Népszava, 2021. március (148. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-12 / 60. szám

VELEMENY NÉPSZAVA 2021. március 12., péntek 11 A szabadság leckéi oka nem volt ennyire idő­szerű a szabadság létén vagy hiányán elmélkedni, mint most, járvány idején. A vírus ugyanis pont azt veszi el tőlünk, amit korábban oly természetesnek vettünk: a találko­zásokat, a nyitottságot, a szabad le­vegőt. Most mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy a szabadság korántsem csak egy elvont fogalom: a kötelező maszkviselés, a bezárt iskolák, színházak, mozik, üzletek és éttermek, az este 8 óra utáni kijá­rási tilalom mind beszűkült életünk határait jelzik. A jó hír az, hogy van remény. Bár még itt tombol köztünk a fer­tőzés harmadik hulláma, de már van vakcina, és bízhatunk abban, hogy - dacára a Fidesz-kormány dilettáns járványkezelésének és ká­oszba fulladó oltási fejetlenségének - előbb-utóbb mindenki megkapja a védettséget. Akkor pedig végre visszatérhet minden a normális ke­rékvágásba. Elárulom, hogy ezen a ponton egy picit elakadtam az írásban. Március 15. és a szabadság apropó­ján ugyanis rengeteg irányba ágazik szét a gondolat. De talán kezdjük az annyira áhított normális élettel... Ha csak a szigorítások feloldását értjük ez alatt, akkor persze érthe­tő lesz majd a nyitás utáni öröm. De vajon valóban itt lesz a szabadság? Mennyire lehet például természe­tesnek venni a járvány után azt, hogy nincs törvény előtti egyenlő­ség, mert a hatalom barátait minden bűnből kimosdatja az ügyészség? Mennyire normális élet az, hogy a kormány emberei még a bíróságok ítéleteit sem veszik figyelembe? Milyen világ az, ahol médiumokat szüntetnek meg, vagy hallgattatnak el? Beszélhetünk-e szabadságról ott, ahol az egyik egyetemet elüldö­zik az országból, a többinek pedig elveszik az önállóságát? Kifosztott önkormányzatok, megszűnt vagy a tönk szélére került vállalkozások, bevétel nélkül maradt családok, megfélemlített közmunkások... Ne gondoljuk, hogy ez a normális élet! A Fidesz-rezsim a járvány után is gúzsba köti az életünket. És ha már a szabadságunkról beszél­­hetünk-e szabad­ságról ott, ahol az egyik egyetemet elüldözik az ország­ból, a többi­nek pedig elveszik az önálló­ságát? Kezdtünk beszélni... Belegondol­tak abba, mennyi örömteli szabad­időt vesz el a családoktól az, hogy gürcölniük kell, mert a nekik járó pénzt Mészáros Lőrinc meg az Orbán család tagjai kapják?! Ez is a szabadság megkurtítása! Itt az idő, hogy a magyar népet ne csak a maszkok viselése, meg az éjsza­kai kijárási tilalom zavarja, hanem azok a sunyi fideszes galádságok is, amelyek szintén megcsonkítják az életüket! A vírus gyilkos és kegyetlen, de sok tekintetben megmutatta a va­lóságot. Lerántotta a leplet arról, milyen sok hazugsággal etette az embereket a Fidesz-rezsim. Emlé­keznek, amikor azt mondták, hogy egyetlen hétvége alatt mindenkit beoltanak? Kiderült, hogy humbug az egész! Már az első tömeges ol­tásba belebuktak. Állították, hogy a magyar egészségügy világszínvona­lú, most pedig egész kórházi osztá­lyok zárnak be, mert a dühöngő jár­vány kellős közepén Orbánék több mint ötezer egészségügyi dolgozót megzsaroltak és elüldöztek. Mindenkinek nagy lecke ez az időszak. Például megtapasztalhat­tuk: nem igaz, amit pár éve az egyik pökhendi fideszes mondott, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér!” Rengeteg emberről derült ki, hogy bár alig van valamijük, mégis ők tartanak életben minket, ők tart­ják mozgásban az országot. Ápolók, tanárok és tanítók, bölcsődei gon­dozók, szociális munkások, bolti el­adók, postások, hivatali ügyintézők és buszvezetők teszik kockára nap mint nap az egészségüket értünk. Ők azok a hétköznapi hősök, akiket eddig szinte senki sem