Népszava, 2021. augusztus (148. évfolyam, 177-201. szám)

2021-08-02 / 177. szám

REFLEKTOR NÉPSZAVA I , 2021. augusztus 2., hétfő I A nélkülözők nem nyaralnak PIHENÉS Magyarországon 750 ezer alacsony jövedelmű ember nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen. Hazánk az egyike annak a 16 uniós országnak, ahol a gazdagok és a szegények közötti kü­lönbség egyre nő a pihenéshez való hozzáférés terén, állapítja meg az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) friss felmérése. Európában 35 millió ember nem tud elmenni nyári szabadságra, mert csak a szegénységi szint fenntartá­sához elegendő jövedelemmel ren­delkezik. Bár az elmúlt évtizedben egyre több európai engedhette meg magának a nyaralást, az alacsony jövedelmű családok többsége kima­radt ebből. Magyarországon a sze­génységi küszöb alatt élők több mint 72 százaléka nem engedheti meg magának ezt a „luxust”, s ez a szám több mint tíz százalékkal magasabb, mint az EU27-ek átlaga. A felmérés szerint az uniós polgárok 28 százaléka nem ke­res annyit, hogy egy hétre elutaz­hasson. Az arány 59,5 százalékra emelkedik azok körében,akiknek a jö­­vedelme a szegénységi küszöb, vagy­is a mediánbér 60 százaléka alatt van. A legrosszabb a helyzet Görögor­szágban, ahol a szegénységi szinten élők majdnem 90 százaléka kima­rad a nyaralásból. A sorban ezután Románia (86,8 százalék), Horvát­ország (84,7 százalék), Ciprus (79,2 százalék) és Szlovákia (76,1 százalék) következik. Sok európai, akinek a ke­resete nem éri el a mediánbér 60 szá­zalékát, munkanélküli vagy nyugdí­jas. De ebbe a csoportba tartoznak az alacsonyan fizetett munkaválla­lók milliói is. 16 EU-tagállamban a minimálbér a szegénységi küszöb eléréséhez sem elég. Az Európai Bi­zottság szerint a kontinens 22 millió munkavállalója keres a mediánjöve­­delem 60 százalékánál kevesebbet. Az Eurostat adatainak elemzé­séből kiderül, hogy az elmúlt évti­zedben 16 uniós tagországban nőtt a szakadék a szegénységi küszöb alatti és feletti jövedelemmel rendelkezők között. Romániában például a sze­génység kockázatának kitett embe­rek 86,8 százaléka nem engedhette meg magának a nyaralást, szemben a magasabb jövedelemmel rendel­kezők 46,7 százalékával. Ez a 40,1 százalékpontos különbség 2010 óta 17,1 százalékponttal nőtt. Romániát követően sorrendben Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában és Magyarországon mélyült leginkább a szakadék a két tábor között. „A szabadság nem lehet kevesek luxusa. Miközben sok munkavál­laló a szabadságát a barátaival és a családjával tölti, milliók maradnak ki ebből az alacsony fizetésük miatt. A szabadság eltöltésében megmu­tatkozó egyenlőtlenségek növeke­dése azt bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedben Európában a gazdasági növekedés előnyei nem oszlottak meg igazságosan” - nyilatkozta Esther Lynch, az ESZSZ főtitkár­­helyettese. Mint a szövetség sajtóközlemé­nye hangsúlyozza, az európai mini­málbér megteremtéséről rendelke­ző jogszabályba be kell építeni egy „tisztességes küszöbértéket”, amely biztosítaná, hogy a törvényes mi­nimálbér soha ne legyen kevesebb, mint a mediánbér 60 és a tagállami átlagbér 50 százaléka. Az ESZSZ kal­kulációi szerint ez 24 millió ember számára hozna fizetésemelést. HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL) DANÓANNA