti hőskorból. Essünk túl máris a végére kívánkozó közhelyen: az élet a legnagyobb rendező. Látni fogjuk, a groteszk műfajában is. Frank Haypstek (1924-2009) szomorúan ténfergett a teherhajón 1945 végén. Truman elnök azt mondta, hárommillió amerikai katona térhet haza karácsonyra a háború befejeztével. Népszerű ígéret volt, csak logisztikailag tarthatatlan. A fiú sorstársaival együtt a viharos Atlanti-óceánon hánykolódott, amikor beköszöntött az ünnep. Magányában üzenetet írt, palackba hajtogatta, és a hullámokra bízta. Nyolc hónappal később, 1946 nyarán egy kutya szagolta ki Írország délnyugati partján. Oscar border collie volt, ebbe az érzelmes mesébe illő foltos cukiság. Gazdija pedig, természetesen, ifjú hajadon. Frank évek alatt spórolta össze a hajóút árát. 1952 februárjában Valentin-napi kártyán tudatta: nyárra jegyet váltott Meghatottan olvasta a palackpostát. Válaszolt is a megadott címen az „egyszerű amerikai fiúnak”, aki azt írta méla estéjén, csak egy kis boldogságra vágyik. Breda O’Sullivan (1928-2010) tizennyolc éves volt, sudár, kék szemű ír lány. Mélyen katolikus, hitt a Gondviselésben. Frank nem volt vallásos, de ő is úgy érezte, valószerűtlen ismeretségük nem lehet vakvéletlen műve. Levelezni kezdtek. Keresztnéven szólították egymást, fotót cseréltek. A fiú megemlítette, „esetleg” külföldön vállalna munkát, a lány azt felelte, örülne, ha „netán” Írországot választaná. Két lélek egymásra talált. Frank évek alatt spórolta össze a hajóút árát. 1952 februárjában Valentin-napi kártyán tudatta: nyárra jegyet váltott. Breda türelmetlenül várta. A fiú alig bírt az izgatottságával, úton-útfélen büszkélkedett. Szenzációs románcukról beszámolt egy helyi lapocska, a pennsylvaniai Johnstown Democrat, abból vették át az országos újságok. Júliusban könnyfakasztó cikket közölt a Time magazin. Felkapott lett a transzatlanti love story Dublinban is, így esett, hogy szemfüles ír riporterek megelőzték a hősszerelmest. Kopogtattak a lánynál, meginterjúvolták, lefényképezték. Augusztus 5-én kíváncsiskodók tolongtak a kikötőben, hogy szemtanúi legyenek a nagy pillanatnak. Breda és Frank alig találta meg egymást a tömegben. Utána sem akadt sok háborítatlan idejük kettesben, a publikum leste a híreket. Főleg a lányt zavarta a celebritással járó szüntelen figyelem. Nem ért rá folyton romantikázni, mert a tanyájukon fejnie kellett a teheneket - a paraszti idill nem pont olyan, amilyennek a városi olvasó képzeli. És még hátravolt a sorsdöntő vallomás. A fiú kibökte, amiről addig szemérmesen hallgatott: bevonulás előtt megnősült, de azóta elvált. Ez viszont tabu volt a buzgó katolikus ír családban. Happy end híján, két hét elteltével Frank hazautazott. Többé nem találkoztak. Még írtak egymásnak néhányszor, aztán abbahagyták azt is. Idővel túltették magukat a csalódáson. Ugyanabban az évben volt az esküvőjük, külön-külön. Emlékül csupán a lány levelei maradtak fenn, Frank eltette mindet. Amit ő írt anno, azt Breda elégette: erényes asszonyként nem őrizgette egy másik férfi szerelmes üzeneteit. BARTFAI GERGELYV