Népszava, 2021. április (148. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-24 / 94. szám
Élő látlelet A 15 éve meghalt Balkay Géza felzaklató személyiség volt színpadon és civilben egyaránt. Zsenitudattal rendelkezett. Túl akarta szárnyalni Latinovits Zoltánt, Őze Lajost, Kálmán Györgyöt. Veszélyesen akart élni, és ezt is tette, mint aki állandóan ott lavíroz a szakadék szélén. Játszik a halállal, megmérkőzik vele. Ahogy csatát vív az alkohollal is. Minél többet akar legyőzni belőle. Kihívja magát a sorsot. Saját vagy netán mások életét is kockáztatja. Komolyan veszi, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. A poklot akár meginvitálja magához. Úgy érzi, hogy egyfolytában korlátokat akarnak szabni neki, de ő ezt nem hagyja. Ha át akarja úszni a Dunát, és azt mondják neki, hogy az veszélyes, csak a bójákig ússzon, esze ágában sincs tiszteletben tartani ezeket. Úgy véli, a bóják tartsák tiszteletben őt. Féktelen. Olykor gátlástalan. Nem ismer mértéket italban, cigarettában, nőzésben. Habzsolja az életet, miközben pusztítja magát, és ezzel nyilván árt a környezetének is. Ez némiképp Latinovits-utánzó póz is, amibe bele lehet merevedni. De valószínűleg belőle is fakadt. Ki akart tűnni, fel akart tűnni. Nem bírta volna, hogy a szürkék hegedőse legyen, és nem is volt az. Egyszer azt nyilatkozta nekem, hogy ahová beteszi a lábát, ott vagy botrány lesz, vagy fantasztikus produktum jön létre. Volt része mindkettőben bőven. Platonov vált az emblematikus szerepévé. A valaha nagyra hivatott ember, aki elkótyavetyéli a tehetségét, csak falusi tanító lesz belőle. Ő is rombolja magát, rendszeresen, behatóan a pohár fenekére néz. Semmiben nem leli igazán örömét, szétdúlja a környezetét, lehetőségeket, vágyakat hiúsít meg, totális ronccsá válik. És mégis marad benne sok vonzó, érződik a talentuma. Derékba tört élete dacára tapadnak rá a nők, fel-felcsillan a férfiassága, a szelleme, aztán megint összeroskad ugyan, de akkor állandóan meg akarják menteni. Ez dühíti, begorombul, és ez is lehet vonzó, mindenképpen izgalmasabb, mint a hétköznapok fásultan unalmas szürkesége. Balkay tényleg ilyen volt. Láttam hajnali háromkor bepiálva, és még ekkor is „keringtek” körülötte többen, nem csupán nők. Elviselhetetlen volt, de érdekesebb mindannál, ami más egyéb a helyiségben történt. A Katona József Színház, amit szeretett, és az ő útja 11 év után, törvényszerűen elvált. A századik előadás még éppen megvolt, aztán a Katona társulata a közelmúltig nem vette elő Csehov fiatalkori, szertelen, lázas hevületű darabját. Aznap délelőtt, amikor utoljára játszotta Platonovot, interjút készítettem vele a Magyar Hírlapba. Például ezt mondta: „Az eddigi színészi korszakomnak az összegzése. Az életem, a válásom, az alkoholizmusom, a cigarettázásom, a nőügyeim, a színházról alkotott véleményem. Ez így, ahogy van, egy látlelet. Nagyon nehéz elviselni, hogy valaki élő látleletként rohangál a színpadon, s megmutatja, hogy ilyenek az emberek.” A nézőtérről, ha éppen formában volt, ezt egyáltalán nem volt nehéz elviselni, éppen ellenkezőleg, maradandó, felejthetetlen élményeket szerzett. Hamar tudott szétesett embereket erőteljesen játszani. Az azóta hirtelen bezárt Ódry Színpadon Christopher Hampton Teljes napfogyatkozás című darabjában, Balikó Tamás ütős rendezésében Verlaine, Kaszás Gergő pedig Rimbaud, a se veled, se nélküled, egymásról a bőrt lenyúzó kapcsolatban. Balkay már ekkor csaknem teljes vértezetében áll a vártán. Utólag tudjuk, hogy erre szüksége is volt, hiszen rövidre szabott volt az élete, ezért szerencsés, hogy