Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-07 / 207. szám

IO I NÉPSZAVA I I 2021. szeptember 7, kedd Elhunyt Igor Ojsztrah BÚCSÚ Csak szeptember elsején jelent meg a hír a világsajtóban, de 90 éves korában augusztus 14-én Moszkvában elhunyt Igor Ojsztrah ukrajnai hegedűművész. Bár nem volt olyan kimagasló egyénisége a huszadik század előadó-művészeté­nek, mint édesapja David Ojsztrah, akitől gyermekkorában hegedülni is tanult, koncertező művészként és tanárként is saját jogán tett szert nemzetközi elismertségre. Lehet mondani, karrierje Budapesten in­dult, amikor 18 éves korában meg­nyerte a Nemzetközi Hegedűver­senyt, de fontos állomás volt még ezen az úton, amikor három évvel később 1952-ben a Poznanban a Wienawskiról elnevezett versenyen lett első. Tanított a moszkvai Csaj­kovszkij Konzervatóriumban, ké­sőbb a brüsszeli Királyi Konzerva­tóriumban. Gyakran szereplője volt a nemzetközi koncertéletnek, szó­listaként, de apjával együtt is meg­jelent a színpadokon, aki vagy társa volt hegedűsként, vagy a karmestere volt a zenekarnak, amely kísérte. Zongorista feleségével több lemezt készítettek, fia Valerij is hegedűs és professzor Brüsszelben. A 42516 Oistrach aszteroida David és Igor után lett elnevezve. NÉPSZAVA Gyakran szereplője volt a nemzet­közi koncertéletnek szólistaként is, de apjával együtt is játszott LAPSZEL Tarr Béla workshopot tartott A Freesife Egyesület hallgatóinak tartott workshopot Tarr Béla a Kö­zép Európai Egyetem (CEU) épü­letében - az intézmény korábban néhány tantermet felajánlott a bu­dapesti, belvárosi campusán. Tarr Béla a HVG Videónak elmondta, hogy a workshop célja nem a taní­tás, hanem egyfajta felszabadítás, a tavalyi egyetemfoglalásra utalva pedig azt nyilatkozta, hogy a hallga­tók „megtanulták a demokráciát”, és „a legfelemelőbb és legfantaszti­kusabb október huszonharmadikát megcsinálták”. NÉPSZAVA Kétszer nyert a szerb szoprán A harmincegy éves szerb szoprán, Sonja Sáric kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia által szervezett IV. Marton Éva Nemzetközi Ének­verseny szeptember 5-i díjkiosztó gálaestjén. A 20 ezer euróval járó második helyen Azat Malik kazah bariton végzett, a 10 ezer eurós harmadik díjat Jihoon Son dél-ko­reai tenor kapta, a szintén 10 ezer eurós, a Magyar Művészeti Akadé­mia támogatásával létrejött Mar­ton Éva Különdíjat pedig Deniz Uzun török-német mezzoszoprán­ ak­ vehette át. FIDELIO.HU FORRÁS: ÉVA MARTON INTERNATIONAL SINGING COMPETITION Bábel örök GYÁSZ Hétfőn párizsi otthonában elhunyt Jean-Paul Belmondo, a francia film csillaga. Nyolcvannyolc éves volt.­­ TÖLGYESI GÁBOR Talán tíz emberből kilenc Belmondo neve hallatán egyből rávágja: a fran­cia filmsztár, aki minden veszélyes kunsztot kaszkadőr nélkül csinált. Legyen az háztető, ablakpárkány, helikopter, repülőgép­­ vagy épp egy hatvan kilométer/órás sebességgel haladó metrószerelvény, amelynek tetején imbolyogva eredt (újból) a félszemű gyilkos nyomába. Henri Verneuil akciókrimije, a Félelem a város felett forgatása idején, a het­venes évek közepén Belmondo már igazi sztár volt - és nemcsak a ha­zájában -, utóbbi nyaktörő mutat­ványát a párizsiak ötezres tömege követte figyelemmel, majd hálálta meg vastapssal és üdvrivalgással: „Bravo Bébel!”. Belmondo a filmka­mera előtt ötvenkét éves koráig ug­rott bele életveszélyes feladatokba - igaz, hatvannégy évesen elvállalt még egy ejtőernyős tandemugrást a Mars-mezőre, de azt nem a mozi kedvéért, hanem egy más jeles fran­cia évforduló tiszteletére tette. Belmondo sármos volt, de nem volt az a tipikus szépfiú, talán tíz em­berből nyolc a neve hallatán - a bok­szoló orrára gondolva - megjegyez­né: fiatalon ökölvívó volt. Kilenc amatőr meccsen négy győzelmet és egy döntetlent ért el. Futballkapus­ként ennél többször állt a pályán - 1970-ben sok focidrukker mellett társalapítója volt a Paris Saint-Ger­main futballklubnak -, és lelkesen kerékpározott. Ám - ellentétben a nagy