Népszava, 2021. március (148. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-01 / 50. szám

2 NÉPSZAVA 2021. március 1., hétfő Csatavesztések a vírusharcban DIAGNÓZIS Milyen okok vezettek oda, hogy a harmadik hullámra a terjedési sebességet és a halálozási arányt nézve is a legrosszabb helyzetű országok közé kerültünk? 1 HARGITAI MIKLÓS 1. A járványügy intézményrend­szerének felszámolása A mindent központosítani igyek­vő Orbán-kormány 2016-ban a bürokráciacsökkentés jelszavával felszámolta az önálló Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálatot (ÁNTSZ), és benne Európa egyik leghatékonyabb, sok évtizedes múltú járványügyi szervezetét. Az ÁNTSZ-t öt intézménye az átszer­vezés során mind átalakult vagy más intézményekbe (esetenként a mi­nisztériumba) olvadt, ami szakem­berek sokaságának elvándorlásával járt. 2019-ben belátták, hogy a rend­szer nem működik, és újrakezdték az átalakítást. A 2020 februárjában jelentkező világjárvány így szétzilált, korlátozottan működőképes állapot­ban találta a népegészségügyet, ami­nek közvetlen következménye, hogy a kontaktkutatásban és a tesztelés­ben látványosan alulteljesítünk még regionális összehasonlításban is. 2 Politikai irányítás Magyarországon a védekezést a jogi végzettségű, kizárólag poli­tikai munkatapasztalattal rendel­kező miniszterelnök vezérli, néha a hozzá befutó (a külvilág számára átláthatatlan) információk, néha az ösztönei alapján. A védekezés „arcául” választott tiszti főorvossal rendszeresen a szakmai evidenci­ákkal vagy a saját, néhány nappal korábbi álláspontjával ellentétes állításokat mondatnak ki, hiszen mindig igazodnia kell a miniszter­­elnök gyorsan változó véleményé­hez. A járvány kezdete óta soha nem fordult elő, hogy Müller Cecília ne követte volna le azonnal, kritika nél­kül a kormányfő akár 180 fokos for­dulatát egy-egy szakmai kérdésben az iskolabezárástól a maszkviselés szükségességén át a tesztelés indo­kolt mértékéig. 3 Kommunikációs hadviselés A kormány a járvány kezdetén centralizálta a járványhelyzettel kapcsolatos adatok gyűjtését és közreadását, ami egyedülálló Eu­rópában. Az átlátható tájékoztatás szempontjait felülírják a politikai érdekek, aminek a veszélyessége épp most kezd kézzelfoghatóvá válni. A kormány által közölt adatok gya­kori ellentmondásossága erősíti a bizalmatlanságot és a járványszkep­ticizmust, ugyanakkor gyengíti a védekezés hatékonyságát: megfe­lelő területi bontású, rendszeresen Az iskola­­igazgatók számára még min­dig nincs egyértel­mű eljá­rásrend arra az esetre, ha felbukkan a vírus. Az oktatási rendszer a ter­jedés egyik góc­pontja frissülő számok nélkül nem lehet követni a járvány előrehaladását, az egyes helyi védekezési stratégiák ha­tásosságát, az új mutációk terjedését (ami természetesen a tesztkapacitás hiányával is összefügg). 4. Káosz az oltások körül Ha a kommunikációs ráfordítá­sok arányából következtetni lehet, akkor a kormány első számú célja az oltásokkal kapcsolatban az EU irán­ti bizalom aláásása, illetve az Orosz­ország és Kína irányába történő gesztusgyakorlás - minden egyébre nagyságrendekkel kevesebb erőfor­rás jutott. Eközben ma sincs olyan áttekinthető és számonkérhető ol­tási terv, amelyhez az oltóprogram végrehajtói következetesen tartanák magukat. Az oltópontok kialakítása megkésett és esetleges, a kormány által erőltetett, ebben a formában semelyik másik EU-tagállamban nem létező regisztráció pedig még a szakminisztérium álláspontja sze­rint is lassítja az oltóprogramot. 