vett észre, de most a munkájukkal üzennek, hogy itt vannak és teszik a dolgukat. Óriási bajban lennénk, ha ez nem így lenne! Ha a hatalom nem is vesz tudomást róluk, mi vegyük észre őket és jegyezzük meg: mindenki értékes, mindenki számít. A szabadság leckéjét tanuljuk akkor is, amikor arról hallunk, hogy egy szomszédos országban mobil­applikáció segítségével lehet kivá­lasztani, hol, mikor és milyen vak­cinával oltsanak. Eközben a magyar miniszterelnök azt rikácsolja, hogy akinek nem tetszik a neki osztott, esetleg be sem vizsgált oltóanyag, az elmehet a sor végére... Ez is a szabadság korlátozása: a választás szabadságát akarják Önöktől elven­ni több mint harminc évvel a rend­szerváltás után. Teljesen természe­tes, hogy sokan ezt diktátumnak, zsarolásnak érzik. A kormányzati titkolózások, elhallgatások, félrevezető sta­tisztikák és hazugságok szintén a szabadságunkat támadják. Nem kapunk hiteles információkat, de elvárják, hogy engedelmeskedjünk a központi akaratnak. Nem ismerős ez valahonnét? Furcsa ez az idei március 15-i ünnep. Petőfire és Kossuthra gon­dolunk, miközben gyakorlati leckét kapunk abból, hogy milyen fontos a szabadság. Sajtószabadság, véle­ményszabadság, tanszabadság, füg­getlenség... Azt hittük, az ezekért folytatott küzdelmek már átköl­töztek a történelemkönyvek lapja­ira. Tévedtünk. Bár a szabadságot nagyon könnyű volt megszokni, és egy idő után már észre sem vettük, mostanában mégis egyre fojtoga­­tóbb a hiánya. Az elmúlt egy év sok mindenre megtanított bennünket. Kiderült, hogy a rengeteg uszítás és egymás ellen való hergelés ellenére számít­hatunk egymásra. Millió példáját láthattuk a segítőkészségnek és az áldozatvállalásnak. Most is egy­másba kapaszkodunk és próbálunk mindenkit a felszínen tartani. Ne­kem sokszor eszembe jut, de talán Önöknek is: ha nem fosztaná ki a je­lenlegi hatalom, hol tarthatna már ez a csodálatos ország?! A jó hír az, hogy van remény. Bár a Fidesz-rezsim emberei még hő­­börögve masíroznak föl és alá, és el­lopnak mindent, ami csak érték, az ellenszer már megvan. Az ellenzéki pártok szövetsége egyre erősebb, és hamarosan mindenhol egy kö­zös jelölt áll majd a Fidesz-rezsim emberével szemben. Lesz közös miniszterelnök-jelölt és lesz kö­zös program, amely visszahozza az igazságosságot, mindenki számára esélyt teremt és elűzi a félelmeket. A választás után pedig - reménye­im szerint - újraépítjük valamen­­­nyiünk szabadságát és a demokrá­ciát. Akkor pedig végre visszatérhet minden a normális kerékvágásba. Legyen így! Közös jövőnkért, Ma­gyarországért. társelnökeS TÓTH BERTALAN, az MSZP FOTÓ: ERDŐS DÉNES Vénusz karjai úl a művészettörténet, az esztétika birodalmán, mi a különbség a milói Vé­nusz és az ellenzéki ös­­­szefogás között? Vénuszt karok nélkül is gyönyörűnek látjuk, szemben az ellenzéki összefogással, amely végtagokkal jobban tetszene. Az előválasztás a mai ellenzék legjelentősebb - ám még befeje­zetlen - innovációja. Bár a hatok szövetsége a nevére vette a kezde­ményezést, valójában nem a pár­tok bölcsességén múlt a formula. Szavazók tömege akarta látni a ki­választást, a hatok pedig átvették a kezdeményezést. Az előválasztás iránti igény utal a szavazók fenntar­tásaira is, akik hol az egyik pártve­zér múltját, hol a másik jövőképét nem kedvelik. Az előválasztás javít­ja az eddigi zárt körű jelöltválogatás hatékonyságát, növeli a transzpa­­renciát, esélyt ad a megszólalásra olyanoknak, akikről különben alig hallanánk. Az ellenzők szerint az előválasz­tást a hangerő és a hordó mérete dönti el, nem a kormányzási képes­ség. A vád rendszerszinten biztosan nem állja meg a helyét. A zárt körű kiválasztás is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi nagypártokat a tel­jes népesség