Népszava, 2021. május (148. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-05 / 102. szám

BELFÖLD Hangos levéllel segítik a Covid-betegeket Hangüzeneteket, leveleket küld­hetnek a Gottsegen György Or­szágos Kardiovaszkuláris Intézet intenzív osztályán kezelt, mélyal­tatásban lévő covidos betegeknek a hozzátartozóik az úgynevezett Kapocs programmal. Majoros Edit aneszteziológus szakasszisz­tens, két pszichológus, Simóka Nóra és Reitz Kinga, valamint Gui Angéla, az intézet kommu­nikációs igazgatója vállalta, hogy felolvassa, lejátssza a rokonok, barátok üzeneteit. Szerintük a mindennapok családi, baráti hírei, a közös emlékek felidézése, vagy akár csak az ismerős, szeretett hang immunerősítő és egyben megnyugtató lehet az öntudatlan betegek számára. D. A. NÉPSZAVA 2021. május 5., szerda Ismerős aggodalmak JELENTÉS A Sinopharm általában hatásos a Covid ellen, de arról kevés a bizonyíték, hogy az időseket mennyire védi - véli a WHO tanácsadó testülete, adták belőle a legtöbbet. A 60 év felettiek háromnegyede ezt az ol­tást kapta. Lapunk megkereste az operatív törzset; arra voltunk kíváncsiak, hogyan értékelik a WHO-tanács­adók megállapításait, s utólag megszervezik-e a Sinopharm ol­tást kapó 60 felettiek újraoltását. Lapzártánkig nem kaptunk vá­laszt. Müller Cecília országos tisz­ti főorvos az operatív törzs napi tájékoztatóján általánosságban annyit mondott: a hétvégére vár­ják az oltóanyaggal kapcsolatos WHO-ajánlást. A Sinopharmé le­het az első keleti oltóanyag, amely felkerülhet a veszélyhelyzeti vak­cinák listájára - mondta. A Népszava kérdéseire a WHO azt válaszolta: a tanácsadó cso­port a múlt héten kezdte meg a Sinopharm értékelését arról, hogy felkerüljön-e a vészhelyzeti fel­használási listára. A másik kínai oltóanyag, a Sinovac hasonló végső értékelését ma kezdik. Arra számí­tanak, hogy mindkét döntés a hét végéig meglesz, és ezeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz­zák - írták. (Az Európai Gyógy­szerügynökség tegnap jelentette be, hogy megkezdte a Sinovac vak­cina vizsgálatát.)­­ Megjósolhatatlan a nyilvános­ságra került tanácsadói testületi vélemény alapján, miként dönt a WHO, rákerül-e az ideiglenes vészhelyzeti gyógyszerlistára a Si­nopharm - mondta lapunknak Kö­kény Mihály, a WHO konzultánsa, korábbi egészségügyi miniszter. Hozzátette: az ENSZ-segélycso­­magokba csak olyan gyógyszerek, vakcinák kerülhetnek be, amik szerepelnek ezen a listán. Megje­gyezte, a mostani minősítés addig DANDANNA Általában véd a Covid ellen, de a rendelkezésre álló adatok kerése győzték meg arról az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsadó testületét, hogy a kínai Sinopharm vakcina kellően hatásos az idősek­nél is. A szervezet azt vizsgálja, hogy ajánlható-e ez a vakcina az ideiglenes vészhelyzeti gyógyszer­­listára. A WHO szakértői lényegében ugyanazokat az aggodalmakat fogalmazták meg, mint számos magyar szakember, amikor a Si­­nopharmot behozták Magyar­­országra. A hozzáférhető adatok alapján ők is arra jutottak: nincs kellő bizonyíték arra, hogy az idő­seknél és a krónikus betegeknél megfelelő védelmet nyújt a vírus ellen. Ez a megjegyzés azért lehet különösen érdekes Magyarorszá­gon, mert nálunk éppen a legidő­sebbeknek szánták, és nekik is szerint megjósol­hatatlan a nyilvá­nosságra került tanácsadói tes­tületi vélemény alapján, hogy miként dönt a WHO, rákerül-e az ideiglenes vészhelyzeti gyógyszerlistára a Sinopharm érvényes, amíg a WHO szerint tart ez a világjárvány. A várható dön­téssel kapcsolatban megjegyezte: az is elképzelhető, hogy a döntés­ben a szakmai kétségek mellett geopolitikai szempontok is köz­rejátszanak majd. A Sinopharmot már 45 országban mintegy 60 millió embernek adták be, főként fejlődő országokban. A másik ol­dalon ugyanakkor a fejlett államok éreztethetik rosszallásukat amiatt, hogy egy olyan oltóanyag kerül a segélycsomagokba, amit sem az amerikai, sem az európai gyógy­szerhatóság nem minősített. A közelmúltban engedélyezett Covid-vakcinák tanulmányozása általában nem ér véget az alkalma­zásuk megkezdésével. Magyaror­szágon is indult ezek hatásosságát vizsgáló kutatás. Az orvosképzés­sel is foglalkozó hazai egyeteme­ken zajló projektben a különböző Covid-vakcinák - közöttük a Si­nopharm - védőhatását és a hatás időtartamát is vizsgálják több ezer önkéntesen. A 60 év felettiek háromne­gyede ezt az oltást kapta KÉTESÉLYES 1 KÖKÉNY MIHÁLY FOTÓ: MTI/BALÁZS ATTILA SZELEKTÁLT SZÁMSOROK A kormány ál­lítja, hogy