Alig múlt kilenc, a Hősök tere kö­zelében parkoló buszokból töme­gesen áramlanak a helyszínre fe­hér pólókban a tüntetésre érkezők. Gépiesen mennek a tér szélén álló sátrakhoz, ahol átvehetik az ellát­mányként osztogatott palackozott ásványvizet és a színes esernyő­ket. Úgy számolnak, mindkettő jól jöhet még a szakdolgozói kamara szombati gyűlésére: egyaránt ígér­tek zivatart és hőséget is. Bár a résztvevőket a pedagógu­soktól a gyógyászati termékforgal­mazókig számtalan szakma szerve­zete biztosította nyilatkozatban a szolidaritásáról, jelezve, hogy nem mehet ez így tovább, a téren egy érintetett sem találtunk, aki névvel merte volna vállalni, hogy beszéljen azokról a körülményekről, amelyek kihozták őket a Hősök terére. - Délutános műszak után, hajnal háromkor keltem, a kétéves fiam­hoz átjött a szomszéd, hogy el tudjak jönni a rendezvényre - közli egy fia­tal nő. Azt mondja: jelenleg öt helyen is dolgozik ahhoz, hogy megéljen. Abból csak az egyik az ápolói mun­ka, amellett takarít, esetenként kis­gyerekek vagy idősek felügyeletét is vállalja. Most azért jött a térre, mert a kollégái meggyőzték: csak maguk­ra számíthatnak. „Muszáj kiállni és megmutatni, hogy létezünk!” - teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy valójá­ban mit remél a mai rendezvénytől, előbb határozottan rávágja, azt, hogy az orvosokéhoz hasonló módon emelni kell az ő béreiket is. Aztán maga elé suttogja: valószínűleg nem fog történni semmi. A körötte álló kollégái egymás szavába vágva sorolj­ák, hogy mennyi is az annyi. Hogy a kormány által ja­nuárra ígért 30 százalékos emeléssel is alig lesz a járandóságuk több 400 ezernél egy negyvenéves munkavi­szony után. Egy magas határozott asszony szerint a nyugat-európai országokban az ápolók az orvosi bérek 60-70 százalékát kapják. Ma­gyarországon a szolgálati törvénnyel együtt emelt orvosi fizetések alig 25- 30 százalékát fogják kapni úgy, hogy januárban emelni fogják a béreiket. Egy orvosnő, aki Tolnából jött, azt mondja: szégyellné, ha most nem lenne itt azokkal, akikkel együtt küzdött hosszú hónapokon át a co­­vidos betegek életéért. „A szkafan­deren sem volt rangjelzés - mondja mosolyogva -, a lényeg, hogy elegen legyünk ahhoz, hogy ott fönn is meg­értsék: jó szakemberek nélkül nincs normális ellátórendszer.” A színpadon már beszél Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) al­­elnöke, ő a rendezvény moderáto­ra. Olvassa, ki mindenki támogatja őket: szinte valamennyi szakszerve­zetet felsorolja, kivéve egyet: a kor­mány által elismert ágazati „repre­­zentatívokat”, a Cser Ágnes vezette MSZ-EDDSZ-t. Ők nem is válaszol­tak a meghívásra. Vannak, akik a hallgatóságban inkább Sándor Má­riát, a fekete pólós nővért hiányolj­ák, mert úgy látják, hogy benne megvolt minden egy bérharcos küzdelem­hez, sajnálják, hogy nem sikerült őt sem megóvni. Kedves miniszteri köszöntők a távolból TÜNTETÉS Több ezer egészségügyis követelt jobb béreket szombaton, bár nem sokan bíztak abban, hogy a kormány meghallja a hangjukat. Babonitsné mögött felsorakoz­nak a köztestület meghívását el­fogadó társszakmai kamarák és betegszervezetek képviselői. A kor­mányból, az ágazatot irányító főha­tóságtól azonban nem jött senki az invitálásra. Ők csak levelet küldtek a távolból. Babonitsné olvassa fel a miniszterek üdvözlő