kevesebb mint 8-10 százaléka választaná, a kisebbek pedig már 2-3 százalék körül bele­verik a fejüket saját, gondosan ös­­­szebarkácsolt üvegplafonjukba. Az előválasztás a vérfrissítés ígérete, és nyilván hasznunkra lesz. A hatpárti szereposztás nem fedi le a teljes harcmezőt, az egységes fellépés csökkenti, de nem szün­teti meg a szereplőkkel szembeni fenntartásokat. Az összefogásból hiányoznak a kisebb pártok, benne a Kutyapárt, a parlamenten kívüli jobbközép, illetve a civilek csoport­jai. Megjelenésük a koalícióban nemcsak a hatpárti összefogás jó­indulatán, hanem saját ügyességü­kön is múlik. Azt is tudjuk, hogy a szavazók egy része elutasítja a két nagy blokk közötti választást. Az ellenzéki érzelmű szavazók nem fogadják el a NER-t, ám a hatpárti alternatíva sem lelkesít fel minden­kit. Sokak számára marad a nagyok tömbjei között még felszántatlan gyepű, amelynek politikai kezelése a közeljövő titka. Egy külső csoport vagy egyén befogadását két politikai szempont határozza meg: mekkora erőt kép­visel, illetve mekkora a károkozási képessége, ha nem veszik be, ha kívül ellenséges lesz. Ebből a szempont­­ A politikai párbeszéd­nek is elke­resztelt al­kusorozat során adni és kapni is kell, vagyis kölcsö­nösen értelmez­hető aján­latokra van szükség a koalíción belül és bár a hirtelen alakult, csupán a vezető ambíciói által körülrajzolt kispártok nem különösebben fon­tosak az ellenzéki szövetségnek. A parlamenten kívüli jobbközép, a Kutyapárt és a szervezet nélküli ci­vilek esete azonban más: ők Vénusz (vagy Siva) hiányzó karjai. A korábbi szocialista-szabadde­mokrata, ám a mostani NER-cso­­portosulásokból is kiábrándult jobbközép-polgári felfogású cso­portok - talán kissé megkésve - he­lyet és zászlót keresnek maguknak. Fontosak, mert erőforrást jelente­nek, illetve menedéket nyújtanak saját szimpatizánsaik számára. Máris többen aspirálnak e választói körre, közöttük ott van Márki-Zay Péter, az Új Világ Párt, vagy éppen a Jobbik. Bárhogyan alakuljon a tavaszi-nyári előválasztási előküz­­delem, a jobbközép kevéssé elutasí­tott polgári csoportjai nélkül akkor is nehéz lesz győzni, ha a Fidesz „önsorsrontó” képessége (copy­right by Dr. Stumpf) a maga teljes­ségében kibontakozik. A Kutyapártot az ellenzékiek gyakran elutasítják, és igaz, hogy a szokásos barát-ellenségjelző szenzorok megbolondulnak tőlük. Öndefiníciójuk eddig elsősorban lokális fellépésekre ösztönöz­te őket, most azonban kiderül, hogyan fest a párt a parlamenti helyek megszerzésekor. Többen követelték tőlük a múltban, hogy vonuljanak ki a kritikus, billegő helyekről, csatlakozzanak az el­lenzéki sátor alatt gyülekezőkhöz. Ma a Kutyapárt tölti be a korábbi LMP helyét, egyrészt az ellenzéki ellenérzések, félelmek okán, más­részt - és ez a fontosabb - abbéli képességük miatt, hogy a tömbök közötti szavazókat felszívják, és komolyabb erővé válnak. A hasonló helyzetek kezelésekor abból indulhatunk ki, hogy a poli­tikai párbeszédnek is elkeresztelt alkusorozat során adni és kapni is kell, vagyis kölcsönösen értelmez­hető ajánlatokra van szükség a koa­líción belül és kívül. Már csak azért is, mert az új szabályok szerint legkevesebb 76 egyéni jelöltre van szükség, enélkül az állami támoga­tás esélytelen. Együttműködésre és önállóságra egyszerre van igény, a NER leváltásához vezető folya­matban bonyolult helyzeteket kell kezelni. Van még mit kitalálni, sok okosságra, merészségre, fantáziára lesz szükség. Ha pedig közben előkerülnének a hiányzó karok, Vénusz közelé­ben helyezzük el, a látogató külön­ben összekeverheti azokat a híres NER-korszaki kultikus szobor („Felcsúti farkas eteti klienseit”) maradványaival. TOMPÉ ISTVÁN közgazdász Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.

Next