min­den rendben a kínai szerrel, de hiteles, részletes adat­sorokat nem, csak szelektált számsorokat hoz nyilvános­ságra Készülhetnek a fiatalok A Covid-áldozatok száma 137-tel, 28 045-re emelkedett, 4739 koronaví­rusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgé­pen. Bár a járványadatok változása jobbára kedvezőbb tendenciát jelez, a kormányzat már csak azért is óvatosságra int, mert „az indiai vírus már itt van a szomszédban", nagyon gyorsan terjed, és „még okozhat megle­petéseket". Eddig összesen 4,72 millióan regisztráltak, mintegy 80 százalékuk már kapott vakcinát, aki még nem, akár már holnap megkaphatja, ha ma foglal időpontot - ezt állította a Miniszterelnökség területi közigazgatá­sért felelős államtitkára, György István. Jelenleg a kínai Sinopharm- és AstraZeneca-oltásokra lehet foglalni. Kedden 333 450 adagnyi Pfizer­­szállítmány érkezett Magyarországra. Ennek nagyobb része azonban az esedékes második körös oltásokhoz szükséges. A többit a 16-18 éves korosztály első körös oltásához teszik félre, mert a 18 év alattiaknak csak ez a vakcina engedélyezett. György István kitért arra is: a 16-18 év közöt­tieket regisztrálni kell a vakcinainfo.gov.hu honlapon. Zökkenőkkel folytatódik a tanárok oltása OKTATÁS A hét elején kapták meg újabb SMS-behívóikat azok a pedagógusok, akiket az áprilisi kampányban oltottak be először a Pfizer vakcinájával, s a következő napokban lesz esedékes a második dózis. Az üzenetek azonban nem mindenkit töltöttek el megnyug­vással. Lapunk több olyan esetről értesült, amikor a behívóban csak annyi szerepelt: az érintett pedagó­gus az oltási papírján szereplő idő­pontban jelenjen meg. Csakhogy azon nem állt konkrét időpont, mert az első oltás napján még nem tudták megmondani egyes oltó­pontokon, pontosan mikor lesz le­hetőség a második dózis beadására. Vannak olyan tanárok is, akik arról számoltak be, már volt idő­pontjuk a második oltásra, ennek ellenére hétfőn ők is kaptak egy SMS-t, amelyben teljesen más napra hívták be őket. A legnagyobb bizonytalanság viszont azok köré­ben alakult ki, akik hétfőn, rövid időn belül két behívót is kaptak két különböző, például egy csütör­tökre és egy szombatra szóló idő­ponttal. A kavarodást egyrészt az okozhatja, hogy hétfőn kezdődtek meg az írásbeli érettségik, és azok a tanárok, akik részt vesznek a vizs­gák lebonyolításában, hétköznap nem biztos, hogy el tudnak menni az oltópontra, ezért őket az opera­tív törzs közlése szerint hétvégére hívják be. Az ügyben érdeklődtünk a Ko­ronavírus Tájékoztató Központnál, ahonnan azt a tájékoztatást kap­tuk: a pedagógusok második oltása ugyanazon a kórházi oltóponton lesz, ahol az első oltás volt, és fő szabály szerint az első oltáshoz igazított időpontban - tehát aki az első oltást pénteken kapta meg, az a második oltást is pénteken kell, hogy megkapja. Hozzátették: elté­rés csak az érettségi felügyelő taná­roknál van. A Pedagógusok Szakszervezeté­nek (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a Népszava érdeklődésére az érin­tetteknek azt tudta javasolni, ha bizonytalanok, kérjenek tájékoz­tatást a második oltás időpontjáról a kórházi oltópontokon, illetve ha valamilyen hibát észlelnek, azt a munkáltató felé is jelezzék. Totyik Tamás beszélt az általános iskolák felső tagozatainak, valamint a kö­zépiskolák jövő hétre tervezett nyi­tásáról is. Úgy véli, ha a járványügyi adatok nem kezdenek el ismét romlani, május 10-től ki lehet nyit­ni az intézményeket a megfelelő óvintézkedések betartása mellett. Ugyanakkor az ADOM Diák­­mozgalom szerint május 10-től sem lenne szabad kötelezően megnyitni az intézményeket. Azt szeretnék, ha a szülők, diákok, tanárok, intéz­ményvezetők dönthetnének a nyi­tásról. Az erről szóló petíciójukat már több mint 64 ezren írták alá. Az óvodák és az általános is­kolák alsó tagozatai már április 19-től nyitva vannak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meg­keresésünkre közölte: jelenleg az alsós osztályokban a tanulók mint­egy 84 százaléka, az óvodában a gyermekek 73 százaléka van bent. JUHÁSZ DÁNIEL ZAVAR A második oltásra szóló SMS-behí­­vókat sem sikerül mindenkinek jól kiküldeni Túl a matematika­érettségin Hétfőn magyarból, kedden ma­tematikából vizsgáztak az érett­ségizők, míg előbbit könnyen teljesíthetőnek, a matekfelada­tokat már nehezebbnek találta több vizsgázó. Szerdán a történe­lem-feladatsorok következnek, amit középszinten 66,4 ezren, emelt szinten több mint nyolcez­ren írnak majd meg.

Next