5. Következetlen védekezés A nemzetközi tapasztalatok sze­rint a vírus terjedését társadalmi szinten a behurcolás megakadá­lyozásával (határzár), az emberek közötti kontaktusok számának csökkentésével (korlátozások), a maszkviseléssel és a fertőzöttek kiszűrésével (tesztelés, kontakt­kutatás) lehet hatékonyan fékezni. A kormány ugyanakkor ezt az esz­közrendszert szelektíven és követ­­kezetlenül használja. A határzár nem vonatkozik a politikusokra, a sportolókra, az üzletemberekre, a magukat üzletembernek mondók­ra - így könnyen kijátszható a vendégmunkásokra stb. A magyar vakcinaútlevélből épp most törlik az oltóanyag fajtájára utaló sort, amitől a dokumentum mindenre használható lesz, az utazást kivéve. A korlátozásokban is kevés a logika, az iskolaigazgatók számára például máig nincs egyértelmű eljárásrend arra az esetre, ha egy-egy intéz­ményben felbukkan a vírus - azaz nem tudják, mikor kell vagy lehet bezárni, mi a teendő azok kontakt­jaival, akik igazolt fertőzés miatt ott­hon maradnak. Annak alapján, hogy a pedagógusok egyötöde a szakszer­vezet szerint már megfertőződött, az oktatási rendszer jelenleg a vírus terjedésének egyik gócpontja. A maszkviselés és a tesztelés fontos­ságát hosszú időn át a kormány is kétségbe vonta, a tesztelésről ma is ellentmondásos üzeneteket közöl. A kontaktkutatásról a második hullám elején vallották be hivatalosan, hogy összeomlott, de abban a formájában, ahogyan a sikeresen védekező or­szágokban alkalmazták, a járvány­ügy szétesett állapota és a tesztkapa­citások hiánya miatt valójában soha nem alkalmazták. 6. Ritmustévesztés A kormány járványügyi intéz­kedéseit rendre látványos rit­mus- és aránytévesztések kísérik, demonstrálva, milyen az, amikor a járványügy helyett a politika dönt el mindent. Ezt az első hullámban az iskolabezárás körüli fejetlenség és az értelmetlen méretű kórházkiürí­tés, a másodikban a lélegeztetőgé­pek túlrendelése (és minden más felkészülési/védekezési lépés elha­nyagolása) jelezte. Most, a harmadik hullámban pedig az, hogy a kormány heteken át, még a „nemzeti konzul­tációról” szóló kommunikáció kez­detén is az újranyitást készítette elő - a jelenleg futó kormányhirdetések még mindig az újraindításról szól­nak -, miközben épp satuféket kény­szerülnek húzni (a járvány kezdete óta immár harmadszor) a drámai fertőzési és halálozási adatok mi­att. Az egymást és a valóságot cáfoló üzenetek újra és újra elbizonytala­nítják a lakosságot, és nem segítik a minden bizonnyal ismét szükséges­sé váló szigorítások elfogadását. FOTÓ: BERES MÁRTON BEADJÁK A Pfizer vakci­nája már régóta nem „magyar oltóanyag" - inkább eldugják az emberek elől, hogy rávegyék őket az orosz és kínai szerek beadására. Az engedé­lyek hiánya is bizonytalansági tényező Közel 700 ezer embert már beoltottak A tegnap közölt adatok alapján eddig 677 682 embert oltottak be, közülük 249 499-en már a második oltásukat is megkapták. Uniós be­szerzésből - a koronavirus.gov.hu-n található tájékoztatás szerint - Magyarország ös­­­szesen 19 737 710 adag oltóanyagra számít, amelyből 983 245, az összes mennyiség öt százaléka érkezett meg a múlt hétig. Egyelőre a Pfizer-BioNtech, a Moderna és az AstraZe­neca készítményei érkeznek, és amennyiben megkapja rá az Európai Gyógyszerügynök­ség engedélyét, a Janssen és a CureVac is szállíthat. Keleti vakcinaként a Szputnyik és a Sinopharm áll rendelkezésre: ezekből 7 millió adagot kötött le a kormány, amelyből 695 600 érkezett a múlt hétig, a megrendelt közel tíz százaléka. Hogy mennyit költ az állam a beszerzés­re, az nem nyilvános adat. A kormányzati szereplők meglehetősen talányosan fogal­maznak akkor is, ha pénzről van szó. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője egy kormányinfón közölte, hogy a kínai vakciná­ból egy oltóanyag ára 10 ezer forint felett van, míg Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV-n beszélt arról, hogy az orosz Szputnyik vakci­nából a két dózis kevesebb mint 20 dollárba (6000 forint) kerül. A portfolio.hu összesíté­se szerint dózisonként a Pfizer alapára 4144, a Modemáé 9176, az AstraZenecáé 1480, a Szputnyiké 1776, a Sinopharmé 18 362 fo­rintba kerül. Ezek a legalacsonyabb árak, amelyek országonként eltérhetnek. Közben az RTL Klub azt közölte, hogy a Modernánál lekötött készletnek csupán a felét hívta le a kormány, mert túl drágának találta - ugyanez a kifogás a kétszer annyiba kerülő kínai vakci­nával kapcsolatban nem merült fel. REFLEKTOR Az éberség fél egészség A SIKER TITKA Az időben meg­hozott és határozott döntések életet mentenek - ez a koronavírus-jár­­vány eddigi tanulsága. Általános­ságban kijelenthető, hogy azok az országok védekeztek sikeresebben, amelynek vezetői hamar felismer­ték a veszélyt, és az éberségük a ké­sőbbiekben sem lankadt. A pandémia kiindulópontján Kí­nában a hatóságok eleinte megkísé­relték eltussolni a járványt, elhall­gattatni az orvosokat, kozmetikázni az adatokat. A döntéshozók azon­ban később korrigáltak, Vuhanban drákói szigorú lezárásokkal megfé­kezték a vírust. Az ázsiai országban azóta minden kisebb fertőzési góc megjelenését vészhelyzetként ke­zelik, néhány tucat megbetegedés észlelésekor milliókat tesztelnek le, ennek köszönhetően a világ leg­népesebb nemzetét gyakorlatilag elkerülte a második hullám. Más távol-keleti országok is hasonló stratégiát követnek, gyors közbelé­pésekkel akadályozzák meg a súlyo­sabb bajt - a csaknem 100 milliós lé­lekszámú Vietnámban például nyár közepén hatalmas erőfeszítésekkel reagáltak a hatóságok az esetszámok kisebb megugrására - lezárásokkal és kontaktkutatással elérték, hogy 50 napi fertőzött legyen az akkori hullám csúcspontja. A szintén siker­­történetnek számító Új-Zélandot is éberség jellemzi: szombaton egy po­zitív teszt miatt zárták le egy hétre a másfél milliós Aucklandot. Az Egye­sült Államokban viszont éppen en­nek az ellenkezője valósult meg Do­nald Trump idején: az elnök hivatala ideje végéig nem vette komolyan a koronavírust, fogcsikorgatva ugyan rábólintott egyes intézkedésekre, de azokat túl hamar oldatta fel, ezáltal még az első hullám sem csengett le, amikor a második már megkezdő­dött, és mostanra több mint félmillió amerikai vesztette életét a járvány­ban. Trump azért is kezelhette félre a válságot, mert azt hitte, hogy válasz­tania kell az életek vagy a gazdaság megmentése között. Sok döntésho­zó csúszott ebbe a hibába, pedig egy hamis dilemmáról van szó: azok az országok, ahol a gazdaságra tekin­tettel halogatták az intézkedéseket, valójában még súlyosabb károkat szenvedtek el. Kiváló példa erre az Egyesült Királyság, ahol tavasszal az utolsók között vezettek be országos lezárásokat, a második negyedévben mégis nagyobb mértékben csökkent a GDP, mint az előbb lezáró Francia­­országban vagy Olaszországban. ROSTOVÁNYI ANDRÁS KÖZÖNSÉG ELŐTT Új-Zélandon így mennek a meccsek

Next