leveleit. Az első Pintér Sándoré. Ő azt írta, hogy a részvételét, tekintettel a Belügymi­nisztérium hatáskörére, nem tartja indokoltnak. A folytatásban pedig arról biztosítja köztestület tagjait, hogy felelősségteljes munkájuk, ál­dozatkészségük ismert a kormány előtt. „Hazugság!” - ordítják erre a tömegből. „Elhunyt bajtársaik emlé­ke előtt magam is fejet hajtok!” - zá­rul a miniszter üzenete. Ám ekkor a fütty meg a duda szinte elnyomja az aláíró nevét beolvasó hangot. A következő üzenet Kásler Mik­lós ágazatot felügyelő miniszteré. Ő azt kérte a kamara vezetőitől: tolmácsolják a tagjaiknak elismeré­sét, hogy élethivatásukat teljesítve példát mutatnak a társadalomnak. Minderre odalentről éles füttyszó jön, majd hosszan tartó rigmussal követelik: „Mondjon le!” A nap tűz, a verejték csendben patakzik a színpad körül állók ar­cán. Odafönn arra utal a MESZK elnöke, hogy ismerős lehet ez az érzés a közelmúlt szkafanderben töltött hónapjaiból. Balogh Zoltán szerint azért kellett összegyűlniük, mert a kormány nem hallgatta meg az időben küldött jelzéseiket. Mint emlékeztetett, még ha válaszoltak is azokra egyáltalán, akkor is nemet mondtak. Az orvosi kamara elnöke az ápolás fontosságáról beszélt, arról, hogy va­lakinek a beteg ágyában a párnákat is meg kell igazítania. Egy nő nem hagyja Kincses szavait szó nélkül. Azt kérdezi a körötte állóktól: „Ami­kor márciusban próbáltuk arra kér­ni a MOK-ot, álljanak ki mellettünk, csak annyit üzentek vissza: küzdj­e ki mindenki magának a jobb bért.” Mire Üveges Péterné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kama­ra fekvőbeteg-ellátási alelnöke a mikrofonhoz lép, a forróság szinte elviselhetetlen a téren. Ő arra em­lékezteti társait, hogy a kormányzat képviselője egy minapi konferenci­án úgy vélte, hogy a munkaerőhiány csak az orvosi munkaterületeken je­lent gondot, a szakdolgozói állások­ban nincs probléma. „Nektek van új kollégátok?” - kérdezte a tömegtől, amely egy emberként válaszolta: „Nincs!” Aztán hosszan sorolta azo­kat a sérelmeket, amelyek az új szol­gálati jogviszonyban hátrányként érték őket. Például a törvény hatály­balépésével a jubileumi jutalom már nem jár a szakdolgozóknak, a kiren­delésekben érintettek munkájának ellentételezése nem egységes. Az csak adható volt, és az is csak akkor, ha az adott intézménynek volt rá fedezete. Aztán még megkérdezte, ki tudták-e venni a tíznapnyi plusz­szabadságot, válaszként megint egybehangzó nemet kiabált vissza a tömeg. A rendezvény végén egy tizenkét pontos kiáltványban foglalták össze, mit várnak el a kormánytól, köztük egy azonnali 30 százalékos béreme­lést, a szolgálati helyébe a közalkal­mazotti jogviszony visszaállítását. A tér szélén a tömeg ekkor már osz­­ladozóban, többen próbálnak a for­róság elől kicsit árnyékba húzódni. Egy a buszokhoz igyekvő férfi meg­jegyzi: „Valószínűleg nem volt sok értelme itt lenni, a fizetést nem fog­ják emelni, mi meg ezt birkák mód­jára el is fogjuk tűrni.” Esther Lynch: „A szabadság nem lehet kevesek luxusa" A „Fontos, hogy ott fönn is megértsék: jó szakemberek nélkül nincs normális ellá­tórendszer" 12 pontos kiáltványban foglalták össze a követeléseiket A forróság szinte elvi­selhetetlen volt a téren. Az invitált miniszterek levélben üdvözölték az ápolókat, igaz, pénzt nem ígértek .

Next