színész kortársával, a nehéz sorsú Alain Delonnal - a művészet közeléből érkezett a színház és a film világába: apja, Paul Belmon­do szobrász volt, anyja, Madeleine Reinaud-Richard festőművész, Pá­rizs jómódú elővárosában, Neuil­­­ly-sur-Seine-ben született 1933. április 9-én, tizenhét évesen már vándorszínész-társulattal járta az országot, a színészi diploma után pedig alighanem gyermekkori álma, a Comedie-Francaise színpadán kö­tött volna ki, ha nem mutatja fel a középső ujját a Conservatoire vizs­gabizottságának. Talán ezért esett meg, hogy 1956-ban a jó sorsa a fran­cia új hullám rendezőinek a világá­ba sodorta - elsőként Jean Luc Go­­dard-ral filmezett. És aztán Godard volt az, akinek a bűnügyi történetbe bújtatott tragédiája, az 1959-es Ki­fulladásig - az egyetemes filmtörté­net mérföldköve -meghozta a nem­zetközi hírnevet: a Belmondo által megformált Michel - autótolvaj és lelkiismeretlen gyilkos - egy ideig a lázadó ifjúság példaképe is volt. Persze nem a tettei miatt - Belmon­do érett színészként mutatta meg a lélekábrázolás mesterfogásait. Go­dard 1965-ös Bolond Pierrot-ja az­tán rátett minderre egy lapáttal. Nyolcvannyolc év, nyolcvannyolc film - Belmondo a filmes műfajok széles palettáját bejátszhatta, s hogy ezeknek a filmeknek a többségére szívesen emlékezünk, köszönhető Volt vagány, gyilkos, zsa­ru, szívrabló - és még sok minden, nagyban Belmondo széles színészi skálájának. Carné, Chabrol, De Sica, Melville, Truffaut, Varda neve jelzi a magas művészetet a pályáján, de már az 1960-as évektől szívesen vál­lal főszerepet szórakoztató filmek­ben, olyan komédiákban például, mint a Cartouche, vagy A riói ka­land. Egy asszony meg a lánya, Két nap az élet, Borsalino, Zsaru vagy csirkefogó, Szabadlábon Velencé­ben, a Magyarországon legnépsze­rűbb filmje, A profi - sorolhatnánk még. És persze A nyomorultak XX. századi, antifasiszta adaptációja, Claude Lelouch-nak köszönhető­en a kilencvenes évek közepén újra megmutatta komolyabb arcát. Volt vagány, gyilkos, zsaru, szívrabló - és még sok minden. 2001-ben agyvérzésen esett át, fél évig nem tudott beszélni, de fel­épülése után még fellépett a szín­padon, utoljára 2008-ban egy De Sica-remake-ben, az Egy ember és kutyájában állt a kamera elé. A fran­ciák azonban akkor sem felejtették el. Egy párizsi újság, a Le journal du dimanche 1988 óta minden évben egy kiadványban mutatja be, ki az az ötven francia közéleti személyiség, akit az olvasói szeretnek. A listán korábban olyan emberek szerepel­tek többek között, mint Pierre abbé, a szegények plébánosa, vagy Cous­teau kapitány. Egyetlen egy ember akad, aki a kezdetektől a legutóbbi időkig ott volt, ott van a kedvencek mezőnyében: Jean-Paul Belmondo: Bébel örök, 1933-2021 HIRDETÉS ----------------------------------------­ -------------------------------------------------------------------------------------------------­­ WIS Holding Zrt. részvények nyilvános értékesítése APRO A Társaság nyilvános értékesítési eljárás keretében meghirdet 574 767 690 db WIS Holding Zrt. C sorozatú részvényt eladásra. A részvények névértéke 1 Ft. Ajánlatot csak az összes meghirde­tett részvényre együttesen lehet tenni. A legmagasabb árú ajánlat kerül elfogadásra. Ajánlatot AUTÓJÁT megvenném 06-1/420-2703, a meghirdetéstől számított 8 napon belül lehet megtenni. Az ajánlatok értékelése és a nyer- 06-30/362-0674. tel ajánlattevő értesítése az ajánlati határidő lejártát követő 30 napon belül történik. A vétel- SIMSON motorkerékpárokat vásárolnék! árat a nyertes ajánlattevő köteles az értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül megfizetni. Üzemképtelen állapotban is! A részvények átvétele a részvények vételárának megfizetését követő 30 napon belül lehetséges Telefon' 06-70/252-6258 úgy, hogy a vevő köteles megadni az értékpapírszámla számát és a KELER Zrt. által elvárt banki kódokat. Az ajánlat benyújtásának módja, írásban, postai levél útján. Az ajánlat