hamar berobbant a pályára. Bizonytalan, gyenge Verlaine-t mutatott, akit túl könnyen befolyásol Rimbaud, szeretet-utálat párharcukban többször maga alá gyűr. A két színész bámulatosan inspirálta egymást. Fantasztikus kettőst alkottak. Hidegből melegbe rántottak bennünket, a pillanat tört része alatt, akár egyszerre játszották el a lentet és a fentet, a teljes letargiát, és a boldogság felvillanó reményét. A főiskola után Kaposvárra szerződik, az ottani teátrum nevezetes korszakában, és többek között eljátssza, Gombrowicz Esküvő című, nálunk akkoriban fölöttébb szokatlan drámájának főszerepét, Henryket. Aki mint Hamlet, visszatér otthonába, és hasonlóan iszonyú állapotokat talál. Neki is helyre kellene tolnia a kizökkent időt, meg kellene vívnia a környezetével. Balkaynak Gombrowicz gyönyörűséges, szerteágazó szóáradatával is pazarul sikerült megvívnia, ahogy a szerep nagyszerű összetettségével. Olykor a közönség kegyeiért is harcolnia kellett, mert az Ács János által remekül rendezett, a közönség jelentős része számára furcsának ható produkciót sokan elutasították. Előfordult, hogy alig ültek a nézőtéren, miközben meglehetősen komoly volt a szakmai siker. Az ilyesmi is edzi a színészt. Bízva a produkció igazában, akár széllel szemben játszani, meggyőzni a nézőket, hogy fontos, élményt adó előadást látnak. Az is lehet, hogy ez testhezálló feladat volt neki, hiszen tulajdonképpen léte A PLATONOV ELŐADÁSÁN Balkay Géza és Máté Gábor benne volt, hogy folyvást széllel szembe megy, és ezzel is roncsolja magát. Az önsorsrontásban társra lelt Ternyák Zoltánban, akinek Hamlet-alakítása vált emblematikussá, és akinek alkoholproblémái ugyancsak közrejátszottak abban, hogy el kellett hagynia a Katonát. Kebelbarátokká váltak. Lelki testvérekké, ivócimborákká. A fiatalabb, szintén bámulatosan tehetséges kolléga, jobban haladt az önpusztításban. Nem egészen 40 év adatott neki. Balkay pedig egy idő után mintha kezdett volna kimászni a gödörből. Társra, feleségre lelt, Lábán Katalin, az RS9 Színház igazgatójának személyében. Viszonylag jó passzba került. Megvalósította régi, nagy álmát, rendezhetett az RS9-ben. Színpadra állította a Liliomot és két Shakespeare-t, a Cymbelinet, a Periclest. Ha fellépett, akkurátusan vigyázott rá, hogy véletlenül se terjedhessen róla az, ami régebben, hogy alkoholproblémái miatt veszélyezteti az előadások megtartását. Már-már úgy tűnt, hogy láthatjuk majd idős, megbecsült színészként, akár Lear királyt játszani. Sajnos nem így alakult. A módszeresen agyongyötört test 54. életévében felmondta a szolgálatot. Otthon, ágyban, párnák közt, akkor, amikor éppen aludt, nem küzdött semmivel, megállt a szíve. Nem maradt akkora legenda utána, mint Latinovits után. Akik látták színházban, biztosan emlékeznek rá, filmen nyújtott teljesítménye pedig most is tanulmányozható. Nem lett nagyobb a példaképeinél, de azért így is éppen elég nagy volt. Ahová beteszi a lábát, ott vagy botrány lesz vagy fantasztikus produktum BÓTA GÁBOR FORRÁS: KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ FOLYTATÁS AZ 5. OLDALRÓL Vizsgálódásai során a Buddha úgy találta, hogy a tudat működésében négy lényeges elem különíthető el. Az első a vinnyána, valamilyen történés puszta regisztrálása (pl. értesülés egy hangról), a második a szánnya, a felismerés (ami lehet jó vagy rossz, pl. dicsérnek, szidnak, vagy semleges), a harmadik a védana, a minősítés (kellemes vagy kellemetlen érzés/érzet, esetleg se nem kellemes se nem kellemetlen, azaz semleges), a végül a szankhára, a reakció/ reagálás (tudati szennyeződés, sóvárgás