beküldésének APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL: postai címe: WIS Holding Zrt. 1031 Budapest, Nánási út 1/b. fszt. 2. Tel.: 06-1/475-0802, e-mail: 3skarakter@gmail.com KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ 2021. szeptember 7., kedd Duna 06.00 Híradó: Sporthíradó 06.40 Kenő (ism.) (12) 06.45 Srpski ekran 07.15 Un­ser Bildschirm 07.45 Ridikül (ism.) 08.35 Fogd a kezem! Török sorozat (12) 09.25 Isztambuli menyasszony. Török sorozat (ism.) (12) 10.25 Család-barát 12.00 Híradó; Sporthíradó 12.55 A vi­lág egy terített asztal. Szvanéti (12) 13.25 Drága doktor úr. Olasz vígjátékso­rozat (12) 14.20 Almárium 15.10 Őben­ne. 7. rész 15.15 Alpesi őrjárat. Olasz so­rozat (12) 16.15 A hegyi doktor. Német so­rozat (ism.) (12) 17.05 Ridikül 18.00 Hír­adó; Sporthíradó 18.45 Isztambuli meny­asszony. Török sorozat (12) 19.40 A hegyi doktor. Német sorozat (12) 20.35 Önök kérték (6) 21.25 Mindenki-NEK 5/2. 21.50 Misztérium - Liturgikus sorozat 8/3. 22.05 A vörös ajtó. Olasz krimiso­rozat (16) 23.00 Kenő (12) 23.10 A le­gendák hivatala. Francia bűnügyi sorozat, 10/7. (16) 00.10 Hölgyek paradicsoma. Olasz romantikus sorozat (12) TV2 06.30 Mokka. Reggeli magazin. Ben­ne Tények (12) 08.45 Mokkacino (12) 09.40 Teleshop 10.45 Csapdába csalva. Német realitysorozat (12) 11.15 Tények Plusz (ism.) (12) 12.00 Tények délben 12.30 Walker, a texasi kopó. Amerikai ak­ciósorozat (12) 13.30 A del Monte örökö­sök. Mexikói sorozat (12) 14.30 Viharos szívek. Mexikói sorozat (12) 15.40 A nagy­követ lánya. Török romantikus sorozat (12) 16.45 A bosszú csapdájában. Tö­rök sorozat (12) 18.00 Tények 18.45 Té­nyek Plusz (12) 19.55 Mintaapák. Magyar sorozat (12) 20.40 Totem. Magyar rea­litysorozat (12) 22.15 Totem - A tűz kö­rül (12) 22.55 Bezár a bazár! (2020) (12) 00.30 Dr. Csont. Amerikai sorozat (18) RTL Klub 06.00 Reggeli. Élő magazinműsor (12) 09.05 Teleshop 12.10 A dadus. Amerikai vígjátéksorozat (12) 12.40 Keresztanyu. Magyar sorozat (ism.) (12) 14.00 Survi­vor - Celebek a civilek ellen! Túlélőshow (ism.) (12) 15.25 Meryem. Török sorozat (12) 16.40 Szerelem van a levegőben. Tö­rök sorozat (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz (12) 20.00 Keresz­tanyu: Magyar sorozat (12) 21.20 Survi­vor - Celebek a civilek ellen! Túlélőshow (12) 22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.15 Házon kívül (12) 23.45 CSI: A hely­színelők. Krimisorozat (16) ATV 05.00 Hazahúzó (ism.) 06.00 ATV Hír­adó 06.25 ATV Start. Reggeli politikai és közéleti magazin 08.00 Start plusz 08.30 Fórum 08.55 ATV Híradó 09.15 Fó­rum 10.25 Mediashop 11.40 Egyenes be­széd 13.00 Mediashop 15.45 Colum­bo: Amerikai krimi (1975) (12) 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Hír­adó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Voks 2022. Választási vitaműsor 21.45 ATV Híradó 22.15 Civil a pályán 23.40 Haza­húzó 00.30 ATV Híradó M4 Sport 06.30 Sporthíradó 07.30 Múlt és je­len (ism.) 08.00 Labdarúgó-mérkőzés (ism.) 10.00 Sporthíradó 10.30 FIFA-vb 2022 magazin (ism.) 11.00 FIFA 2022-es Labdarúgó-vb selejtező. Albánia-Magyar­­ország mérkőzés (ism.) 13.00 Sporthír­adó 13.30 Gyémánt Liga, Brüsszel (ism.) 14.30 Strandfoci-vb (ism.) 15.55 UEFA Bajnokok Ligája magazin (ism.) 16.25 Bo­­xutca (ism.) 17.00 Sporthíradó 17.15 Asz­talitenisz magazin 17.45 Hajime 18.25 Fra­di Tv 18.55 FIFA 2022-es Labdarúgó-vb európai selejtező. Magyarország-Anglia mérkőzés (ism.) 21.00 Sporthíradó 21.30 Fradi Tv (ism.) 22.05 Forma-3. Hollandia - Főfutam (ism.) 23.05 Lovassport (ism.) 00.05 Strandfoci-vb (ism.) klubradio.hu 06.00 Reggeli gyors/Reggeli személy 10.00 Ötös 12.00 A lényeg­­ a Klubrádió hírműsora 12.15 Ez itt a fórum 13.00 Fül­bevaló 14.00 Kulcsrakész 15.00 Hos­­­szabbítás 16.00 Megbeszéljük 18.00 Es­ti gyors 19.00 Utópia 20.00 Basszus 21.00 Örömzene 22.00 Ötös (ism.) 23.30 Vény nélkül (ism.) 24.00 Megbe­széljük (ism.) A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Next