vagy elutasítás, késztetés, reakcióminta). Ez a négy elem felfogható egy modulnak, és a modulok olyan, minden képzeletet felülmúlóan nagyszámú és sokféleségű sorozatot alkotnak, amelyben az egyik modul outputja a következő inputja, a következő outputja pedig a következő utáni inputja és így tovább. Ezek az elemek egyrészt az elképzelhetetlen sebességgel lefutó folyamatok mozzanatai, másrészt felgyülemlett, tárolt készletek. (Ehhez döbbenetesen hasonló dolgokról számol be Nádas Péter a klinikai halál állapotában szerzett élményeiről írva.) A Vipassana„mechanizmusa” Problémáink abból adódnak, hogy nem vagyunk tudatosak, nem uraljuk a tudatunkat, tehát a fenti folyamatok esetlegesen, és a korábbi tudattartalmak által megszabottan, automatikusan mennek végbe, vakon reagálunk. Amennyiben például egy óhaj a hozzá való ragaszkodás miatt a fenti folyamat szerint többször, ismételten lefut, a mind erősebb reakciók során kívánsággá, vággyá, végül pedig szenvedést okozó sóvárgássá válik, hasonlóképpen egy elkerülendő dolog enyhe nem kedvelése elutasítássá, haraggá, gyűlöletté erősödik. Ráadásul akár úgy is, hogy mindez csupán a háttérben a tudat alatt megy végbe, tehát úgy, hogy nem is veszünk róla tudomást. Még az is előfordulhat, sőt gyakran elő is fordul, hogy egy olyan, normál esetben semleges ügyből, mint a szomjúság, szenvedést (dühöt, zaklatott ráSZÁDAY REZSŐgőt, haragot) fejlesztünk ki, amikor azt érezzük, hogy jó lenne valami kis víz, elég szomjas vagyok, miért nem adnak már inni, mindjárt szomjan halok stb. A mindennapi életben „ördögi körről” beszélünk, amikor egy rossz helyzetet követő események sorozata egyre rosszabb helyzeteket eredményez. Hol lehetne ezt megszakítani? Látható, hogy az első három elemnek nincsen (gyümölcse) következménye. A negyediknek viszont van. A megoldást az jelenti, ha a megfigyelt testi érzetekre, legyenek azok bármily kellemesek vagy kellemetlenek, nem reagálunk. A Buddha ugyanis arra a felismerésre jutott, hogy az emberi élet feltétele a folyamatos anyagi (táplálék be, életfolyamatok, hulladék el) és tudati áramlás. A tudati áramlás az anyagihoz hasonlóan megy végbe. Ha az anyagi bevitel megakad, az áramlás fenntartása érdekében a szervezet a megfelelő tartalékaihoz nyúl. A tudati működés szempontjából, ha például nem jutunk hozzá vízhez, a szánnya rossz minősítése miatti védana kellemetlen testi érzetére a szankhára - a kialakuló reakció - ciklikus ismétlődésével fokozatosan homlokráncolás, elégedetlenség, türelmetlenség, harag stb., következésképpen zaklatottság, szenvedés lesz az eredmény. Ha viszont nem reagálunk, tehát a védana nem eredményez új szankhárát, az „áramlás” fenntartása érdekében helyére a tudatalatti (szennyeződés) készletből felszínre kerülő régi szankhára lép be (használódik fel). Ez a viselkedés amellett, hogy tudatosabbá tesz, segít leszokni a sokszor káros vakreakciókról, és nyilvánvalóan a tudat negatív tartalmaktól való (ha tetszik mentálhigiénés) tisztítását jelenti. Ez óriási jelentőségű felismerés, hiszen pontosan a negatív tudattartalmak azok, amelyek következtében boldogtalanok vagyunk vagy szenvedünk. Biztosak lehetünk abban, hogy a különböző (fejlettségű) tudati szinteknek megfelelően minden élőlény működése ehhez hasonló, vagy legalábbis ehhez hasonló mintázatot mutat. Minket azonban most főképp az ember működése érdekelt és derűlátással tölthet el annak a tudata, hogy adott az univerzális probléma, a szenvedés megszüntetésének univerzális megoldása, tehát életünk békésebbé, harmonikusabbá, boldogabbá tételének a lehetősége.